Interjú Zsófi26-tal – La media naranja

Kémeink jelentették, hogy éppen túl vagy egy jól megérdemelt nyaraláson. Hogy érzed magad? Pihenés, szórakozás, minden megvolt? 🙂
Köszönöm az érdeklődést, hááát. Idén még csak 3 szabadnapom volt, úgyhogy rám fért már egy hét pihenés. Vagyis fért volna… Most már 7. éve barátokkal töltöttünk egy egész hetet a szüleim balatoni nyaralójában, és inkább volt ez tömény szórakozás, mint pihenés. Hajnalban feküdtünk, de korán keltünk a meleg miatt. Szóval most jön egy hét munka, pénteken Punnany Massif koncert, aztán jól kipihenem a pihenést :).

Jól hangzik, hogy még rá is pihenhetsz majd! 😀 Arra az időre esetleg szánsz valami kreatívat is, (például az olvasók örülnének történeten kívüli „La Media Naranja” részeknek a Mini Tales rovatba), vagy teljesen kiszorította a munka az életedből az alkotást?
Én még a szüleimmel lakom (még fél évig biztosan), akik a következő hónapot szintén a balatoni nyaralóban fogják tölteni, szóval lesz időm magamra. Nem tudom miért, de jobban megy az írás, alkotás, ha egyedül vagyok, vagy csak a barátom van mellettem. Pedig a szüleim sem zavarnak, általában külön szobában tartózkodunk, de talán van bennem némi korlát, ha itthon vannak. Mindenképpen szeretnék beiktatni legalább egy hétvégét, amikor csak írni fogok. Valószínűleg vagy egy mini tales részt, vagy a már régóta a fiókban porosodó irományom harmadik részét. Nagyon sokat dolgozom, ami nem baj, hiszen pályakezdőként minél több tapasztalatot kap magára az ember, annál jobb, de persze ennek ára van, jelen esetben a drága időm.

Ez remek hír, felcsillant a szemem! Vannak esetleg kiszivárogtatható információk valamelyik írásról? Ötletek? Tervek? Esetleg egy cím?
A mini tales ötletem a Narancs utáni életben játszódik, ennyit biztosan elmondhatok, de ígérni semmit nem tudok. 🙂 A saját írásom első változatát te Brigi, és Manyó annak idején már olvashattátok, de azóta az is sokat változott. A fejemben már lezárt trilógia. Valószínűleg senkinek nem spoilerezek, ha címszavakban leírom miről szólnak, ugyanis nem látok rá sok esélyt, hogy valaha megjelenik valahol. Az iromány címe “Made in Hunnada”, főhőse Molly, egy félig kanadai, félig magyar lány, aki visszatér szülőföldjére, és egyedül próbál meg egy féléven át megállni a lábán egy budai gimnáziumban, végzősként (ez már elkészült, 200 oldalas :D). Ennek folytatásában egy baráti nyaralás a központi helyszín, ahol előkerülnek minden párkapcsolat első komoly problémái, mint a bizalmatlanság, füllentések és féltékenység. A végső részben pedig már a diplomázás előtt találjuk magunkat, ahol főhősünknek meg kell tanulnia egyensúlyozni a munka, az iskola és a szerelem között, nem kis feladat.

A mini folytatására egész biztosan ráharap mindenki, aki a Narancsot szerette. A másik írás következő részeit pedig remélem lesz lehetőségem elolvasni. Molly történetét egyáltalán nem kívánod publikálni?
Kívánni kívánnám, de egy könyv kiadásához vagy kapcsolatok, vagy pénz kell. Most pedig ezeknek híján vagyok, így ez a jövő zenéje. Ha lenne rá lehetőségem természetesen kiadatnám annak ellenére, hogy nagyon sok megtörtént esemény található a könyvekben, arról nem is beszélve, hogy gimnazistaként volt egy nehéz időszakom, ahol ennek megírása közrejátszott a továbblépésben. Szó szerint a szívem, a lelkem, az életem tettem azokba a sorokba.

Ez most biztosan elszomorította azokat, akik epekedve várnak tőled egy újabb írást, de én örülök neki, hogy fiókban marad és remélem, hogy egyszer megadatik a lehetőség, hogy kézzel fogható formában is elolvashassam. 🙂 Térjünk vissza olyan vizekre, ahol senki szívét se fájdítjuk… Emlékszel még, hogy a “La Media Naranja” történetét mi ihlette meg?
Tyűha. Őszintén? Nem. Azt tudtam, hogy írni szeretnék végre egy talet és be is akarom fejezni. Én sose hagyok félbe semmit, annak idején viszont cserben hagytam az olvasóimat és személyes okok miatt nem tudtam befejezni az előző történetem. Ez mindig is zavart. Arra emlékszem, hogy eléggé unatkoztam a gyakorlati helyemen és mikor napjában 10x azt a választ kaptam arra a kérdésre, hogy “Tudok valamiben segíteni?”, hogy “Nem, köszi, foglald el magad.”, akkor el kezdtem elfoglalni magam. Megírtam az első 10 részt és felvettem a kapcsolatot újra Manyóval, akivel annak idején és most is nagyon közeli ismerősök vagyunk, és veled is. A többi pedig ment magától. Terelgettetek, hősiesen olvastátok a piszkozatokat, amit nem győzök eléggé megköszönni. Egy volt biztos, hogy magyar szereplőkkel, magyar környezetben szeretném látni a történetemet. Először is azért, mert így hitelesebb, másodszor nem szeretem, hogy a mai fiatal olvasóknak csak a külföldi sztorik jutnak. Én tinédzserként is olyan helyen akartam érezni magam olvasás közben, amit ismerek: a jó magyar tornatermet a bordásfalakkal és lepukkant kosárpalánkokkal, az ötösért kuncsorgást a tanári előtt, a kacifántos érettségit, a tök egyedi szalagavató dolgot, a hazai küzdelmeket a felsőoktatásban.

Hősiesen és lelkesen. Minden új fejezetet vártam, amint jött, le is csaptam rá. Gondolom ezzel Manyó is így volt, és később az olvasóid is… Ha jól tudom, akkor mégis csak a barátod volt a legközelebbi lektorod. Mennyiben befolyásolta ő a szerelmesek életét és tetteit? Változtattál valamit a javaslatára? Esetleg belenyúltál a cselekménybe, mikor megérkeztek az első kritikák a My Sims fórumon?
Azt tudni kell, hogy nekem – jogosan – kikötés volt a kikerüléshez, hogy minden részt beküldjek. Ha pedig már így alakult, akkor úgy voltam vele, hogy beküldöm és akármi történik, az úgy fog megjelenni. Eléggé szöszmötölős személyiség vagyok, így 8-10-szer is javítottam a történeten, cselekményen, mire elfogadhatónak találtam. Nem tökéletesnek, talán megfelelőnek. Nem változtattam semmit a kritikák miatt, de nem azért, mert ne értékeltem volna őket, hanem mert eldöntöttem az elején, hogy úgy marad ahogy van. Egy könyvkiadás után sem lógsz be éjjel a könyvesboltba, és téped ki az összes példányból azt az oldalt, ami mégsem tetszik a benne. Igen, a barátom újságíró és a hétköznapokban is kegyetlen nyelvtannáci. Persze így is maradtak pontatlanságok a szövegben, de mondom: tökéletes nincs. Ahogy az érdekességekben is írtam, ő olyannyira megutálta Flórát a hazugsága miatt, hogy felnyitotta a szemem: attól, hogy én kötődöm a szereplőhöz, az olvasók csak a rideg valóságot fogják látni, ahol Flóra hülyeségeket csinál. Úgyhogy miatta lágyítottam a karaktereken és a cselekményeken is. Nem mondom, hogy így a kedvenc szereplője lett, de legalább meg volt elégedve a javításokkal.

Teljesen megértelek, ha már készen van, akkor készen van. 🙂 Te hogy állsz a szereplőidhez? Vannak köztük olyanok, akiket esetleg valós személyek ihlettek, vagy mindenki csak megszületett a játékban és főhőssé, mellékszereplővé vált?
Sokan azt mondják, hogy a szereplők a barátaik, nekem inkább olyanok, mint a Barbie babák, mint a simek. Nemrég találtam egy 2003-as CD-t, amin volt egy The Sims 1-es fényképalbum fájl is, a képek alatt szövegezéssel. Akkor még nem volt itthon ismert a Sims Tales műfaj, én valahogy mégis műveltem. Azért a teljesen random létrehozott szereplők mellett akadnak olyanok is, akiket valós személyek ihlettek. Például Emma, az amúgy okos, humoros fiatal lány, aki akármennyire is próbálkozik, a párkapcsolatai mindig tönkre mennek. A Made in Hunnadában is van ilyen szereplőm. Ezt a karaktert a gimnáziumi jó barátnőm ihlette, akivel ugyan nem minden nap beszélünk, de sokat jelentünk egymásnak a mai napig, ha az éjszaka közepén felhívnám, hogy ássunk hullát, akkor már a taxiban ülve mondaná, hogy megyek. Ugyanígy a férfifőseim – jelen esetben Bence – mindig a barátomra fognak hasonlítani, ugyanis nekem ő a könyves pasi. Nem a kamu kigyúrt rosszfiú, aki természetesen csak az átlagos, tök semmilyen naiv kislány kedvéért lesz jófiú. Hagyjuk már. Mese habbal. Engem hamarabb vesznek le a lábamról humorral, mint egy kockahassal.

Esetleg magadat is beleírtad valahová, valakibe?
Hmmm. Nem, a Narancs esetében nem hinném. Ha valakihez hasonlítani kell magam, akkor talán Emma áll hozzám a legközelebb. Sokat beszél, szeleburdi :).

A kedvenced is ő? És ha már itt tartunk. A jelenetek közül esetleg ki tudnál emelni egy olyat, amit igazán élveztél megírni, vagy amire büszke vagy?
A kedvenc szereplőm egyértelműen Bence. Őt olyanra szerettem volna megalkotni, amilyen normális, nem feltétlenül átlagos pasit az ember lánya megérdemel :). Ezen a jelenetes dolgon gondolkoznom kell, hmmm. Azt tudom, hogy a kedvenc részeim az utolsók (3). Azokon dolgoztam a legtöbbet. Én nem igazán vagyok egyébként sose büszke magamra. A Narancsban is találok még ezernyi hibát. Talán ennek az az oka, hogy itthon sem szerették a szüleim kimutatni, ha büszkék voltak rám, így elkönyveltem magamban, hogy biztos ez a normális, majd ha Pulitzer- vagy Oscar-díjat kapok, akkor mondhatom, hogy “oké vagyok”.

Azért egy-két jelenet igen csak jól sikerült, és a poénok is ütnek, kettő be is került hozzánk az olvasók kedvenc idézetei közé. Levi, a szótárban fellelhető barom, és szintén Levi, aki hamarabb frissíti a Facebook státuszát, mint hogy közölné Emmával a tényállást. Ezek azért mindenképp olyan sorok, amikre büszke lehetsz. És ha már Oscar… Egy olvasó érdekes kérdést tett fel: Ha egy producer ajánlatot tenne, hogy filmet vagy sorozatot csinálna a Narancsból, kiket választanál színészeknek, mi lenne a dreamcast?
Köszönöm, elfogadom, egy hölgy fogadjon el minden bókot :P. Ez aztán a kérdés. Te jézus… Nehéz kérdés. Mivel gondolkodási időt nem kérnék, mert sose lenne tökéletes válasz, mondom, ami szívből jön.
Flóra – Shailene Woodley
Bence – a fiatal Milo Ventimiglia vagy Jay Baruchel
Emma – Emma Stone
Levi – Chris Pratt

Hűű, hát ők kinézetre kicsit elütnek a simektől (kivéve talán Shailene), leginkább Milo… De azért jó választás mind! A simek egyébként már meglévő karaktereid közül kerültek ki, vagy a szerepek alapján készültek el?
Shailene nekem “A fiatal, tehetséges színésznő” megfelelője, aki mindezek mellett tud átlagos, tipikus szomszédlány kinézetű amerikai csaj maradni. Milo valahogy mindig is az a rendes srác a felszín alatt beütést keltette, Baruchel pedig az esetlen, de tökéletes pasit (boyfriend). Emma Stonet nem csak a neve miatt találnám jó választásnak, hanem mert ugyanazt csinálja nőben, mint azok a srácok, akik nekem bejönnek. Nem a leggyönyörűbb színésznő, de nincs oka panaszra, mégis halálosan vicces (lásd Easy A, ami az egyik kedvenc filmem). Chris Pratt pedig nekem az abszolút flegma douchebag. A simek általában a szerepek alapján készültek el, mivel előbb írtam szöveget, csak aztán forgattam.

Nem minden színészt ismerek film szerint, ezért csak Milo és Emma leírásával tudok egyet érteni. 🙂 És mi a helyzet a címmel? Mikor jutott eszedbe? Miért pont ez? Egyáltalán hol hallottál róla?
Valami különleges címet akartam, ami nem feltétlenül utal a történetre. Nem akartam, hogy szerepeljen benne a szerelem szó, és az olvasó legyen nagyon kíváncsi rá, hogy miért is ez a cím. (Amire persze csak az utolsó részben kap választ. Kittttűnő. Ördögi tervem révbe ért. :D) A címadás nálam mindig nagyon kritikus pont, hiszen ez egy kegyetlen világ, ahol az olvasó vagy a borító, vagy a cím alapján dönti el, hogy elolvas-e valamit, vagy sem. Egyébként még a gimnáziumi spanyol órán hallottam egy lelkes spanyol tanáromtól ezt a történetet. A tankönyvünkben volt benne kifejezésként és ő egy egész tanórán át áradozott erről a mítoszról. Mikor úgy döntöttem, hogy ez lesz a végső cím, azért megkérdeztem egy több éve kint élő barátnőmet, hogy jól emlékszem-e a teljes sztorira.

És mi a teljes sztori? Persze csak röviden. 😀
Hát igen, aki a hosszú sztorit szeretné, az olvassa csak végig a tale-t :P. A lényeg, hogy a spanyol mítosz szerint mindannyian csak félemberek, fél narancsok vagyunk, mert annak idején szétválasztottak minket az istenek. Azóta keressük a másik felünket, akivel tökéletesen kiegészítjük egymást és végre úgy érezzük, hogy egészek vagyunk.

Érdekes ez az elgondolás, tudtommal más kultúráknak is megvan a maga meséje erre a “másik felem” elgondolásra. Viszont még nem hallottam szebben csengő kifejezést rá. 🙂 Sokan kíváncsiak még arra, mennyi idő alatt készült el a történet? Persze erre nem lehet konkrét választ adni, de arra igen, hogy sokáig vesződtél-e egy-egy fejezettel vagy jelenettel? A képekkel vagy a szöveggel volt nehezebb dolgod?
Azt szeretem ebben a “mesében”, hogy azt mondja, mindenkinek létezik a fél narancsa. A pattanásos tinédzsernek, a számítógépes játékfüggő huszonéves srácnak, de még a munkamániás szingli harmincasnak is. Mindenki egyenlő esélyekkel indul. Az első sorokat 2013 februárjában véstem le, piszkozatként. Szeptember végére készültem el szőröstül-bőröstül az egésszel. Az első részek rövidebbek, kevésbé részletesek – szerintem -, így azok megírása nem telt sok időbe. Tulajdonképpen maga az írás úgy egy-másfél hónapot ölelt fel, de a javítgatások… Az éjszakába nyúló javítgatások vittek el rengeteg időt. Hogy ez így nem jó, mert nem logikus, vagy nem megvalósítható Simsben, vagy lyukas, hiányos a cselekmény. A forgatásról ne is beszéljünk. Néha rémálmaimban még üldöz, amint ülök a 40 fokos panellakásban és 2 órája megállás nélkül egy jelenetet forgatok. Ha hiperszuperűrsebességű tuningolt gépem lenne, nagyon élvezném a forgatást is. Pepecselős, de szép eredménye van.

Ez biztatóan hangzik azoknak, akik még nem találták meg. 🙂 Elég gyorsan megírtad akkor, ellenben mégse mondhatjuk, hogy nem dolgoztál vele utána sokat… Beszéljünk csak a forgatásról! 😀 Ha jól tudom (és láttam is), akkor akadt egy-két jelenet, amit azért mégis csak újraforgattál. Van esetleg olyan, amit egy atom géppel ismét megpróbálnál? Persze amit ki lehetett hozni a 3-ból, a simekből és a gépedből, azt szerintem (remélem egyetértésben nyilatkozhatok az olvasókkal) mind kihoztad!
Csak azért is beszéljünk a rémálmaimról, nyilván :D. Húha. Ha elém tennének egy atom gépet, akkor kábé az egészet :D. Akkor tutira végigkutattam volna a netet még és még több tartalomért, hogy porszemnyi pontossággal fedje a fantáziámat. A leginkább újraforgatandó jelentek a kávézósok. Kellenének kintre emberek, kocsik, bentre tanulócsoportok vagy épp randizók, ebédelők. Amit tudtam azon a gépen megtettem, de nem vagyok elégedett.

Azért ne aggódj, mégse üres az a kávézó! 🙂 Elérkeztünk utolsó kérdésemhez, ami már a jövőre vonatkozik. Hogyan képzeled el a szereplők további életét? Flóra és Bence végül tényleg egybe kelnek és családot alapítanak? Dórinak lesz valaha pótpapája? Vagy ezt a kérdést inkább toljuk el addig, míg esetleg el nem készül a mini tale?
Várjuk meg a mini tale-t. Ha pedig mégsem valósulna meg, akkor ígérem, hogy írok egy “20 év múlva” elképzelést, ahogy én látom. 🙂

Szóval akkor maradunk továbbra is kíváncsiak ezen a téren! Remélem már nem sokáig! 🙂 Köszönöm, hogy ilyen kimerítően válaszoltál a kérdésekre. További jó pihenést és örömteli alkotást!
Oh, hát nekem megtiszteltetés, főleg egy ilyen okos riporter kisasszonnyal. 🙂 Mindenkinek jó alkotást, ne veszítsetek a lelkesedésből és természetesen szeressétek az adminokat :P!