Kritika

A flamingó (Wan)

Szerintem a flamingóról szóló mini tale-t mindenki várta, én különösen! Amikor megjelent az első rész, rá is vetettem magam, és akkor eldöntöttem, hogy írok egy kritikát. A hatodik rész megjelente után egy héttel tollat, vagyis inkább billentyűzetet ragadtam, és elkezdtem leírni a véleményem erről a bűbájos, kedves, de hatalmas tanulsággal rendelkező történetről.

991943390-7089200

A továbbiakban folytatom spoilerekkel.
Janet Pink émelyítően rózsaszín háza és virágboltja hirtelen épült fel, ami felkavarta a városlakók életét. A nő nem járt sikerrel először a virágboltban, senki nem szeretett volna vásárolni. Betty Old hozott megváltást, aki megvette a bolt előtt álldogáló flamingót, és a háza elé tette. Innen kezdődnek a bonyodalmak: Jack, Tyler és Judy is szenved azért, mert a flamingóba belerúgott. De ne rohanjunk ennyire előre!
A flamingó megvétele után ismerjük meg Judy-t, akit elbocsájtottak. Eluralkodott rajta a düh és a szomorúság, ezért hazafelé felrúgta Betty flamingóját – ez valahogy kapcsolatban áll Janettel, ugyanis miután azt felrúgta, a nő émelyegni kezdett. Ez volt az a csavar, amire abszolút nem számítottam! Ezután kapott Judy egy képet, a Takemizuban található Zen-kertről. Aljas húzásnak tartom, de remek bosszú. Rögtön a szemétbe dobta, és állást keresett. Eladó, idegenvezető, szobalány, gyorséttermi alkalmazott, a kertész segédje és cukrász segédje is volt, azonban mindenhonnan kirúgták, ügyetlensége miatt, amelyeket humoros történetekként mutattál be. Sajnos azonban ezt Judy annyira nem élvezte… Miközben ezeket elmesélted, én teljesen együtt éreztem vele, azonban kár, hogy az nem jutott eszébe, hogy a flamingótól bocsánatot kéne kérnie.
4042430_orig-6796321
Egy új pletyka is napvilágot látott: áll a bál a grófoknál.
Amy kirúgta vőlegényét, Jack-et, mert a maradék fogkrémet kinyomta a tubusból. Humorosnak tűnik, de sejtettem, hogy más indok áll a háttérben. A férfi annyira elkeseredett, hogy megint Betty flamingója lett az áldozat, és természetesen Janet ismét rosszul érezte magát. Egy hotelben húzta meg magát Jack, és a flamingó bosszút állt: a képen a rózsaszín madár és a Twikii-sziget volt. Eközben Amy sem tétlenkedett: egy öreg úrral látták együtt egy étteremben, Jack pedig ennek hallatán inni kezdett, majd összemelegedett az egyik szobalánnyal. Pedig én is reménykedtem, hogy kibékülnek…
A harmadik Tyler Todd volt. Hegedűóra helyett fagyit evett, vagy játszótérre ment a barátjával. Vágya volt, hogy a háromtói jetivel találkozzon, de az édesanyja nem engedte, mert nem teljesítette feladatait. Örülök, hogy megörökítetted, hogy egy gyermek, és a lelke is gyermeteg. Ő is megrugdosta a flamingót, ettől pedig Janet véres sebekkel az arcán ébredt. A kisfiú is hamarosan kapott egy képet a jetiről és a flamingóról.

4795228_orig-6127253

 Tyler végül úgy döntött, hogy bocsánatot kér.
A hatodik rész volt a méltó lezárása ennek a történetnek. A fiú bocsánatot kért a flamingótól, és hazaérte után jelentette be édesanyja, hogy Háromtóra mennek!
Jack Mystic City felé vette az irányt, mert nem találta a helyét. Sajnos nem tudtunk meg erről a helyről többet, de hátha később még megtudunk valamit…
Judy is bocsánatot kért volna, de nem volt ott a flamingó, csak egy virág.
Azon a reggelen Betty se találta a flamingót. Megijedt, hogy barátnőjének baja esett. Se a virágbolt, se a háza nem volt a helyén.
 „Meg se lepte, hogy sehol nem látja a házat. Hirtelen ötlettől vezérelve a virágbolthoz is elment, de az is eltűnt. Világos. Janet Pinknek dolga volt itt, ami most véget ért. Ő, Betty Old mindenesetre szerencsés, hogy találkozhatott ilyen szeretetreméltó teremtéssel.”
A városlakók ekkor jöttek rá, hogy olyan sok ember van, akit nem ismernek. Hisz, ha egy közösséget formálnak, sokkal könnyebb az életük. Bizony, Janet befejezte küldetését.
9055839_orig-3364875
Ezzel az idézettel lezárnám ezt a kis összesítést, most pedig jöjjön a személyes véleményem.
Kezdeném a fogalmazással. Ez volt az, ami a leginkább megfogott! Remekül használtad a szinonimákat, mesterien bántál a szavakkal. Mindig tudtam, hogy éppen hol járunk a történetben.
Az illusztrálás volt a második indok, amiért követtem a flamingó történetét. A képek nagyon szépek lettek szerintem, a játék kamerájához képest! Sajnos azonban, a szomszédság, amiben forgattál elég kihalt, nem tett volna rosszat, ha leteszel néhány dekorációt.

7143171_orig-3580693

 A karakterek a grafikához megfelelőek voltak, és szerintem nagyon eredetiek lettek.

2528929_orig-1456739

Azonban, volt néhány furcsa kép, például Janet, amikor az árnyékban napozott. Azt nem tudtam hova tenni.
A szereplők személyisége, amit értékelnék. Az összes emlékezetes volt! A viselkedésüket és hangulatukat is megfelelően kifejezted, például Judy szomorú arca, Tyler csibész mosolya mind-mind ábrázolta jelenlegi állapotukat.Az alapötlet abszolút nem sablonos! Miután azonban megérkezett az első kép, már lehetett sejteni bizonyos dolgokat, de arra nem számítottam, hogy Janet eltűnik.
A humoros megjegyzések is a tökéletes helyen vannak, élvezetessé, néhol viccessé teszik a történetet, ami számomra egy rendkívül fontos dolog.

Remélem, hogy folytatod az írást, ugyanis mind abban, mind pedig az illusztrációban rengeteget fejlődtél szerintem!

Fogalmazás: 10/10
Illusztrálás: 8/10
Szereplők: 9,5/10
Alapötlet: 9/10
Humor: 10/10 🙂
Összesen: 46,5/50 

Köszönöm, hogy elolvashattam!