
Abyss – Út a mélybe 1×05 (Marcello)
A mostani rész viszont az volt. Ahogy egyre jobban belemélyedtem a párbeszédekbe – amik miatt most háttérbe szorult a leírás, az érzelmek kifejezése – egyre inkább az volt a benyomásom, hogy… ez nem jó. Nem tetszett a rész, mert nagyon megkavartad az eddigi álláspontomat bizonyos dolgok felől… Audrey és a Halál viselkedése teljesen ellentmond önmagának… Az előbbit eddig a leírásaid alapján ismertük meg, és szimpatikusnak is találtam, de most, hogy végre hangot is kiadott magából, úgy éreztem, mintha egy gyermek főszereplésével készült filmet néznék végig… A Halál pedig most cseppet sem volt olyan nyugodt, rideg, és érzelemmentes, mint amilyennek az eddigi részekben leírtad. Emlékszem, Audreynak még a hátán is felállt a szőr, a Halál hangja olyan nyugodt és semleges maradt mindvégig…
Most pedig úgy érzem, hogy minden eddigi leírásod hiábavaló volt. Felkészítettél minket arra, hogy mi fog történni, és amikor az végre megtörtént, elégedetten szomorodtam el a székemben, hogy ez lehetett volna sokkal-sokkal jobb is! Meglepődve tapasztaltam, hogy nem tetszett ez a rész, pedig annyira, de annyira vártam, hogy választ kaphassak a kérdéseimre…
Grace karaktere pedig szerintem fölösleges. Nem kellett volna külön szedned, két Halált létrehoznod, mert szerintem vagy legyen egyetlenegy, vagy több, végtelen számú Halál (vagy Kaszás). Az egyik sorozatban (Supernatural) pontosan így van, és ez így teljesen rendben volt. Persze a Te döntésed, de nekem személy szerint nem tetszett ez a megoldás.
De a végére szeretném kiemelni továbbra is a képeket, amik ismételten nagyon jól sikerültek, a tájat, és mindent, ami rajta látható. A szöveggel most nem voltam teljesen megelégedve, mert a párbeszédeid zavarosak voltak, leírás (ami neked nagyon jól megy ) pedig nem-nagyon volt. Mindenesetre én tudom, hogy Te ennél jóval többre képes vagy, és bízom benne, hogy a későbbiek során a történet levetkőzi magáról ezeket az aprócska negatívumokat, amit az 5. rész rajta hagyott.
6/10
Ezeket is érdemes megnézni

La Media Naranja (DeeDee)
2018. január 3.
Abyss – Út a mélybe (Dettyke)
2018. január 7.