Interjú AnatidaephobiaCookie-val – Készülőben: Abesszin makaó

Milyen érzés ismét történetet küldeni az oldalra, magabiztosabbnak érzed magad, vagy aggaszt, sikerül-e túlszárnyalnod a korábbi műve(i)d?

Nem nagyon stresszelek rá (: Vagy 2 hónapja nem nagyon írtam, főleg képregényekkel foglalkoztam, szóval nem kizárt, hogy nem hozza majd azt, amit várok tőle, de hát… Ez van srácok 😀 Nem mintha a „Szűk családi körben”-nél nagyon megerőltettem volna magam. Azt hiszem 1,5 hét alatt írtam meg. Ezzel a hossza miatt maximum 2-3 hetet szeretnék foglalkozni.

Mi ihlette a történetet?
Őszintén? Eszembe jutott egy frappáns mondat egy karakter bemutatására. Szóval az egész mini tale-t egyetlen mondat és egyetlen karakter ihlette meg. Ez egyben a tale első mondata is.

Hol tartasz az írásban/forgatásban? Minden a tervek szerint zajlik?
Ezekben a percekben kezdtem el a 3. részt, a másik kettővel pont két nap alatt végeztem, de most jön a java. Fogalmam sincs hány része lesz és, hogy mi lesz a vége. 😀 Mikor elkezdtem írni a sztorit, még azt se tudtam, hogy melyik karakter hova tartozik, vagy, hogy egyáltalán mi lesz a végső műfaj. Eredetileg Colemannek csak az első részben hangzott volna el a neve, aztán itt véget is ért volna a karrierje, de aztán úgy alakult, hogy főszereplő lett.

Mi a legnehezebb számodra az írásban?
Mikor eszembe jut egy gyönyörű gondolat, vagy csak egy szószerkezet, amit bele akarok tenni a történetbe és sehova se illik bele. Aztán persze belepasszírozom és az egész olyan erőltetett lesz. Kiveszik belőle minden.

Tapasztaltál “írói válságot”, amikor elakadtál egy időre? Hogyan jutottál túl rajta?
Ennél a tale-nél még nem, az összes többi, megkezdett munkánál számtalanszor. Nem vagyok harcos típus, ezeket a sztorikat nem fojtattam.

Milyen módszer szerint dolgozol a történeten?
Előbb az írás, aztán keresek illusztrátort 😀 Én amúgy jobb szeretem, ha formailag is az írás az első és alatta a hozzátartozó kép. Nem szeretem, ha a kép lelövi előre a fordulatot.

Hogyan érzed, mikor olvashatjuk az oldalon a műved?
Én szeretném még szeptember közepén befejezni a kis művet (: A többi az illusztrátoron múlik, de ha csak két év alatt tudja befejezni a képeket, nekem az is jó 😀

 

Abesszin makaó

Coleman Paise egy új-mexikói kisváros egyetlen nyomozójaként éli hétköznapi, családapa életét, amikor a bűn vértől ragacsos ujjai beférkőznek a kertváros poros utcái közé. Egy fiatal lányt meggyilkoltak, a lepukkant retro kávéházban pedig egy iszákos fickó egyre gyanúsabbá válik. Amikor túl messzire megy, a végső percekben Colemannek el kell döntenie, hogy a városának biztonsága, vagy a családja a fontosabb-e számára.
***

„Noha lassan 7 éve dolgozott rendőrként, és 3 éve nyomozóként, még sosem látott éles, valódi gyilkossági áldozatot. Bármennyire szégyelli, odahányt és úgy remegtek az ujjai, miközben a sheriffet hívta, mintha valamit beszedett volna. Az a hívás, az a látvány, a szag, a holttestre vetülő, fekete árnyékok. Az az egész megmérgezte a lelkét. Azóta Coleman már nem volt ugyanaz az ember, mint régen. Ebből persze a legtöbben nem vettek észre semmit. Sosem volt az a beszédes, nyílt típus, de legbelül… az nap egy része meghalt. La petite mort. Ez volt a franciák kifejezése erre. „Kis halált” jelentett és a szörnyű tragédiákra, illetve az orgazmusra használták. Colemannek mindig is tetszett a kifejezés mögött lapuló, sötét szarkazmus.
A kiérkező sheriff öreg róka volt már. Rezzenéstelen arccal figyelte meg az áldozatot, miközben Paise a rendőrautó mellett álldogált, remegő lábakkal, a szélvédőbe kapaszkodva, a la petite mort mindent elsöprő erejének alávetve magát.”

Akit faggattak: AnatidaephobiaCookie

Aki faggatta: Thea

Mi a véleményed?
  • Tetszik (0)
  • Izgi! (0)
  • Vicces (0)
  • Jajj :'( (0)
  • Aargh! (0)
Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal!

Ezeket olvastad már?

Hozzászólás

  Feliratkozás  
Visszajelzés