
Az utolsó rejtély 1×14 (Etti)
Lassan összeállt a kép, amikor továbbolvastam, és elismerősen bólogattam a megoldásodért. Bevezettél az elején egy kicsit a jövőbe, és visszarepültünk az időben, hogy értelmet nyerjenek a párbeszédek és gondolatok. Zseniális! Mindig is szerettem az ilyet.
Tehát az epizód közepe kissé fárasztó volt a szemem és az agyam számára, de aztán megint élvezni kezdtem, amikor kiléptek a főszereplőink a nyomozós szerepükből és ismét hétköznapi emberek lettek. A szerencsesütis megoldás is nagyon tetszett, és már várom, hogy Liamé is értelmet nyerjen.
A veszekedésüket kicsit gerjesztettnek éreztem, de feledtette mindezt velem, amit Norah a végén Liam fejéhez vágott. Teljes mértékben igazat tudtam neki adni, és csodálkoztam is, hogy egyikük sem adott hangot felháborodásuknak, hogy a másik ennyi mindenből kihagyta őt.
Egyszóval ez a rész most nagyon tetszett, bár az már kevésbé, hogy Norah-t is eltetted láb alól, pedig bizony nem végzett rossz munkát.
A kínai étterem csodaszép lett, ahogy a pózok, a beállítások is. Kíváncsian várom a folytatást!

Az utolsó rejtély (Etti)
Ezeket is érdemes megnézni

Egy angyal bakancsban 1-7, 25-26 epizód (Etti)
2018. január 7.
Egy elfeledett isten – Porba hulló macifejek 1×01 (Marcello)
2018. január 4.