Közlemény

Karbantartás után – Friss dizájn a gyakorlatiasság jegyében

Kicsit hosszúra nyúlt karbantartás után jelentkezünk újra, hogy beszámoljunk nektek az elmúlt 24 óra eseményeiről. Mint láthatjátok, teljesen megújult kezdőlappal tértünk vissza, bár a blognézetet kedvelők továbbra is használhatják a fent található Blog menüpontot, ha egyelőre nem ismerik ki magukat az új felületen. Több is történt azonban egy egyszerű stílusváltásnál.

Lassan egy év telt el azóta, hogy jelenlegi címünkre költöztünk, az oldal mögött azonban ennél jóval nagyobb múlt áll. Az évek során szinte teljesen lecserélődött a látogatóközösségünk, az új olvasók pedig új szokásokkal és új eszközökkel érkeztek hozzánk. Mi jó darabig próbáltunk ragaszkodni legalább kis részben a szokott megjelenésünkhöz és régi funkcióinkhoz, ezek nagy része azonban mára elavult, vagy egyszerűen nem használjátok. Ez persze nem szemrehányás, nekünk kell haladni a korral. A gyűjtőoldalaink nem voltak mobilra optimalizálva, mégis nagy erőforrás igénye volt fenntartásuknak, holott a legtöbben a kereső, archívum és ajánlott vagy megosztott posztok alapján nyitottátok meg a titeket érdeklő tartalmakat. Így ezeket felszámoltuk. Megtalálható persze a menüben most is egy egyszerűsített, mobilbarát változatuk, de ez a forma már nem igényel részünkről közbenjárást.

A másik dolog, ami áldozatul esett az átalakulásnak, a fórum volt. Nagyon sajnáljuk, ha ezzel csalódást okozunk annak a maroknyi tagnak, akik használták, de úgy véltük, nem érdemes igazán fenntartanunk. Sok évvel ezelőtt még menő volt a fórumozás, ma azonban inkább Facebookon folynak a komolyabb eszmecserék, akkor is, ha a fórum számos előnnyel bír a közösségi oldalakhoz képest. Hiába ragaszkodunk az évekkel korábbi népszerű felületekhez, ha az idő közben elszaladt mellettünk, és alig akad valaki, aki használná. Ez már többedik próbálkozásunk volt, de mostanra elfogadtuk, hogy más utat kell keresnünk a közösségünk felé. A jövőben inkább Facebookra szeretnénk koncentrálni, hiszen a visszajelzéseink nagy része is onnan érkezik, az oldalon található kommentrendszer is kihasználatlan – persze azért ez utóbbit nem tervezzük felszámolni.

Nem csak megszüntettünk dolgokat, hanem pár újdonsággal is gyarapodtunk, ezek közül a fenti menüben található Kapcsolat oldalt szeretnénk kiemelni. Eddig is megtaláltatok minket Facebookon, chaten és emailben, ha segítségre volt szükségetek, de mostantól még egyszerűbben tehetitek meg. Chatünk pedig, ami eddig buborékként lebegett az oldal alján, fix helyet kapott – most már nem bukkan fel benne mindenki, aki az oldal más lapjait böngészi, így várhatóan megszűnik az állandóan túlnépesedő chatszoba problémája.

Az oldalon végzett munkánk még nincs teljesen készen, de a napokban elvégezzük az utolsó simításokat is. Utána pedig csak a posztírásra tudunk koncentrálni, hiszen annak idején azért léptünk a szerkesztőség rögös útjára, mert mi is ezt élvezzük legjobban, és ti is ennek látjátok leginkább hasznát. Eddig is igyekeztünk rendszeresen friss tartalommal jelentkezni, de azért erősen megoszlottak erőink.

Bízunk benne, hamar megszokjátok az új felépítést, és ha kicsit kicsinosodunk, még tetszeni is fog nektek. Mi úgy érezzük, ezzel a frissítéssel elértük célunkat, ami a teljesítménynövelés és saját magunk tehermentesítése volt elsősorban.

Aki a régi fórum felett szeretne nosztalgiázni kicsit, itt megteheti. Kicsomagolás után katt start nevű fájlra!

36 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments
LightAqua
5 évvel ezelőtt

A fórum :”(
Hát tudjátok, hogy utálom a változásokat, mindenre fel voltam már készülve, de kijelenthetem, hogy így is durván tarolt. Sajnos rossz értelemben. A régi verzió sem volt épp a kedvencem, de ez még inkább elkerül. Totálisan el vagyok tévedve, és egyszerűen tiszta idegen lett a már megkedvelt oldal. Igen, kissé túldrámázom, de jobb volt a régi. Oké, kedvencem az első SA volt, egy néhány képernyő mentésem van róla, azt őrizgetem a gépemen. Most a változás előtt már inkább direkt körbefotóztam az egész oldalt.

Gregoretta
5 évvel ezelőtt
Válasz neki:  LightAqua

Igen, a fórumot én is sajnálom. Bár ritkán voltam fenn, akkor is kb. csak a szerepjáték miatt.
Amit egyébként szerintem simán folytathatnánk valahol. 🙂 Csak nem tudom, milyen oldal lenne erre a legmegfelelőbb, ami rengeteg kommentet/üzenetet képes lenne eltárolni, és bármikor bármit vissza lehetne keresni…
Egyébként, igazuk van a szerkesztőknek abban, hogy a fiatalok már nem nagyon járnak fel fórumokra. Én is egyedül a My Sims fórumát látogattam gyerekként. Ma már inkább a Facebook, Instagram, csevegőoldalak – és alkalmazások azok, amiket sokan használnak, meg a YouTube.

Nekem a kedvencem talán még a Sims Tales első dizájnjai voltak. 🙂

Gregoretta
5 évvel ezelőtt

Hű, jól átalakítottatok mindent… Vannak pozitív és negatív benyomásaim is az új külsőről, sajnos kicsit több a negatív. Nekem a kezdőlap egy kicsit olyan, mintha felrobbantottátok volna. A blognézet azért volt jó, mert ott a kikerülésük szerinti sorrendben lehetett látni az új posztokat, és így nem maradtam le semmiről. Az új nézetben meg nincs meg ez a fajta rendszer. Bár, azért ennek is megvan a rendszere, minden kategóriába külön-külön belepillanthatunk. De nekem jobban tetszett az előző. Azért annak örülök, hogy a blognézet is megmaradt, így, ha akarok, bármikor válthatok. Ez az új nekem nagyon nem volt nyerő. Sims Sztorik? Sims… Tovább »

Gregoretta
5 évvel ezelőtt
Válasz neki:  Gregoretta

Ú, de furcsák a betűk az elküldött kommenteknél! :O Nem tudom, mi a baj vele, de valamiért bántja a szemem… xD Talán a betűtípussal vagy a betűtávolsággal lehet a baj, vagy én sem tudom.

Matt
Admin
5 évvel ezelőtt

Megértem a csalódottságotokat, és nem haragszom/haragszunk rátok a negatív vélemények miatt. Mint írtunk feljebb, hogy még folynak a fejlesztések, csak nem akarunk tovább húzni a karbantartást. Anno weebly oldalán vezettük a Sims Tales oldalt, és muszáj lépnünk a fizetős oldalra, mert tarthatatlanná vált a lassú admin felület, így emiatt a kedvünk nem sok volt hozzá. Az új oldalon még tapasztalatlanok voltunk, és azóta sok mindent tanultunk, és rájöttünk, hogy ami eddig volt, az elavult, és vannak dolgok, amik alapból lelassítottak az oldalt. Arról nem beszélve, hogy a mobilon vagy tableten nem megfelelően jelenik meg a kép, akár a listás táblázat,… Tovább »

Thea
Admin
5 évvel ezelőtt

Köszönjük a véleményeket! Pár dologra reagálnék abból, amit írtatok. Nem azért, mert sértő lett volna, hiszen valóban egy megszokott rendszerrel szakítottunk, és idő kell, hogy az ember megszokja a változást. Nem is számítottam én sem üdvrivalgásra.:) Kezdem a főoldallal. Szándékosan fordultunk a magazinos megjelenés felé, mert sokkal helytakarékosabb módon tudunk több tartalmat bemutatni a látogatóknak. Tudjátok, hány poszt van az oldalon? Jelenleg 1508 db, és még 148 oldal, ami szintén ilyen-olyan cikkeket, írásokat, adatlapokat tartalmaz. (És nem is hoztunk magunkkal mindent a régi oldalakról…) Amint egy poszt lekerül blognézet első pár helyéről, örök feledésbe merül. A magazinnézet legalább egy kicsit… Tovább »

Gregoretta
5 évvel ezelőtt
Válasz neki:  Thea

“Itt nem tudom, mire gondolsz, Greg. A történetek és egyedik mióta világ a világ, külön gyűjtőlapon voltak, a korábbi dizájnban is volt Történetek és Egyedi tartalom lap, amin belül füleken volt elosztva, hogy simnovellák, STO, tales, valamint letöltések, gyűjtemények, modok, egyedi készítés. Nem tudom, hol voltak ömlesztve.:/” Azt egy szóval sem írtam, hogy a kettő egymással keverve volt. 😀 Hanem, hogy a tale-eken belül, és az egyediken belül is ilyen magazinszerű nézet volt, mint ami most is van mindenhol. Egyébként, én nem teljesen olyan listás dologra gondoltam, mint ami az előző dizájnnál volt. Tehát nem úgy, hogy egy táblázatszerű, lapozgatós… Tovább »

Thea
Admin
5 évvel ezelőtt
Válasz neki:  Gregoretta

Ja, akkor rendben.:D Igen, előzőleg füles megoldással próbálkoztunk, azzal a céllal, hogy így ha az ember megtalálja az egyik menüpontot, rögtön a hozzá kapcsolódó többit is megtalálja hozzá. Nem mondom, hogy teljes kudarc volt, de azért megvoltak a hátrányai, úgyhogy valami új megoldást szeretnénk keresni. Nos, igen, épp ez a címre tett linkelés, ami sajnos nem igazán működik, pedig egyszerűbb lenne így az élet. Nem kell hozzá semmi extra, csak éppen mobil nézetben nem igazán működik, ezért próbálunk távolodni tőle. De most adtál egy ötletet, úgyhogy talán meglesz majd az a megoldás.:) És igen, sajnos ezek a típusú gyűjtőoldalak admini… Tovább »

LightAqua
5 évvel ezelőtt
Válasz neki:  Thea

Mi lenne ha az újrafotózásra összeszednétek egy kis csapatot? Én jelentkeznék

Thea
Admin
5 évvel ezelőtt
Válasz neki:  LightAqua

Ez micsoda jó ötlet! Köszi, észben tartjuk.:D

Gregoretta
5 évvel ezelőtt
Válasz neki:  LightAqua

Ó, ez jó ötlet! 🙂 Sims 2-es tippekben, barkácsokban én is szívesen segítek.

LightAqua
5 évvel ezelőtt
Válasz neki:  Gregoretta

Gondoltam rád. Akkor mi ketten elvisszük a Sims 2-t?

Gregoretta
5 évvel ezelőtt
Válasz neki:  LightAqua

Hogyha véglegesen is rábólintanak, akkor naná! 🙂 Csak majd előre fel fog kelleni osztani, ki melyik tippeket vállalja, nehogy véletlenül ketten fotózzuk ugyanazt.

Thea
Admin
5 évvel ezelőtt
Válasz neki:  Gregoretta

Nagyon örülök, hogy ilyen lelkesek vagytok.:D A Sims 2 tippeket úgy szeretnénk átvenni, hogy előtte átnézzük és kiegészítjük őket, ahol szükséges, szóval egy kis munkánk azért lesz benne, így most azonnal sajnos nem tudtok lecsapni a fotózásra. De ha komolyan gondoljátok, akkor belekezdünk a projectbe, és szépen folyamatosan készülnének az illusztrálásra váró tippek. Sims 2-ben viszont úgy tudom, nehéz fotózni, hogy ne legyenek picik a képek, úgyhogy ennek még utána kell nézni, hogy lenne a legjobb. Vagy már megvan a tökéletes technikátok?:) És persze akkor meglenne minden tippnek a gazdája, nem fotóznátok ugyanazt.

Gregoretta
5 évvel ezelőtt
Válasz neki:  Thea

Én alap print screen gombos módszrrel szoktam fotózni, az oldalamon levő képek is úgy készültek. Így látszik a kezelőpanel is, ami sok helyen szükséges. A monitoromon a felbontás 1280*1024, így tudok ilyen felbontásban fényképezni.
Vagy ott vannak a “képlopó” programok, amik el is mentik, amit fotózol, de én nem szoktam ilyesmit használni.

LightAqua
5 évvel ezelőtt
Válasz neki:  Gregoretta

Én a játékban szoktam fotózni, kicsit allítottam a beállításokat, azóta olyanok a képek, mint amilyeneket felraktam.

Matt
Admin
5 évvel ezelőtt
Válasz neki:  LightAqua

Örülök, hogy érkeztek hozzánk a segítő kezek. 🙂 Én is szeretnék megjegyezni pár dolgot. Egyelőre Theával összedugjuk a fejünket, hogy milyen legyen a felosztás, és ne legyen szétaprózódva a tipp. Light, ha eddig mutattad a képeket, azok sajnos nagyon kicsik. Minimum 900 pixeles szélességnek kell lennie, és Fraps programot ajánlom. Elég beállítanod a parancsot a fotózás megindításához, de úgy kell megválasztani a gombot, hogy ne zavarjon bele a játékba, pl. “í” betű. Mivel nem úgy működik, mint az utóbbi két szériában, mert ez a program mindent fotóz, tehát a panelt, pause piros négyzetet, akciósorozatot is. Ha el szeretnéd tüntetni a… Tovább »

LightAqua
5 évvel ezelőtt
Válasz neki:  Matt

Kicsi? 0.0
Max beállításon van, és normál méret(nek tituláltam), szépen megjelenik mindenhol. Amúgy utólagosan is lehet nagyítani. Igen, az plusz munka… Bár külön programmal gyorsan menne, nem?

Thea
Admin
5 évvel ezelőtt
Válasz neki:  LightAqua

Greg, az 1280×1024 tök jó! Light, a Sims 2 még bárhogy állítod, játékon belül kicsi képeket csinált, ezért is fotóztak a tale és tippírók is print screennel vagy képlopó programmal. Szóval ez nem a gépeden vagy a beállításokon múlik, ez a játék sajátossága. Én nem láttam a képeidet (vagy nem emlékszem), de nézd meg a felbontásukat, mekkora, és utána készítés egy képet úgy, hogy teljes képernyős a játék, és print screennel vagy Fraps-szel fotózol. Tuti, hogy nagy lesz a különbség. A kis képekkel nem az a baj, hogy fel kell őket nagyítani, akár ezret is fel lehet egy kattintással és… Tovább »

LightAqua
5 évvel ezelőtt
Válasz neki:  Thea

Hát jól van, csak én mindig ablakos módban játszok, és a képekkel is sokat kell variálni, mert sok rajta a felesleges.
(chaten és fb-n is volt)

LightAqua
5 évvel ezelőtt
Válasz neki:  LightAqua

ilyen:

LightAqua
5 évvel ezelőtt
Válasz neki:  LightAqua

nem tudok képet rakni!

Ahsoka1994
5 évvel ezelőtt

Hűha, ezt az új dizájnt még szoknom kell. 🙂
Minden esetre nekem tetszik ez a modernizált külső. A fórum nekem is hiányozni fog, bár tényleg nem sok értelme volt már úgy hogy havonta egyszer posztolt valaki valamit, és ebben ludas vagyok én is. Talán inkább a régi idők hiányoznak, és most nagyon elfogott a nosztalgia…
Amúgy ami kérdés eszembe jutott még: új történeteket fogadtok még a megújult oldalon vagy csak a régiek gyűjtőhelyének megmarad és inkább egyéb simses tippekre koncentráltok?

Thea
Admin
5 évvel ezelőtt
Válasz neki:  Ahsoka1994

Üdv, Ashoka, nagyon rég hallottunk rólad!:) Persze, hogy fogadunk még történeteket! A Tintavér is azért indult, mert már nem tudtunk meglenni történetek nélkül, és reméltük, hogy mások is kedvet kapnak az íráshoz.:) Szóval nagy-nagy szeretettel várjuk a munkádat!:)
A régi idők nekem is hiányoznak, szinte évről-évre gyökeresen változnak a dolgok a közösségben, a Sims körül és itt nálunk oldalon belül is, bárcsak egy picit visszatérhetnénk mondjuk 5-6 évvel ezelőttre. De azért persze van utánpótlás simmerekből, ha nem is egy jó kis fórumon gyülekeznek nap végén, hanem FB-n. Mi pedig életben tartjuk a My Simsből, amit tudunk.:)

LightAqua
5 évvel ezelőtt
Válasz neki:  Thea

Én is gondolkozok egy mini tale – n, de nem tudom mi lesz belőle

Thea
Admin
5 évvel ezelőtt
Válasz neki:  LightAqua

Hajrá!:) Ha elhatároznád magad az írásra, szeretettel várjuk a minidet is.:)

LightAqua
5 évvel ezelőtt
Válasz neki:  Thea

Meg csak ötlet, bár már van két szereplő

Niki
Niki
5 évvel ezelőtt

Nagyon jó lett az új dizájn 🙂 Néha kell egy kis változatosság 🙂

Thea
Admin
5 évvel ezelőtt
Válasz neki:  Niki

Köszönjük szépen! Igen, így legalább kicsit felrázzuk a dolgokat:)

Gregoretta
5 évvel ezelőtt

Ó, látom, elkezdtetek dolgozni a listásításon. 🙂 Ennek én személy szerint nagyon örülök, de gondolom, sejtitek. 🙂
(Kívánom, hogy működjön jól minden platformon, legyen kellően mobilbarát!)

LightAqua
5 évvel ezelőtt
Válasz neki:  Gregoretta

Hát a mobilom nem barát ezzel az oldallal. Az első betöltéssel mindig szenvedni kell

Gregoretta
5 évvel ezelőtt
Válasz neki:  LightAqua

:'(

Gregoretta
5 évvel ezelőtt

Ó, eltűnt oldalról a “friss” sáv? :'(

Thea
Admin
5 évvel ezelőtt
Válasz neki:  Gregoretta

Blog nézetben ugyanúgy ott van oldalt.:) És ugye ott van maga a blognézet is, ami a legfrissebb posztokat mutatja időrendben. Plusz a főoldalon a felső rész is, ahol a slider rész a legfrissebb híreket mutatja, a 4 kisebb négyzet pedig szintén a legfrissebb posztokat. Úgyhogy egy negyedik helyen már kicsit soknak tűnt ismételgetni ugyanazt.:)

Thea
Admin
5 évvel ezelőtt
Válasz neki:  Gregoretta

Egyébként még nem kizárt, hogy visszakerül, ha a videót is visszarakjuk, mert azok egymás mellett pont jól mutattak, csak ameddig nem elég mobilkímélő a főoldal, nem szeretnénk tovább terhelni vele.

Gregoretta
5 évvel ezelőtt
Válasz neki:  Thea

Ó, értem. 🙂