Közlemény

Februári beszámoló

Utolsó közleményünk óta némiképp megváltozott az oldal képe, amiről szeretnénk pár szót ejteni, plusz a jövőről is elkottyintani egy-két hírmorzsát. Először is nagyon szépen köszönjük, hogy olyan sokan kitöltöttétek kérdőívünket, régen nem érkezett ennyi visszajelzés tőletek. Az így kapott adatok nagyobb része statisztikai jellegű, ami alapján még inkább az igényeitekre tudjuk szabni tartalmunkat, de pár érdekességet azért megosztanánk veletek.

Tudtátok, hogy a Sims 2, Sims 3, Sims 4 és Sims Medieval játékosok száma korosztályonkénti bontásban szinte teljesen egyforma? Ezzel megdőlt az a meggyőződésünk, miszerint a fiatalabbak már inkább a Sims 4-et preferálják, az őssimmerek pedig nem szívesen hagyják hátra a régi jól bevált szériákat a friss játékért.

És azt tudtátok, hogy életkor szerint is nagyon színes a paletta? Mi ennek rendkívül örülünk, és igyekszünk minden korosztály számára érdekesek maradni.:)

Simpercek rovatunk is úgy tűnik, hasznos a többség számára.

Arról is sokan osztottátok meg véleményeteket, hogy milyen történeteket szerettek olvasni. Mint láthatjátok, elég vegyesek a visszajelzések. Lehet ihletet meríteni a készülő történetekhez!:)

“Amiben nincsenek természetfeletti lények, mert nem tartom őket valóságosnak.”

“Leginkább a krimi témájú történeteket szeretem, de nyitott vagyok bármilyen másra is, például szeretem a romantikusabb sztorikat is, csak ne legyen kiszámítható a folyamatszál 🙂 Egyébként már tűkön ülve várom, hogy a Veszett Kutya Nyomozóiroda és a The Last One Standing folytatódjon :)”

“Szerelmes.”

“Krimin kívül bármit, de azt is elolvasom, ha megfog valamivel :)”

“Krimi. Sok izgalommal és nyomozással.”

“Az olyan történeteket, amelyek egyediek és nem sokadikak az adott témában. Szeretem ha jól kidolgozottak a karakterek. Szeretem ha az írónak van humora és ez meg is jelenik a történetben, ugyanakkor szeretem ha a komoly, szomorú/megható jeleneteket is úgy írja meg és illusztrálja hogy azok ne tűnjenek gagyinak vagy szappanoperásnak. Műfajból talán a horror, a romantikus, a komédia és az akció a kedvencem, de bármit elolvasok ami megfog.”

“Vicces, állatos, érdekes, kalandos. Mást nem tudok mondani. Ez mellett még jöhet a tipikus “szappanoperás” stílus is.”

“Krimiket és ifjúsági történeteket.”

“Pl. fantasy, krimi, disztópia. Olyan történetek, melyekben jól beleláthatunk a szereplők érzéseibe, gondolataiba, és lelki szinten is zajlik a történet, a cselekmény mellett. A túlságosan a szerelemre koncentráló történeteket, és a hétköznapi dolgokról szóló tale-eket/novellákat kevésbé szeretem. Jobban tetszik az, ha egy sztori különleges helyen/időben játszódik, vagy különleges (pl. természetfeletti) karakterekkel, így ki tud ragadni a mindennapokból.”

“A műfaj mindegy, minden történetet elolvasok, de szívesebben kezdek bele egy olyan történetbe, aminek a képi kivitelezésén látszik az igényesség vagy az ajánlója különösen felkelti az érdeklődésemet.”

“Fantasy :D”

“Műfaj terén bármilyet. A lényeg, hogy valami új legyen amit eddig nem igazán láthattunk sehol.”

“Krimi és romantikus.”

“Szeretem az érdekes, rövid vicces témájú sztorikat.”

“Szerelmi Történeteket. Amiben mondjuk egy sim két embert is szeret és nem tudja eldönteni melyiket is válassza én ebben gondolkozom.”

“A rejtélyeket feldolgozó, nyomozós krimis történeteket, de egyaránt befogadok bármit, aminek izgalmas szálai és csattanós epizódvégei vannak.”

Sok ötletet adtatok nekünk, milyen témákat vegyünk képzeletbeli listánk elejére, amikor posztot írunk, azonban volt olyan kezdeményezésünk is, ami nem nyerte el igazán a tetszéseteket. A fórumunk már a Sims Tales idején sem bizonyult túl hasznosnak, és a régi Sims Addicts oldalon is leginkább csak a játék aratott rajta kisebb sikert, szélesebb kört azonban nem sikerült elérnünk vele. A súlypont a fórumokról úgy tűnik, átkerült a Facebookra és chatre. Tettünk egy kísérletet egy új fórummal, de ahogy sejtettük, nem indult be rajta igazán az élet, és a kérdőívből is az derült ki, nem igazán van igényetek a felületre. Egy gyors plasztikai műtéttel ezért átalakítottuk a menünket, hogy ne terheljük feleslegesen az oldalmotort, és a fórum helyén már a Helpdesk érhető el, ami anonim kérdezési lehetőséget nyújt azok számára, akik elakadtak a játékban, vagy bármi egyéb kérdésük, ötletük akad – a korábbi interaktívval szemben azonban a regisztrált tagok is válaszolhatnak, vagy hozzászólhatnak a témához, ha éppen arra járnak. A Helpdesk menüben van lehetőség privát kérdés elküldésére is, amit csak az adminok látnak, illetve természetesen továbbra is elérhetők vagyunk Facebookon, e-mailben, és a Sims-re fel! csoporton keresztül, akik az elmúlt évek során nagyon sokban segítették munkánkat, így arra bátorítunk titeket, nézzetek szét náluk, ha még nem tettétek.:)

A másik apróbb változtatás a chatet érintette, kísérleti jelleggel kikapcsoltuk a mobil és tablet felhasználók számára, mert attól tartottunk, túl nagy adatforgalmat generál az oldal betöltésekor. Erről azonban a ti véleményeteket is kérnénk, maradjon-e így, vagy legyen ismét elérhető minden felületről. Mivel nem tudjuk személyre szabva ki-be kapcsolni, ezért az a verzió marad, amire több szavazat érkezik – döntsetek bölcsen!:)

Nem csak “eltűnések” történtek azonban portánkon, hanem a költözést is befejeztük januárban. Amit lehetőségünk volt átmenteni, már olvasható oldalunkon. Nem árt minden menüpontba bekukkantanotok, ha még nem tettétek, hiszen most már világosan látszik, milyen cikkeket hol kereshettek ezentúl.

A jövőről túl sokat nem szeretnénk kiszivárogtatni, de még februárban hírt adunk egy olyan újdonságról, ami eddig nem volt az oldalon, és reméljük, tetszeni fog nektek. Mi már most imádjuk, és várjuk a tavaszt!:)