The Sims 4 Cats & Dogs kategória bejegyzései

Állatorvosi karrier – Kezelés

A tipp első részében olvashattatok az állatorvosi rendelőről és munkatársak alkalmazásáról, most pedig lépjünk is tovább a procedúra megkezdéséhez! Ha az érkező már húzott sorszámot, meg is jelenik a képen is látható „Greet Patient” opció, amivel elkezdhetjük az eljárást, azonban a magasabb értékelés érdekében én még mindenképpen ajánlanék egy barátságos interakciót a kis kedvenccel!

Ha Simünk állatbarát, akkor a „The Friendliest Introduction”, azaz a „Legbarátságosabb bemutatkozás” is megjelenik az interakciók között, így ezt érdemes használni. Észrevehető, hogy a kis betegünkre kattintva is elérhető a „Greet Patient” fül, szóval akár az állaton, akár a gazdin keresztüli interakcióval is elkezdhetjük a vizsgálatot.

Ha ez megtörtént, akkor pedig egy kis szöveggel ellátott felugró ablakot kapunk, a pipára kattintva pedig végre megkezdődik a művelet.

Ezek után Simünk, a beteggel együtt a vizsgálóasztalhoz megy automatikusan, itt nekünk semmi teendőnk nincs még, amikor azonban megkezdődik a vizsgálat, az alábbi ablak jelenik meg a bal felső sarokban:

Legfelül láthatunk egy csíkot, amely a vizsgálat szempontjából igen fontos. Ez a csík mutatja az állat idegességét. Vizsgálat közben ez a csík felmehet, és ha eléri a maximumot, nem folytathatjuk tovább a kezelést az állat megnyugtatása nélkül. Állatonként abszolút változó az idegesség, vannak nyugodtabb állatok, illetve olyanok is, akik már a vizsgálat megkezdése előtt is nagyon idegesek, náluk érdemes a lenyugtatással kezdeni. Ez alatt pedig a tünetek láthatók, a vizsgálat megkezdésekor még mind ismeretlen természetesen, de ahogyan haladunk előre, szépen lassan az összes tünetre fény derül, és elő is áll a diagnózis.

A vizsgálóasztalon fekvő beteg állatra kattintva az alábbi interakciók jelennek meg: A beteg lenyugtatása, 2. Vizsgálat…, 3. Kezelés…, 4… Vizsgálat befejezése, 5. Átmenet a műtőállomásra.

Első körben nekünk a Vizsgálat menüpontra lesz szükségünk, rákattintva pedig a következő lehetőségek fogadnak:

  1. ” Táblázat” ellenőrzése
  2. Szájvizsgálat
  3. Szemvizsgálat
  4. Hallgassa meg a légzését
  5. Hallgassa meg a szívverését
  6. Bőr/szőrvizsgálat
  7. Testhőmérséklet megmérése

Ahogyan pedig haladunk a különböző vizsgálatokkal, láthatjuk, ahogyan a tünetek megjelennek a bal felső sarokban. Amikor pedig készen van a diagnózis, át is térhetünk a kezelési módokra. (Mivel az elfő fotóalanyom csak ellenőrzésre jött, és teljesen egészségesnek bizonyult, így egy következő páciensre tértem át :D)

Ha rámegyünk a „Treatment” fülre, akkor rendelkezésünkre is bocsátja a játék az összes kezelési módot, és egy zöld like-al jelzi a megfelelőt. Ilyenkor nincs más dolgunk, mint ezt kiválasztani, és készen is vagyunk.

Ezek után a fizetés általában automatikusan történik. Fontos még megjegyezni, hogy a kezelés előtt, során illetve után is, ha a gazdira irányítjuk a kurzort, akkor megtekinthetjük a legutóbbi véleményét, amely a csillagozási rendszerben lehet fontos.

Előfordulhat, hogy az összes vizsgálati módon végig mentünk, még sincs meg a diagnózis. Ilyenkor pedig irány a műtőállomás! Ha valaki gyorsabban szeretné letudni a tünetek feltárását, akkor pedig szintén az állomás a cél.

  1. Fejlesztés…
  2. „Scannek” …
  3. Műtétek…
  4. Vizsgálat vége
  5. Adjon „Belly Rub stimulation gélt”
  6. Átmenés a vizsgaasztalhoz
  7. Ivartalanítás

Ha kiválasztottunk egy szimpatikus vizsgálati módot, és az összes tünetre fény derült, akkor a Kezelésekre kattintva itt is megadja nekünk a játék a helyes kezelési módot.

Végül, de nem utolsó sorban pedig ismerkedjünk egy kicsit a munkaasztallal. Itt egy csomó hasznos dolgot állíthatunk elő akár saját magunk, akár az alkalmazottaink által, helyszínekre bontva. A legfelső „Exam Table..” gomb alatt a vizsgálóasztalnál, a „Surgery Station”-nél a műtőállomáson használatos anyagokat, a „treats” fül alatt pedig különleges nasikat állíthatunk elő az állatok számára.

Így végszóként pedig nézzük, hogy mikre érdemes figyelni, ha a lehető legjobb értékelést szeretnénk: Legyen a rendelő szépen berendezett, és tiszta, ugyanis az állatok hajlamosak szőrcsomókat illetve más kis „pocsolyákat” hátra hagyni. Az alkalmazottak, és simünk is legyen kedves a gazdival és a pácienssel is, itt az állatbarát simek nagyobb esélyekkel indulnak, illetve a megfelelő hangulat is fontos természetesen. A várakozási idő is lényeges szempont, igyekezzünk a lehető legminimálisabbra lecsökkenteni. A kezelt páciensek legyenek nyugodtak, a gazdik nehezményezik, ha kiskedvencük ideges. A kezelések minősége is befolyásoló tényező, illetve az ár-érték arány racionális betartása is célszerű.

Remélem segítségetekre volt ez a tipp, mindenkinek sikeres állatorvosi karriert kívánok! 🙂

Brindleton Bay

Cats & Dogs kiegészítővel nem csak szőrős társakat kaptunk, hanem egy hangulatos, új-angliai tengerpartot idéző szomszédságot is. Brindleton Bay egy békés kikötőváros négy városrésszel, megannyi új házzal és a Sims történetének első világítótornyával. A szomszédság ideális azok számára, akik szeretik saját építésű házakkal feltölteni a világokat, ugyanis a készítők több üres telekkel is kedveskedtek a játékosoknak. De mi mindent tudunk még Brindleton Bayről?

A keleti tengerpart egy eldugott szegletében található Brindleton Bay. A város híres a lakói kutya- és macskafélék iránti megszállottságáról. Élvezd a tengerparti kilátást, a gazdag tengeri történelmet és az új négylábú szomszédjaidat!

 

Interaktív térkép

Városrészek

Sable Square

Ez a hely a város kulturális központja, és itt található egy kutyáknak és macskáknak szentelt emlékmű is. Összesen három lakó- és két közösségi telek található meg a városrészben: itt kapott helyet a Brindleton Pawspital állatorvosi rendelő és a Pupperstone Park, valamint a Hecking család háza is. Az új lakókat pedig tárt karokkal várja a Domus Familiaris nevet viselő, kiadó ház és a Sporting Place elnevezésű üres telek is.

A város kulturális központja, Sable Square, ideális kutyáknak és macskáknak egyaránt. Az emberek annyira szeretik a kisállataikat, hogy egy emlékművet építettek nekik éppen a város közepén!

 

NévBrindleton PawspitalEz a korszerű intézmény a legjobb ellátást kínálja a beteg ugatóidnak és nyávogóidnak. Azt pletykálják, hogy a tulajdonos visszavonulni készül, és szeretné eladni a helyet egy fiatal, elhivatott állatorvosnak.
Telektípusállatorvosi rendelő
Érték§79,511
Méret40×30
Emeletek száma1

 

NévPupperstone ParkFelvonultat egy játszóteret a kétlábú gyermekeinknek és egy akadálypályát a négylábúaknak. Nem csoda tehát, hogy Brindleton Bay lakói gyakran töltik délutánjaikat ebben a különleges parkban.
Telektípuspark
Érték§33,583
Méret40×30
Emeletek száma
Telek jellemzőDog Friendly (kutyabarát)

 

NévIt’s A Good HouseRenoválások sora után ez a századközépi ház visszanyerte régi pompáját. Minden ház jó ház, de ez különösen jó.
Telektípuslakótelek
Érték§87,180
Méret40×40
Emeletek száma2
LakókHecking család
Hálószobák száma2
Fürdőszobák száma2

 

NévDomus FamiliarisEgy elbűvölően klasszikus otthon mindössze néhány lépésre a Sable Square szívétől. A Domus Familiaris ideális lakhely egy Brindleton Baybe költöző új család számára.
Telektípuslakótelek
Érték§43,635
Méret30×30
Emeletek száma2
Hálószobák száma2
Fürdőszobák száma2

 

NévSporting PlaceKözponti és megfizethető; ez a telek csak arra vár, hogy építsenek rá!
Telektípuslakótelek
Érték§2,410
Méret30×20

 

 

 

Whiskerman’s Wharf

Úgy is szokták emlegetni, mint „Brindleton Bay macskáinak kedvenc búvóhelye”. A kikötő témájú városrészben található egy horgonyt ábrázoló szobor is. Itt összesen három lakó- és két közösségi telek kapott helyet: a Lynx család otthona mellett egy lakatlan ház és egy üres terület várja az új lakókat, míg a szórakozni vágyókat várja a Club Calico és a Salty Paws Saloon bár.

Brindleton Bay macskáinak kedvenc búvóhelye, ahol a bundás kedvenceket gyakran lehet felmászva látni a dokkoknál. Whiskerman’s Wharf kedvelt helye továbbá a horgászoknak és a turistáknak is.

 

NévClub CalicoKorábban egy exkluzív yacht klub volt kizárólag Brindleton Bay legtehetősebb lakói számára, azonban Mayor Whiskers polgármester egy frissebb rendeletében megnyitotta közösségi használatra ezt a medencés-esküvői helyszínt.
Telektípusklub
Érték§108,018
Méret40×30
Emeletek száma1

 

NévSalty Paws SaloonA tengerészektől kezdve a spánieleken át egészen a skót lógófülű macskákig a Salty Paws Saloon a város legfőbb és kedvenc helye – legyen szó emberekről vagy más lényekről…
Telektípusbár
Érték§83,755
Méret20×15
Emeletek száma2
Telek jellemzőCat Hangout (macskabúvóhely)

 

NévCatscratch CottageÉppen Whiskerman’s Wharf városrész kellős közepén található ez a szerény otthon, amely pont tökéletes valakinek, akinek sosem elég a dokknál bujkáló macskákból.
Telektípuslakótelek
Érték§43,975
Méret20×15
Emeletek száma2
LakókLynx család
Hálószobák száma1
Fürdőszobák száma2
Telek jellemzőCat Hangout (macskabúvóhely)

 

NévRagdoll RefurbEgykor egy állateledel konzervgyár része volt ez a raktárépület, azóta viszont egy nagyszerű, kétemeletes otthonná építették át.
Telektípuslakótelek
Érték§70,601
Méret20×20
Emeletek száma2
Hálószobák száma1
Fürdőszobák száma1

 

NévTail’s EndTávol esik a hajógyár nyüzsgésétől, ez a félreeső telek mégis bővelkedik a kikötők bájában (és nagyszerű kilátás nyílik a hajóra!)
Telektípuslakótelek
Érték§3,000
Méret40×30

 

 

Cavalier Cove

A Szívek szállodája című sorozat ihlette a városrészt, amely ideális hely a kutyasétáltatásra, egy patak szeli ketté, hangulatos partja van, és a bokrai remek vadászlehetőséget kínálnak a házikedvenceknek. Cavalier Cove öt lakótelekből áll: a Delgato család otthona, ezen kívül pedig két lakatlan ház és két üres telek.

Cavalier Cove híres a gyalogösvényeiről és a hatalmas part menti birtokairól, így tökéletes hely a felfedezésre vagy éppen a sirályok üldözésére egy kölyökkutya társaságában!

 

NévChateau FriseEz a holland gyarmati stílusban épült ház nagyszerű verandáival, az úszómedencével a hátsókertben és lenyűgöző kilátással a Brindleton Lightra a város legcsodáltabb ingatlanjai közé tartozik.
Telektípuslakótelek
Érték§179,033
Méret40×40
Emeletek száma3
LakókDelgato család
Hálószobák száma3
Fürdőszobák száma3

 

NévBedlington BoathouseCavalier Cove drága kúriái közé szorult be ez a szerény kis házikó. Semmi nem jelenti jobban azt, hogy „fürdőzni szabad”, mint ha az ember fia pont a tengerparton lakik!
Telektípuslakótelek
Érték§19,331
Méret20×20
Emeletek száma2
Hálószobák száma1
Fürdőszobák száma1

 

NévHound’s HeadBrindleton Bay legnagyobb ingatlanja – saját magántengerparttal – a Hound’s Head, amely az idők során rengeteg gazdag és hatalmas állatnak (és gazdának) adott otthont.
Telektípuslakótelek
Érték§192,767
Méret64×64
Emeletek száma2
Hálószobák száma4
Fürdőszobák száma2

 

NévDachsund’s CreekA patak közelsége ellenállhatatlanná teszi ezt a telket a természetimádó házépítők számára. Nem akarsz életed végéig várni – vedd meg ezt az ingatlant, aztán kezdj építkezni!
Telektípuslakótelek
Érték§2,000
Méret30×20

 

NévHindquarter HideawayTalán a Hindquarter Hideaway a vízparttól legtávolabb eső ingatlan, de a közelben lévő horgásztó maradéktalanul kárpótolja a beköltözőket.
Telektípuslakótelek
Érték§2,000
Méret30×20

 

 

Deadgrass Isle

Ez a városrész lényegileg egy különálló sziget, amelyen egyetlen lakótelek sincs, mindössze egy múzeumot látogathatunk meg. Viszont ide tartozik a kisállat temető és a világítótorony is. Ez utóbbit Brindleton Lightnak hívják, és nyitott a látogatók számára – ezen kívül egy lehetséges etye-petye helyszín. A temető az elhunyt kutyák és macskák számára fenntartott, és a Sims 4 széria során ez a másodikként felbukkanó temető.*

Az egykori titokzatos hajótörés helyszíne, a Deadgrass Isle ma már a világhírű Brindleton Lightnak és számos kóbor állatnak ad otthont. Az utóbbi időben azonban felröppentek a pletykák a napnyugta után érkező különös látogatókról…

 

NévDeadgrass DiscoveriesMajdnem két évszázaddal azután, hogy a világítótorony őrének otthonát olyan múzeummá alakították, amely feljegyzi Brindleton Bay tengerészeti történelmét, egy új, automatizált rendszert üzemeltek be a Brindleton Lightba.
Telektípusmúzeum
Érték§108,453
Méret30×30
Emeletek száma3

 

 

Családok

Hecking

A háztartást Brent, Brant és Rosie, a francia bulldog, alkotják. A két férfi a Sims 4 első nyíltan meleg párosa. A promóció során a háztartáshoz tartozott még egy Joaquin nevű macska is, de SimGuruJM szerint ő azóta elpusztult.

Érdekesség, hogy Brent és Brant neve egy twitteres meme-re utal, ahol a @WeRateDogs nevű felhasználó a panaszkodó @Brant nevű felhasználót Brentnek szólította meg.

Úgy tűnik, hogy a friss házas Brentnek és Brantnek jót tesz az új élet az új otthonukban. A kisvárosi nyüzsgés inspirálja Brent festményeit, Brant pedig szereti felfedezni Brindleton Bay gyönyörű környékét. De vajon meg tudnak majd egyezni valaha is abban, hogy ki vigye el sétálni szeretett Rosie-jukat?

 

Lynx

Természetesen nem maradhatott ki a macskás hölgy sem a háztartások közül: Catarina Lynx összesen négy macskával él egy fedél alatt, míg egyetlen családtagját sem ismerjük.

Catarina kedvencei:

– Doc, az idős sziámi kandúr

– Cleo, a nőstény szfinx macska

– Josie, a nőstény abesszin macska

– Bartholomew A. Bittlebun, Jr., Josie fia, keverék kölyök kandúr

A város macskái pontosan tudják, hová menjenek egy kis nasiért. Catarinánál mindig volt egy puha hely az állatoknak, és a macskák, akik vele élnek, nem is vágyhatnának ennél jobb otthonra. Időnként Catarina azt kérdezi magától, van-e bármi egyéb, amit kívánhat az élettől a macskákon kívül… általában azelőtt, hogy örökbe fogadna egy újabb kóbor állatot.

 

 

Delgato

Brindleton Bay ideális városka a kisgyerekes családok számára – ezt bizonyítja az is, hogy a Delgato család tökéletesen illik ebbe a környezetbe. Az állatorvosi ambíciókkal rendelkező Supriya és férje, Justin, itt nevelik két gyermeküket, Pierce-t és Evie-t. Két háziállatuk van: Blue, a shar pei nőstény kutya, valamint Bartholomew A. Bittlebun, Sr., a perzsa kandúr – aki bár elméletben Bartholomew A. Bittlebun, Jr. apja, mégsem ismeri a kölykét.

Bár Supriya szeret főállású anya lenni, egyre nehezebben tudja csak elnyomni az álmát, hogy egy napon mindenre elszánt állatorvos legyen. Kiváltképp most, hogy a Brindleton Pawspital tulajdonosa eladni készül az állatorvosi rendelőjét. A férje, Justin, mindig támogató volt, és folyamatosan ajánlgatja neki, hogy tart egy kis szünetet a munkában, hogy a felesége követni tudja az álmait. De vajon Supriya valóban rábízhatja, hogy megőrizze a békét Blue és Bartholomew között? Pierce-ről és Evie-ről nem is beszélve!

 

Kóbor állatok

Captain Whitaker

A játékban előre elkészített szellemkutya, akit a vele összebarátkozó simek akár örökbe is fogadhatnak. Bár a játékban csak idős korban halhatnak meg a házi kedvencek, ő mégis egy felnőtt korú szellem. A fajtája Chesapeake Bay retriever, és ő az egyetlen előre elkészített szellemállat a játékban; az összes többit véletlenszerűen generálja a játék.

 

Mayor Whiskers

A ruházata és neve alapján megállapítható, hogy ez a kóbor macska Brindleton Bay polgármestere. A vele összebarátkozó simek örökbe fogadhatják őt. A fajtája tuxedo/szmoking macska. Az állattemetőben van egy sír, amire Princess Whiskers nevét vésték fel – feltehetően a két macska kapcsolatban állhatott egymással.

 

 

*Az első Forgotten Hollow vámpírtemetője.

Állatorvos karrier – Rendelő és személyzet

Hogyan lehetek állatorvos?

Ahhoz, hogy simünk állatorvos lehessen, rendelkeznie kell egy állatorvosi rendelővel. A rendelő megvásárlása többféle módon is lehetséges, akár a telefonon keresztül, akár a képernyő jobb alsó sarkában található „business” fül alatt. Amint pedig rendelkezünk elég tőkével, meg is vásárolhatjuk saját rendelőnket.

Amint pedig rámentünk a kívánt állatklinika megvásárlására, kiválaszthatjuk a helyét is. Építhetünk magunknak saját, személyre szabott klinikát is, de használhatjuk a játéban már meglévőt is, amely Brindleton Bay-ben található. Én az egyszerűség kedvéért ezt fogom használni, de mint említettem, az ember bármikor építhet magának sajátot.

Ismerkedés a panelekkel

Ha megvagyunk, a telek betöltése után már is az alábbi felugró ablak fogad:

Itt beállíthatjuk a költségeinket, a háztartásbeli, és az állatklinika közt. Ez a lépés azért fontos, ugyanis az állatklinikán a költségek (például az alkalmazottak kifizetése is) ebből a megszabott tőkéből történik. Amint beállítottuk a kívánt összeget, a „confirm transfer” gomb segítségével jóváhagyhatjuk. Később ez az ablak még bármikor előhozható, bármikor változtathatjuk az összegeket, a középső nyilak segítségével pedig meg is cserélhetjük a tőkék állását.

Ha a felugró ablak eltűnt, itt az ideje, hogy megismerkedjünk a Biznisz panellel, amely a képernyő jobb alsó sarkában található kassza ikonra kattintva érhető el.

Itt nagyon sok fontos menüt érhetünk el az állatklinikánkkal kapcsolatban, és számtalan általános információt tartalmaz.

Az 1. pontra kattintva ez az ablak tárul a szemünk elé. Itt beállíthatjuk fentről lefelé a következő dolgokat: Árazás – százalékos értékben megadva. Itt a klinikád és az általad nyújtott szolgáltatások fényében érdemes állítani, kezdetben például érdemes az előre beállított 100%-ot meghagyni, mivel az ügyfelek sokallhatják, ez pedig megjelenhet az értékelési rendszerben. Reklám – Itt különböző csomagokból választhatunk, különböző árkategóriákban, vagy akár mellőzhetjük is a reklámozást a „None” fülön maradva. Gyógyszerek Minősége – ez a menüpont csak később lesz elérhető, egy megvásárolt úgynevezett „perk” segítségével, amiről később lesz szó. És végül Ruházat – itt megszabhajtuk nemek szerint, hogy állatorvosaink milyen öltözetet viseljenek, rendelkezésünkre állnak alapból beállítottak, de mi magunk is hozhatunk létre szetteket.

A 2-es gombra kattinvta láthatjuk az alkalmazottak menüpontját. Kezdetben csupán egy alkalmazott felvételére van lehetőségünk, később azonban feloldhatjuk perkek segítségével a maradék két helyet is.

Lejjebb görgetve láthatjuk a rendelkezésre álló jelöltek listáját. Az arcképük alatt sorban megtekinthetjük a karizma, a kézügyesség, illetve az állatorvosi jártasságukat. Ha jól tudom eleinte mindegyikük egy szinten van, nekem egy korábbi játékom miatt van megnövekedve egyiküknél. 🙂

Amint kiválasztottuk a számunkra szimpatikus alkalmazottat, meg is jelenik a felső panelen, ahol továbbra is láthatjuk jártasságait, illetve innen akár ki is rúghatjuk, előléptethetjük, vagy lefokozhatjuk őket.

A grafikon ikonjára kattintva egyfajta áttekintő információtömeget, illetve statisztikát kapunk. Így az első nap kezdetén még minden érték nullán áll, de később itt lesznek a napi költségeink – részletekre bontva – bevételünk látható. Ezeken kívül egyfajta segítség gyanánt megkapunk 2 tényezőt, amin javíthatnánk a rendelőnk jobbá tételében, illetve egyet, amiben aznap remekeltünk( Ezek listájáról részletesebben a tipp második részében lehet majd olvasni). Legalul pedig az alkalmazottaink „állapotát” láthatjuk.

 

Innen pedig el is érkezünk a már oly sokat emlegetett perkekhez, amelyek bizonyos kisegítő lehetőségeket biztosítanak számunkra. Úgynevezett perk pontok elköltésével válnak lehetővé, melyet karrierünk során folyamatosan szerzünk.

Plusz állatorvos – megnyit egy üres helyet újabb alkalmazott felvételére.

Megnyitja az ellátmány minőségét – elérhetővé válik a gyógyszerek minőségének beállítása.
Állatorvos roham – megnöveli az érkező ügyfelek számát.
Türelmes ügyfelek – az ügyfelek tovább várakoznak az értékelés csökkenése nélkül.
Plusz állatorvos 2 – megnyitja az utolsó üres helyet is állatorvos felvételére.
Inspiráló beszéd – egy új szociális interakciót engedélyez az alkalmazottak felé, a beszéd hatására általában javul a dolgozók munkamorálja.
Olcsóbb tréning költségek – Ahhoz, hogy az alkalmazottak fejlődjenek, különböző tréningre küldheted őket, amik azonban pénzbe kerülnek, ezek ára értelemszerűen csökken.
Jól szervezett – Csökken az esélye, hogy valami „katasztrófa” történjen, amíg nem tartózkodsz a klinikán.
Csökkentett stressz – A vizsgált páciensek stressz-szintje nehezebben növekszik.
Állatorvos köpeny – a ruhatárban elérhetővé válik egy állatorvosi köpeny.

 

A Biznisz panelen még láthatunk 1-2 információt, mint például az ügyfélszámlálót, a profitunkat, az 5-csillagos értékelést, illetve a Simoleon ikonra kattintva elérhetjük a belépéskor látott menüt a tőkék beállításához. Ha viszont mindennel készen vagyunk, akkor az Open feliratra kattintva meg is nyithatjuk rendelőnk kapuit( ugyan ezen gombra kattintva tudjuk be is zárni, ha már nyitva van).

Állatorvosok

Ha megnyitottunk, és végre szeretnénk simünket teljes harci díszben tudni, a megjelenő „Change into Vet Uniform” segítségével át is öltözhetünk a beállított szerelésünkbe, de ha ezt nem tesszük meg, az első páciens ellátásánál a simünk automatikusan megteszi.

Az alkalmazottunk megérkezésével pedig új interakciók érhetők el a „Manage” fület kiválasztva:

  1. Kérje, hogy készítsen… – Itt a rendelőben található gyógyszerespultnál való különböző dolgok előállítására kérhetjük az alkalmazottat.
  2. Fizessen tréningért – Három féle különböző ár kategóriában lévő tréning közül választhatunk dolgozónk számára.
  3. Felelősségek… – beállíthatjuk, hogy a dolgozó csak az állatok ellátásával foglalkozzon, vagy takarítson is.
  4. Ellenőrzés – erre kattinvta kapunk egy rövid kis személyes véleményt az alkalmazottunktól.
  5. Kritizál – negatív hangvétellel kritizálja a dolgozót.
  6. Lefokoz – lefokozza a szintjét.
  7. Elbocsát – kirúgja az alkalmazottat.
  8. Dicséret – értelem szerűen dicséretben részesíti az alkalmazottat.
  9. 2-es szintre előléptetés – több órabérért előléptetésben részesíti dolgozóját.

Így pedig, hogy az alapokkal megismerkedtünk, bele is vághatunk az orvoslás rejtelmeibe a tipp 2. részében!

 

Kattints a tipp második részéhez!