Interjú Carmillával – Készülőben: Veszett Kutya Nyomozóiroda

Milyen érzés ismét történetet küldeni az oldalra, magabiztosabbnak érzed magad, vagy aggaszt, sikerül-e túlszárnyalnod a korábbi műve(i)d?
Mivel eddig csak novellákat publikáltam az oldalon, így elég izgatott vagyok, milyen lesz a nagyobb lélegzetvételű tale-em fogadtatása.
Valójában kicsit tartok a dologtól, mert szörnyen régen volt már, hogy utoljára hosszabb írást publikáltam, és illusztrált sztorikkal ez lesz az első komolyabb munkám.
Az már csak hab a tortán, hogy már az alapötlet megfoganásakor a szívemhez nőtt egy picit a történet, éppen ezért még inkább igyekszem odatenni magam. 🙂Mi ihlette a történetet?
Nehéz lenne megmondani. Ha jól emlékszem, Nalini Singh egyik könyvsorozatának olvasása közben ködlött fel bennem a gondolat, ami aztán napokon keresztül csak egyre bővült, hízott.
Nagyon szeretem a fantasy történeteket, főleg azokat, amelyek nem csak kiragadnak egy-egy fajt a világon elterjedt mítoszokból, hanem konkrét világnézetet, politikai és faji belső konfliktusokat, társadalmi struktúrát építenek köréjük.
Emellett nagy rajongója vagyok a krimi műfajnak is – bár nem a CSI és társai félének, hanem az igazi írott kriminek -, ezért hát nem is volt kérdés, hogy az oldalon az első tale-em fantasy-krimi keverék lesz, és noha elég általános faji csoportokat választottam a mítoszvilágból, remélem, sikerül megugranom a magamnak emelt lécet, és olyan történetet írni, amely minden olvasó számára tartogat némi újdonságot. 🙂

Hol tartasz az írásban/forgatásban?
Megtagadom a választ, mert az terhelő lehet rám nézve.
Na jó, nem. 😀 Egy héttel ezelőtt még azt mondtam volna, hogy nagyon az elején, de azóta sikerült a projekt legkomolyabb részét befejeznem: elkészültek a történetben szereplő simek és helyszínek.
Nálam ez az a mérföldkő, amikor azt mondhatom, hogy innen már könnyen és gyorsan fog menni minden, mert ezek elkészítése közben vagyok a legkritikusabb, és mivel ez lesz az első tale-em, még sokkal jobban stresszeltem azon, hogy mindenkinek mindene a helyén legyen, úgy, ahogy én gondolom.
Azóta szerencsére a nyakamba szakadt némi kis szabadidő is éjjelente, így az írás terén is sikerült jó alaposan előrehaladnom.

Mi a legnehezebb számodra az írásban?
Megbékélni önmagammal. Szörnyen önkritikus vagyok, ezért van egy bizonyos hangulat, amit el kell érnem, hogy végre ne a saját fejemmel gondolkodjak, hanem a szereplőimével. Ha eljutok eddig a pontig, akkor szárnyalnak az ujjaim a billentyűzeten, de ez egy nagyon hosszú út.
Ami kicsit megnehezíti a dolgom: ha valamit leírok, az úgy marad. Egyszerűen sosem tudtam rávenni magam arra, hogy egy legépelt részletet vagy részt átírjak/újraírjak, így néha előfordul, hogy kissé elkanyarodom az eredeti vonaltól, és trükköznöm kell, hogy mindent újra a helyére igazítsak az elkövetkező fejezetek valamelyikében.

Tapasztaltál “írói válságot”, amikor elakadtál egy időre? Hogyan jutottál túl rajta?
Állítólag az ópiumpipa beválik… 🙂
Viccen kívül: igazán nagyon komoly írói válságom még nem volt. Inkább az Élet és a lustaság szólnak néha közbe, és ilyenkor „kiesem” a hangulatból, de ezen könnyen segít, ha az elejéről újra elolvasom az addig megírt történetet. Ha azonban ihletem támad és megfelelő a csillagok dőlésszöge, a holdfázis és a napszak, akkor azonnal leülök írni, és napokig fel sem állok.

Milyen módszer szerint dolgozol a történeten?
Ülök a székemen a gép előtt, és püfölöm a billentyűket. 🙂
Ezen túlmenően… Nos, nincs vázlatom, vagy ilyesmim. Tudom, hogy mi a történet eleje, és tudom, hogy mi a vége. Arról, hogy a köztes 10-15-20 részben mi a manó történik, halovány lila sejtelmem sincs, hagyom, hogy a cselekmény írja meg önmagát – bár nagyon figyelek arra, hogy semmiképp se valami tekervényes rétestészta legyen a végeredmény. Ismerem a célt, ahová el akarok jutni, a karaktereket, akik segítenek elérni a célom, és ez nekem elég.
Talán csak annyiban furcsa – legalábbis számomra – mindez, mert a cselekménnyel ellentétben a szereplők jellemével tökéletesen tisztában vagyok – még a legapróbb mellék- és epizódszereplőkével is. Valószínűleg nincs olyan kérdés, amire ne tudnék válaszolni velük kapcsolatban.
Az írási módszerem pedig kimerül abban, hogy néha motyogva monologizálok, vagy olykor-olykor feltekintve a függönyöm mintáira hosszasan elbeszélgetek egy szereplővel (egy másikat megszemélyesítve), próbálgatva a mondatokat, a hangsúlyt, vagy épp meredten bámulok előre, amíg végig gondolom a következő lépést/momentumot/csavart. 🙂
Többnyire azt, hogy valóban elkezdjem megírni a történetet, megelőzi egy pár hetes időszak, amikor minden elérhető felületre mondatokat, párbeszédeket, hasonlatokat vagy leírásokat vések, amelyek később a sztori alapköveivé válnak.
Aztán, ha már az írási stádiumban elkészül egy adott rész, rohanok a játékomhoz fotózni, hogy megnézzem, hogy mutat minden egyben.

Hogyan érzed, mikor olvashatjuk az oldalon a műved?
Jelenleg – ha semmi nagyobb probléma vagy elfoglaltság nem szól közbe -, január végére tippelnék, attól függően, hogyan sikerül haladnom az írással. 🙂


Veszett Kutya Nyomozóiroda

Műfaj: krimi, urban fantasy, romantikus (akció, dráma…)
Korhatár:
 16
A Veszett Kutya nem holmi baráti társulás, Norah Montrose pontosan tudja ezt. Végtére is, az ő apja kényszerítette ki a nyomozóiroda létrejöttét, pusztán azért, hogy hatalmi viszályt szítson a két faj között. És most a vérfarkasok alfája, valamint a vámpírklánok hercege kénytelenek együtt dolgozni – vagyis csak lennének, mert a népesség nem igazán szavaz bizalmat egy efféle társaságnak.
Azonban Norah úgy érzi, nincs más esélye. Valaki követi; valaki, aki sötét, mocskos üzeneteket suttog éjjelente az üzenetrögzítőjére; valaki, aki bizarr ajándékokat küld; valaki, aki mindent tud róla és az életéről… És ez a valaki nem fogad el nemet.
A rendőrség semmire sem jut a nyomozással, és Norah végül átlépi a Veszett Kutya küszöbét – ám utólag ráébred, hogy talán nem volt felkészülve arra, ami az ajtó túloldalán várja.
***
“Cale szokásos, finomkodó stílusával benyitott az ajtón – ami nagyot döndülve visszacsapódott az oldalsó falról -, majd visszafogott, alig észrevehető testalkatával belavírozott a helyiségbe, hogy az ott tartózkodó fiatal alkalmazottat aztán olyan szavakra, kifejezésekre és cirkalmas mondatokra tanítsa, amikért az anyukája biztosan szappannal mosta volna ki a száját.”
***
“- Szőrös kis gyöngyvirágom?! – kiáltott ki Rhode az oldalsó szobából. Az a rohadt vámpír egészen biztosan meg akar halni… – Mi a helyzet? Kimúlt a krapek, vagy nem múlt ki?
– Inkább úgy fogalmaznék, hogy kinyúlt – morogta Cale az orra alatt, ám ez is elég volt ahhoz, hogy Rhode meghallja.
A vámpír egy tizedmásodperc múlva már mellette is termett, és szélesre tágult orrlyukakkal, elsötétedő tekintettel figyelte az egykori Bruce Stanton tetemét. Látva a pillantását, Cale gyomra felkavarodott.
– Segítsek kitakarítani? – Rhode hangja olyan mélyről, zengve szólt, hogy a vérfarkasnak szuperhallása ellenére is beletelt pár másodpercbe, mire megértette a szavait.
– Persze – felelte. – A bokáidnál fogva a magasba emellek, aztán arccal lefelé körbe-körbe tologatlak a szobában, hogy nyugodt szívvel felszipkázhasd a vért a szőnyegből. –A következő pillanatban szinte vidáman csapta össze a kezeit. – Nahát! Azt hiszem, találtam egy piaci rést! Áruba bocsátom a tested, mint az első vérszívó-porszívó.
– Dögölj meg – nyögte Rhode, majd merev léptekkel kimasírozott a szobából.”
***
“A doktor köpenyét mindenütt vér borította, Norah szíve pedig őrült vágtázásba kezdett, ekkor azonban Cale előlépett, és vállon veregette a férfit.
– Csapja ki a plecsnijét, doki, mielőtt valaki azt találja hinni, hogy a hentesnél van, és kér egy kiló karajt.
Az orvos kissé fókuszálatlan szemekkel nézett, mígnem tekintete véres köpenyujjára tévedt.
– Hoppácska – mondta, a következő pillanatban pedig előcibálta mellényzsebéből a kórházi belépőkártyáját.
Az olyannyira tele volt régebbi és friss véres ujjlenyomatokkal, hogy szinte csak a képet és az alatta látható aprócska feliratot lehetett kivenni:
Dr. Adrian Westgrove,
Fogorvos.
Norah-ban mindössze egyetlen pillanatra sarjadt ki bal felső hetesének néha-néha nyilalló fájdalma, majd újra végigmérve a doktort, nyomban elméje hátsó zugába száműzte a gondolatot.”
***
Picture
Ez a kép közvetlenül azután készült, hogy befejeztem a simekkel kapcsolatos munkát a Családszerkesztőben. Ők öten a történet főbb karakterei – és jelenleg ennél több információt nem is szükséges tudni róluk. 🙂 Először arra gondoltam, megírom a nevüket, a státuszukat, vagy épp kiragadok egy-egy mondatot az életfilozófiájukból, de rájöttem, hogy ehhez egyelőre még túl szégyenlős vagyok. 🙂
(Ami persze nevetséges, mert cirka 4 hét múlva jó eséllyel startolhat a történet… de hát én már csak én vagyok…)
Akit faggattak: Carmilla
Aki faggatta: Thea

Thea

Szárnybontogató írópalánta, elhivatott tippíró és modvadász. Lelkes fordító, Sims 3, Sims 4 és Sims Medieval játékos. Az oldalfelépítés és design elkövetője, fáradhatatlan fogalmazó és backstage admin.
Thea

Latest posts by Thea (see all)

Hozzászólás

Kérjük, jelentkezz be a hozzászóláshoz
  Feliratkozás  
Visszajelzés