Közlemény

Teszteljétek velünk a Snowy Escape kiegészítőt!

November 13-án hófelhőkön suhanva érkezett a Sims 4 legújabb kiegészítője, a Snowy Escape. Az előzetes információk szerint a gyönyörű világ sok új, különleges játékelemet hozott magával, bár örömünket beárnyékolhatja a frissítéssel érkezett bug, amelyről Matt írt korábbi posztjában.

Ha mindez nem vette el kedved, és szándékodban áll kipróbálni a Snowy Escape-et (esetleg már meg is tetted), oszd meg első benyomásaid velünk és a közösséggel! Légy te az első, de ha valaki megelőz, az sem baj, hiszen mindenki véleménye egyedi, és informatív lehet azoknak, akik a gépük/konzoljuk helyett egyelőre az oldalunkon szörfölve ismerkednek a csomaggal. Éppen ezért kijelölünk egy névleges határidőt – ami legyen két hét -, mert ebben az időszakban állnak legtöbben vásárlás előtt, de ennek lejárta után is kíváncsian várjuk beszámolódat.

Nem szeretnénk megkötni a kezeteket, milyen formában készüljenek az írások, de megadunk pár szempontot azok számára, akik nem tudják, hogyan is fogjanak a dologhoz.

  • Az előzetes információk alapján mi volt a benyomásod a Snowy Escape-ről?
  • Mennyire tartod szépnek, hasznosnak az új ruhákat és tárgyakat, amelyek érkeztek?
  • Hogy tetszik az új világ, Mt. Komorebi? Vannak kedvenc helyszíneid?
  • Milyen új tevékenységek tetszenek a legjobban?
  • Hogy tetszik az új Lifestyles & Sentiments rendszer?
  • Milyen hibákat, hiányosságokat fedeztél fel játékod során?
  • Melyik korábbi (Sims 2 vagy Sims 3) csomagokhoz tudnád hasonlítani a Snowy Escape-et?
  • Megfelel a kiegészítő a várakozásaidnak? Jobb lett, vagy rosszabb?
  • Kinek ajánlanád a Snowy Escape-et?

Fotókat is készíthetsz, amelyek lehetőleg legyenek 16:9-es arányúak, és legalább 1400 x 788 pixel méretűek. Ha nem készítesz képeket, az sem baj, majd mi pótoljuk őket.

Az elkészült teszteket a [email protected] címre várjuk csatolt dokumentumként. Kérjük, mindenképp írd alá, milyen néven szeretnéd, hogy megjelenjen!

Az írás minőségét illetően nem vetjük senki szemére, amennyiben nem shakesepeare-i nyelvezetet használ, de elvárjuk a kulturált megfogalmazást. Véleményed tartalmazhat negatív elemeket, vagy akár kifejezheted csalódásod is a kiegészítővel kapcsolatban, de amennyiben úgy találjuk, a cikk lényege az öncélú gyalázkodás, provokáció, fenntartjuk a jogot, hogy ne közöljük le.

Ha a jövőben sem szeretnél lemaradni az új kiegészítők, modok vagy kihívások teszteléséről, ne felejts el feliratkozni a cikk alatti értesítési listára!