Hogyan kezdjünk írni? – 7. Halálok
A halál az élet része – és mint ilyen, gyakran megjelenik a történetekben is. Nem csak azért, mert számunkra is valahol ez a természetes, hanem azért is, mert ezzel egy pillanatra meg tudod akasztani az olvasókat. A halál olyasmi, aminek súlya van, ami valaminek a végét jelenti, ami érzelmileg hat az emberre. Az írónak pedig meg kell tanulnia megfelelően bánni a fegyvertárával, így a karakterhalálokkal is.
Ugyan valójában nem bántasz senkit, amikor megölöd egy karakteredet, azt mégis fontos már az elején leszögezni, hogy ez egy nagyon komoly döntés. Részben azért, mert ha már egyszer publikáltad, nem visszakozhatsz, nem írhatod át, nem mentheted meg azt, akit megöltél. De azt is szem előtt kell tartani, hogy egy halálesetet nem lehet elintézni egy vállrándítással. Vagyis el lehet, de az már rossz irány, mert akkor nem érted el a várt hatást.
Jogosan merülhet fel a kérdés: milyen a jó karakterhalál?
Ez az a kérdés, amire nem lehet ténylegesen válaszolni, mégpedig azért nem, mert nincsen egyetlen jó megoldás. Ennek nincsen bevált receptje, viszont akad néhány olyan tanács, amelyet érdemes megfogadni.
Ne legyen túl teátrális. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy kicsit sem lehet az, hiszen egy igazán drámai halálhoz igenis kellenek színpadias elemek. Viszont ha átesel a ló túloldalára, és jóformán már csak a szívszaggató aláfestő zene hiányzik a jelenetedből, akkor egy kicsit talán érdemes visszább venni. Néha ugyanis sokkal ütősebb az, ha nincsenek nagy szavak, nem lassított felvételnek tűnik az egész.
Nem muszáj minden halálesetet leírnod. Ha a főszereplőd nincsen mindig benne az események sűrűjében, te pedig nem vagy biztos abban, hogy hogyan kellene megírnod magát a halált, akkor az sem baj, ha már csak azt mutatod meg, amikor a halálhír érkezik. Ez viszont csak akkor működhet jól, ha előzőleg a főszereplőd nem tartózkodott ott, ahol maga a halál bekövetkezett, mert a hirtelen időugrás azt a benyomást keltheti, hogy csak ki akarod kerülni a leírást. Lehet, hogy valóban így van, az olvasónak viszont erről nem feltétlenül kell tudnia, és ha ügyesen hozod azt a bizonyos hírt, akkor fel sem fog merülni senkiben, hogy esetleg a konkrét jelenetet is látni szerette volna.
Néha nincs idő megállni és sírni. Mert ha például egy akciójelenet közepén hal meg valaki, akkor nem reális, hogy a többiek percekre, akár órákra leragadnak a holttest mellett, az ellenség pedig csak békésen várja, amíg kigyászolja magát a karaktered. Ilyenkor bizony előre kell venned az akciójelenet lezárását, és csak azután térhetsz rá a tényleges gyászra, hogy elmúlt a veszély. Lehet külön fájó pont, nehézség a főszereplőd számára, hogy nem szabad megállni, hanem menni kell, és csinálni tovább, akkor is, ha éppen megszakadt a szíve. Ha viszont sehonnan nem kell fenyegetésre számítani, akkor nyugodtan foglalkozhatsz már a haláleset után a gyásszal.
Ne hozz be valakit csak meghalni! Amikor az ember írni kezd, automatikusan elkezd ragaszkodni is a karaktereihez – ki jobban, ki kevésbé. Éppen ezért néha nagyon nehéz elbúcsúzni valaki olyantól, akivel már több jelenetet megírtál, akit többet szerepeltettél, jobban megismertél és megszerettél. Ilyenkor nagy lehet a csábítás, hogy inkább csak behozz valaki újat, akit aztán egy-két fejezeten belül lelkiismeret-furdalás nélkül megölhetsz. Ez viszont hibás. Az olvasó nem fogja érteni, miért jelent meg az új szereplő, ha máris meghalt, ráadásul az elvesztése sem igazán fog megrázni senkit.
Jól gondold meg, megölöd-e a főszereplőt! Senki sem mondhatja meg neked, hogy a végén meghaljon-e a főhősöd vagy sem, mert ez olyan döntés, amit csak és kizárólag te hozhatsz meg. Viszont éppen ezért nagyon fontos, hogy gondold át ezerszer és még egyszer, mielőtt megválsz tőle. Nem feltétlenül rossz ötlet, mert adhat egy ütős lezárást a történetnek, de csak akkor, ha van értelme a halálának. Ez viszont nem jelenti azt, hogy feltétlenül drámai önfeláldozás kell hozzá, mert ez könnyen Mary Sue-vá vagy férfi megfelelőjévé, Gary Stu-vá teheti a karakteredet. Ne felejtsd el, hogy a tragikus befejezés és a boldogan éltek, amíg meg nem haltak között még milliónyi árnyalat van! Ha csak drámai lezárásra vágysz, akkor nem feltétlenül ehhez a megoldáshoz kell nyúlnod.
Abban az esetben pedig, ha már megérett benned a döntés, hogy mindenképpen szeretnél halált is beleszőni a történetedbe, akkor Lollipopp95 alábbi tanácsait érdemes megfontolnod:
1) Döntsd el, miért akarod a karakter halálát!
A cselekmény egy fordulópontjának szánod? Egy másik karakterre lenne kulcsfontosságú hatással? Súlyt akarsz adni vele a történetnek? Valami szerepe mindenképpen legyen, csak azért, hogy valaki meg is haljon, nincs értelme karaktert kiiktatni, mert érezni lehet majd, hogy inkább csak egy pipa a teendők listáján, mintsem drámai csúcspont.
2) Döntsd el jó előre, ha valaki az örök vadászmezőkre távozna!
Bár nem kizárt, hogy hirtelen felindulásból is lehet hatásos, drámai halálesetet írni, de egy történet felépítéséhez elengedhetetlenül szükséges, hogy legalább nagyjából lásd, ki meddig és hogyan áll rendelkezésedre. Ez két okból is nagyon hasznos. Egyrészt, mert akkor nem fogsz utólag tétován ott állni, ha egy későbbi jelenetben mégiscsak rá lenne szükséged, másrészt pedig van lehetőséged és időd rendesen előkészíteni a távozását. Ami azért is fontos, mert…
3) Építsd fel a karaktert!
Bizonyára mindenki látott már akciófilmeket, amiben aztán halomra hullanak az emberek, mégsem fogjuk fel a halál igazi tragédiáját, hiszen semmit sem tudtunk róluk, csupán töltelék háttérfigurák. Ha szeretnéd, hogy a történetben a halálesetnek tényleges súlya legyen, akkor meg kell teremtened a lehetőséget, hogy az olvasó is megszeresse, és ennek megfelelően a többi szereplővel együtt hiányt, veszteséget érezzen a távozásával. Nem kell központi karakternek lennie, és nem szükséges, hogy a legjobbfej nagybácsi legyen, de az igen, hogy időről-időre felbukkanjon, ismerjük meg a személyiségét, esetleg az álmait, vágyait, a családját – minden olyan dolog, ami hirtelen véget ér a halálával, növelheti a drámaiságot.
4) Legyél reális! Avagy aki halott, maradjon is úgy!
Viccesnek tűnhet ez a kitétel, de manapság már gyakorlatilag minden platformon (legyen szó filmről, könyvről, sorozatról, képregényről, vagy akár magáról a Simsről) megjelentek azok a kiskapuk, amivel egy-egy szeretett szereplő a túlvilágról is visszatapsolható. Habár nyilvánvalóan ez a te döntésed, te hogyan szeretnéd felépíteni a világodat, én azt tanácsolnám, hogy ne minden eltávozottat támassz fel. A halálnak éppen a véglegesség adja meg a mélységét és a súlyát, és ezt könnyen elveszíti, ha gyakorlatilag bárki visszaidézhető a sírból. Természetesen mindenkinek ott a kísértés, hogy egy-egy jobban sikerült karaktert újra a sorok között lásson, de érdemes kitartani, sokkal maradandóbb élményt nyújt.
5) Döntsd el jó előre a hogyant és a mikort!
Habár a hirtelen ihleteknek mindig helyet kell szorítani, érdemes már a tervezés fázisában kitalálni, hogyan szeretnél elbúcsúzni az adott karaktertől. Egyrészt fontos, hogy olyan halálnemet válassz, ami beillik az adott sztori profiljába (példának okáért egy vámpírtámadás inkább maradjon meg a természetfeletti történeteknek, ugyanakkor egy krimiben bátran előjöhetnek a fegyveres leszámolások, míg egy hétköznapibb romantikus történetben talán érdemes a betegségek és a balesetek között válogatni), másrészt szintén a történetvezetés miatt az sem mindegy, mikorra időzíted a pillanatot. Ha szükséges, építsd fel a kellő előzményeket, vagy éppen legyen elég idő feldolgozni a veszteség sokkját – lehet akár a sztori egy alapjáraton kissé laposabb szakaszát felpörgetni vele.
6) A kevesebb néha több!
Mint ahogy fentebb is szó esett már róla, a halál drámaiságát a személyes érintettség hozhatja ki igazán, amikor tényleg ismered és szereted a karaktert. De az akciófilmes hullahalom példa másként is igaz – ha túl sok a haláleset, az egész elveszíti a megrázó élét, már nem fognak az olvasók sem úgy kötődni, elmúlik a katarzis, hiszen “ilyet már láttunk.” Egy-egy történetbe a műfajától függően nem érdemes két-három komolyabb halálesetnél többet bepasszírozni, de ezek is inkább már felső határt érintő számok. Sokkal többre mész egy rendesen előkészített, tényleges tragédiát jelentő halállal, mint tucatnyi félkész megoldással. Persze, ez a történet hosszától is függ; ha több ezer oldalon át bonyolódik a cselekmény, ott elfér néhány temetés. 🙂
7) Hagyj időt a gyászra!
Ahogy az életben is, úgy a karakterek szívében is idő kell ahhoz, hogy enyhüljön a veszteség fájdalma. Persze nem érdemes hosszú, tucatnyi fejezeten át csak a sírással foglalkozni, de az sem reális, ha a következő bekezdésben már mindenki el is felejtette, mi történt. Hagyd meg a gyásznak a kellő időt, engedd, hogy hatással legyen a karakterekre éppúgy, mint a történetre. Az olvasóknak is szükségük lesz egy kis elengedésre, hogy ténylegesen együtt lélegezhessenek a történettel.
+1) Nem baj, ha nem megy!
Nem kell törvényszerűen minden történetbe sírkövek tömkelege. Attól függetlenül, milyen műfajt választasz, mindenhol meg lehet oldani halálesetek nélkül is. Ha úgy érzed, egyik karakteredtől sem válnál meg szívesen, ne erőltesd! Hagyd, hogy az alkotás örömet okozzon, hiszen ez a legfontosabb célja. 🙂
A halál az élet része – és éppen ezért szabad és kell is néha írni róla, hiszen ez egy fontos téma. Viszont mint minden másnak, ennek is megvan a helye, módja és ideje. Amikor egy karaktert meg akarsz ölni, akkor az a dolog kulcsa, hogy gondold át alaposan. Így a végén nem fogod megbánni a döntésedet.
Írta: Lollipopp95 & Ruby
Ruby
Főállású történetíró és profi fordító, mellékesen szárnybontogató youtuber. A Sims szériákon átívelő rejtélyek szakértője. Lelkes játéktesztelő, tudósító, lektor és Sims 4 játékos.