Küzdő Lélek
Küzdő Lélek – 9. Egyetemi emlékek
– Jenna említette, hogy készülsz valamire – dünnyögte Liv karba font kézzel a taxi hátsó ülésén, miközben megvetően bámult a sofőrre. – Igazán számíthattam volna az elrablásomra. Ez annyira jellemző rád. Ahelyett, hogy tennél valamit a nagy CIA-s álmod érdekében,…
Küzdő Lélek – 10. Másnaposan
Hosszú másodpercek óta kellemetlenül hangosan csörgött a telefon, de Ryan nem bírt megmozdulni. Még a szemét is képtelen volt kinyitni. Csak ott feküdt az ágyban valahol az ébrenlét és az álom határán, arra várva, hogy valaki megszüntesse a zajt. –…
Küzdő Lélek – 11. Terápia
Amilyen jól alakult az estéjük, annyira lett pocsék a másnapjuk. Nyilvánvalóan mindketten másképp értelmezték a történteket. Míg Ryan annak a bizonyos fordulópontnak vélte, amikor véget ér a rémálma és rendbe jön minden, addig Liv csak a kapcsolatuk egy szép lezárásának…
Küzdő Lélek – 12. Szenteste
Holly nem állt készen, hogy megismerje Mackenzie-t, de legalább újra egymásra találtak az apjával. Ismét működött közöttük a kommunikáció, bepillantást engedtek a saját kis életükbe. Holly mesélt az internetes barátairól, a játékos fórumról, ahol megismerkedtek, és arról is, hogy milyen…
Küzdő Lélek – 13. Egy jó barát kéretlen tanácsa
Ryan a tévé előtt állt elektromos gitárral a kezében, és erősen koncentrált, hogy időben lefogja és megpengesse a játék által kívánt, különböző színekkel jelölt húrokat az adott bundoknál. Egyre ügyesebben mentek neki a váltások, és mikor a dal végén az…
Küzdő Lélek – 14. Reménysugarak
Az elkövetkezendő két hónapban Ryan minimálisra csökkentette a kommunikációt a feleségével, amihez rettenetesen nagy önuralomra volt szüksége. A családja mellett leginkább a munkájába próbált menekülni, de annyira unalmasnak találta, hogy sokszor csak rontott a helyzeten. Nem talált benne semmi kihívást,…
Küzdő Lélek – 15. Atyai útmutatás
– Na, és mi a helyzet Livvel? – érdeklődött Jack Safferty, miután jó nagyot szippantott a cigarettájából. – Alakulgatunk – somolygott Ryan két slukk között. Az utóbbi időben egyfajta hagyománnyá vált a közös dohányzás a műhely mögött. December végén, mikor…
Küzdő Lélek – 16. Jótevő nagybácsi
– Hé, én ismerem ezt a kocsit – mutatott Ryan a szürke Fordra, aminek a motorháztetejét nővére abban a pillanatban csukta le. – Egy magas, rámenős barnáé. Valami McLahalen. – McLachlan. Scottie. – Ewannek hívják – öltötte rá a nyelvét…