Interjú

Interjú Lee-vel az írásról

“Az írás ma is gyógyír sok mindenre.”

Egy érdekes kérdéssel nyitnám a beszélgetést. Nita szeretné tudni, honnan jött a fórumos neved, mert spanyolul E/3-ban azt jelenti, „olvas”. Véletlen az egybeesés? Vagy más története van?
Teljesen véletlen az egybeesés, de ha spanyolul ezt jelenti, annak csak örülök. Ez a név a keresztnevemből jött. A legjobb barátaim hívnak Lee-nek, és nagyon szeretem.

383232064-7331149
Sokan tudják, hogy nagyjából mivel foglalkozol, de talán kevesebben tudják pontosan. Miken munkálkodsz, mikor dolgozol?
Verseket írok.

Miért pont versek? Van valami különösebb oka? Hiszen, mint láttuk a novelláidból, prózában is ügyes vagy.
Amikor életemben először adtam ki könyvet, egy krimi novellákból álló kötetet akartam, de a kiadóm (meglátva a gyerekverseimet) azt mondta, hogy jó gyerekversekből hiány van a piacon… Hallgattam rájuk, és nem bántam meg.

Nehéz volt belevágni? Azért gondolom elég göröngyös az út, míg a kéziratból igazi könyv lesz…
Kamaszként nem mérlegeltem, nehéz-e belevágni, csak bombáztam a kiadókat a műveimmel. De ez nem könnyű a mai világban. Ha megjelenik egy könyvem, nagyszerű érzés, de ma már nem simogatom egy hétig, mint eleinte… Csak egyszer megsimítom, mosolygok, és írom a következőt…

Akkor mondhatni kicsit meg is szoktad már, de azért megvan még az öröm, hogy “ezt én csináltam”. Elárulod esetleg, milyen könyveket találhatunk tőled a boltok polcain? Vagy inkább szeretnéd titokban tartani az írói/valódi éned?
Igen ez ma is nagy öröm számomra. Ha valaki figyelmesen böngészi az oldalt, választ kaphat a kérdésre, ki vagyok. Természetesen nem titkolom a valódi/írói énem, de nem is szeretném előtérbe helyezni. Én itt ugyanolyan vagyok, mint bárki közületek.

Ezek szerint akkor szimplán csak egy olyan embernek tartod magad, akinek számos hobbija között szerepel az írás, illetve a sims. Ez dicséretes dolog, főleg egy olyan világban, ahol a kevéssé tehetséges embereknek is fejébe száll a siker… Akkor evezzünk csak egy kicsit más vizekre, méghozzá a szabadidődhöz. Mit csinálsz, ha nem írsz?
A barátaimmal vagyok, szeretek filmeket nézni társaságban, és gyűjtöm a sasos képeket. Kedvelem a nagy madarakat.

Ó, ez érdekes! Befolyásolják esetleg a nagy madarak a műveidet? Mondjuk írtál már róluk verset, vagy beleszőtted őket egy-egy mesébe?
Igen, több ilyen versem is van, illetve történetem is.

Van más is, ami ekkora hatással van rád? Egy olvasó konkrétan arra kíváncsi, általában honnan merítesz ihletet?
Nagyon sokat olvasok, és filmet nézek, de szinte bármi meg tud ihletni, egy hang, egy arc, egy félrehallott szó. Az ihlet soha nem csak úgy jön, mindig valami megragad engem. Például a Sims 2 több kedvelt figurája is… Meg például a zenekarom, merthogy nekem az is van… én vagyok a dalszövegíró… imádom őket nagyon tehetséges emberek.

Egy újabb érdekesség! Gondolom a zenekar nevét is titokban tartanád…
Igen, szeretném.

311724634-8405679
A sok könyv és film közül van kedvenced, amit ki tudnál emelni?
Hú nagyon sok kedvencem van, szeretem Maupassant novelláit, Agatha Christie-t és Varró Dani verseit (hogy kortárs költőt is mondjak) illetve például A szív bajnokai című filmet és a bűnügyi sorozatokat.

Tehát főként krimi! A novelláid is ebben a műfajban íródtak, és ahogy mondtad, eleinte ezzel bombáztad a kiadókat is. Miért pont krimi?
Nem tudom miért, de kedvelem a rejtélyeket, a titokzatos dolgokat.

És ennek mi nagyon örülünk! Várhatunk még tőled krimi novellát?
Jelenleg 4 krimi novellán is dolgozom, ezek egyikét egészen biztosan megsimsesítem majd.

Akkor ezek szerint azt sem adtad fel, hogy egyszer könyv formájában is megjelentetsz egy krimit. Szerepel a terveid között, hogy mondjuk egy hosszabb krimit is írsz majd?
Igen, egyik krimi novellámból írok most bűnügyi regényt, ami nem könnyű, mert a novellához képest sok mozzanattal ki kell bővíteni. De nagyon élvezem, mert nagyon szeretek írni.

Erre most biztosan felcsillant pár szem! Egy olvasó pont az utolsó mondatodban szereplő szeretet okaira kíváncsi. Honnan jött ez a szeretet?
Anyukám kamaszkorában maga is írt novellákat, talán tőle örököltem. Magányos kislány voltam, nem sokan szerettek, és amíg a többiek kint játszottak, én ültem a szobában és írtam. Az írás ma is gyógyír sok mindenre.

Milyen igaz… Hogy keveredtél a tale-ek világába? Az olvasás vagy inkább az írás szeretete vonzott kis közösségünkbe?
Leginkább az fogott meg, hogy megjelenítheted simssel, amit leírtál. Ezt nagyon érdekesnek találtam. Sose hittem volna, mennyi gyönyörű dolgot lehet véghezvinni a játékkal, amíg nem ismertem meg ezt a műfajt.

Akkor ezek szerint először te is csak játékos voltál. Hogyan keveredtél a Sims mellé? Jól tudom, hogy a 2-vel kezdted? Kipróbáltál más szériákat is?
Igazság szerint az unokahúgom mutatta a játékot, ő játszott először, én jókat nevetgéltem, mi mindent kihoz a játékból. Játszani nem tudtam, mert meglehetősen ügyetlen voltam. Aztán megtanultam, és feszültség levezetésnek az írás után remek dolog… Kipróbáltuk az összeset, aztán az unokahúgommal abban maradtunk, hogy a 2 az örök szerelem…

Mostanra pedig már forgatsz is benne! Nem rég ki is adtad az első olyan krimi novellát, melyhez a képeket is magad készítetted. Milyen volt a forgatás? Nehezebb, könnyebb, másabb, mint amire számítottál?
Nagyon nehéz volt, pontosan azért, mert elég gyakorlatlan vagyok a képkészítésben, és nem veszek észre olyan dolgokat, amit egy rutinosabb képkészítő igen. Lásd: lehúzott falak.

Ezekbe bele lehet jönni! A másik három novellához segítséget hívtál. Nehéz volt együtt dolgozni az illusztrátorokkal? Melyikük stílusa áll közelebb hozzád? Gondolom nem könnyű dönteni, mert DeeDee és Dani is mesterei a maguk műfajának.
DeeDee-vel és Danival is szerettem dolgozni, csodás képeket csinálnak, ezúton is köszönöm nekik. Ezután sem zárkózom el a közös munkától senkivel.

Van esetleg személyes kedvenced a novellák között?
A személyes kedvenc krimi novellám nincs az oldalon, kissé nehéz lenne megsimsesíteni, de ha az oldalon lévők közül választanék, akkor tartalmában a Nyugodj békében, drágám! áll hozzám a legközelebb. És nem azért mert mások megölésén gondolkodom…

946693884-2971144
Ezt mertem remélni! 😀 Köztudott, hogy folyamatban van egy valamivel hosszabb írás is, A flamingó. Mit lehet róla tudni a fórumon említetteken túl?
5 részes lesz, ebből két rész már megvan, a többihez még kellenek képek, és tervezek egy ifjúsági történetet is, amivel a fiatalabbaknak szeretnék kedvezni. Gyilkosság nem lesz benne, de a meglepetés nem marad el…

Aki figyelmesen olvasott, az talán már tudja a választ, de az írást vagy a forgatást élvezed jobban?
A forgatás is élvezetes, főleg ha jól sikerül egy kép. De alapvetően az írást élvezem jobban.

Lehet tudni valamit az eseményekről azon kívül, amit ajánlóként írtál, vagy maradsz titokzatos, hogy nagyobb legyen a meglepi, ha megjelenik?
Amit tömören összefoglaltam az ajánlóban, nagyjából az a sztori lényege. Már ami A flamingót illeti.

És a másik? Azzal kapcsolatban elárulsz még valamit, vagy nincs meg a konkrét történet, csak az elképzelés, hogy lesz egy ilyen is?
Ó, azt ma reggel fejeztem be. Úgyhogy megvan a történet, már csak le kell forgatni. Főhőse Augusta Wesley, 16 éves középiskolás lány, aki meglehetősen különc, ráadásul imádja a virágokat. Iskolatársa, Sarah Wilkins megsajnálja a magányos lányt, és barátaival összefogva megpróbál fiút szerezni Augustának. Ez azonban némi nehézségbe ütközik, tekintve, hogy Augustát senki sem kedveli. Vagy mégis? Kicsoda a titokzatos Benjamin, akit Augusta rejteget? Bár a sztori ezúttal mentes a gyilkosságoktól, a meglepetés ezúttal sem marad el…

Érdekesen hangzik! Remélem, minél előbb olvashatjuk, ahogy A flamingót is! El is fogytak a kérdéseim. Köszönöm a válaszokat, továbbra is örömökben gazdag alkotást kívánok mind a munkában, mind a szabadidődben! 🙂
Köszönöm és nagyon köszönöm a kérdéseket is. 🙂 A végtelenbe és tovább… 🙂

Akit faggattak: Lee
A falióra, a RoyA hatodik jelölt
és a Nyugodj békében, drágám!
egypercesek simnovellák írója
Aki faggatózott: NoAngelBrigi