Abyss – Út a mélybe (Marcello)
2018. január 4.
Egy érdekes, izgalmas, és nem utolsó sorban egyedi történet ért véget a napokban a Sims Tales részlegben, és talán ha megpróbálnám megfogalmazni a történet jelentősségét számomra, valószínűleg beletörne a bicskám, úgyhogy csak maradjunk annyiban, hogy az “Abyss” a kedvencemmé vált, és habár a számomra legyőzhetetlenül az 1. helyen álló The Torenost még mindig nem sikerült legyőznie, a dobogó második helyére mégis befért ez a monumentális, fantáziadús történet. Audrey története váratlan fordulatokkal teli történet, és habár a kivitelezés hagy maga után némi kivetnivalót, a túlvilág bemutatása mégis megérdemel egy hatalmas tapsot, valamint a történet helyszínei is messzemenőleg a legjobbak a tale-kínálatban, úgyhogy büszkén kijelenthetem, hogy megérdemli a kristályt, és azért én képzeletbeli második kristályomat is örömmel ajándékozom Neked, Malkshuri!
Audrey életútja igencsak rövid volt, de mint a történetben is kiderült, nem minden ér véget a halállal. Az események a túlvilágon folytatódtak, és az első néhány rész lassabb és rejtélyes történetvezetése sokáig kételyeket hagyott az olvasóban, és habár az utóbbi jelzővel semmi baj nem lett volna, az események apránkénti felépítése a 6. részre kicsit kiábrándított engem az egész történetből, és néhány hétig szünetet tartottam, és kíváncsian vártam Etti és Det véleményét, hogy vajon érdemes-e folytatni az olvasását.
Miután megtudtam, hogy igen, innentől kezdve nem volt megállás, faltam a sorokat, és az események egészen egyszerűen lebilincseltek. Izgatottan vártam, hogy vajon hogyan fog folytatódni Audrey története, mely egzotikus helyszíneken keresztül átvezetett minket az Abysshoz. A történet minőségbeli fénypontja számomra a labirintusos jelenet volt, és nem utolsó sorban az, amikor Audrey megérkezett magába a mélységbe. Itt vált igazán kedvencemmé a történet, hiszen ekkor döbbentem rá, hogy a csodálatosan költői fogalmazás végre-valahára egy nagy és monumentális sztorit is magával hordoz, és immáron libabőrrel kísérve olvastam végig az egész történetet.
A végére szinte minden tökéletes lett… A karakterek kellőképpek kibontakoztak, végre igazán éreztem, hogy a Halál egy fölényes hatalommal bíró személy, és ha tehetné, egy legyintéssel porrá tudná zúzni a legnagyobb ellenségét is. Cymone tettei épp elég gonoszak voltak ahhoz, hogy főellenségként tudjak rá tekinteni, Audrey pedig a történet végére már nem egy szótlan kislány volt, hanem igenis küzdött a céljaiért, hiszen a labirintusból egyes-egyedül sikerült kikeverednie, hogy ezáltal az Abyssba jusson.
Ahogy említettem, szinte minden… Legnagyobb sajnálatomra az események azonban nem voltak kellőképpen megmagyarázva és kidolgozva. Egyáltalán nem éreztem semmit, amikor végigolvastam Dáírine és a Halál magyarázatát az események milyenségét illetően, és az utolsó előtti rész végigolvasása után csupán remélni mertem, hogy a finálé majd választ ad minden kérdésemre, de sajnálatos módon nem így lett. Én, olvasó, nem tudtam meg elég dolgot, és minden indok, ami kiderült számomra, nem elég ahhoz, hogy egy ilyen hatalmas és gonosz tett, amit Dáírine tervezett, megtörténjen. Kevés… szörnyen kevés volt a vége, és az utolsó epizód végén sem voltam teljesen “kielégülve”, mert egyszerűen nem kaptam meg azt, amire a történet elején vágytam.
Tízes skálán a történet 10-esnek indult, de a végére a legnagyobb sajnálatomra “csak” 8-at tudnék adni az egész sztorira, és ez az osztályzás a Te teljesítményedhez viszonyított szám. Hullámvölgyek kíséretében mutattad be nekünk, hogy mikor van az, amikor nagyon odateszed magad (és ilyen sajnos csak 3 epizódban volt), és amikor csak szimplán írod, ami jön. Mindegyik rész nagyon-nagyon jó volt, és elég izgalmas és fantáziadús ahhoz, hogy a Sims Tales részleg történetei között egy 9-est is megérdemelne, de Magadhoz képest ez továbbra is 8.
Nagyon jó úton haladsz a teljes siker felé, és nem csupán bízom benne, de érzem is, hogy a következő történeted még ettől is sokkal jobb lesz, és minden felrótt hibát ki fogsz küszöbölni. Kritikám végefelé szeretném Neked megköszönni, hogy olvashattam ezt a lebilincselő történetet, hogy megismerhettem Audrey monumentális kalandját, mely talán véget ért, de tudom, hogy ugyanettől az írónőtől további rengeteg tökéletesre törekvő történeteket fogok olvasni!
/A kritika a My Sims Fórumon jelent meg./