Sims Addicts Fórum

Kitörni a szegénységből  

 

Ruby
 Ruby
Bértollnok Admin
Csatlakozott:9 hónappal  ezelőtt
Hozzászólás: 216
2018. június 27. 18:24  

Már egy ideje gondolkozom azon, hogy mivel több mentéssel is játszom párhuzamosan - és mindig azt veszem elő, amelyikhez kedvem van -, érdemes lenne nyitni egy topikot a többinek is. Így lyukadtam ki most ott, hogy dokumentáljam Vanessa Warm történetét is.

Mindig szerettem kevéssel kezdeni és kódok nélkül játszani, viszont egy napon eszembe jutott, hogy talán kipróbálhatnám, milyen úgy játszani, hogy kivételesen egy kód segítségével abszolút nullára állítom a simem pénzét. Így hát miután Vanessa elkészült, beköltöztettem egy üres telekre, elvettem a pénzét, és kezdődhetett a móka. 

Eleinte csak nyilvános helyeken tudott ételt készíteni magának, és gyakran a mások által otthagyott grillezett ételeket ette meg, hogy ne kelljen költenie alapanyagokra sem. Nyilvános vécéket használt, edzőteremben zuhanyzott, a könyvtárban próbálta csiszolgatni a jártasságait, és főként gyűjtögetéssel, kertészkedéssel próbálta meg kiegészíteni a keresetét. Tech Guruként nem volt könnyű előrelépnie a munkájában, mikor otthon sokáig a növényeken kívül semmije sem volt.

Mostanra azonban már egy nagyon pici házikóra sikerült összespórolnia a pénzt, így legalább nem hajléktalanként tengeti mindennapjait, hanem van egy rozoga ágya, hűtője, zuhanyzója, sőt, még egy kőkorszakból való számítógépe is. Az évszakok megérkezésével új barátra tett szert Patchy, a madárijesztő személyében, és csak álmodozik arról, hogy egyszer a gazdagok könnyű életét élheti, és nem kell kidolgoznia a lelkét is néhány garasért. Hogy sikerül-e neki, az majd kiderül!


VálaszIdézet
Ruby
 Ruby
Bértollnok Admin
Csatlakozott:9 hónappal  ezelőtt
Hozzászólás: 216
2018. augusztus 8. 19:29  

Hosszú kihagyás után végre volt egy kis időm simsezni, szóval úgy döntöttem, folytatom Vanessa történetét. Vanessa napjai egyhangúan teltek elég sokáig - folyamatosan dolgozott, hogy valahogyan fizetni tudja a hőmérsékletingadozás kiküszöbölésére felszerelt termosztát által megemelt számláit. Emellett kénytelen volt valamilyen módon extrabevételre szert tenni. 

Ennek legjobb, legkézenfekvőbb módja a hackelés és az alkalmazások programozása volt, hiszen ezen a területen dolgozott nappal is. Amikor azonban már kiégtek a szemei a monitor folyamatos bámulása miatt, újabb jövedelmező hobbiba kezdett bele: igyekezett kiteljesedni a virágkötészetben.

Ez szintén jó megoldásnak tűnt, a kertjében már a kezdetek óta ugyanis szebbnél szebb virágokat nevelt féltő gonddal. Meg méheket, akikkel igazán hullámzó kapcsolatot ápolt. A szorgos rovarok beporozták a virágait, ő pedig igyekezett a mézért cserébe minden nap egy kis időt velük tölteni, ám még így is előfordult időnként, hogy néhány harciasabb kaptárharcos Vanessára támadt. 

A munkás napok miatt azonban felgyülemlett a házimunka - és a mosatlan edények -, így egy szombatot kénytelen volt a nagytakarítás jegyében eltölteni. Mindeközben telt-múlt az idő, egyik ünnep váltotta a másikat, és Vanessát egy kollégája, Travis, gyakran hívta különleges alkalmakkal reggelizni, ebédelni vagy épp vacsorázni. Sajnos a meghívásokat vissza kellett utasítania, hiszen sem ideje, sem pénze nem volt puccos éttermekbe járni. Viszont akkor megfogalmazódott benne az ötlet. Ha elegendő megtakarítása lesz, nyitni fog egy büfét.

Innentől kezdve Vanessa még keményebben dolgozott; jóformán csak és kizárólag munkából állt az élete, de olyan cél lebegett a szemei előtt, amellyel - reményei szerint - könnyebben juthat majd pénzhez. A célja beteljesítése előtt azonban felvirradt a szerelem napjának reggele, és ő elhatározta, hogy idén nem hagyhatja kicsúszni a kezei közül az alkalmat: meghívta magához lelkes kollégáját, Travist. Sajnos azonban Travis rajongása is csillapodott, és végül barátokként váltak el kora este. Vanessa kicsit sajnálta ugyan az elszalasztott lehetőséget, de azzal nyugtatta magát, hogy úgysem lenne ideje egy párkapcsolatra.

Az utolsó napokban már aludni is alig tudott, de végül sikerült! Annyi éjszakázás és kemény munka után végre megvehette a város szélén árválkodó, apró telket, ahová felépítette a büféje falait. Nem volt nagy, nem volt díszes, és a menüre is csak egyszerű, olcsó ételek kerültek fel - de végül megnyitott a Vanessa's. Az a hely, ahová a szerényebb körülmények között élő városlakók is elmehettek anélkül, hogy utána napokig koplalniuk kelljen.

Ez azonban még csak a kezdet. Vajon sikerül Vanessának a csúcsra törnie? És ha igen, marad mellette ideje a szívére? Kiderül!

This post was modified 1 hét  ezelőtt by Ruby

VálaszIdézet
  
Dolgozunk

Please Belépés or Regisztráció