Játékteszt

Sims 4 Cottage Living – Élet a természet ölén

Mint az életszagú játékmenet kedvelője, szinte a Sims 4 megjelenése óta álmodoztam arról, háztartásom tagjai egyszer megtapasztalhatják a vidéki élet örömeit (és gyötrelmeit), és háztáji állatokkal népesíthetik be portájukat. Idővel érkeztek olyan kiegészítők, amelyek részben lefedték ezt a témát – pl. Cats & Dogs, Seasons -, a várva várt kotkodálásra és tehénbőgésre azonban mostanáig várnunk kellett. Aki ismer, tudja, mennyire ritkán van alkalmam leülni játszani a Simsszel, a Cottage Living azonban jött, látott és győzött, én pedig úgy gondoltam, egy tesztben veletek is megosztom, mennyire tetszett, miben múlta felül elvárásaimat, vagy mit hiányoltam a kiegészítőből.

CAS

Egész sok új családszerkesztő elem érkezett a játékba, ami nem is csoda, hiszen az eddigi kiegészítők kevés olyan ruhát és hajat tartalmaztak, ami nem kelt feltűnést egy vidéki településen, vagy esetleg alkalmas lenne a viselése egy tehén gondozása közben. A férfiak korosztályonként három új hajat kaptak, amelyekből kettő azonos, a harmadik helyett pedig a gyerekek és tipegők egy cuki unisex frizurát viselhetnek, ami az egyik kedvencem lett ebből a kiegészítőből.

Arcszőrzetből csak egy érkezett, simünk mostantól igazi favágó szakállat is növeszthet, két választható verzióban. A hölgyeket persze jobban elkényeztették a fejlesztők, a kisebbek hét, az idősebbek pedig tizenkét hajviselet közül választhatnak. Stílusukat nézve inkább hétköznapibbak, passzolnak a falusi közeghez.

A ruhákat először inkább csak fanyalogva néztem, mi tagadás, a simek nem ezekben tesznek majd látogatást az operában. A farmer persze kötelező, de a kötött anyagok, kockás és hímzett minta is visszatérő elemek. A tartósság a lényeg, ami a plázában divatos lehet, itt legfeleljebb megmosolyogtatná az embereket. A felnőtt férfi ruhák közül sok megtetszett végül, és bár a kisfiúk kevesebbet kaptak, azok hasznosak lesznek a játékban. A legtöbb gyerekruha egyébként unisex, de a tipegő lányoknak érkezett pár extra aranyos ruhácska is pluszban.

Számomra a női ruhák voltak kiábrándítóak kicsit, mert egy részük túl giccses vagy ódivatú, másik részük pedig úgy áll a lányokon, mint tehénen a gatya. Biztos vagyok benne, hogy a vidéki ifjak is szeretnének csinosan öltözködni, ez a kiegészítő azonban a vártnál kevesebb lehetőséget biztosít erre. Pozitívum, hogy a nagymamák, korosodó hölgyek gardróbja ezzel komoly bővülésen esett át.

Ami még említésre méltó, az a minden korosztály számára elérhető gumicsizma. Kényelmes, vízhatlan viselet a legnehezebb napokra is!

Véleményem szerint a CAS egészen rendben van, a női ruhák miatt azonban 7/10 az értékelésem.

Henford-on-Bagley

Az új szomszédság három kerületből áll, ezek közül Flinchwick a falu központja, ami a heti vásárnak is helyet ad. A régies stílusú házak mögött bújik meg a temető, valamint egy valódi, működő vízimalom is található itt. A társasági élet központjául szolgáló The Gnome’s Arms bár éjjel-nappal várja vendégeit, a horizonton pedig egy romos vár őrködik a falu felett.

New Old Henford kissé távolabb esik a központtól, egy dombosabb, zöld terület, tágas birtokokkal. Egy közösségi kert is helyet kapott, így ha valaki nem érné be a telke méretével, további területeken is veteményezhet. Ez a kerület inkább farmvidékekre emlékeztet, hangulatos házakkal, istállókkal, tágas kertekkel, ahol kényelmesen elférnek túlméretezett növényeink.

Bramblewood, azaz Szedererdő a nevének megfelelően egy festői, erdővel borított terület. Az itteni lakóépületek kisebb erdei házikók, nem veszi őket körül kerítés. A nemzeti parkból könnyen megközelíthető a Volpa-sziget, ahol egy rejtélyes rom található, nem messze tőle pedig a vadőrrel is találkozhatunk. Az erdő gazdag élővilággal rendelkezik, a vadmadarak, nyulak és rókák otthona.
Bramblewood területén található Sophie, a csiga hatalmas szobra is, ami egy helyi tradíció színhelyéül szolgál. A simek eláshatnak dolgokat a tövében, mások pedig megtalálhatják ezeket, ha elég szerencsések.

Az új szomszédság nekem nagyon megtetszett, elképzelhetetlennek tartom, hogy ezentúl ne itt játsszak a családommal. Sikerült letaszítania Bridleton Bayt a trónról. A házak nyomokban sem emlékeztetnek a korábbi kiegészítők üres, személytelen otthonaira, bármelyikbe beköltöztetném simemet. Az értékelésem 10/10!

Állattartás

Háromféle háztáji állat érkezett a kiegészítővel: baromfi, tehén és láma. Azt kell mondjam, ez a három jószág összetett játékmenetet kapott. A tyúkólat csirkékkel, tyúkokkal és kakasokkal népesíthetjük be, akikkel a simek összebarátkozhatnak, vagy akár egymás ellenségévé is válhatnak. (Ne feledjük, a kakastámadás új halálnem!) A tojások felhasználhatók ételhez, de akár megvárhatjuk azt is, hogy kiscsibék keljenek ki belőlük. Nem csupán bájosak, de a simek szociális interakciókra is képesek velük (ez egyébként minden háztáji és vadállatra igaz).

A tehenek elmaradhatatlan elemei a vidéki életnek, lehetőségünk van friss tejet fejni, amely okozhat pár kellemetlen percet laktózérzékeny simünknek. Számukra szerencsére elérhetők laktózmentes termékek. Szerintem remek ötlet volt ezt a tulajdonságot behozni a játékba. A tejet egyébként a simek nem csupán nyersen fogyaszthatják, felhasználhatják ételek készítéséhez is.

A harmadik állat az ikonikus láma, ami környezetbarátabb alternatívája a juhoknak. A lámák kedves állatok, de szeszélyesen reagálhatnak, amikor megpróbáljuk megnyírni őket. Gyapjukat eladhatjuk a vadőrnek, hogy állatruhák készüljenek belőle.

A kutyákhoz, cicákhoz hasonlóan háztáji állatainkat is kínálhatjuk jutalomfalatokkal, amelyek megvásárolhatók a piacon, illetve ha egyszer használtuk őket, simünk automatikusan megtanulja a receptjüket. Ezek a nasik sokfélék lehetnek. Akad, amelyik az állatra van hatással, pl. növeli az élettartamát, néhány pedig az állatokból nyerhető termékeket módosítja, pl. nagyobb eséllyel születnek csibék a tojásból, a láma gyapja színessé válik, vagy akár laktózmentes tejet ad a tehenünk.
A haszonállatokon kívül a vadvilág is említésre méltó, Henford-on-Bagley hangos a csiripeléstől, brekegéstől. Bramblewood területén található a madárfa, nyúlüreg és rókaüreg, ahol összebarátkozhatunk ezekkel az állatokkal, ezután pedig a saját telkünkön is elhelyezhetjük élőhelyüket (kivéve a rókaüreget). A madarak és nyuszik jótékonyan befolyásolják a termést, a rókákat pedig megkérhetjük, hogy ne lopjanak a földünkről.


Az első trailereket vévignézve a reakcióm az volt, kevés ennyi állat. Elvégre annyi minden tartható még a tanyákon, kacsa, liba, sertés, kecske, juh! Aztán arra jutottam, a készítők minden bizonnyal nem akarják önmagukat ismételni, és egy kis átdizájnolással eladni ugyanazt a játékmenetet. A szárnyasok mind tojást tojnak, a kecske tejet ad, a juh pedig gyapjat, disznótorra pedig nyilván nem kerülhet sor a játékban.

Szerettem volna kritikával illetni, amiért a tejből számomra abszurd módon a tűzhelyen készíthető sajt, de aztán megtudtam, hogy a valóságban is előállítható így az egyszerűbb, házi változat. Sajnálom azonban, hogy a hagyományosabb eljárások, mint vajköpülés vagy sajtérlelés kimaradtak a játékmenetből, valamint amiért csak egyféle sajt fogyasztható a Sims világában. Az állatruhák a másik dolog, ami nálam nem aratott osztatlan sikert. A divatból öltöztetést kutyáknál, cicáknál sem szeretem (kivéve pl. műtéti ruhák), csirkék, vadnyulak esetén pedig számomra megzavarja a vidék természetességét. Az értékelésem emiatt 9/10.

Növények

Növényeket eddig is termeszthettünk a Sims 4-ben, számomra nem volt azonban igazi motiváció az, hogy háztartásom tagjai ezeket elfogyasszák, vagy kereskedjenek velük. Az extra méretű zöldségek azonban megoldották ezt a problámát, mert teljes kertészkedés lázban égek, hogy megnyerjem a túlméretezett zöldségek versenyét az egyik dédelgetett kerti növénykémmel. A természet dolgába néhány szintlépés után műtrágyával is besegíthet a gondos farmer. Tapasztalataim szerint az extra méretű zöldségek kényesebbek normál méretű társaiknál: nekem gyakran ki sem gyökerezett a mag, vagy már az első naptól permetezhettem őket a kártevők ellen.

További remek újítás, hogy megtermesztett növényeinket ezentúl befőzhetjük, ezzel biztosítva, hogy télen is egészséges menü kerüljön az asztalra. Kicsit sajnálom, hogy egyszerre csak egy befőttet készíthetünk, ami nem reális, eszembe sem jutna lekvárt főzni, ha üvegenként újrakezdhetném a procedúrát.

A kiegészítő ezen területét 9/10-re értékelem.

Játékmenet

Véleményem szerint a Cottage Living kimondottan tartalmasra sikeredett, az új világ minden szegletében vár ránk valami felfedeznivaló. A kiegészítővel egy régi-új elem is bekerült a játékba, a telekkihívások. Ez egyelőre a telektulajdonságok átkategorizálását fedi le, amihez érkezett két új kihívás, a Simple Living (Egyszerű élet) és Wild Foxes (Vad rókák). A teszt során mindkettőt kipróbáltam, és bár a vad rókák nem dúlták fel ilyen rövid idő alatt telkemet, az egyszerű élet kihívás alaposan megkeserítette életemet. Kezdetben nem könnyű hozzájutni a vacsorához szükséges minden hozzávalóhoz, ugyanis megtermelni hosszú idő, a boltban pedig korántsem teljes a kínálat. Napokig vártam egy paradicsomra, hogy elmélyedhessek a befőzés rejtelmeiben.


Bár Henford-on-Bagley idillinek tűnhet, ne legyenek illúzióink, egy nagy farm vezetése mellett valószínűleg keveset fog látni simünk a természeti szépségekből. Az extra növények termesztése és a haszonállatok is sok figyelmet igényelnek. Bár a háztartásom tagjai teljes gőzzel a gazdálkodásra koncentráltak, mégis sorra érkeztek a értesítések a távozni készülő állatokról, továbbá nem sikerült közepesnél nagyobb tököket, dinnyéket nevelnem.


Nosztalgikus és egyben nagyon jó ötlet volt visszahozni a játékba a „táskás nénit”, azaz Agnes Crumplebottomot. Ő a főtéren álló kertészkedés stand egyik tulajdonosa, és kíméletlenül elbánik azokkal, akik flörtölni merészelnek vele vagy a közelében. Bár a Sims 2 idején ismertem meg a játékot, soha nem találkoztam vele korábban, most viszont én is megtapasztalhattam, nem érdemes vele ujjat húzni.

Az olyan apró, új elemek is tetszenek, amelyek fokozzák a családias, vidéki hangulatot, ami számomra Henford-on-Bagley-ből árad. Visszatért a piknikkosár, amivel letelepedhetünk a természet ölén, de a hímzőráma vagy a gyerekekkel közös főzés is olyasmi, amit magamtól nem igényeltem volna, de jó, hogy vannak, és biztosan fogom használni ezeket a funkciókat.

Számomra ez a kiegészítő egyáltalán nem unalmas, mindig van mivel elfoglalnom háztartásom tagjait. Nincs okom rá, hogy pontot vonjak le, így 10/10 az értékelésem.

Összegzés

Talán elfogult vagyok a Cottage Livinggel kapcsolatban, hiszen régen vártam ezt a témát, mégis úgy érzem, az eddig megjelent kiegészítők egyik legjobbját ismerhetjük meg benne. Kicsit hasonlót, de mégis mást vártam: gabonamezőkről álmodtam, amelyeken munkagépekkel szánthatunk, a búzából pedig lisztet őrölhetünk a malomban, és kenyeret süthetünk. Ez a koncepció meg is valósult, csak a haszonállatokra fókuszálva. Elégedett vagyok ezzel a verzióval, hiszen több lehetőséget, bővebb játékmenetet kaptunk.


Nem esett szó a tesztben a tóeszközről, amivel csodálatos tavakat és kevésbé vonzó mocsarakat lehet létrehozni. Ennek kipróbálását a nálam tehetségesebb tereprendezőkre bízom.

Csupán pár órát volt időm eltölteni a játékkal, így a valódi mélységét nem sikerült feltérképeznem, mégis az a benyomásom, valódi tartalmat kapnak a játékosok a pénzükért. Minden bizonnyal ez lesz a kedvenc világom, és az egyik alap kiegészítőm a Seasons és Cats and Dogs mellett.

Kinek ajánlom?

  • Aki eddig nem találta helyét a városibb környezetben
  • Aki szeret barangolni a buja, zöld szomszédságban
  • Aki új célokat keres, és kipróbálná a telekkihívásokat vagy az állat- és terményversenyeket
  • Aki szereti az életszerű játékmenetet

Kinek nem ajánlom?

  • Akit bosszant, ha időt és energiát kell fektetni az állatok, növények gondozásába
  • Aki a celebek között, városi környezetben érzi otthon magát
  • Aki inkább a természetfeletti játékmenetet kedveli
  • Aki igazán már semminek sem tud örülni, ami Sims 4

Értékelésem: 45/50 pont, azaz 90%

Szárnybontogató írópalánta, elhivatott tippíró és modvadász. Lelkes fordító, Sims 3, Sims 4 és Sims Medieval játékos. Az oldalfelépítés és design elkövetője, fáradhatatlan fogalmazó és backstage admin.