Abyss – Út a mélybe 1×05 (Marcello)

Izgatottan vetettem bele magam az új részbe, hogy talán végre válaszokat kapunk az eddig bennünk felmerült számtalan kérdésre, és ez most végre meg is történt. Ám sajnos az 5. epizódnak nem sikerült felülmúlnia a várakozásaimat… Az első bekezdésnél már húztam a számat, hogy ismételten egy hosszú dőlt betűs írás jön, amit – megmondom őszintén – még mindig nem értek teljesen. Miért kell ez ide? Mitől lesz ez fontos? Az első két részben még különösen tetszett ez a fajta megoldás, de úgy érzem, mostanra már kifogytál az ötletekből, és nem tudtál olyan rejtélyes kezdőszöveget belecsempészni az epizódba, mint ahogy az korábban kitűnően sikerült.

Az eddigi 4 rész tényleg elnyerte a tetszésem… A rejtélyes írásmódod nagyon bejött, a szép, már-már költői “barokk” mondataid lenyűgöztek, és mindezt úgy csináltad, hogy a hosszú körmondatok olvasása közben még élveztem is az olvasását. Talán tényleg ez a legjobb szó a történetre, hogy rejtélyes… Túlságosan rejtélyes, annyira, hogy úgy érzem, Te sem érted már teljesen. Túl sok mindent akarsz eltitkolni az olvasó elől, túlságosan felkészíted őket a nagy durranásra, ami történni fog, és aztán mikor végre megtörténik az, amit epizódok óta vártunk, nem elégíti ki a vágyainkat… Az olvasó választ szeretne kapni, ami beleillik a történetbe, és nem belemagyarázott, és erőltetett.

A mostani rész viszont az volt. Ahogy egyre jobban belemélyedtem a párbeszédekbe – amik miatt most háttérbe szorult a leírás, az érzelmek kifejezése – egyre inkább az volt a benyomásom, hogy… ez nem jó. Nem tetszett a rész, mert nagyon megkavartad az eddigi álláspontomat bizonyos dolgok felől… Audrey és a Halál viselkedése teljesen ellentmond önmagának… Az előbbit eddig a leírásaid alapján ismertük meg, és szimpatikusnak is találtam, de most, hogy végre hangot is kiadott magából, úgy éreztem, mintha egy gyermek főszereplésével készült filmet néznék végig… A Halál pedig most cseppet sem volt olyan nyugodt, rideg, és érzelemmentes, mint amilyennek az eddigi részekben leírtad. Emlékszem, Audreynak még a hátán is felállt a szőr, a Halál hangja olyan nyugodt és semleges maradt mindvégig…

Most pedig úgy érzem, hogy minden eddigi leírásod hiábavaló volt. Felkészítettél minket arra, hogy mi fog történni, és amikor az végre megtörtént, elégedetten szomorodtam el a székemben, hogy ez lehetett volna sokkal-sokkal jobb is! Meglepődve tapasztaltam, hogy nem tetszett ez a rész, pedig annyira, de annyira vártam, hogy választ kaphassak a kérdéseimre…

Eddig csak 2 szereplőt ismerhettünk meg, de most egy rövidke kis betekintés erejéig Dairíne-t és a Halál testvérét, Grace-t is megismerhettük. Az előbbi karakter nekem még kicsit zavaros, de gyanítom, hogy pár rész múlva meg fogom őt is érteni. Grace pedig… Nos, ő számomra tényleg olyan, mint egy kisgyerek, aki a bátyjára támaszkodva próbál életben maradni a sors által elérakott akadályokon végighaladva… Nem volt a párbeszédnek súlya, nem éreztem, hogy kettejüknek hatalma van, nem éreztem azt, hogy félnem kellene tőlük, mert szerintem kellene, hiszen mégiscsak ők ketten személyesítik meg mindennek a végét, a Halált.

Grace karaktere pedig szerintem fölösleges. Nem kellett volna külön szedned, két Halált létrehoznod, mert szerintem vagy legyen egyetlenegy, vagy több, végtelen számú Halál (vagy Kaszás). Az egyik sorozatban (Supernatural) pontosan így van, és ez így teljesen rendben volt. Persze a Te döntésed, de nekem személy szerint nem tetszett ez a megoldás.

De a végére szeretném kiemelni továbbra is a képeket, amik ismételten nagyon jól sikerültek, a tájat, és mindent, ami rajta látható. A szöveggel most nem voltam teljesen megelégedve, mert a párbeszédeid zavarosak voltak, leírás (ami neked nagyon jól megy ) pedig nem-nagyon volt. Mindenesetre én tudom, hogy Te ennél jóval többre képes vagy, és bízom benne, hogy a későbbiek során a történet levetkőzi magáról ezeket az aprócska negatívumokat, amit az 5. rész rajta hagyott.

        6/10