Küzdő Lélek

  • Küzdő Lélek

    Küzdő Lélek – 17. Trauma

    ​– Apa – szólította meg egy hang a távolból. – Apa – hallotta ezúttal közelebbről. – Apa! Ryan Safferty lassan feleszmélt, és kinyitotta a szemét. A fia állt előtte sírásra görbült szájjal a félhomályban. – Nem sikerült. Megint bepisiltem –…

  • Küzdő Lélek

    Küzdő Lélek – 18. Kapcsolatok

    ​– Várj meg! – loholt mögötte Morgan jó száz méterrel lemaradva. Ryan megállt egy pad előtt, onnan kísérte figyelemmel nővére kocogását, ami sokkal inkább tűnt valamiféle erőtlen testvonszolásnak. Miután Davidet elfuvarozta az iskolába, kisebbik fiával együtt a Safferty Auto Mechanics…

  • Küzdő Lélek

    Küzdő Lélek – 19. Elfojtott vágyak

    Egyetlen árva szót sem váltottak egymással a lakáshoz vezető út alatt. Mint két idegen, akiknek teljesen véletlenül azonos az úti céljuk, úgy sétáltak egymás mellett a város ebédszüneti forgatagában. ​– Nem! – jelentette ki Ryan kategorikusan, miután becsukta maga mögött…

  • Küzdő Lélek

    Küzdő Lélek – 20. Riasztás

    ​– És komolyan gondoltad, hogy aláírod? – kérdezte megrökönyödve Grant Yasui, miután Ryan a videokonferencia beszélgetésük során nagyvonalakban beszámolt neki az előző délután történtekről. – Francokat! Eszemben sincs. Csak azt mondtam, amit hallani akart ahhoz, hogy szabadon dönthessen. De kizárt,…

  • Küzdő Lélek

    Küzdő Lélek – 21. Babazsúr

    Ryan megígérte Livnek, hogy nem sietteti a döntés meghozatalával, és be is tartotta. Valahányszor beszéltek, soha nem hozta fel a témát, mindig gondosan ügyelt arra, hogy még csak ne is utaljon rá. Biztos volt magában, a saját és Liv érzéseiben…

  • Küzdő Lélek

    Küzdő Lélek – 22. Norfolk hőse

    ​Jól begyakorolt, gépies mozdulatsorok követték egymást, pedig elméje még valahol az álom és az ébrenlét határán kóválygott. Teste mégis tökéletesen végezte el a reggeli rutinfeladatokat. Ezt a tényt pedig mindennél jobban utálta. Nem akart kiszámítható válni, nem akarta, hogy minden…

  • Küzdő Lélek

    Küzdő lélek – 23. Nemkívánatos személy

    Nick nem volt hajlandó beszélni. Több mint négy órája ült a kihallgató szobában üveges tekintettel, magába roskadva, és egyetlen szót sem szólt. Mikor ez Ryan tudomására jutott, azonnal látni akarta. A nyomozást vezető ügynök nem tartotta jó ötletnek, de némi…

  • Küzdő Lélek

    Küzdő Lélek – 24. Könnycseppek

    – A kissrác, Sebastian, túl van az életveszélyen – törte meg Scottie a rájuk telepedő, feszült csöndet. Az egyik megkülönböztető jelzés nélküli szolgálati autóban ültek az épület földalatti garázsában.  –Nemrég értesítettek minket a kórházból. – Végre valami jó hír –…