Tintavér kategória bejegyzései

Tintavér – 106. Pillantások kereszttüzében

Bradley

El sem tudta volna mondani, mennyire kényelmetlenül érezte magát. Ami kifejezetten nagy szó volt, lévén ő mindig is a szavak emberének tartotta magát. De ez a mostani állapot már átlépett bizonyos határokat. Ilyen helyzetekben mindig Emily ügyét tekintette etalonnak, ahhoz mérte, milyen kellemetlen a dolog. És az utóbbi napok már azt a szintet verdesték.
Van olyan, hogy szorít a cipő, vagy szűk az öltönyöd, esetleg fojtogat a nyakkendő. De ennél sokkal rosszabb, ha az életed fojtogat. Trevornak pedig szinte semennyi nyugta nem maradt. Nappal vagy dolgozott, vagy arra ügyelt otthon, hogy a gyakran érezhető feszültséget csillapítsa, éjjel pedig a párnákból épített, Jennifer szexuális-vágy hadjáratának áldozatul esett védvonal híján egy párnát szorongatott eltökélten lábai között, mielőtt Jennifer mást kezdhetne szorongatni ugyanott.

Tintavér – 106. Pillantások kereszttüzében Tovább olvasom

Tintavér – 105. Menekülés

Clara

Tudta, hogy már így is messze többször találkozott az utóbbi hetekben Ethan Flynnel, mint amit a családja jó szemmel nézett volna, de nem tehetett róla, hogy a lábai újra abba az irányba vitték, ahol a fiút sejtette.
Nem volt logikus magyarázata, de jelenleg nem is igazán akart gondolkozni, pláne nem ilyesmin. Amikor Thomas van der Hoom elé állt azzal, hogy látta őt a temetésen Ethannel, rögtön tudta, hogy ebből még baj lesz.
Ötlete sem volt, mégis mivel érdemelte ki van der Hoom kitüntetett figyelmét, de nem esett jól neki. Olyan volt, mintha valaki folyamatosan mustrálta volna – és elég hamar nyilvánvalóvá vált az is, hogy pontosan mire ment ki a játék.
Thomas van der Hoom köztudottan nem élt monogám kapcsolatban a barátnőjével, Clara felismerte, ha valaki úgy nézett rá. De ő nem akart zsákmány lenni. Csak épp nem volt egyszerű elkerülni a fiút, sem pedig az egyre fenyegetőbbé váló üzeneteit.
Amikor megállt az autószerelő műhely előtt, még tétovázott egy kicsit, mert egy része azt súgta, nem lett volna tanácsos éppen azt felkeresni, akivel zsarolták őt. Viszont ahogy felrémlettek benne az alig másfél órával ezelőtt történtek, megborzongott, és minden kétségét hátrahagyva elindult befelé.

Tintavér – 105. Menekülés Tovább olvasom

Tintavér – 104. A gyógyulás útján

Morgan

Nem akart ma iskolába jönni. Szíve szerint fejére húzta volna takaróját, és egész nap még csak gondolni sem próbált volna azokra a dolgokra, amik aggasztották – az iskolára, Lennie-re, Spencerre vagy éppen Wesre. Szorongott, amiért fel kell kelnie, hogy emberek közé menjen. Hiszen mindenki látni fogja rajta azt. Azt, hogy ő már nem olyan, mint azelőtt a túlfűtött valentin-napi randi előtt, és ezt már senki sem tudja visszacsinálni. De most mégis itt ült Angela Wind asztalával szemben, mert ő kötelességtudó, rendes lány volt, és várta, hogy megtárgyalják élete kirakósának újabb hiányzó részletét, a továbbtanulási terveit.
– Kérsz egy teát? – kérdezte Angela, miközben egy biztató mosolyt is küldött felé. Biztosan észrevette ő is, hogy ma a szokásosnál is jobban szét van esve. Reggel, amikor tükörbe nézett, szinte élőhalottnak tűnt a szeme alatti karikáktól, amelyek az éjszakai nem-alvás folyamán rajzolódtak képére. Először udvariasan vissza akarta utasítani a kínálást, de aztán meggondolta magát. Legalább ezzel is az időt húzza, és amúgy is, jól fog esni. Reggelizni sem tudott a görcsben álló gyomra miatt.

Tintavér – 104. A gyógyulás útján Tovább olvasom

Tintavér – 103. Segítő kéz

Bradley

Mióta a nappaliban aludt, megszokta, hogy minden rezzenésre felriadjon az éjszaka közepén. Elég nagy volt a jövés-menés az utóbbi időben a házban, így viszonylag ritkán volt békésnek nevezhető a lent alvás. Ezúttal azonban amiatt is nehezen aludt, hogy tudta, Spencer sokáig kint marad. Ráadásul Phillel. És miután George, a sógora rendesen lehordta őt karácsonyi ottlétükkor, képtelen volt nem aggódni a fiúért.

Épp emiatt, mikor kopogtattak az ajtón, nem a legszebb álmából riadt, sőt, még csak fel sem kellett ébrednie, ugyanis egy percre sem hunyta le a szemét. Éberen tartotta a folyton csak halmozódó aggodalom-torony. Ami igencsak megingott, mikor az ajtó túloldalán Ethant fedezte fel unokaöccse helyett.
– Ethan – tette is szóvá rendkívül alapos megfigyelésének eredményét.
– Helló – köszöntötte bátortalanul az átfagyott fiú.
– Mit csinálsz te itt ilyenkor? – próbálta belesűríteni döbbenetét egyetlen mondatba. Bár, ha jobban belegondolt, azok után, hogy látta a fiút a kocsijában éjszakázni, ráadásul még fel is ajánlotta neki az egyik kanapét az eset után, igazán nem csodálkozhatott azon, hogy Ethan most így beállított. Viszont azóta elkelt az a bizonyos kanapé. És ráadásul ő feküdt rajta még az imént. – Gyere be – invitálta be végül mindezek ellenére fagyoskodó diákját.
Ethan szótlanul ballagott be a lakásba, kezeit dörzsölgetve, és az előszobában megállt, Bradley-re várva.
– Mi történt? – érdeklődött Trevor, reménykedve abban, hogy a fiú öltözete nem rejt valamilyen súlyosabb sérülést.
– Kicsit… hideg van odakint. És gondoltam, hátha megvan még az a kanapé – pillantott fel tanárára, kissé szégyenkezve.
– Hát… valahogy megoldjuk – tökélte el a férfi, agya pedig gondosan járni kezdte sorra a lehetséges megoldásokat.

Tintavér – 103. Segítő kéz Tovább olvasom

Tintavér – 102. A múlt kísértete

Robert

Esther valamiért nagyon sietett a szakkör végén, ezért Rob már csak a haját látta lobogva eltűnni az ajtóban, mire feleszmélt. A többiek még pakolásztak, beszélgettek körülötte, így ő is csendben söpörte a táskájába a holmiját, majd várakozón nézett a padtársára.
Megszokta már, hogy Theo folyamatosan a telefonján lógott közvetlenül óra előtt és után. Vagy vicces képeket nézegetett, vagy a testvérével beszélt, de bármelyikről volt is szó, Rob a mobilfüggő tökéletes példáját vélte felfedezni benne. Látta néha, hogy a szakkör unalmasabb pillanataiban is rezdül a barátja keze a telefonja felé, és ha mást nem is csinált, de az időt megnézte.
Nagyon sok internetfüggőt látott már az eddigi élete során, de valahogy mégis Theo esete volt a leglátványosabb.
– Ha nem akarod, hogy a professoressa elkapjon, szerintem lépjünk – jegyezte meg a barátja fel sem pillantva a kijelzőről. Mégis honnan látta akkor, hogy Miss Wind tényleg őket nézte?!
– Menjünk – értett egyet, mert oké, mostanra belelazult nagyjából a tanácsadóként is funkcionáló olasztanáruk közelségébe, nem igen vágyott rá, hogy előre egyeztetett időponton kívül is lelkizni akarjanak vele.

Tintavér – 102. A múlt kísértete Tovább olvasom