Kalózkaland kategória bejegyzései

Kalózkaland – 6. Halálos veszélyben

Picture

Misty a barlangban egy rögtönzött tábortűz mellett várakozott arra, hogy visszaérkezzen William a vadászatból. Odakint már javában sötétedett, és William még nem volt sehol, pedig már jó pár órája elment. Nemsokára hangokra lett figyelmes, ösztönösen megmarkolta kardját, de mikor meglátta, hogy csak William tért vissza, megnyugodva eresztette le kardját.
– Legközelebb ne maradj el ilyen sokáig, már kezdtem aggódni – mondta Misty szemrehányóan, de legbelül végtelenül megkönnyebbült. A fiú fáradtan odavánszorgott mellé és ledobott a földre egy zsákot. Misty kíváncsian nézett bele, de rögtön el is húzódott fintorogva.
– De büdös! Mégis mi ez? – kérdezte.

Picture

– Nyúl – válaszolt tömören William. – Most csak ennyire tellett, be kell érnünk ezzel.
– Én ezt nem eszem meg! – tiltakozott Misty.
– Ha megsütjük, nem lesz ilyen büdös – erősködött a fiú.
– Hát jó, legyen… de legközelebb én megyek vadászni – szögezte le a lány.

Picture

Körülbelül egy óráig sütötték a nyulat, mire nekiláttak, már majdnem éhen haltak. Közel sem lehetett ínycsiklandozónak nevezni: össze sem lehetett hasonlítani a palotai étkekkel, de mivel nem volt más választásuk, kénytelenek voltak megenni, a semminél még így is jobb volt.
– Szóval mi a terv? – kérdezte Misty később.
– Jó kérdés – mondta tanácstalanul William.
– Ezt mégis hogy érted? – kérdezte megütközve Misty. – Azt hittem, gondolkoztál a dolgon!
– Gondolkoztam is – szólt William -, de semmi értelmes ötlet nem jutott az eszembe.

Picture

Misty, látva, hogy William ennyire lehangolt és tanácstalan, egészen megsajnálta a fiút. Végül is nem lehetett könnyű helyzetben, és az még csak rátett egy lapáttal, hogy tehetetlenül kell tűrnie ezt az egészet.
– Van ötleted, hol lehetnek az emberek? – kérdezte Misty. – Mármint azok, akik eltűntek.
William elgondolkozva figyelte a tüzet, majd így szólt:
– Mivel az egész kastélyt átkutattuk, ott biztos nincsenek… bár a toronyba nem mentünk fel – szólt végül. – De az nem elég nagy, hogy mindenki elférjen benne.

Picture

– Szóval ezek szerint mi ketten vagyunk az egyetlenek, akiket nem raboltak el? – vonta le a következtetést a lány.
– Minden valószínűség szerint – mondta William.
– Akkor rajtunk a sor, hogy tegyünk valamit – mondta ki határozottan Misty. William érdeklődve nézett rá.
– De mit tehetnénk? Ketten aligha tudnánk legyőzni egy egész sereget, azt sem tudjuk, hányan vannak – tárta szét a karját William.
– Nem, nem fogunk harcolni – mondta a lány. – Legalább is nem nyíltan, az öngyilkosság lenne. Csak egy módon győzhetjük le őket – csillant fel Misty szeme.
– Hogyan? – kérdezte izgatottan William.
– Csellel – mondta Misty titokzatos mosollyal.

Picture

Isabella királynőt átjárta a félelem; nem csoda, hisz éppen egy kínzószékben volt leláncolva, teljesen kiszolgáltatva az előtte álló és ördögien vigyorgó Jeremynek.
– Hogy tehetted ezt velem? – kérdezte remegő hangon a királyné. – Tizenöt éve állsz a szolgálatomban, mindig jól bántam veled, rendes fizetséged volt, és ezek után képes voltál elárulni engem?!
– Látod, felség, ebben nagyon is tévedsz – szólt komoran Jeremy. – Nem bántál velem mindig jól, mint ahogy te azt hiszed…
– Mire célzol? – kérdezte gyanakodva Isabella.
– Szóval már nem emlékszel? – nézett rá Jeremy lenézően. – Hát persze, te biztos hamar elfelejtetted, de én sosem fogom elfelejteni…

Picture

– Tizenöt éve történt, hogy az egyik darabomat adtam elő a kocsmában, ami hatalmas sikert aratott. A történet szerint a fiatal királyné beleszeret egy szegény nincstelen férfiba, és szerelmükért lemond a királyságáról.

Picture

– Ez volt az egyik legromantikusabb színdarabom, amit csak írtam, és a nép körében elsöprő sikert aratott. Persze neked már kevésbé tetszett, úgy értelmezted az én ártatlan darabomat, mintha ellened akarnám uszítani a népet és azt akarnám, hogy mondj le a királyságodról, ezért rögtön meg is büntettél.

Picture

– Egy hétig voltam ott, az alatt mindenki tojással és paradicsommal dobált. Mindeközben a népszerűségem megszűnt létezni, mindenki már csak a „bolond zenész”-nek emlegetett. Ezek után már se kedvem, se ihletem nem volt darabok írására, így jött helyettem a híres és nagyon tehetséges Barnabas, aki rögtön belopta magát az emberek szívébe…

Picture

– Barnabas?! Ő volt az első áldozata a rejtélyes gyilkosnak… – szólt döbbenten Isabella, majd úgy nézett Jeremy-re, mint egy őrültre. – Te ölted meg…. te öltél meg mindenkit!
– Igen – nevetett halkan Jeremy. – Kieszeltem, hogy az lenne a legjobb bosszú, ha úgy tennék, mintha hűségesen szolgálnálak, közben pedig a hátad mögött tönkreteszem a királyságod! Nem sokkal később szövetséget kötöttem az ellenséggel, Cratfhole-lal és ezek után folyamatosan kémkedtem nekik.
Isabella királyné szólni sem tudott a döbbenettől.

Picture

– Régóta tervezgettem az uralomátvétel menetét, és csak a megfelelő pillanatra vártam, ami most jött el – magyarázta a férfi. – Rögtön küldtem is egy táviratot Crafthole-ba, miszerint eljött az ideje az uralomátvételnek, így megindították katonáikat az országba. A tervemre valószínűleg már magad is rájöttél: a borba álomitalt csempésztem, és gondoskodtam róla, hogy mindenki igyon belőle, ezt nem volt nehéz elérni ennyi iszákos katonával – vigyorgott. – Miután mindenkinél hatott a bájital, a katonákkal együtt szépen mindenkit átszállítottunk a kastély börtöncelláiba, kivéve téged és Clarisát. Veletek más tervem is volt – szólt ördögi vigyorral.
– És még is mit akarsz tőlem? – kérdezte rémülten Isabella.
– Bosszút – felelt vérben forgó szemekkel Jeremy.

Picture

Mikor leszállt az este, Misty és William óvatosan kilopóztak rejtekhelyükről. Elhatározták, sötétedés után felderítik a helyzetet, majd visszatérnek a barlangba és kieszelnek egy használható tervet. Észrevétlenül elosontak egy közeli házhoz, ahol találtak néhány száradó ruhadarabot, amit kölcsönvettek álruhának. Mivel Williamnek bűntudata volt a ruhaeltulajdonítás miatt, hagyott a ház mellett egy maroknyi simoleont, ami biztosan kárpótolni fogja a ház lakóit az eltűnt ruhákért.

Picture

Bár az álruha már rajtuk volt, mégis elővigyázatosnak kellett lenniük, ugyanis Williamet bárki felismerhette, ezért minél inkább kerülték a feltűnést. A városban immár rengeteg idegen, feltehetőleg Crafthole-i katona járőrözött, ebből arra következtettek, hogy most már hivatalosan is átvette az ellenség az uralmat az ország felett. Az egyik ház falán észrevettek egy kitűzött papírlapot, közelebb mentek, hogy megnézzék. Nagy meglepetésükre a képről William arcképe nézett vissza rájuk, a kép alatt pedig ez a szöveg állt: „Aki elénk szolgáltatja a képen látható közveszélyes fiút jutalomban részesül.”
– Vérdíjat tűztek ki rád? – kérdezte meghökkenve Misty. – Ez nem jó jel.
– Mi az, hogy közveszélyes?! – kérdezte sértődötten William, de ekkor Misty figyelmeztetően megszorította a fiú karját. William követte a lány pillantását, majd megpillantott egy katonát tőlük nem messze, aki őket figyelte.

Picture

– Menjünk innen, mielőtt még valaki felismer – mondta Misty, majd gyorsan elindultak az ellenkező irányba. A szemük sarkából látták, hogy az a katona, aki előbb őket figyelte most kellő távolságból követi őket. Megszaporázták lépteiket, de továbbra is igyekeztek ártatlannak tűnni, azonban a katona nem tágított, ő is gyorsabb tempóra váltott. Végül már futásnak eredtek, de a katona szorosan a nyomukban volt. Az erdő felé vették az irányt, ahol könnyűszerrel elbújhatnak. Mikor odaértek, egyből bevetették magukat az első bokorba, a katona pedig elrohant mellettük, de tíz méterrel arrébb megállt körülnézni. Ekkor már előrántotta kardját, úgy kémlelte az erdőt a legkisebb rezzenést várva. William és Misty még a lélegzetüket is visszatartották, nehogy zajt csapjanak. Végül a katona feladta és elindult visszafelé a város irányába. Mikor már nem hallották páncéljának zörgését, előbújtak a bokorból.

Picture

– Inkább menjünk vissza a barlangba, majd holnap újra megpróbáljuk – mondta William, mire Misty egyetértően bólintott, így hát sietősen visszamentek a barlanghoz. Mikor már épp fellélegeztek volna, hogy senki nem vette őket észre, hirtelen hangokra lettek figyelmesek a közeli bokrokból. Mindketten automatikusan előrántották kardjukat, de ekkor a semmiből hirtelen körülbelül tíz katona lépett elő, élükön egy tetőtől talpig páncélos emberrel. A fején lévő sisaktól nem látszódott az arca, de mikor megszólalt, Williamnek ismerősen csengett a hangja:
– No lám csak, szóval itt bujkáltatok – mondta diadalittas hangon.

Picture

– Ki maga és mit akar tőlünk? – kérdezte fennhangon William.
– Hogy mit akarok? – kérdezte ördögien a férfi. – Eltenni titeket az utamból – válaszolt, majd lehúzta fejéről a sisakot, és William belenézett egyenesen Jeremy szemeibe.
A fiú nem akart hinni a szemeinek, kis híján a kard is kiesett a kezéből a meglepetéstől.
– Te…? – kérdezte döbbenten. – Te tehetsz erről? Elárultál minket!
– Jó meglátás – vigyorgott Jeremy. – És most szépen odaadjátok a kardotokat és velünk jöttök!

Picture

– Nem megyünk sehová! – kiáltotta William, majd kardját továbbra is előreszegezve nézett farkasszemet Jeremyvel. Mögötte a katonák türelmetlenül mozgolódtak, készen a támadásra, de úgy tűnt, amíg Jeremy nem ad nekik rá parancsot, addig nem támadnak. Jeremy mosolya még szélesebbre húzódott.
– Még ennyi év után is képes vagy meglepni az ostobaságoddal – mondta gúnyosan Jeremy, mire William keze ökölbeszorult az elfojtott dühtől. – Ha nem vetted volna még észre, mi tízen vagyunk, ti pedig ketten.
– Hagyd, William, el kell mondanunk nekik! – kiáltott fel kétségbeesetten Misty.
Jeremy szeme megcsillant a lány szavai hallatán.

Picture

– Mit kell elmondanotok? – kérdezte kíváncsian a férfi.
– Hogy hol rejtettük el a kincset – mondta Misty lemondóan. William majdhogynem annyira meglepődött, mint a katonák és Jeremy, de aztán rájött, hogy miről is van szó, így hát próbált úgy tenni, mintha nem most hallaná először Misty szavait.
– Na és hol rejtettétek el? – kérdezte sóvárogva Jeremy.

Picture

– Előttük nem mondom el! – mutatott a lány a Jeremy háta mögött álló katonákra.
A férfi nagy dilemmába esett, de végül úgy döntött, elküldi csatlósait, mondván amúgy is el tud bánni két ostoba kölyökkel.
– Jobb is, ha ők nem hallják, így többet tarthatok meg magamnak – vigyorgott Jeremy. – Szóval hol van az a kincs? – türelmetlenkedett.
– A hajónkon – mondta Misty halkan. – Úgy gondoltuk, ott úgy sem keresné senki.
– Akkor indulás a kikötőbe – mondta Jeremy, majd kardját a két gyerekre szegezve elindultak.

Picture

A kis csapat körülbelül fél óra múlva érkezett meg a kikötőbe. Már javában tartott az éjszaka, így a kalózhajó körül most csend honolt.
– Jól van, egyikőtök idehozza nekem a kincset, addig a másik itt marad velem – jelentette ki Jeremy.
Misty és William egy pillanatra tanácstalanul néztek egymásra.
– Te hozod ide nekem – nézett Williamre a férfi. – És ha fel mered ébreszteni a kalózokat, akkor a barátnődet félbevágom! – mordult a fiúra.
William bizonytalanul elindult a hajó felé. Most még is mi tévő legyen?

Picture

Halkan felosont a fedélzetre, ahol néhány kalóz az igazak álmát aludta, kezükben még mindig ott volt a sörösüveg, amit valószínűleg elalvás előtt ittak. Egyelőre fogalma sem volt róla, mi legyen a következő lépés, viszont jobbnak látta, ha tesz valamit, vagy legalább is úgy tesz, mintha csinálna valamit, mert Jeremy le sem vette róla a szemét, miközben kardját fenyegetően Misty nyakához tartotta. William elindult, hogy körülnézzen, de véletlenül pont egy meglazult deszkára lépett, így az hangosan megnyikordult a lába alatt. Ekkor az egyik kalóz álmában megmozdult, majd végül kinyitotta szemét és egyenesen Williamre meredt.
– Te meg ki a fene vagy?! – kiáltott a kalóz, előhúzva kardját. William rémülten hőkölt hátra, kezeit feltartva.
– Hadd magyarázzam meg… – kezdte, de ekkor a többi kalóz is felriadt, majd körülállták Williamet. Egy hajszál választotta el Williamet attól, hogy az egyik kalóz leszúrja, de ekkor hirtelen egy éles sikoltás szelte át az éjszakát. A hang egyenesen a partról jött. Mind a hang irányába fordultak, majd a kalózok megfeledkezve Williamről felháborodva megindultak a part felé. A látványtól William ereiben megfagyott a vér: Misty ájultan feküdt a földön, Jeremy pedig futásnak eredt, nyomában a feldühödött kalózokkal.

Picture

– Ne! – kiáltott holtra válva William, majd lerohand a partra a földön fekvő lány mellé.
Mikor látta, hogy a lány lélegzik, és pulzusa is van, kissé megnyugodott, de ekkor észrevette, hogy a vállán egy hatalmas nyílt seb éktelenkedik, amiből ömlik a vér. Sebtében leszakított egy darabot ruhájából, majd szorosan átkötötte a lány sebét, hogy minél jobban csillapítsa a vérzést, majd felkapta a lányt és elindult segítséget keresni.

Kalózkaland – 7. Pengeélen táncolva

Picture

William a pániktól gondolkozni sem bírt, csak egy valami járt a fejében: meg kell mentenie Mistyt. A lány sebe elég súlyosnak tűnt, így hát félő volt, hogy egy-két óra és elvérzik. Csak egyvalakit tudott, aki ezen segíteni tudott: Rosemaryt, a gyógyítót. Ő ennél sokkal súlyosabb sérüléseket és betegségeket is képet meggyógyítani, így ezzel is biztos könnyűszerrel elbánik – már csak az volt a kérdés, hogy William időben el tudja-e a lányt juttatni hozzá. Így hát minden erejét beleadva rohant karjában a lánnyal a gyógyító háza felé. Nagy szerencséjére egyetlen ellenséges katonával sem futott össze útközben, valószínűleg a kalózok miatt, akik most biztosan nagy cirkuszt csaptak. Nemsokára meg is érkezett a gyógyító házához, ahova lóhalálában rontott be, nem törődve azzal, hogy az éjszaka közepe volt.

Picture

– Kérem, ébredjen fel! – kiáltott az alvó nőre, aki jószerével szívbajt kapott, miközben kiugrott az ágyból.
– William, te jóságos ég! – kapott a szívéhez Rosemary. – Mit keresel te itt ilyenkor? Tudsz róla, hogy körözést indítottak ellened?
– Ez most lényegtelen, kérem segítsen, a barátomat súlyosan megsebesítették! – lihegte William.
A nőnek több sem kellett, William nyomában átment a másik szobába, ahol már a gyógyítóasztalon feküdt Misty. Rosemary a polchoz rohant, ahol vagy százféle gyógynövény és bájital volt, leemelt pár üveget, majd a beteghez lépett.

Picture

Miután fertőtlenítette a sebet, bekente egy másik krémmel, ami megállította a vérzést. Ezután egy másik folyadékkal teli üveget emelt a lány szájához, majd óvatosan megitatott vele egy keveset. Ezután új, tiszta kötést kötött a sebre, majd hátrébb lépett.
– Most pedig pihennie kell, amíg fel nem ébred – mondta. – Segíts átvinni az ágyra! – szólt Williamhez, aki rögtön ott termett, felkapta a lányt, majd átvitte a másik szobába és lefektette az ágyra.

Picture

– Fel fog épülni? – kérdezte még mindig aggódva William.
– Igen, még épp időben hoztad ide – mondta Rosemary.
– Köszönöm a segítséget, örök hálám – mondta megkönnyebbülve a fiú.
– Szóra sem érdemes – mosolygott a nő. – De ami fontosabb: hogy-hogy eddig nem kaptak el benneteket? Mindenki titeket keres.
– Egy barlangban bújtunk meg, de oda többé már nem mehetünk, ránk találtak – mondta lemondóan William.

Picture

– Amíg a lány fel nem ébred, itt maradhattok, csak nem fognak titeket itt keresni, ha még is, majd elbújtok a titkos pincémben – mondta együttérzően Rosemary.
– Nagyon köszönjük a segítséget – mondta hálásan William.
Így hát William nem tehetett mást, mint ült és várt, hogy Misty magához térjen. Egy percre sem akarta magára hagyni őt, bár tudta, hogy Rosemary-nél a legjobb kezekben van.

Picture

Másnap reggel William abban a székben ébredt, amiben előző este elbóbiskolt Misty ágya mellett. Elég kényelmetlen pózban aludt, ezért fájtak a tagjai, de minden figyelmét az ágyban fekvő lány kötötte le. Remélte, hogy reggelre már magához tér, így csalódottan vette tudomásul ennek az ellenkezőjét. Mikor kiment a szobából, meglátta Rosemary-t, aki épp frissen szedett gyógynövényeit válogatta össze.

Picture

– Jó reggelt! – köszönt a fiúnak. – Hogy aludtál?
– Nem túl kényelmesen, a székben aludtam el – mondta William. – Viszont Misty még mindig nem kelt fel.
– Ez nem jó jel – mondta Rosemary egy cseppnyi aggodalommal a hangjában. – Pedig már rendbe kellett volna jönnie.
Gyorsan bement a hálószobába, hogy megvizsgálja a lányt. William a háttérből figyelte a nő tevékenységét.

Picture

– Ez furcsa – mondta Rosemary, miután eltávolította a kötést Misty válláról. – A seb semmit nem változott.
– Ez mit jelent? – kérdezte aggodalmasan a fiú.
– Ez csak is egyet jelenthet… a kard, amivel a sebet ejtették, mérgezett volt, így a seb nem tud begyógyulni – mondta a nő. – A helyzet rosszabb, mint hittük.
– De azért meg tudja gyógyítani, ugye? – kérdezte a fiú, bár félt a választól.

Picture

– Attól tartok, nem – felelt lemondóan a nő.
– Micsoda? – kérdezte döbbenten William. Nem akart hinni a fülének, de úgy tűnt, Rosemary komolyan beszélt.
– Sokféle méreg ellenszerét tudom, de ez korántsem hétköznapi méreg, lehetetlenség ilyet beszerezni, nem hogy elkészíteni! – álmélkodott Rosemary.

Picture

– De meg kell mentenünk Mistyt, muszáj ellenszert találni! – erősködött William.
– Rendben, utánanézhetek, hátha találok erről valamit az egyik könyvemben – szólt Rosemary beleegyezően. – De előre figyelmeztetlek, nem sok esélyét látom a sikernek…
– Nem adhatjuk fel! Mistynek fel kell ébrednie! – mondta határozottan William, bár a helyzet korántsem volt ilyen derűs.

Picture

Rosemary odalépett a könyvespolchoz, leemelt pár kötetet, majd leült íróasztalához és olvasni kezdett. Körülbelül három óra telt így el, ezalatt William egy másodpercre sem mozdult el Misty mellől. Mikor már a fiú épp teljesen reménytelenül magába roskadt volna, Rosemary berontott a hálószobába, egy igen régi könyvvel a kezében.

Picture

– Azt hiszem, megtaláltam a megoldást – mondta boldogan a nő, mire William megkönnyebbülten pattant fel a székről. – Ez a könyv említ olyan mérgeket, amelyek megakadályozzák a sebek gyógyulását. Itt le is írják az ellenszer receptjét…
– Ez remek! – örvendezett William. – Akkor mire vár még?

Picture

– Igen ám, de sajnos az egyik hozzávaló hiányzik – szólt a nő lemondóan. – Úgy hívják, angyalfű.
– És hol lehet olyat szedni? – kérdezte William türelmetlenül. – Majd én szerzek ilyen füvet!
– A probléma az, hogy ilyen növény csak egyetlen helyen terem – mondta vészjósló hangon Rosemary. – A boszorkányhegyen.

Picture

William lelkesedése azon nyomban alábbhagyott a nő szavai hallatán. Nem véletlenül, ugyanis a legendák szerint az a hely el van átkozva; a történet szerint a hegyen él egy gonosz boszorkány, aki száz évvel ezelőtt lejött a városba és hatalmas népirtást rendezett. Az akkori király megtiltotta neki, hogy még egyszer lejöjjön a városba, így hát azóta is ott él. A legendák arról is beszámolnak, hogy aki felmerészkedik arra a hegyre, az nem jön vissza onnan élve…

Picture

Valószínűleg a rémület kiült William arcára, mert Rosemary így szólt:
– Megértem, hogy félsz, de ha tényleg segíteni akarsz a barátodon, ez az egyetlen módja…
– Meg kell tennem – határozott William. – Elmegyek a boszorkányhegyre!
– Rendben – szólt elismerően a nő. – És hogy ne menj üres kézzel, adok neked egy-két dolgot.

Picture

A nő odament az egyik polchoz, melyen különböző nagyságú és színű üvegcsék voltak, majd kivett belőle kettőt és Williamhez fordult:
– Ez egy gyógyító bájital – nyújtotta át neki az egyik fiolát. – Ha ezt megiszod, a kisebb sérüléseid azonnal begyógyulnak. Ez pedig – nyújtotta a következőt – egy erőnlétjavító bájital. Csak akkor idd meg, ha nagy veszélyben vagy, mert nem tart sokáig!
– Köszönöm – vette át sorban az üvegeket William.

Picture

– Tarts ki – suttogta alig hallhatóan az eszméletlen lánynak William, bár egyáltalán nem volt benne biztos, hogy valaha viszont fogja látni őt…

Kalózkaland – 8. A boszorkányhegy

Picture

William nem habozott sokáig az indulással, egy percet sem vesztegethetett el, mivel Misty élete minden egyes újabb perccel egyre nagyobb veszélyben forgott. Minél előbb megkapja a méreg ellenszerét a lány, annál biztosabb, hogy felépül. Rosemary segítségével sikerült elkerülnie az ellenséges katonákat, így nyugodtan indulhatott neki veszélyesnek ígérkező útjának. Bár a fiú rettenetesen félt attól, ami a hegyen várta, attól sokkal jobban félt, hogy elveszítheti Mistyt, így a nagyobb félelme legyőzte a kisebbet.

Picture

Pár óra gyaloglás után aztán végül meglátta a hegyet: már a látványától is kirázta a hideg. A hegy körülbelül ötszáz méter magas lehetett, a tetején pedig egy hatalmas kísérteties épület állt: a boszorkány rezidenciája. Ahogy közeledett a hegy felé, egyre jobban érezte a hegyről érkező furcsa, mágikus vibrálást. Valószínűleg a természet élőlényei is érezték ezt, mivel a hegyhez közeledve egyre kevesebb állatot lehetett látni; azok is elkerülték ezt a természetellenes helyet.

Picture

William azonban mit sem törődött mindezzel, csak ment tovább határozottan, egészen addig, míg fel nem ért a hegy tetejére. Mire észbe kapott, már ott állt a hátborzongató, égig érő boszorkánylaktanya ajtaja előtt. Zavaróan nagy volt a csönd, semmilyen hangot nem lehetett hallani, még csak a szél zúgását sem, pedig ilyen magasan a tenger mellett biztosan fújnia kellene a szélnek…

Picture

A fiúnak nem volt ideje törődni a hely természetellenességével, így hát óvatosan lenyomta a kilincset, és az ajtó kinyílt előtte. Csodálkozott, hogy ilyen könnyen bejutott, arra számított, hogy valamiféle átok fog rászállni, amint belép. Bent aggasztóan sötét volt. Érezte, hogy minden egyes porcikája remeg a félelemtől, de ha már idáig eljutott, nem hátrálhatott meg.

Picture

Halk léptekkel beljebb osont, majd miután a szeme megszokta a sötétséget, körülnézett. A helyiség tele volt ősrégi bútorokkal és furcsábbnál furcsább dolgokkal; az egyik asztalon egy füstölgő üst volt, melyből néha kidugta a fejét – vagy valamelyik gusztustalan részét – egy furcsa lény, melyet William előtte még soha sem látott. Egy másik asztalon egy hatalmas és irtózatosan vastag, több ezer oldalas könyv volt, melynek lapjai már megsárgultak az idő múlásától; közvetlenül a könyv mellett pedig egy kristálygömb volt, melyben áttetsző kékes füst gomolygott.

Picture

Mielőtt a fiú bármit is tehetett volna, hirtelen egy éles, rekedt hang járta be az egész helyiséget, amitől William kis híján szívbajt kapott.
– Ki merészel bejönni az otthonomba? – kérdezte élesen az idegen hang.
– A nevem William de La Porte és békés szándékkal jöttem – mondta határozott hangon a fiú, bár a térde remegett a félelemtől.

Picture

– Békés szándékkal, mi?! – kérdezte felháborodva a hang. – Mind ezt mondják, közben pedig csak mindenbe bele akarják ütni az orrukat!
– Nem, félreért engem, hadd magyarázzam meg! – próbálta menteni helyzetét a fiú, bár tudta, innen már nincs menekvés, így hát felkészült a lehető legrosszabbra… és ekkor hirtelen az ismeretlen hang nevetésben tört ki, de nem kárörvendő vagy gonosz nevetés volt; a hang teljesen megváltozott, most már kedves, vidám volt és nyoma sem volt benne semmi rosszindulatnak.

Picture

Williamnek még meglepődni sem volt ideje, amikor hirtelen egy boszorkány tűnt fel előtte. A nő egyáltalán nem látszott gonosznak, ráadásul igen fiatal lehetett. William földbe gyökerezett lábakkal állt a boszorkány előtt, aki hasát fogva jóízűen nevetett a fiú reakcióján, aki teljesen összezavarodott.
– Ne haragudj, hogy így rád ijesztettem, de már olyan régóta ki akartam ezt próbálni! – mondta a boszorkány, miközben a nevetéstől könnyező szemét törölgette. – Hát ez nagyon vicces volt!

Picture

William nem osztozott ebben a véleményben, bár kissé megkönnyebbült.
– Ne haragudj, de… akkor most még sem akarsz megölni? – bukott ki a kérdés a fiúból.
– Talán ennyire zavar? – kérdezte a még mindig hahotázó nő.
– Nem, nem úgy értettem – magyarázta gyorsan William -, csak éppen azt hittem, hogy… hogy is mondjam, hogy gonosz vagy.

Picture

– Hogy én gonosz? – kérdezte meglepődve a boszorkány. – Tudod nem szép dolog másokat megítélni úgy, hogy nem is ismered őket! – mondta kissé sértődötten.
– Ne haragudj, nem akartalak megbántani – mentegetőzött William -, de mióta csak az eszemet tudom, az emberek körében az a legenda terjengett, hogy ezen a hegyen egy gonosz boszorkány él, csak emiatt gondoltam.
– Ja, vagy úgy! – értette meg a helyzetet a nő. – Hát azok a pletykák hamisak! Aki ismer engem, az tudja, hogy nem vagyok gonosz! Bár igazából senki sem ismer engem… – tette hozzá szomorúan. – Mióta megtiltották nekem, hogy elhagyjam a hegyet, egy ismerősöm sincs…

Picture

– Jaj ne haragudj, még be sem mutatkoztam, a nevem Cassandra – nyújtotta a kezét a boszorkány. – Olyan rég beszéltem emberrel, van vagy száz éve, teljesen elfelejtettem, hogy kell ismerkedni!
– Nagyon örvendek – viszonozta a kézfogást William. – De akkor nem értem, ha nem is vagy gonosz, miért nem szabad elhagynod a hegyet? – kérdezte kíváncsian.
– Hát… az igazság az, hogy akkoriban – körülbelül száz éve – még eléggé ügyetlen voltam a varázslásban… – magyarázta zavartan. – És hát az egyik varázslatom sajnos balul sült el, ketten meghaltak… de senki nem hitte el nekem, hogy nem szándékos volt – mesélte csalódottan Cassandra. – Az akkori király azonnal megbüntetett, megtiltotta, hogy elhagyjam a hegyet…

Picture

– Ez szörnyű, nagyon sajnálom – mondta őszintén a fiú.
– Hát igen, sajnos nem örököltem őseim varázstehetségét – mondta lemondóan Cassandra. – A hajam sem rózsaszín eredetileg, ez is véletlen volt – mutatott hajkoronájára szégyenlősen. – Sehogy sem tudtam visszaváltoztatni az eredeti hajszínem, de mostanra egészen hozzászoktam.
– Szerintem jól áll – mondta William, aminek hatására a nő fülig elpirult.
– Köszönöm, nagyon kedves vagy – mosolygott Cassandra. – El sem tudod képzelni, milyen jó érzés végre valakivel beszélgetni száz év magány után!

Picture

– Ne haragudj, ha illetlen a kérdés, de… hány éves vagy? – kérdezte óvatosan William.
– Százötvenhét leszek három hónap múlva! – mondta vidáman. – Nem nézek ki annyinak, mi? – kérdezte büszkén.
– Valóban nem – helyeselt a fiú. – De ez hogy lehetséges?
– Akinek boszorkányvér folyik az ereiben, az lassabban öregszik, mint az átlagember – felelt a nő. – Akár hatszáz évig is élhetünk! Bár ha a következő ötszáz évet is magányosan kell eltöltenem, akkor inkább nem kérek belőle – tette hozzá elborzadva.

Picture

– És akkor mi van azokkal a történetekkel, amik arról számolnak be, hogy aki ide merészkedik az nem kerül elő élve? –kérdezte William.
– Ezt is csak az emberek riogatására találták ki – hangzott a válasz. – Persze voltak, akik felmerészkedtek ide a pletykák ellenére is puszta kíváncsiságból, de aztán annyira megijedtek, hogy levetették magukat a szakadékba – válaszolt kétségbeesetten. – Persze ezt is az én számlámra írták, pedig akkoriban még nem is ijesztgettem senkit!

Picture

– De most már hadd kérdezzek én is! – nézett érdeklődve a fiúra Cassandra. – Mi okból jöttél meglátogatni szerény személyemet?
– Egy barátomat megsebesítették valamiféle mérgezett karddal, ami miatt nem gyógyul be a sebe – magyarázta William. – Elvittem a gyógyítóhoz, Rosemary-hez, aki azt mondta, hogy el tudja készíteni az ellenszert, de kell hozzá egy angyalfű nevezetű gyógynövény is, ami csak ezen a hegyen terem – mondta. – Esetleg neked van ilyened? Nagyon fontos lenne!
– Ó igen, persze, az angyalfű! – ismerte fel a helyzetet Cassandra. – Sokaknak fájt rá a foguk, de senki nem találta meg, hol is terem, mármint azok közül, akik fel mertek jönni ide!

Picture

– De te tudod, hol van? – kérdezte reménykedve a fiú.
– Még szép! – válaszolt William nagy örömére. – A növény varázslattal van védve, még az üknagyanyám műve, így csak olyan találhatja meg, aki tud varázsolni – felelte büszkén. – Nagyon értékes növény, és csak tízévente egyszer terem, így nem hagyhattuk, hogy mindenféle jöttment emberek leszedjék!
– Ez remek! – örvendezett a fiú. – Akkor tudsz szedni belőle?
– Attól tartok, az lehetetlen – felelt a nő, William nagy megrökönyödésére.
– Miért? – kérdezte.

Picture

– Mert nincs varázserőm – felelt szomorúan a nő.
William hirtelen jött boldogsága egyik pillanatról a másikra átcsapott csalódottságba.
– Micsoda?! De hát te boszorkány vagy! – felelt döbbenten William.
– Ezzel én is tisztában vagyok, de sajnos száz éve nem csak azzal büntettek, hogy ide száműztek – mondta Cassandra. – A király elvette a varázserőm és bezárta egy kőbe, amit aztán elvitt magával – szólt lemondóan.
– De tényleg nagyon fontos lenne, hogy szerezzek angyalfüvet! – erősködött William. – Biztos nincs más módja, hogy szerezzünk?
– Sajnos nincs – csóválta a fejét a boszorkány. – De lenne egy ajánlatom! Mi lenne, ha te segítenél visszaszerezni a varázserőm, én meg szereznék neked angyalfüvet? Na, mit szólsz?

Picture

William eltöprengett az ajánlaton, de végül is belátta, nincs más választása, végül így szólt:
– Rendben van – egyezett bele Cassandra örömére. – De komolyan igyekeznünk kell, minden egyes perc számít!
– Jól van, jól van – nyugtatta Cassandra.
– Tudod, hogy hol van az a kő most, amibe a varázserődet zárták? – kérdezte gyorsan William.
– Sajnos nem – válaszolt tanácstalanul a nő. – A király maga gondoskodott róla, hogy senki se találhassa meg …
– Akkor soha nem fogjuk megtalálni – szólt csalódottan William.
– De lehetséges, hogy a király a kő helyének titkát ráhagyta utódjaira! – vetette fel az ötletet Cassandra. – Ki a mostani király?

Picture

– Isabella de La Porte, az anyám – válaszolt William, mire Cassandra szeme elkerekedett.
– Szóval te a királyi család sarja vagy? Hű, ez nagyon klassz! – örvendezett a boszorkány. – Akkor biztos tudsz valamit a kő kilétéről!
– Sajnos semmiféle kőről nem beszélt nekem anyám – felelt lemondóan a fiú. – Ha bár van egy ládája, amit mindig lezárva tartott, és sosem mondta meg, mi van benne…
Cassandra szeme olyannyira kikerekedett, hogy félő volt, a szemgolyói kiesnek a helyükről.

Picture

– Biztosan abban van a kő! – kiáltott. – Azonnal el kell mennünk a ládához!
– Sajnos ez nem ilyen egyszerű – szólt közbe William. – Az ország felett átvették az irányítást, az anyám és a katonáink nyomtalanul eltűntek, és minden tele van crafthole-i katonákkal.
– Micsoda?! – szólt ledöbbenten Cassandra. – Hát ez szörnyű! Mennyi mindenről lemaradtam!
– Igen, nem jött jókor… – helyeselt a fiú.
– De akkor is el kell mennünk a ládához! – fűzte tovább a szót Cassandra. – Szinte biztos vagyok, hogy abban van a kő!
– Végtére amúgy sincs sok választásunk – egyezett bele William. – De óvatosnak kell lennünk!

Picture

Miután felszerelkeztek néhány hasznos bájitallal, rögtön útnak is indultak a palota felé.

Kalózkaland – 9. A kő rejtélye

Picture

Miközben William és Cassandra épp úton voltak a palota felé, hogy feltárják a rejtélyes láda tartalmát, amiben a Cassandra varázserejét rejtő követ sejtették, az egyik toronyban Isabella és Clarisa továbbra sem tudott szabadulni Jeremy fogságából. A férfi megpróbálta kiszedni Isabella királynéból, hogy hol rejti a sok kincsét, de Isabella nem adta ki a titkát.

Picture

Miután Jeremy megelégelte a nő makacsságát, odafordult Clarisához.
– Ne aggódj, rólad sem feledkeztem meg – szólt gonosz mosollyal az arcán. – Veled teljesen más témájú dolgokról szeretnék elbeszélgetni.
– Csak bökd ki végre, nincs ehhez túl sok kedvem – vetette oda unottan a nő. Jeremyt kissé feldühítette a nő érdektelensége, de nyugalmat erőltetett magára, majd nyájas hangon így szólt:

Picture

– Most, hogy immár átvettem a hatalmat Seaville felett és én vagyok az uralkodó, felajánlom a szövetségünket – hajolt meg kissé a nő előtt. – Persze ahhoz az kell, hogy úgy tegyünk, mintha mi sem történt volna – nézett jelentőségteljesen Isabellára, aki elkerekedett szemekkel meredt vissza rá.
– Azt akarod mondani, hogy mindezek után fordítsak hátat Isabellának és szövetkezzek veletek? – kérdezte meglepetten Clarisa.
– Pontosan – mondta nyájasan a férfi. – Így járnátok a legjobban, mivel immár Crafthole és Seaville egy birodalomnak számít, és egy ekkora hatalommal szemben aligha lenne esélyetek – szólt enyhe gúnnyal a hangjában.

Picture

Clarisa megrökönyödve nézett a férfira, majd miután elgondolkozott a dolgon, kissé enyhébben így válaszolt:
– Ez nem is hangzik rosszul – felelt.
Isabella azt hitte, rosszul hall.
– Clarisa, ezt nem teheted! – szólt elsápadva a királynő.
Az említett elengedte füle mellett Isabella megjegyzését, majd így szólt Jeremyhez:
– Rendben van, elfogadjuk a szövetséget – mondta végül.

Picture

Jeremy elégedetten nézett először Clarisára, majd egy kárörvendő pillantást vetett Isabellára, aki teljesen lefagyott a döbbenettől.
– Nagyon helyes – szólt Jeremy. – Akkor jobb lesz, ha máris megkezdjük a közös birodalmunk tervezgetését… rá majd később visszatérek – intett gúnyosan Isabella felé, majd mindketten elhagyták a helyiséget, magára hagyva a holtra vált királynét.

Picture

William és Cassandra még napfelkelte előtt megérkeztek a palotához. Észrevétlenül beosontak a bejáraton, ahol egy őr közvetlenül az ajtó mellett egy széken ülve aludt. Olyan hangosan horkolt, hogy az egész tróntermet bezengte. William szótlanul intett Cassandrának, aki követte a fiút a lépcsők felé. Miután sikeresen felosontak az emeletre, rögtön bementek a királyné szobájába.

Picture

– Huh, ez meleg volt – törölte meg verejtékező homlokát Cassandra.
William nyomban a ládához rohant, Cassandra követte őt.
– Hol a kulcs? – kérdezte a nő.
– Anyám biztos elrejtette – válaszolt William. – De itt kell lennie valahol…
William sebtében kutatni kezdett a szobában, benézett mindenhova, még a legkisebb zugba is, de sehol nem talált semmilyen kulcsot. Cassandra is a segítségére indult, de ő sem talált semmit.

Picture

– Talán máshol rejtette el – jegyezte meg a boszorkány.
Ekkor azonban William rálépett egy nyikorgó deszkára, és ekkor hirtelen beugrott neki: a válasz végig a talpa alatt volt! Rögtön lehajolt és kihúzta az elmozdult deszkát a padlóból, ami alatt egy titkos rés volt, benne egy apró kulccsal.
– Te egy zseni vagy! – örvendezett Cassandra.
– Valójában gyerekként néha elrejtettem ide ezt-azt – válaszolt William. – De anya azt mondta, ne beszéljek erről senkinek, és idő közben el is felejtkeztem erről.
– Gyerünk, nyisd ki! – sürgette őt Cassandra. William nem habozott, nyomban a ládához lépett, becsúsztatta a lyukba a kulcsot, majd elfordította. A zár kattant egyet, majd a fedél felnyílt.

Picture

Mindkettejük arcára ugyanaz a reakció ült ki a láda tartalmának láttán: csalódottság. Ugyanis a ládában egy darab kő nem volt, sőt még egy kavics se, csak egy kis fecni. William kivette a papírdarabot.
– 104E 65B 40H 26J – olvasta fel értetlenül. – Ez meg mi akar lenni?
– Fogalmam sincs – csóválta a fejét tanácstalanul Cassandra.
William kétségbeesetten fordította meg a kis papírdarabot, hátha a hátoldalán lesz a rejtély megoldása, de csalódnia kellett.
– Odanézz, van ott egy másik papír is! – kiáltott fel hirtelen Cassandra a ládába mutatva. Tényleg volt ott egy másik papír, de alig volt észrevehető, csak a sarka látszott ki, be volt csúszva a láda egyik résébe. Miután William épségben kiszedte a papírt és kihajtogatta, megállapította, hogy az egy kisebb térkép Seaville királyságáról.

Picture

– Na így már sokkal világosabb a helyzet! – mondta a boszorkány. – A térkép megmutatja nekünk, hova van elrejtve a kő!
– A jelölés pontosan az erdő felé vezető átjárónál van – szólt csodálkozva William. – Miért pont oda rejtették volna el a követ? Arra rengetegen szoktak járni.
– Ki tudja, lehet száz éve még nem volt olyan forgalmas hely – legyintett a boszorkány. – Inkább induljunk, mielőtt még valaki észrevesz minket!
William belátta, hogy a nőnek igaza van, így hát feltűnésmentesen kiosontak a palotából. Nagy szerencséjük volt, mert az ajtóban lévő őr még mindig aludt, így észrevétlenül el tudtak osonni mellette.

Picture

Nemsokára kiértek a térképen jelzett helyre.
– Megérkeztünk – jelentette William. – Nézzünk szét – tanácsolta a boszorkánynak, mire mindketten kutatni kezdtek a bokrokban. Negyed óra kutakodás után rájöttek, hogy így nem fognak találni semmit.
– Mi van, ha el van ásva? – vetette fel Cassandra.
– És honnan szerezzünk ásót? – kérdezte William.
– A kovácsnál biztos van, itt van nem messze a háza, idefele elmentünk mellette! – szólt Cassandra.

Picture

– De tudod… a kovács nemrég halt meg, nem lenne szép dolog lopni tőle… – mondta kissé bűntudatosan a fiú.
– Nem lopjuk el, csak kölcsönvesszük! – mondta a boszorkány. – Majd visszavisszük, amint megtaláltuk a követ, észre sem fogják venni, hogy eltűnt! – győzködte.
– Na jól van – adta be a derekát William. – De igyekezzünk.

Picture

Negyed óra alatt megjárták a kovács házához vezető utat. Szerencséjükre az ásó kint volt a hátsó kertben, így viszonylag könnyel kölcsön tudták venni az eszközt. Amint visszaértek az erdő felé vezető kapuhoz, William ásni kezdett a megfelelő helyen. Miután már akkora lyukat ásott, hogy csak deréktól felfelé látszott ki belőle, feladta.
– Az biztos, hogy itt nincs – szólt fáradtan a fiú.

Picture

– De hát a térkép szerint itt van! – értetlenkedett a nő.
– Na és mi van a másik papírlappal, amin az a fura kód van? – juttatta eszébe a fiú. – Arról se feledkezzünk meg!
– Igen, de nem tudjuk, hogy mit jelenthet – szólt csüggedten Cassandra.
William előhalászta zsebéből a kis lapot, amin a rejtélyes kód volt, majd gondolkozni kezdett. Vajon mit jelenthet? Koordináták nem lehetnek, mert abban csak számok vannak…
– 104E 65B 40H 26J – olvasta fel ismét hangosan a papírt, hátha így beugrik neki a megoldás, de továbbra sem látott semmiféle összefüggést a számok és a betűk között.

Picture

– Véleményem szerint a számok valamiféle távolságot jelezhetnek – találgatott William. – Például össze kell adni őket, vagy valami hasonló.
– Na jó, és a betűk? – kérdezte kíváncsian Cassandra.
– E, B, H, J – mondta hangosan William. – Talán valaminek a kezdőbetűi lehetnek.
– Hát ennek így semmi értelme! – szólt csalódottan a boszorkány. – Ha legalább az lenne ott, hogy É, D, K, Ny akkor tudnám, hogy azok az égtájakat jelentik, mint észak, dél, kelet és nyugat, de ez így kész sületlenség…

Picture

William szeme megcsillant a felismeréstől.
– Cassandra, te egy zseni vagy! – szólt diadalittasan William. – Ezek irányokat jeleznek! E, mint előre, B, mint balra, H, mint hátra és J, mint jobbra!
– Tényleg! – ismerte fel most már a boszorkány is a megfejtést. – Hogy ez eddig nem jutott az eszünkbe!
– Ezek szerint a térképen jelzett hely nem a kő rejtekhelye, hanem a kiindulópont! – magyarázta fellelkesülve a fiú.
– Micsoda rejtély! – ámuldozott Cassandra. – Ilyen nagy izgalmakban már rég volt részem!

Picture

– És merrefelé kell elindulni? – kérdezősködött tovább a nő.
– Szinte biztos vagyok benne, hogy az erdő felé – mondta határozottan William, majd beállt a kezdőpozícióba, pontosan a térképen jelzett helyre.
– Akkor a papír szerint most száznégy lépést kell megtennünk előre, majd utána elfordulunk balra, abba az irányba megyünk hatvanöt lépést, majd ismét fordulunk egyet, megteszünk negyven lépést, majd egy újabb fordulat után megyünk huszonhat lépést előre, és pontosan ott leszünk a kőnél! – vázolta fel a haditervet William. – Hát akkor kezdjünk neki – azzal nyomában Cassandrával elindult az erdő felé.

Picture

William igyekezett ugyanakkorákat lépni, miközben haladt egyenesen előre az erdő felé, nehogy véletlenül elszámolják magukat és máshol kössenek ki. Magában számolta lépéseit, így minden a terv szerint haladt. Kisvártatva megérkeztek a megfelelő helyre, ahol William egyből ásni kezdett. Mikor huszadik alkalommal mélyeztette a földbe ásóját, érezte, hogy a lapát valami keménybe ütközik.

Picture

Cassandra és William sokatmondóan egymásra néztek, majd a fiú sietve folytatta az ásást. A földből egy kisebb ládikót emeltek ki, ami lakatra volt zárva. Williamnek esze ágába sem volt megkeresni a lakat kulcsát, így hát a lapát segítségével egy erőteljes ütést mért a zárra, ami rögtön el is tört.

Picture

Kapkodva kinyitotta a láda fedelét – amiben egy áttetsző, halványkéken világító kő volt. A fiú átnyújtotta a ládát Cassandrának, aki nyomban ki is vette belőle a követ. A kő a boszorkány érintésének hatására fokozatosan egyre jobban világítani kezdett, lassan továbbterjedt Cassandrára, majd végül olyan vakító fény járta körül a boszorkányt, hogy Williamnek el kellett takarnia a szemét. Mire újra ki tudta nyitni a szemét, a fény már eltűnt, és a Cassandra kezében lévő kő immár egy sima, átlagos kődarab volt.
– Sikerült… – kezdte önfeledten Cassandra. – Vissza kaptam a varázserőmet! – majd örömében ugrándozni kezdett, akár egy hétéves. – Igazán nagyon hálás vagyok neked, William! – szólt, majd hirtelen a fiú nyakába ugrott, aki mosolyogva viszonozta a nő ölelését.

Picture

– Szívesen – veregette meg a hátát William. – De ne feledkezzünk meg, Mistyről, most már tudsz szerezni nekem angyalfüvet?
– Amennyit csak akarsz – felelte vigyorogva a boszorkány.

Kalózkaland – 10. Az Excalibur

Picture

Mivel Cassandra visszakapta a varázserejét, el tudta teleportálni magukat vissza a boszorkányhegyre.
– Így azért mégis csak gyorsabb volt, nem? – viccelődött Cassandra. Mióta visszakapta a varázserejét, egyszerűen nem lehetett letörölni az arcáról a vigyort.

Picture

Wiliam jobbnak látta a háttérbe húzódni, nehogy Cassandra varázslatának útjába kerüljön, mivel még véletlenül sem akarta, hogy hajkoronája rózsaszínné változzon. Azonban úgy tűnt, a százéves kimaradás ellenére Cassandra emlékszik a helyes varázslatra, így egy kékes villanás után hirtelen ott termett előttük egy kisebb virágbokor.

Picture

– Íme az angyalfű! – szólt ünnepélyes hangnemmel Cassandra. – Érezd magad megtisztelve, te vagy az első halandó, akinek személyesen egy boszorkány mutatja meg!
A virág olyan gyönyörű volt, amilyet még William soha sem látott; nem is tudta semmilyen másik virághoz hasonlítani, az illata is sokkal édesebb volt bármelyik másiknál. Odalépett a virágokhoz, majd óvatosan letépett pár szálat.
– Ennyi talán elég lesz – szólt William. – Nem akarom mind leszedni, később is jól jöhet még.
– Így igaz – helyeselt a boszorkány. – Akkor indulhatunk a barátodhoz?

Picture

Rosemarynek kis híján megállt a szíve, amikor hirtelen, mindenféle előrejelzés nélkül az otthonába teleportált William és Cassandra.
– Te jó ég, a boszorkány! – kiáltott rémülten Rosemary, majd ijedten hőkölt hátra. – Ne bánts, kérlek!
– Ne félj, ő nem bánt – nyugtatta meg William.
– Így igaz, ahogy mondja – szólt udvariasan Cassandra. – Elnézést, hogy csak így rád törtünk, de így volt a gyorsabb és a biztonságosabb, hogy egyből ide teleportáltunk. A nevem Cassandra, nagyon örvendek!

Picture

Rosemary továbbra is riadtan nézett a boszorkányra, de most már nem hátrált tovább.
– Ezt… ezt nem értem – hebegte a gyógyító. – Te a boszorkányhegyről jöttél?
– Igen, de hadd magyarázzam meg a helyzetet… – azzal Cassandra neki is elmesélte a történetét, akárcsak Williamnek. Mire a végére ért, Rosemary minden aggodalma elszállt.

Picture

– Így már minden világos – szólt megnyugodva a gyógyító. – Mennyi éven át keresztül éltünk tévhitben! Hihetetlen!
– Nekem mondod! – tárta szét a karját Cassandra.
– Most, hogy tisztáztuk a helyzetet, nem foglalkozhatnánk az ellenszerrel? – szólt közbe emlékeztetőül William, mire Rosemary nyomban a fejéhez kapott.
– Tényleg, már rengeteg időt elvesztegettünk! Megyek és neki is állok az ellenszernek – azzal félrevonult.

Picture

Egy óra múlva Rosemary végzett az ellenszer elkészítésével. Sietve odalépett Misty ágya mellé, és megitatta a lánnyal a bájitalt. Pár másodpercig semmi nem történt, de aztán a lány hirtelen megmozdult. William és Cassandra feszülten figyelték a jelenetet a háttérből. Végül aztán a lány lassan kinyitotta a szemeit, és meglátta a körülötte lévőket.

Picture

– William… hol vagyok? – kérdezte álmatag hangon.
– Ez az én házam, gyógyító vagyok, a nevem Rosemary – magyarázta a fiú helyett a nő. – Súlyosan megsebesültél egy mérgezett kard által, napokig csak feküdtél. Ma sikeresen elkészítettem a méreg ellenszerét, és így fel tudtál kelni.
Misty lassan, nehezen mozogva felült.
– Semmire sem emlékszem – szólt csalódottan.
– Akkor lesz mit mesélnem – szólt mosolyogva William.

Picture

Rosemary megtiltotta Mistynek, hogy felkeljen az ágyból, mondván még túl gyenge és egy darabig pihennie kell. Így hát a lány az ágyban fekve hallgatta végig William és Cassandra beszámolóját arról, mi történt velük, amíg ő nem volt eszméleténél.
– Kár, hogy ezekből kimaradtam, izgalmas lehetett – mondta kissé szomorkásan a lány. – Bár az is igaz, ha nem ájulok el, akkor ez mind nem történik meg, és lehet, hogy Cassandra sosem kapta volna vissza a varázserejét, úgyhogy végül is örülök, hogy így történt.
– Igen, hálás lehetek neked, Misty – szólt Cassandra. – El sem tudod képzelni, mennyire boldog vagyok most!

Picture

Miközben William és Cassandra a beteggel csevegtek, Rosemary újabb kutatásba kezdett. Most épp arról a kardról keresett valamiféle feljegyzést, ami megsebesítette Mistyt. Mintha hallott volna már hasonló esetet egy teljesen más helyen és korban… elképzelhető, hogy a két sebet ugyanaz a kard ejtette volna? Első ránézésre ez képtelenségnek tűnhet, de ha figyelembe vesszük azt a tényt, hogy nem mindennap rohangálnak az emberek mérgező pengéjű kardokkal…

Picture

– Azt hiszem, tudom, milyen kard sebesítette meg Mistyt – ment be pár óra elteltével a hálószobába Rosemary.
A többiek feszülten várták a választ.
– Az Excaliburral – válaszolt sejtelmes hangon a gyógyító.
A szobában teljes volt a döbbentség.
– De hát az csak a legendákban létezik, nem? – kérdezte William.
– Képtelenség, az csak egy gyerekmese – tiltakozott Misty.
– És miért vagy ilyen biztos benne? – kérdezte Cassandra.

Picture

– Utánanéztem a feljegyzéseimben, és csak ezt az egy kardot találtam, amire a leírás megfelelt – válaszolt a nő. – Elvégre nem zárhatjuk ki biztosan az Excalibur létezését, mivel a róla szóló legendák több, mint ezer évesek, szóval senki sem tudja megállapítani, mennyi a valóságalapjuk.
– De elvileg azt a kardot csak az arra érdemes herceg vagy lovag tudja megszerezni, miért volna akkor épp Jeremynél? – kérdezte undorodva William.
– Lehetséges, hogy ellopta – szólt Rosemary.

Picture

– Én még mindig képtelenségnek tartom az egészet, de az tény, hogy Jeremynél egy nem mindennapi kard volt – jegyezte meg Misty.
– Oké, tegyük fel, hogy az Excalibur létezik – csitította le a vitatkozókat William. – Hogy kerülhetett Jeremyhez? Hol volt ezidáig?
– Ezekre a kérdésekre több lehetséges opciót is el tudok képzelni válaszként – szólt elgondolkozva Rosemary. – Például eddig valahol el volt rejtve, és most Jeremy rátalált. Vagy pedig Jeremy nagyon is jól tudta, hogy hol volt eddig a kard, csak a megfelelő pillanatra várt, hogy megszerezze.

Picture

– Ezzel mit akarsz mondani? – kérdezte csodálkozva William.
– Mivel köztudott, hogy az Excalibur az uralkodói ház tulajdonában áll, elképzelhetőnek tartom, hogy a kard évezredek óta a te családod birtokában volt – nézett Williamre. – Apáról fiúra szállt, de mivel apád idő előtt meghalt, nem tudta átadni neked, mikor betöltötted a tizennyolcadik évedet, hagyomány szerint ugyanis ekkor örökli meg a fiú a kardot.
– És hogy szerezte meg Jeremy? – kérdezte Misty.

Picture

– Ezzel most fölösleges foglalkoznunk, úgy sem jövünk rá találgatással – szólt Rosemary. – Sokkal fontosabb, amit a kardról olvastam.
– És mi az? – sürgette őt türelmetlenül William.
– A legendák szerint a kardot csak az arra méltó herceg vagy lovag tudja használni. A valóságban viszont bárki tudja használni, aki birtokolja, de igazán jól csak az arra méltó ember kezében fog működni – válaszolt rejtelmesen a gyógyító.
– Mit értesz az alatt, hogy „igazán jól”? – kérdezte Cassandra.
– Azt, hogy a jogos tulajdonos kezében a kard nem evilági képességekre ad szert – felelt.
– Vagyis? – kérdezte még mindig értetlenül Misty.
– Egy apró kis karcolással bárkit a halálba taszít – fejezte be a mondandóját Rosemary.
A többiek ámuldozva nézték őt.

Picture

– Szóval akkor ezért volt, hogy „csak” elájultam? – kérdezte döbbenten Misty. – Mivel Jeremy kezében nem fejtette ki teljes hatását?
– Így van – helyeselt komoran Rosemary.
– Vagyis az én kezemben… – kezdte William.
– A leghalálosabb fegyver lesz az egész földön – fejezte be a mondatot a gyógyító.
– Ez borzasztó! – szörnyülködött Cassandra. – Minek készítenek ilyen veszélyes fegyvereket?
– Egyvalamit nem értek – szólt közbe William. – Ha apám tulajdonában volt egy ilyen halálos fegyver, miért halt meg mégis a csatában?

Picture

– Ez egy igen jó kérdés – mondta Rosemary. – Mivel a karddal gyakorlatilag legyőzhetetlen volt, így valóban nagy rejtély, miért halt meg mégis…
– Lehet, hogy Jeremy abban a csatában tulajdonította el a kardot? – vetette fel William.
– Már ha tudott akkoriban a létezéséről – szólt Misty.
– Végül is feltűnhetett neki, ha apám pár karcolással ejtett halálos sebeket – jegyezte meg a fiú. – És az Excalibur legendáját mindenki ismeri legalább nagyvonalakban…
– Mindezzel arra akartam kilyukadni – szólt közbe ismét Rosemary -, hogy ha sikerülne megszerezned a kardot Jeremytől, akkor véget vethetnél az ellenség uralmának Seaville-ben, és visszaállítanád a dolgokat a normális kerékvágásba – nézett a fiúra.

Picture

Mikor William belátta, hogy a nőnek igaza van, hirtelen úgy érezte, mintha egy hatalmas sziklát kötöttek volna a nyakába, amiért ekkora felelősség nehezedett a vállára.
– De egyedül én képtelen vagyok erre – szólt lemondóan a fiú.
– Nem vagy egyedül, én itt vagyok veled – szólt határozottan Misty, majd egy bátorító mosolyt is megeresztett a fiú felé.
– Ahogy én is! – ugrott fel egyetértően Cassandra is.
– És természetesen rám is számíthatsz – mosolyodott el Rosemary is.
Williamnek nagyon jólesett a támogatásuk, a meghatottságtól hirtelen szóhoz sem jutott, de nem is kellett mondania semmit, így is tudták, mennyire hálás nekik.