Sims 4 Kihívás

Wags to riches kihívás (Sims 4)

Az állatos kiegészítő az összes eddigi sims szériában megjelent, viszont ezúttal is sikerült újdonságot csempésznie az alkotóknak játékunkba: az állatorvosi rendelőt. Ez a lehetőség pedig meg is ihletett egy kihívást, amelyről lentebb olvashattok. Viszonylag nehezebb kihívással van dolgunk ezúttal, azonban ha valakinek valamiért túl könnyűnek tűnne, a kihívás megalkotója további nehezítésekkel is készült, melyek opcionálisak. Csak a legkitartóbbaknak ajánljuk!

Cél:

Legyen egy öt csillagra értékelt állatorvosi rendelőd, miközben kizárólag állatok tenyésztéséből szerzel pénzt.

 

Kezdés:

  • A kihívásban részt vevő simed akármilyen nemű, akármilyen korú (fiatal felnőtt javasolt), illetve akármilyen fajú (vámpír simmel extra kihívás) lehet.
  • A kihívás teljesítéséig kizárólag egy sim lehet a háztartásodban.
  • Készíthetsz állatot a családkészítőben, vagy a beköltözés után örökbe is fogadhatsz, viszont kizárólag egy állattal kezdheted el a játékot.
  • Az állat lehet ivartalanított.
  • A sim számára válassz szakadt, kopott ruhákat, kisállatodnak pedig ne legyen ruhája.
  • Simednek csak annyi pénze legyen, amennyivel egy üres telket meg tud vásárolni, beköltözés után az összes többi fennmaradó pénzt töröld ki.
  • Az élethossz legyen normál, vagy hosszúra állítva.

Játékmenet:

  • Az állatok tenyésztése és eladása a játék során a fő bevételi forrásod.
  • Minden más bevétel kizárólag békák/ásványok/növények/halak/egyéb gyűjthető dolgok eladásából származhat.
  • Nem kezdhetsz neki a tenyésztésnek, amíg minden szükséges felszerelés rendelkezésedre nem áll (pl. etető tál, alom, játék, állatfekhely).
  • Mindig neked kell kiválasztanod állatod számára a társat, akivel utódokat nemzzen (az ‘Encourage to mate with…’/’Bátorítsa kölykök nemzésére vele…’ interakció által).
  • Lehet egy második állatod is (kóborállat, vagy ügynökség általi örökbefogadással), aki állandó társa less kedvencednek.
  • Nem lehet kettőnél több felnőtt tenyészállatod.
  • Minden kölyköt születésük után két napon belül el kell adnod.
  • A kihívás alatt nem költözhetsz el az eredeti telekről.
  • Ha a tenyésztett kedvenced megöregszik, mielőtt teljesítenéd a kihívást, tartsd meg a legutolsóként született kölyköt, és folytasd vele a kihívást.
  • Amint megnyitod az állatklinikádat, 100 simoleon kivételével minden pénzed utald át a klinikához. Minden héten 100 simoleon-t vehetsz magadhoz a vállalkozásból, hogy fenntartsd magad. Ezen kívül minden bevétel csak tenyésztésen keresztül szerezhető. Minden teljes, klinikára értékelésként kapott csillag után 100 simoleonnal növekszik a kinyerhető összeg.
  • Ha klinikád besorolása 1 csillag alá esik, semennyi pénzt nem vehetsz ki a vállalkozásodból.
  • Amint eléred az 5 csillagos besorolást, megnyered a kihívást, és minden szabály érvényét veszti.

Szabályok:

  • A háztartásod kezdeti vagyonának levonásán kívül semmilyen csalást nem használhatsz.
  • Ha a fentebb felsorolt szabályokat megszeged, elvesztetted a kihívást.
  • Nem vásárolhatsz a boldogságpontokból.
  • Ha bármelyik kiscica/kiskutya felnő, vesztettél.

További lehetséges nehezítések:

Ha a kihívás az eddig leírtak alapján túlságosan egyszerűen tűnik, a lentebb felsorolt módokon tudod még tovább nehezíteni a feladatot. (A nem ajánlott azt jelenti, hogy közel lehetetlen az adott szempont alapján megcsinálni a kihívást).

  • Legyen a simed tizenéves (nem ajánlott)
  • Játssz vámpír simmel (nem ajánlott)
  • Kezdd a játékot úgy, hogy nem készítesz a családszerkesztőben kiskedvencet magad mellé.
  • Kezdd a játékot kölyökkutyával vagy kölyökmacskával.
  • Kezdd a játékos ivartalanított állattal.
  • Legyen a kezdő állatod hímnemű.
  • Nem választhatsz társat kedvencednek párzáshoz (magától kell kölyköket nemzenie, és kizárólag akkor, mikor épp tüzel).
  • Csak kóbor állatokkal hozhat létre utódokat kedvenced.
  • Csak akkor párosodhat kedvenced, mikor tüzel.
  • Ha a tenyészpárod megöregszik, vesztesz.
  • Minden pénzed utald át a klinikának (nincs lehetőség kivenni a vállalkozásból semekkora összeget).
  • Állítsd az élettartamot rövidre (nem ajánlott).
  • Miután a tenyésztéshez szükséges eszközök (alom, tál, játék, fekhely) rendelkezésre állnak, már csak tenyésztés által juthatsz pénzhez, a hobbik és a gyűjtögetés sem megengedett.

Természetesen ezek nélkül a nehezítések nélkül is teljes értékűnek mondható a kihívás. Sikerül végigjátszanotok a feladatot? Esetleg valamelyik nehezítést is bevállaltátok? Vagy akár többet is? Várjuk tapasztalataitokat kommentben, illetve, ha bármilyen tippetek, ötletetek van a többi játékosnak, mielőtt belevágna a kihívásba, azokat is sok szeretettel fogadjuk!

Az eredeti kihívást megtaláljátok ezen a linken.

A barkácsolás avatott mestere, ígéretes írópalánta, egyedi tartalom készítő. A Sims konspirációs teóriák lelkiismeretes közvetítője. Elhivatott fordító, Sims 3 és Sims 4 játékos, pótolhatatlan lektor.