Sims 1 Játéktipp

The Sims Makin’ Magic – Magic Town

A Makin’ Magic kiegészítővel egy teljesen új, eddig még sosem látott szomszédságot kapunk, melybe Simünk akármikor elmehet és kedvére élvezheti a mágia által nyújtott lehetőségeket. Az új világ neve Magic Town. (Mágia város)

A szomszédság képernyőn felül lehet látni, hogy ha a kiemelt jelre rákattintunk, eljuthatunk az új világba, aminek telkeit aztán kedvünkre alakíthatjuk ahogy jól esik, vagy hagyjuk békén a már eleve kész területeket. A sim ide két módon tud eljutni.

Az egyik mód telefonon keresztül lehetséges, ahol kisebb összegért (50 Simoleon) egy hőlégballon elszállít a kiválasztott telekre. A másik, ha megvesszük “A lyuk a földben” tárgyat, melyet a vásárlás mód, mágia részlegénél találunk, ezáltal Simünk ingyen közlekedhet. Hőlégballonnal akkor érdemes menni, ha egynél több simet szeretnél magaddal vinni, míg a lyuk csak egy fő utazását biztosítja. Gyerek is használhatja a lyukat. A fenti kép bal oldalán a hőlégballon, míg a jobbon a lyukáltali utazás betöltő képernyője látható, ami minden Magic Town odamenésnél megjelenik, attól függően, hogy melyik közlekedést választod.

Íme Magic Town szomszédság. Ha megnézzük, két felé van osztva. A folyó felső részénél találhatóak a lakótelkek, melyekbe bármikor be lehet költözni ha simünk elég Simoleonnal és MagiCoin-al (Mágikus pénzel) rendelkezik. A folyó másik oldalán pedig a közösségi területek találhatóak, ahol kedvünkre szórakozhatunk, vásárolhatunk, vagy mágikus pénzt zsebelhetünk be. A felsőrész neve Creepy Hollow, míg az alsónak Calamity Forest. A közösségi telkeket tudod te magad is szerkeszteni szomszédság módban, a házakat viszont csak úgy alakíthatod ha már beköltöztettél egy simet.

90: Everafter Oaks

E kellemes épület tökéletesen megfelel a gyermekes boszorkánycsaládoknak. A ház körül kisebb kert található, míg a földszinten van egy nagy konyha és nappali. Az emeleten van hely a fürdőszobának illetve két hálót is találhatsz, de ha csak egyre van szükséged, már is megvan a helye a boszorkánylaborodnak. A terasz pedig csak még nagyobbá teszi házadat.

91: Alfred’s B&B

Ha szereted a hatalmas, dombos kerteket, akkor itt boldog leszel. Házikód egy kis dombocskád van, és körülötte a hatalmas udvar is csak a tiéd, amit tetszés szerint berendezhetsz. Az épület már kisebb, alul egy közepes méretű nappali, kis konyhával, az emeleten pedig egy nagy folyosó, mellette fürdővel és hálószobával. Akárcsak egy klasszikus boszorkány kégli!

92: Old Man Lum’s

Szintén nagy udvarral rendelkezik, de ez már sík terepen. A ház földszintén találsz egy konyhát és nappalit egyszobaként, az emeleten pedig rögtön a hálószobába jutsz, egy fürdővel a sarokban. Kis ház, de ha ezt választod, kapsz ajándékba törpekészítő valamint vízköpő-készítő asztalt is. Ráadásként még egy varázskönyv, állótükör, sír és kút tulajdonosává is válsz! Azt meg ne feledd, hogy házaidat bármikor átalakíthatod!

93: A Spooktacutar Spot

<div >Ez a terület igen kedvező egy boszorkány vagy varázsló simnek, ugyan is itt vásárlásra és MagiCoin szerzésre is van lehetőséged. A telken megtalálható Vicky Vampiress üzlete, ahol mágikus összetevőket vásárolhatsz. Költekezésre alkalmas még a portrébolt, illetve a Gulyásleves pult. Ha inkább szerezni szeretnél egy kis evilági pénzt, akkor próbálkozz a Horror színpadon, illetve a párbaj sziklán. Szórakozás gyanánt sakkal kedveskedik a telek.

94: Vernon’s Vail

Hozd el ide simedet, ha szórakozásra vagy mágikus alapanyagokra van szüksége. A telken remek mulatságot nyújt a Félelmek hullámvasútja, a minigolf illetve a sírkirakó. Ha esetleg a költekezés a célod, akkor sem kell csüggedned, ugyan is Vicky üzlete itt is megtalálható, sőt még Apothecary Todd kocsija is, akinél még több fajtájú összetevőket vásárolhatsz meg. Végsőképp pedig a Horror színpad se marad ki, a pénzszerzés érdekében. Ha pedig megéhezel, vegyél egy turmixot, hogy ne üres gyomorral indulj haza.

95: Coldwind Meadon

<div >Unod már az üst kevergetését a varázsló kéglidben? Akkor hozd el simjeidet ide, hogy egy kis mosoly jelenhessen meg az arcukon. Pénzszerzésre használhatod a bűvészstandot vagy a Bűvész színpadot, ha szórakozni szereznél, találsz pár játékgépet, egy Jósló masinát, aki egy kis Simoleonért megmondja mi lesz simed jövője, illetve sakkasztalokat egy csendes délutánhoz. Ha pedig vásárolni szeretnél, ugorj be a közértbe, ahol ugyan nem mágikus kollekció vár, de kár lenne kihagyni, ugyan is alkalmad lesz vásárolni vetőmagokat és alapanyagokat a sütéshez. Megeshet, hogy simed enne egy kis édességet, ilyenkor nyugodtan vásárolj neki vattacukrot vagy popcornt kisebb összeg fejében.

96: Clowntastic Land

Ha a szórakozást keresed, itt megtalálod! Ez a terület direkt erre van fejlesztve, ugyan is rengeteg játéklehetőséget lelhetsz itt, sőt még vásárlás és pénzszerzésre is van mód. A Nevetés hullámvasútja, a hatalmas minigolf pálya, a játékgépek illetve a jövendőmondó mind biztosíték arra, hogy ne unatkozz. Viszont itt is megtalálható Apothecary Todd kocsija és a párbaj szikla, hogy még jobban kiszínesítse ez a telek simed napjait. Végül pedig majszolhatsz egy kis popcornt vagy vattacukrot, ha van elég pénz a zsebedben.

97: Serra Glen

Magic Town bevásárlóközpontja, ha szabad ezt mondanom. Vicky holmijain kívül itt bármit megvásárolhatsz, ami a mágikus világ boltjaiban kapható. A telek közepén láthatjuk is a közértet, ahol vetőmagokat illetve a sütéshez elengedhetetlen anyagokat szerezhetjük be. A terület szélein pedig megpillanthatjuk Apothecary Todd kocsiját, illetve Mora tündér szekerét is, akinél szintén újfajta összetevőkre lelünk. A kultúra miatt itt is lehet venni portrékat, illetve egy jó kis Gulyáslevest is elszürcsölhetünk. Végül, hogy a vásárlás végét egy kis szórakozással is megkoronázzuk, leülhetünk kígyót bűvölni a kígyóbűvölő szőnyegre. Az majd eldől, hogy mennyire sikerül előcsalogatnunk sziszegő barátunkat

98: Forest Edge Camp

Egy csendes, békés park, ahova nyugodtan elviheted kikapcsolódni Simjeidet. A telken megtalálható Apothecary Todd kocsija, Mora tündér szekere illetve egy külön a veteményeskertre specializálódott vetőmagbolt, ha vásárolni van kedved. Szórakozás gyanánt megtudhatod a jövőd, sakkozhatsz, illetve kígyót is bűvölhetsz. Ha megéheznél, fogyassz el jó ízűen egy kis Gulyáslevest.

Magic Town minden egyes közösségi területén található telefon és lyuk, hogy bármikor hazatérhess, illetve csak MagiCoin-okat tudsz itt szerezni.

 

A tippet és a képeket Gábor3 készítette (My Sims Tipptár)