Interjú Lexy-vel – Kísértő múlt

“Számomra egyáltalán nem volt nehéz megtervezni a cselekményszálat, valahogy adta magát. Abban egyetértek, hogy végig olvasói szemmel is követni kell az eseményeket, mert nem biztos, hogy ami nekem egyértelmű, az az olvasónak is az lesz, oda kell figyelni, hogy logikus legyen a nyomozás.”

Picture
Hát Lexy, készülj fel, mert Te vagy az első író a Sims Tales oldalunk történelmében, aki ennyi kérdést kapott a keddi rovatunkban. De igazából nem is csodálkozom ezen, hiszen számos kritika és vélemény is mutatja, hogy sokakat megfogott a „Kísértő múlt”, és bátran jelenthetem ki, hogy az egyik legkedveltebb történet lett nálunk. Milyen érzés, hogy ennyi olvasó kíváncsi rád?
Nagyon megtisztelő, nem is számítottam ennyi kérdésre. Nagyon boldog vagyok, mert úgy érzem, sikerült elérni, amit akartam, hogy az olvasók szeressék azt, amit írok.

DeeDee, juhaszgaga, Lee, Nita90, Sookie, Ubisali és ЧИТАТЬ rengeteg izgalmas kérdést tett fel, biztos vagyok benne, hogy sokakat érdekelnek a válaszok. Igyekszem az összeset valamilyen formában feltenni Neked, szóval akkor most már tényleg csapjunk is bele! Először is kezdjük azzal, hogy mi ösztönzött rá, hogy megírd a „Kísértő múlt”-at?
Igazából amióta rátaláltam a sims tale műfajra, mindig is szerettem volna, hogy egyszer nekem is legyen egy ilyen alkotásom. Elhatározás kérdése az egész. Úgy álltam hozzá, hogy most bármi lesz, bizonyítok magamnak azzal, hogy nekikezdek és végig is csinálom. Szerencsére találtam olyan személyt, aki nem is hagyta volna, hogy feladjam, így végül megszületett a kész történet. 

Ez a személy gondolom, a lektorod, Nita90.
Igen, ő volt. 🙂 Maximálisan számíthattam rá mindenben, és ez nagyon sokat jelentett nekem.

Azért is kérdeztem rá, mivel – bár én tudom – juhaszgagát érdekelte, hogy saját magad lektora voltál, vagy volt valaki (esetleg családtag, barát/barátnő), aki átolvasta a történetedet, illetve végig segített neked. 
Szerencsére volt lektorom. 🙂 Nita volt az egyetlen, aki megjelenés előtt olvashatta. A családtagok közül nem avattam be senkit, csak utólag anyukámat.

És mit szólt hozzá anyukád? 🙂 Neki is elállt a szava Doriantől, ugye?
Tetszett neki nagyon, és igen, megjegyezte, hogy nagyon jóképű lett a nyomozó. 😀 

Picture
Ki az, aki szerint nem jóképű? Na, de tegyük még egy picit félre Doriant és szemrevalóságát. Mennyire vallod magad amúgy krimi-rajongónak? A tale-ed olvasása során végig az az érzésem volt, hogy nagyon otthon vagy a témában. Sok ilyen műfajú könyvet olvastál, illetve néztél ilyen filmeket/sorozatokat?
Nyílt titok, hogy odavagyok a krimikért. Irdatlan mennyiségű sorozatot/filmet láttam, illetve rengeteg könyvet olvastam már ebben a műfajban. 

Van kedvenced? Akár filmben, akár könyvben.
Természetesen igen, nem is egy. Könyvek közül Arthur Conan Doyle Sherlock Holmes történetei, Edgar Allan Poe történetei, Dan Brown: Angyalok és Démonok, Da Vinci-kód, Umberto Eco: A rózsa neve.
Nagy kedvenceim a Sherlock Holmes filmek, Hetedik, A következő három nap, Arcmás, A gyűjtő, de egy Columbo film is jöhet bármikor, 😀 hogy csak néhányat említsek.

Na, akkor most a krimi-rajongók kaptak jó pár ajánlást Tőled. 😀 Olvasóként milyen más műfajokat kedvelsz még a krimin kívül?
Nagyon kedvelem a thrillert, horrort, drámát, de bármikor jöhet romantikus történet és fantasy is.

És íróként melyik másik műfajban próbálnád ki magad? Melyik az, amelyik még közel áll hozzád?
Talán a thrillert és a drámát mondanám. Elképzelhetőnek tartom, hogy ilyen műfajban is fogok még alkotni.

Picture
Ó, biztos vagyok benne, hogy most sok olvasónak felcsillant a szeme. A jövőről még úgyis akarlak faggatni a végén, szóval most kanyarodjunk egy kicsit vissza a „Kísértő múlt”-hoz. Emlékszel rá, hogy mikor és hogyan csapott meg az ihlet szele?
Nem, sajnos nem emlékszem pontosan. Igazából az eredeti ötletem a második évad eseményei voltak, de túlságosan sok minden szorult volna magyarázatra, amire nem akartam kitérni, így úgy döntöttem legyen egy első évad, amolyan előzménytörténet. 🙂 Arra emlékszem, hogy Stacy halálának körülményeit valós esemény ihlette bizonyos szinten. Épp egy roppant érdekes órára igyekeztem, amikor elhaladtam egy építkezés mellett, ahol baleset történt, szerencsére nem halt meg senki, de nekem beindította a fantáziámat. 😀

Akkor ezzel azt hiszem, meg is válaszoltad DeeDee kérdését. Tehát akkor a kezdetek óta úgy tervezted, hogy ez egy minimum két évados történet lesz, nem pedig írás közben, vagy utólag jött az ötlet.
Igen, már kezdetektől két évad volt tervben. 🙂

Amikor egy-egy beszélgetés során szóba kerül az, melyik műfajban a legnehezebb alkotni, én gondolkodás nélkül rávágom, hogy a krimiben. Ki kell találni egy érdekes gyilkossági ügyet, ki kell gondolni, kik legyenek a gyanúsítottak, meg kell tervezni, milyen fontos információkat és azokat mikor, mely részekben hintsük el, és végig olvasói szemmel kell gondolkodni, úgy kell megírni, hogy ne szúrják ki rögtön, ki a gyilkos, hanem lepődjenek meg a végén. Egyszóval szerintem sok agyalást és időt igényel. Ezzel mennyire értesz egyet? Neked mennyire volt nehéz megtervezni a „Kísértő múlt” cselekményét?
Attól függ, hogy mennyire vagy otthon ebben a műfajban. Számomra egyáltalán nem volt nehéz megtervezni a cselekményszálat, valahogy adta magát. Abban egyetértek, hogy végig olvasói szemmel is követni kell az eseményeket, mert nem biztos, hogy ami nekem egyértelmű, az az olvasónak is az lesz, oda kell figyelni, hogy logikus legyen a nyomozás. Aztán persze folyamatosan visszaolvasni, hogy minden stimmeljen. Én szinte már kívülről fújtam ki mit, mikor mondott, így nem vesztettem el a fonalat. 🙂

Ilyenkor jön jól egy lektor, aki ebben az esetben az olvasót képviseli, és segíthet kiküszöbölni a hibákat. 😀 De gondolom, Nálad nem volt ilyen, sőt Nitának csak annyi dolga volt, hogy átolvassa és véleményezze. 😀
Szerencsére nem volt logikai hiba benne, így nem kellett átírnom semmit, vagy megmásítani valamit, ez a része rendben volt. Nitának ettől függetlenül volt azért dolga bőven, lelkiismeretesen levadászta a félregépeléseimet és egyéb hibáimat, illetve lelkesen véleményezett minden rész után. 🙂

Picture
Az írási és forgatási szokásokról is muszáj faggatóznom. Korábban a My Sims Fórumán elég sokszor volt téma, ki hogyan készíti a történetét. Nálad ez hogy ment? Olyanra gondolok itt, hogy vázlat/forgatókönyv alapján először elkészítetted a képeket, aztán írtad meg hozzájuk a szöveget, vagy fordítva történt mindez? 
Vázlatom igazából nem is nagyon volt, csak egy nagyon alap, ami azt tartalmazta, hogy honnan hová kell eljutnom, kik legyenek a gyanúsítottak, a többit a fejemben tartottam. Amint megírtam egy-két részt, le is forgattam, aztán még alakítottam rajta, ha szükséges volt, de mindenképpen először szöveg volt meg, aztán a képek.
 
És így, hogy nem volt vázlatod, az az alap, amit említettél, változott valamit? Tehát időközben volt, hogy eltértél az eredeti elképzelésedtől? 
Csak minimális alapon, de igen. Volt olyan dolog, amit végül kivettem, picit alakítottam a karaktereken, a nyomozók kapcsolatán, illetve bevettem pár vendégszereplőt. 🙂

És milyen jól állt nekik a rájuk osztott szerep. 😛 [Aki nem tudná, az „Ezüst krónikák” tale-ből átruccant pár karakter, hogy elvállaljon egy kisebb szerepet Lexy történetében. Ez egy nagyon kedves gesztus volt a lektora, Nita felé, aki az említett alkotás szerzője.] Melyik részét élvezted leginkább a tale készítésnek? Az írást, vagy a forgatást?
Mindkettőt, de talán a forgatás egy picit közelebb állt a szívemhez.

Talán sokan most meg fogtok lepődni, akárcsak én korábban, de képzeljétek, Lexy egyáltalán nem használt poseplayert a „Kísértő múlt” elkészítése során. Minden, amit a képeken láttok, az színtiszta Sims 3-as póz. Én észre sem vettem a hiányát, csak akkor, amikor megkérdezted tőlem e-mailben, mennyire feltűnő, hogy nem nyúltál poseplayerhez. Így utólag visszagondolva, bánod? Illetve mi a terved, a második évadban már használni fogsz „mesterséges” pózokat? 
Egyáltalán nem bántam meg, több okból kifolyólag sem. Most már minden zegzugát ismerem a játéknak, tudom, milyen lehetőségeim vannak. Illetve szerettem volna megmutatni, hogy poseplayer nélkül is lehet jó képeket készíteni, és a visszajelzések alapján sikerrel jártam. A második évadnál viszont a változatosság kedvéért (illetve kis lustaságból is :P) már szeretném használni, természetesen ötvözve azt a játékbeli animációkkal.

Picture
Én, mint aki csak részben ismeri a Sims 3-at, azt kell mondjam, kihoztad a maximumot a játékból. Tényleg elképesztően jók lettek a képek, de akkor ezek szerint, a második évadban még jobb illusztrálásra számíthatunk, már ha ezt lehet fokozni. Melyik jelenet jelentette számodra forgatás szempontjából a legnagyobb kihívást? Főleg így, hogy nem használtál poseplayert.
Az első rész építkezésen játszódó jelenete volt a legnehezebb számomra, ami lehet, minden kezdet nehéz alapon volt nehéz, de azokkal a képekkel szenvedtem a legtöbbet, és még elégedett sem vagyok az eredménnyel. 😀

Pedig nincs okod elégedetlenkedni. És ha már a jeleneteknél tartunk, van kedvenced?
Több kedvencem van, de a legkedveltebb jelenetek a 10. részben vannak, igazából ez a rész a kedvencem.

És van esetleg kevésbé kedvelt epizódod? Amit mondjuk nem is szerettél annyira írni, se forgatni.
Nem volt olyan, próbáltam úgy összehozni a részeket, hogy mindegyikben örömömet leljem. 🙂

Ez a jó hozzáállás. 🙂 Volt olyan egyébként tale készítés közben, hogy elakadtál, és nem tudtad, hogy na, akkor ez most hogy is legyen? Ha igen, az ilyen „lefagyásokra” van valami bevált módszered?
Igen, volt, hogy elakadtam, nem azért mert nem tudtam volna, hogyan tovább, azzal nem volt probléma, de elég gyakran rámtört a holtpont. Nem volt kedvem foglalkozni vele. Persze ezekben az időszakokban előszeretettel panaszkodtam Nitának, aki szerencsére mindig kirángatott a gödörből. 🙂

Akkor csak egy kis bátorítás kellett, semmi más. :)Térjünk át a szereplőkre. Egy keddi kérdésünknél afelől érdeklődtünk a tale íróknál, hogy a karaktereiket külön gyártják a történetükhöz, vagy a meglévő simek közül castingolnak. Ha jól emlékszem, Te azt mondtad, a főszereplőid már a „Kísértő múlt” előtt ott éltek a szomszédságodban, mielőtt felkérést kaptak volna, Dorian és Andrea szerepére. Milyen életük volt a tale-ed előtt? És mi volt az eredeti nevük? 😀
Valóban az első férfi és női simem volt az alap, amikből megformáztam a végleges Doriant és Andreát, de még csak árnyékai sem voltak mostani énjüknek, talán Andrea, ő hasonlított kicsit. 😀 Egy párt alkottak a játékomban, de igazából én sohasem voltam az a nagy játékos, szóval nem sokat foglalkoztam velük. Annak idején Dorian Peterként futott a játékomban, és nemzetközi superkémmé avanzsált, XD Andrea régi nevére már nem emlékszem, talán Rebecca volt, és ha jól emlékszem, sebész vagy tudós volt. 😀

A többi szereplő is hasonlóan került be a tale-edbe? Vagy őket már külön erre célra készítetted el?
Őket már a tale kedvéért készítettem el. 🙂

Picture
Lektor nénidet, Nitát, az érdekli, mennyi időt töltöttél a Családszerkesztőben? Gyorsan megvoltak a simek, vagy szép lassan alkottad meg őket olyanra, amilyennek eredetileg elképzelted?
Jaj, a simkészítés az, amire a leginkább kényes vagyok, nálam ez elég sok időt igénybe vesz. Az, hogy mennyi, igazság szerint az adott simtől függ. Azt hiszem, senki sem fog meglepődni, ha azt mondom, a főszereplőkkel időztem el a legtöbbet. Maradjunk annyiban, hogy hosszú folyamat volt, ki se merem mondani, mennyire hosszú. XD A többi szereplő hozzájuk képest hamar elkészült, de minimum 2 órát rászánok egy nem túl lényeges szereplőre is + utólagos javítás, mert nem biztos, hogy, ami tegnap tetszett, az holnap is fog. 😀

Hát Doriannal és Andreával megérte sokáig szöszölni. 😀 Még van pár kérdés a karaktereket illetően. Például Lee-t az érdekli, van-e a „Kísértő múlt” szereplői között olyan, akit élő emberről mintáztál?
Nem, nem mintáztam senkit élő emberről, de, ha ez számít, Tomot a bátyámról kereszteltem el. 😀

Játszunk el egy kicsit a gondolattal, hogy egy napra belebújhatnál valamelyik szereplőd bőrébe. Kit választanál? 

Milyen jó kérdés. 🙂 Hm, Andrea lenne az.

Valahogy sejtettem, hogy őt lesz a szerencsés. 🙂 Tehát akkor, ha azt kérdezem, hogy ki áll közelebb a szívedhez, Dorian vagy Andrea, akkor is a nyomozónőt mondod?
Mind a ketten közel állnak a szívemhez, de ha csak egyet mondhatok, akkor Dorian. Mégpedig azért, mert az ő karaktere jelent meg legelőször lelki szemeim előtt, igazából belőle alakult ki az egész sztori. 😀

Játszunk egy újabb „mi lenne, ha” játékot. Juhaszgaga azt szeretné tudni, mit tennél, ha egyszer csak Dorian lépne eléd az utcán?
Húúú, jó kérdés… Lássuk csak, egy közös képet mindenképpen szeretnék, ja és meghívatnám magam egy kávéra, Andrea szerint beválik. XD

Lennénk még egy páran, akik csatlakoznánk ahhoz a közös képhez és kávézáshoz. 😀 Volt amúgy valami, ami meglepett a történet fogadtatása kapcsán (például egy karakter nem várt népszerűsége/népszerűtlensége, vagy bármi egyéb)?
Igen volt, főleg Tom fogadtatása, körülbelül az ő elkészítésével/személyiségének kidolgozásával foglalkoztam a legkevesebbet, aztán mégis megdobogtatta ő is a női olvasók szívét, erre nem számítottam. 😀

Picture
Akkor ezek szerint, előre tudtad, hogy lesz jó pár Dorian-rajongó.
Igen, így is mondhatjuk. 😀 Szerintem is jóképű lett, és bíztam benne, hogy talán mások is megjegyzik majd ezt, de többet kaptam, mint amire kezdetben számítottam. 😀

Hosszú faggatózás után, szerintem itt az idő, hogy elbeszélgessünk a második évadról, amit még izgatottabban várunk. Hogy állsz vele? Mire számíthatunk a folytatásban? 
Egész jól állok vele, de persze még azért kell rá várni, sok munkám lesz még vele. Nem szeretnék semmit sem elspoilerezni, de annyit elmondhatok, hogy Doriant nem most láttunk utoljára, és koránt sincs még vége Andreával való viharos kapcsolatának.

Akkor ezek szerint továbbra is ők lesznek a főszereplők. Netán egy újabb gyilkossági ügy hozza őket majd össze, vagy valami egészen más?
Inkább úgy fogalmaznék, újabb gyilkossági ügyek. 😉

Izgalmasan hangzik. Mennyi idő fog eltelni a két évad cselekménye között? Időben mennyit fogunk ugrani?
Nem sokat, körülbelül 1,5 évet.

Tudjuk, hogy nem akarsz nagyon spoilerezni, de legalább egy-két képet, vagy szövegrészletet tudnál mutatni a készülő folytatásból? Csak hogy csillapítsuk kicsit a kíváncsiságunkat.
Nagyon szívesen mutatok ezt-azt. Hoztam Nektek egy részletet a hozzá tartozó képpel, illetve egy csoportképet a második évad főbb szereplőiről. Remélem, elégedettek lesztek vele. 🙂

Picture
Picture
“– Andrea, ne játszd az ostobát, mert nem áll jól – förmedt rá a férfi. – Még mindig nem érted, hogy mekkora veszélyben vagy? 
– Még hogy én játszom az ostobát? – értetlenkedett a nő. – Jól tudod, hogy te sokkal nagyobb veszélybe sodrod magad, ha közelemben vagy, mégis idejöttél. Ez is csak azt bizonyítja, hogy óriási nagy marha vagy. – A legkevésbé sem szerette volna, ha Doriannak baja esne miatta. Azt sose bocsájtaná meg magának. 
– Tegnap még beképzelt majom voltam, ma meg marha? – kérdezte sértetten miközben egyre közelebb lépett a nőhöz. – Igencsak gyorsan süllyedek az evolúciós listádon. Mielőtt még az egysejtűekhez sorolnál, hadd világosítsalak fel, hogy… – Elharapta a szó végét, valami csípőset akart visszaválaszolni, de meggondolta magát, semmi értelme ennek a viaskodásnak. – …csak vigyázni akarok rád. Miért nem engeded? 
Andrea megtorpant egy pillanatra, Dorian olyan gyöngéden nézett rá, hogy nem volt képes tovább állni átható tekintetét, így inkább hátat fordított neki. 
– Nincs szükségem testőrre – válaszolta kisvártatva. – Arra van szükségem, hogy békén hagyj. 
Dorian még közelebb lépett… egészen közel. Szerette volna magához ölelni a nőt, és azt mondani neki, hogy minden rendben lesz, de nem volt hozzá bátorsága. 
– Eszemben sincs békén hagyni, amíg ez az őrült szabadlábon van, te meg itt vagy egyedül. 
– Tudok magamra vigyázni – jelentette ki határozottan Andrea.– Különben is nem vagyok egyedül, itt van Charlie. 
– Ki az a Charlie?”

Engem ezekkel a képekkel és a részlettel csak még inkább felcsigáztál. És jó a kérdés. Ki az a Charlie? Gondolom, akármilyen boci szemekkel is nézünk rád, nem fogod elárulni nekünk, milyen szerepet fog betölteni a második évadban. Vagy esetleg mégis? 
Nem, sajnos nem árulhatom el. 😀

Legalább megpróbáltam. 😀 Mondtad, hogy egész jól állsz a folytatással. Milyen időpontot látsz reálisnak, hogy megjelenjen a Kísértő múlt 2.?
Nem akarok elhamarkodott kijelentéseket tenni, de jövő év első felében már szeretném, ha megjelenhetne. 🙂

Nálad jobban, csak mi szeretnénk, ha összejönne. Apropó, a folytatás címe/alcíme már megszületett? 
Egyelőre még nincs meg a végleges cím, de már vannak ötletek. 🙂

Picture
Akkor sok sikert a munkához, remélem, nem most hallottunk utoljára a Kísértő múlt második évadáról, és a kémeinknek sikerül majd a jövőben egy-két infómorzsát, vagy képet elcsípniük. Az első szezonról is szívesen fogadunk utólagosan kulisszatitkokat. Készülsz egyébként ilyen csomaggal, vagy ha nem, meg tudnál velünk osztani egy-két érdekességet?
Mindenképpen készülök egy érdekesség csomaggal. 🙂

Mennyire vagy egyébként megelégedve a munkáddal, amit kiadtál a kezeid közül? Juhaszgaga konkrétan arra kíváncsi, hogy sikerült-e magad túlszárnyalni a tale-eddel?
Mivel első próbálkozásom ezen a téren, fogjuk rá, hogy elégedett vagyok vele. Túlszárnyalni magam? Úgy érzem, bizonyos tekintetben igen, mert még egy éve nem gondoltam volna, hogy idén nyáron már lesz egy befejezett tale-em az oldalon, ami még ráadásul tetszett is az olvasóknak.

Maximálisan elégedett lehetsz vele, én az lennék a helyedben. 🙂 Utolsó kérdésem a jövőt érinti, persze (tale) írás szempontjából. Mik a terveid ezen a téren? Van rá esély, hogy esetleg idővel egy harmadik évad is elkészül, vagy teljesen más történetbe szeretnél belefogni? Illetve gondolkodsz abban, hogy valamikor majd könyvet is írsz? Mik az elképzeléseid?
Nincs tervben harmadik évad, viszont kiegészítő részek, kisebb bűnügyi novellák Dorian vagy Andrea régebbi nyomozásaiból számításba jöhetnek. Egyelőre más történeten nem gondolkodom, túlságosan hozzám nőttek a főszereplőim. Könyvkiadás? Nem, egyelőre nem érzem magam erre alkalmasnak, de ígérem azért szabadidőmben továbbra is, amikor tehetem, fogok írni, aztán még bármi lehet. 🙂

Köszönöm szépen, hogy rendelkezésemre álltál. Reméljük, az olvasók választ kaptak minden őket érdeklő kérdésre, de ha mégsem, Lexyt tovább lehet faggatni a poszt alatti kommentekben. J Remélem, a második évad után is ilyen jól el tudunk beszélgetni, és abban az interjúban már a következő projektedről/projektjeidről kíváncsiskodhatok. További jó munkát, és nagy szeretettel várjuk a folytatást!
Nagyon szívesen válaszoltam a kérdésekre. Köszönöm a lehetőséget és a jókívánságokat! 🙂 Sok sikert kívánok Nektek az oldal további vezetéséhez! 🙂

Akit faggattak: Lexy
A Kísértő múlt című történet írója
Aki faggatózott: Etti

Hozzászólás

Kérjük, jelentkezz be a hozzászóláshoz
  Feliratkozás  
Visszajelzés