Közlemény

Búcsú a 2019-es évtől

Mozgalmas időszakot hagyhatunk magunk mögött, hiszen számos újdonság, jó és kevésbé jó hír kísérte a 2019-es évet. Búcsúzásul egy kis áttekintéssel készültünk, hogy felidézzük ezeket az eseményeket, és nosztalgiázzunk felettük egy kicsit, mielőtt belekezdenénk az új évtizedbe.

Az év során számos ingyenes frissítés érkezett a játékba, például a szabadúszó karrierek, random jellemvonás gomb és a CAS karakterépítő funkció, de igazán emlékezetes momentum mégis a júliusi rebranding maradt, amikor a Sims 4 új dizájnra váltott, és a korábbi kiegészítők megjelenése is átalakításra került. A régi betöltőképernyő emléke még mindig él szívünkben, de talán sikerült már megszoknunk az új színeket – ti hogy álltok ezzel a kérdéssel?

2019-ben úgy tűnik, az alkotók változtattak korábbi stratégiájukon, és a kevésbé izgalmas stuff packokat hanyagolva inkább sok szép expansion és game pack érkezett a játékhoz, amelyek a maguk nemében mind különlegesek, vagy azért, mert nagyon várta őket a közösség, vagy pedig azért, mert valami újat mutattak a korábban megszokotthoz képest.

Februárban a StrangerVille GP borzolta a kedélyeket, amely egy különös, új világba kalauzolja a játékost, amely sötét titkot rejt a mélyben. Ez a nyomozgatós csomag főleg azoknak kedvezhetett, akik szívesen próbálnak ki kihívásokat a Sims-ben, és valószínűleg kísérleti céllal került piacra. Meglátjuk, követi-e még több hasonló a jövőben.

Júniusig kellett várnunk az Island Living EP-re, ami egy csodálatos tengerparti világot hozott nekünk, sellőkkel, aktív vulkánnal, és a nagyon is aktuális környezetvédelem témával. A korábbi szériák nyaralós világai után nagyon kellett egy ilyen a Sims 4-be is, és a visszajelzések alapján a többség tetszését sikerült elnyernie vele a készítőknek.

A Moschino divatcéggel létrejött társulás eredményeként egy divat témájú pack is érkezett, a Moschino SP. Nem mindenki lelkesedik ezekért a piciny cucc csomagokért, de ebbe azért sikerült belecsempészni néhány emlékezetesebb funkciót, például a fotós karriert és az ehhez kapcsolódó divatfotózást is.

A léc pedig egyre magasabbra került, hiszen a Realm of Magic GP is sok simmer szívét megdobbantotta lebegő városaival és a mágia összetett rendszerével. A korábbi közvélemény kutatás eredményeként egyértelműen a boszorkányok voltak a legjobban várt okkult lények, de hátra volt a nagy dobás, amire a játékosok még a mágusoknál is jobban vágytak.

Végül megérkezett a várva várt Discover University, hogy simjeink egyetemi süveget és talárt húzhassanak magukra, és betekintést nyerjenek a tudás legmélyebb berkeibe. Hogyan is folytatódhatna ezek után az új év? Van ötletetek, mi várhat még ránk 2020-ban?

Nem csak a Sims háza táján szerettünk volna körutazást tenni, hiszen oldalunk is fejlődött az év során, noha még mindig sok feladat áll előttünk, hogy minden tervünket megvalósíthassuk. Az azonban nagy örömmel tölt el minket, hogy sokan olvasgatjátok aktívan lapjainkat, valamint a Sims-re fel! csoport és Sims Addicts Facebook oldal is pörög, és a sok régi arc mellett sok új tag is feltűnik felületeinken. Az idei évben sikerült átlépnünk a bűvös ezer lájkot, mi több, egészen 1332 kedvelőig futott oldalunk számlálója, amire büszkék vagyunk, hiszen év elején mindössze 741 simmer köteleződött el ilyen módon mellettünk. Legnépszerűbb megosztásunk pedig úgy szárnyalt végig a neten, hogy meg sem állt 80.098 megtekintésig, és 3215 reakciót sikerült bezsebelnie, köztük 477 db hozzászólást. Az ominózus kép a következő:

Publiée par Sims Addicts – A magyar Sims közösség sur Mardi 26 novembre 2019

 

A legnépszerűbb reakcióképünk igen hasonlít az előző mémhez, úgy tűnik, ha egy képre tesszük mind a négy Sims játékot, az láncreakciót indít el a simmerek között. 211 szavazat érkezett a képre, legkedveltebb betöltőképernyőnek pedig a Sims 3-é bizonyult, amit a Sims 2 retro dizájnja, majd a megújult megjelenésű Sims 4 követ.

Melyik töltőképernyő a kedvenced? 🕣🖥

Publiée par Sims Addicts – A magyar Sims közösség sur Mardi 10 décembre 2019

 

Tudtad? képeink közül az alábbi nyerte el leginkább tetszéseteket, 108-an csaptatok le a reakciógombokra:

Publiée par Sims Addicts – A magyar Sims közösség sur Samedi 25 mai 2019

 

Néhány adatot is megosztunk érdekességként az elmúlt évből, például tudtátok, hogy csupán olvasóink 90%-a él határon belül? A Magyarországon kívülről érkező látogatók többsége az Egyesült Államokból, Romániából, Szlovákiából és Németországból pillant fel lapjainkra.

A 2019-es évben összesen 238 új bejegyzést tettünk közzé, ezzel együtt így már 1775 cikk szunnyad tartalmaink között. Az idei évben közel 830.000 alkalommal kattintottatok oldalunkra.

Közvéleményt is kutattunk idén, amelynek eredményét – ha esetleg lemaradtatok volna róla – itt újraolvashatjátok.

A leggyakrabban olvasott cikkjeink top 10-es listája:

  1. Wicked Whims – Mod 18 éven felülieknek
  2. Gyermekvállalás és terhesség a Sims 4-ben
  3. Sims 4 Vampires – Vámpírok, az éjszaka teremtményei
  4. Sims 4 játékvezérlők és billentyűparancsok
  5. Sims 4 Cats & Dogs – Élet az állatokkal
  6. Sims 4 Seasons – Minden, amit a kertről tudni akartál
  7. Sims 4 egyedi tartalmak telepítése
  8. Sims 4 jellemvonások és életcél jutalmak
  9. MasterController Command Center telepítése (Sims 4)
  10. Sims 4 halálnemek és szellemek

A leggyakrabban látogatott oldalaink top 10-es listája:

  1. Sims 4 csaláskódok
  2. Sims 4 kihívástár
  3. Sims 4 játéktippek
  4. Sims 4 magyarítás
  5. Sims 3 csaláskódok
  6. Chat
  7. Saját letöltések
  8. Simblog
  9. Sims 4 játékismertetők
  10. Sims 2 csaláskódok

Legnépszerűbb érdekességeink:

  1. Játékindító alapszituációk
  2. Melyik kiegészítőt kinek ajánlom?
  3. 25 érdekesség, amit a rajongók elfelejtenek a Simsről
  4. Sims teóriák – Három rejtély az alapjátékban (Sims 4)
  5. Bella Goth nyomában – 1. The Sims

Legolvasottabb kihívásaink:

  1. Not so berry kihívás
  2. Disney hercegnő kihívás
  3. Decades Challenge / Évtizedek kihívás
  4. Bordélyház kihívás / Brothel Challenge 18+
  5. Super Sim kihívás

Legolvasottabb simnovelláink:

  1. A gyilkos fa
  2. A gyilkosság
  3. Az egyszarvú titka
  4. Bölcsőhalál
  5. A falióra

Legolvasottabb sims tale-jeink:

  1. Tintavér
  2. La media naranja
  3. Ezüst krónikák
  4. A flamingó
  5. Az utolsó rejtély

Köszönjük, hogy egész évben kitartottatok mellettünk, és akár egy-egy visszajelzéssel, akár csak a cikkjeinkre kattintással jeleztétek felénk, hogy érdemes tovább folytatnunk utunkat, és azon gondolkodnunk, hogyan tehetnénk még izgalmasabbá és tartalmasabbá a Sims Addicts oldalt. Köszönjük a Sims-re fel! adminok barátságát és elhivatottságát, akik nélkül sosem lehettünk volna az az oldal, ami ma vagyunk. Köszönjük azon szerkesztők munkáját, akik kipróbálták magukat közöttünk, de aztán mégis tovább kellett állniuk, és azokét is, akik tűzön-vízen át kitartottak, és továbbra is azon munkálkodnak, hogy minél többet tehessenek a közösség érdekében.

Simsben és szabadidőben gazdag boldog új esztendőt kívánunk nektek!

Ne maradj le semmiről!
Kérj értesítést minden friss cikkünkről, vagy állítsd be, milyen típusú tartalmakról küldjünk hírt neked! A feliratkozással elfogadod adatvédelmi tájékozatónkat.

2
Hozzászólás

Kérjük, jelentkezz be a hozzászóláshoz
2 Hozzászólás
0 Válasz
2 Követő
 
Legtöbbször megválaszolt komment
Legtöbbször értékelt komment
2 Hozzászólók
DomiiLee Legutóbbi hozzászólók
  Feliratkozás  
Visszajelzés
Lee
Tag

Köszönöm azoknak, akik még mindig olvassák a régi novellákat. Boldog új évet kívánok mindenkinek!

Domii
Tag

Koszonjuk hogy vagytok nekunk‍♀️