Interjú Sookie-val – Készülőben: Üldözöttek hazája 2.

Milyen érzés ismét történetet küldeni az oldalra, magabiztosabbnak érzed magad, vagy aggaszt, sikerül-e túlszárnyalnod a korábbi műve(i)d?
Azt mondanám, hogy izgatottan szorongok. Én úgy látom, hogy az első évadhoz képest sokkal akciódúsabb és ha lehet így fogalmazni, sokkal véresebb történetre lehet számítani, jó pár érdekesnek szánt dilemmával megtűzdelve. De remélem, tetszeni fog az olvasóknak.

Mi ihlette a történetet?
Technikailag ugyanaz, mint az első évadot. A kezdetektől fogva egy hosszabb történet volt a fejemben, de mivel mindig inkább a rövidebb évadok híve voltam, ezért a nagyobb fordulópontoknál, ahol egy másik irányt vesz a történet, ott inkább megbontottam.

Hol tartasz az írásban/forgatásban?
Néhány részen kívül mindegyik megírva és leforgatva várja a premiert. 🙂

Mi a legnehezebb számodra az írásban?
Azt hiszem, mindig elkezdeni a legnehezebb. Azt mondani magamnak, hogy akkor gyerünk és csináljuk. Nehéz néha belehelyezkedni a történetbe, de ha ez sikerül, akkor utána már sokkal gördülékenyebben megy a munka.

Tapasztaltál “írói válságot”, amikor elakadtál egy időre? Hogyan jutottál túl rajta?
Sajnos túl sokszor is, és elég nehezen zökkenek ki belőle, de szerencsére mindig vannak, akik biztatnak. 🙂

Milyen módszer szerint dolgozol a történeten?
Mindig először írok, majd ezt követi a forgatás. Szeretem látni egyben a részeket, mielőtt elkezdenék képeket készíteni hozzá, és így jobban át is látom, hova lesz szükség képre. Az írásnál pedig igyekszem sorban haladni, de néha előfordul, hogy egy-egy jelenetet azért megírok előre.

Hogyan érzed, mikor olvashatjuk az oldalon a műved?
Terveim szerint még az idén elindulhat, de remélem minél hamarabb. 🙂

Albine-nak és társainak új bonyodalmakkal kell megküzdeniük, amikor a váratlanul felbukkanó Emerson kancellár új kihívások elé állítja őket. Végül útra kelnek egy biztonságosnak tűnő hely felé, de a kezdetben nyugodt utat nem várt helyzetek nehezítik meg, amelyek akár a csapat életét is tönkre tehetik. Az sem biztos többé, hogy megbízhatnak-e egymásban, sem az, hogy mindannyian az út végére érnek-e majd, és még csak nem is sejtik, hogy közben egy minden eddiginél nagyobb veszély leselkedik rájuk.

***

“Értetlen és döbbent arccal fordult a férfi felé, aki már hosszú percek óta őt figyelte. Mintha csak várta volna, hogy a lány végre felé forduljon.
– Mit csináltál? – lépett Albine közelebb hozzá, mire az előbb végignézett a többieken, csak utána fordult újra hozzá.
– Amit tennem kellett – tárta ki a karját a férfi, ő pedig meghökkent a szavain.
– Amit tenned kellett – ismételte halkan remegő szájjal. – Megbíztam benned. Te meg cserben hagytál…
– Albine, mi a fene folyik itt? – lépett közéjük hirtelen Jamal, ide-oda járatva a tekintetét köztük, de egyikük sem nézett a fekete férfire. Egymás arcát fixírozták, mintha megérthetnék belőle, ami történt. Aztán Albine értetlenségét felváltotta a düh.”

***

“– Beszélhetnénk?
– Attól függ – vont vállat Albine, miközben kiegyenesedett, és a nadrágjába törölte a kezét. – Miről?
– Arról, ami történt – felelte Aimes halkan, ő pedig megdermedt. – A faházban. Köztünk.
Az elmúlt napokban szándékosan kerülte a férfit. A faházban történtek szinte csak rossz álomnak tűntek, de akármikor Aimes arcára pillantott, újra felszínre törtek azok az érzések.
– Arról nem – rázta meg aztán fejét, majd kikerülte a férfit, és elindult a többiek felé.
Akaratlanul is újra felidézte azt a napot… Akkor érezte magát a legsebezhetőbbnek, és gyűlölte, hogy Rhydian még a halála után is része az életének.
– Én nem ő vagyok…”

***