Heti Visszatekintő

Heti Visszatekintő

A mostani három napos hetet sokan nyaralással töltötték – köztük néhány szerkesztőnk is: Matt, Noi és Eleanor is -, így a mostanában megszokott pörgés helyett kicsit kevesebb pörgés volt a héten, de hétfőtől igyekszünk ismét belecsapni a lecsóba! Addig pedig nézzük, mi történt ezen a rövidke héten!

Heti posztok, frissítések

  • A hét legfontosabb történése egyértelműen a Realm of Magic game pack bejelentése volt, amelyről tudósítottunk nektek facebookon, utána pedig Mattnek hála, az oldalra is felkerültek az első kiszivárgott információk. Ti is olyan izgatottan várjátok már, mint mi?
  • A hírközlés pedig nem állt meg itt, további információmorzsákat gyűjtöttünk össze nektek, amiből az is kiderül, hogy a megjelenés szeptember 10-re várható. Ha addig is oltani szeretnétek mágikus tudásszomjatok, tanulmányozzátok részletesen Thea rúnáit, amit e témában vetett digitális papírra!
  • Mostanában nagy népszerűségnek örvendenek a játéktesztjeink, valamint a kiegészítők leírásai is sokaknak segítenek dönteni abban, mely Sims 4-es játékokra van szükségük. A lehetőségek tárházát bővítette most Ruby, aki ajánlójával egyesével végigelemzi, mely csomag mely típusú simmer számára lehet hasznos, a végén pedig különféle kombinációkat is bemutat nektek attól függően, hogy mire lehet szükségetek. Ha tehát a lehető legteljesebb Sims 4 élményt szeretnétek pénztárca kímélő módon, érdemes beleolvasni, hogy tudjátok, mely kiegészítők lettek rád szabva, és melyek azok, amelyek nélkül el tudod képzelni a játékod!

Ez is történt…

  • Theának hála a cikkek alján látható szerkesztői képek is frissültek, és most már ugyanazt a szívdöglesztő mosolyt láthatjuk Matt-től itt is, mint a Rólunk menüpont alatt!

Facebookon jelentettük

  • Ezen a héten Matt jóvoltából egy olyan mémmel gazdagodhattunk, amely a sokak által régóta várt Egyetem kiegészítőre építi csattanóját. Ha nem tudnátok, miről is van szó, mindenképp érdemes rá vetni egy pillantást!
  • Különböző hangulattal különböző ételek készítéséről szóló mini Tudtad?-sorozatunk újabb elemeként most kideríthetitek, mit tudnak készíteni az energikus simek! Ti tudtátok?
  • Régi – és a tapasztalatok szerint közkedvelt – hagyományunkat, a reakcióképet elevenítettük fel, de ezúttal a három széria közötti választás helyett a Sims sorozat ikonikus növényei közül kértük, hogy döntsétek el, melyiket tartanátok szívesen a kertetekben. Ha eddig még nem tettétek, szavazzatok, és azt is osszátok meg velünk, hogy miért! Ha pedig a halálvirág, vagy épp a tehénnövény létezéséről se tudtatok eddig, érdemes benézni kertészkedős tippünkbe, ahol azt is megtanulhatjátok, hogyan állítsuk elő ezeket házilag simünkkel! A tehénnövény további tanulmányozására pedig ajánljuk figyelmetekbe korábbi, szintén facebookon közzétett képünket, amely az említett növény felépítését mutatja be.

Szemezgető

Bár Ruby nagyon alaposan végigelemezte, melyik kiegészítő kinek miért jó, még így is számos olyan dolgot el tudunk képzelni, ami szerintünk illene a Sims 4 világába, mégsem kaptuk (még) meg őket. Példának okáért lássunk is rögtön ötöt ezek közül!

A Sims segít kiélni a játékosoknak legmerészebb álmukat is, de vajon ti mihez kezdenétek, ha bekerülnétek ebbe a világba? Milyen utat választanátok, mi az, amit kipróbálnátok, de a való életben nem mernétek megtenni? Ilyen, és hasonló kérdésekre kaphattok választ egy régi simönismereti kvízünkben!

Ha szeretsz játszani, de nem az oldalunkon, hanem a simsben tennéd ezt, akkor fogd meg az egyik kihívásunkat, és nyomás kipróbálni! Legyen az mondjuk a szuper sim kihívás, amivel egyrészt a játékról is sok mindent megtanulhatsz, másrészt pedig egészen iskolakezdésig biztosan lefoglalod vele magad! Próbáld hát ki, amíg van rá időd, de vigyázat: csak a legelszántabb simmereknek ajánljuk!

Bár számomra már (szerencsére) véget értek az iskolás évek, most kicsit nosztalgiázva egy olyan történetet ajánlok nektek, amit az egyik volt szaktársam, Dani94 küldött be az oldalra. A sims tale krimi kategóriájának “koronázatlan királya” egyik számomra legkedvencebb alkotása volt az Útvesztő, amely döbbenetes fordulatokkal nyűgözi le a krimirajongókat!

Ha pedig valaki csak rövidebb időre szeretné magát elkötelezni, érdemes benéznie a simnovellák kategóriába, ami olyan gyöngyszemeket tartalmaz, mint például korábbi szerkesztőnk, Marcello Fénykép a falon című alkotása. Nem is szaporítom tovább a szót, elég ha csak annyit mondok: kötezelő olvasmány, amiből egy nagy rakás tanulsággal is gazdagabbak lehetünk!

Youtube

Ha valaki már sok Sims machinimát nézett, valószínűleg rájött, hogy vannak bizonyos sémák, amik szerint az ilyen történetek felépülnek. Ha viszont ezekre a pontokra még nem döbbentél rá magadtól, érdemes megnézni ezt a Sims machinima paródiát, amely összegyűjti a legnagyobb kliséket, és kiforgatja őket!

Szavazás

A kihívások az olvasók és a szerkesztők körében is nagy népszerűségnek örvendenek. Olyannyira, hogy néha napján minket is megihlet a dolog annyira, hogy kihívás-kezdeményeket találjunk ki magunktól. Most arra lennénk kíváncsiak, titeket érdekelnének-e olyan kihívások, amiket mi alkotunk meg nektek. Ha pedig ezek a kihívások érdekelnének annyira, hogy még gameplay leírást, vagy videót is néznétek róla, azt is tudassátok velünk!

A barkácsolás avatott mestere, ígéretes írópalánta, egyedi tartalom készítő. A Sims konspirációs teóriák lelkiismeretes közvetítője. Elhivatott fordító, Sims 3 és Sims 4 játékos, pótolhatatlan lektor.