Simnovella kategória bejegyzései

Életem után, halálom előtt

Írta: juhaszgaga
12 éven aluliaknak nem ajánlott!

 

A viharos időben, részegen hajtottam a város utcáin. Zsongott a fejem a szesztől és a megannyi gondolattól. Agyam azon kattogott, amik azelőtt történtek velem. Sajnos elvetettem a sulykot, talán nem kellett volna olyanokat mondanom Caroline-nak, amik akkor elhangoztak a számból. Dühös voltam, nagyon, de már nem tudom visszafordítani az elmúlt napot.
Ugyanakkor ő is mondott nekem olyanokat, amiért a szeszhez fordulhattam. Azt mondta nem szeret, azt, hogy inkább meg se ismert volna. Nem is mentem vissza hozzá… pont ezért…
Ránéztem az órára: 10:52.

Picture

Hirtelen, gondolataimból feleszmélve éreztem valamit, de csak egy pillanatra. Hideg fuvallat futott végig a kocsin, holott minden ablak zárva volt. Gyorsan körülnéztem, de senki nem volt ott, mégis úgy éreztem, mintha valaki figyelne.
De mikor újra az úttestre néztem, már csak egy vörös kamiont láttam, ami a vizes úton megcsúszva az oldalával felém hajt.
Majd egy nagy csattanás. Kirepülök a szélvédőn, és a nedves füvön landolok.

Picture

Meghaltam. Nem éreztem fájdalmat, csak úgy ott voltam. A lelkem nem szállt ki a testemből, nem láttam magamat a testemen kívül, mint ahogy sok helyen lehet olvasni. Nem. Csak ott feküdtem, mozdulatlanul, a környezetemről tudomást véve.
Hirtelen egy pillanatra a kocsitörmelékek és az eső csapkodásának zaja megállt. A kocsimban felkapó tűz ropogása is elhalt. Odanéztem, minden mozdulatlan volt. A kamionból felém rohanó férfi is mozdulatlanul állt. Mint amikor egy filmet megállítanak. Csak egy alakot láttam mozogni.

Picture

Egy hölgy volt az. Fekete ruhát viselt, arcát fátyol takarta. Haja éjfekete volt. Lassan, nesztelenül felém suhant. Suhant, mintha a lába nem is érintené a földet. Lehet, hogy nem is érte.
Közelebb ért hozzám, és az arcát jobban ki lehetett venni. Sápadt volt, szeme halványkék, szája vörös volt, akárcsak a mellkasomból szivárgó vér. Arca kifejezéstelen, már-már rideg volt.
– Üdvözöllek, George – szólalt meg lágy, kellemes hangján.
– Ki vagy te? – kérdeztem vissza erőtlenül. Alig bírtam formálni a szavakat a tüdőmből szökő levegő miatt.
– Jól tudod, ki vagyok, George – felelte nyugodtan.

Picture

Van, aki kaszást lát halálakor, van, aki a halott szeretteit. Egyesek fényes alagútról beszélnek, mások a súlytalanságról. De én nem éreztem ilyesmit, és nem is láttam a kaszást. Én a halál angyalát láttam, ahogy lassan letérdel mellém, és a fülemhez hajol.
– Megcsókolhatlak, George?
Meg akarsz halni? Ez a mondat egyet jelent az angyal szavával. Nem tudtam a választ. Annyi minden történt velem az elmúlt napokban, hogy nem akarok ekkora űrt itt hagyni.
És Caroline… Most biztos a szobájában sír, és a pokolba kívánna engem. Lehet, hogy már el is költözött, összepakolt, és valamelyik barátnőjénél tölti az éjszakát.
De én ezt nem akarom. Még egyszer újra a karomba akarom zárni. Még egyszer érezni szeretném azt a szeretet, amit felém sugárzott nap mint nap. Szeretnék tőle elbúcsúzni…
– Nem… – válaszoltam. – Nem akarom. Még nem.
– Ugyan mi célból? – kérdezte felegyenesedve az angyal.

Picture

– Nem akarok… ekkora űrt… magam után hagyni – válaszoltam levegő után kapkodva. – Caroline az én… életem… El akarok tőle… búcsúzni…
Az angyal rideg arca hirtelen finommá vált, az együttérzés leghalványabb jelét láttam rajta vetülni. A szemembe nézett, mintha olvasna a gondolataimban, szándékomban.
– Látom benned azt a szeretet, amit nagyon kevés haldokló sugároz magából. Te nem a halált választanád, inkább az életet, hogy helyrehozd a hibáidat. Kevesen mernek ilyen kijelentést tenni életük legnyugodtabb pillanatában. Épp ezért megengedem, hogy visszatérj.
– Köszönöm – válaszoltam, de az angyal mintha nem is figyelt volna rá.
– Helyrehozhatod a hibát, mit életed utolsó napjaiban követtél el. Elbúcsúzhatsz azoktól, akiktől el akarsz. De egy napnál többet sajnos nem tudok adni, az Istened nem engedi. Az óra ébredésed után visszafelé fog járni egészen eddig a pillanatig. Menj, és ne pazarold el ezt a lehetőséget.

Picture

Hirtelen az angyal képe semmivé lett. A körülöttem mozdulatlanul álló világ hirtelen köddé vált, és éreztem, ahogy a semmiben zuhanok. Zuhanok és zuhanok. Majd hirtelen feleszméltem egy szobában.
Mint egy álom, úgy éreztem az elmúlt képeket. Csak egy álom volt, nem valóság. Nem haltam meg. Megkönnyebbültem.
A város szélénél lévő motelban ébredtem. A napfény az arcomba sütött, perzselte a bőröm. Lassan felültem a kényelmetlen matracról. Rögtön az álmom járt az eszemben. Annyira… valóságos volt.
Nem! Nem lehetett valóság, hiszen pont most ébredtem fel belőle.
De mégis… mintha megvilágított volna bennem valamit… Tegnap ezt még nem éreztem. Tegnap ez még meg se fordult a fejemben a hatalmas egóm miatt…
A bocsánatkérés.

Picture

A tegnapi vitánk eléggé hangosra és hosszúra sikeredett. Caroline az állandó távollétemet kifogásolta, a folytonos buliba járásomat, én pedig a visszafogottságát, a „minden bajt kerüljünk el” hozzáállását. Ez végül azzal folytatódott azzal, hogy egymás fejéhez vágtunk minden régi sérelmet, majd az egész azzal zárult, hogy szívesebben találkozott volna egy csövessel azon a bulin, mint velem. Erre én fogtam magam, és az éjszakát tőle távol töltöttem. Nem is hívott föl, hogy mi van velem, de valójában nem is vártam el tőle. Én is vágtam hozzá bántó dolgokat, Én is folytattam a vitánkat, és most biztos ÉNmiattam ostorozza magát a szobájában.
Ezt nem hagyhatom!
Azonnal felkaptam a dzsekimet, és minél gyorsabban a házunkhoz hajtottam.

Picture

A házhoz érve vegyes érzelmek kerítettek hatalmukba. Leginkább azon hezitáltam, hogy tényleg bocsánatot akarok-e kérni. Hiszen csak egy ostoba álom miatt határoztam el, hogy belevágok ebbe. Akár vissza is ülhetnék a kocsimba, majd elhajtanék valamerre, hagyva, hadd rágódjon.
Hiszen én sosem mondtam, hogy megbántam volna a megismerkedésünket.
De ha meg hagyom őt itthon senyvedni, akkor meg az én lelkemen fog száradni a szomorúsága. Az a szomorúsága, amit mindig is el akartam kerülni…
Végül vettem egy nagy levegőt, becsuktam a kocsim ajtaját, majd a verandára léptem. Beletettem a kulcsot a zárba, majd elforgattam, és az ajtó lassan kinyílt.

Picture

Az előszoba képe alig változott. Mindössze pár doboz hevert a cipős-szekrény mellett, amik egymásra voltak pakolva. Oda sem kellett mennem hozzájuk, rögtön sejtettem, hogy mik azok. De biztosra akartam menni, hogy tényleg az-e, amire gondolok. Kinyitottam a legfelső dobozt, és ismerős tárgyakat véltem látni.
Elköltözik. Úgy emeltem ki a közös képünket a dobozból, mintha valami idegen holmi lenne. Elköltözik. De miért? Folytattam a tárgyak átkutatását, csupa ismerős holmi, amik eddig a ház szobáit díszítették.
Hirtelen meghallottam Caroline hangját, amint beszél valakivel, minden bizonnyal telefonon, ugyanis a válaszokat alig hallottam. Caroline hangja néha el-el halt, néha pedig szipogás törte meg a mondatait.
– Igen, biztos vagyok benne! Már össze is pakoltam. Még ma este ott leszek.
A beszéde egyre hangosabb lett, míg végül fel is tűnt az egyik fal mögül. És megpillantottuk egymást.

Picture

Egy örökké tartó pillanatig egymás szemébe néztünk. A szeme karikás volt a sírástól, és minden bizonnyal a kialvatlanságtól. Arca beesett volt és szomorú. Telefonja a füléhez volt emelve, nem szólt bele, csak nézett engem. Hálóköntösben volt, mint aki még csak most kelt ki az ágyból, már ha látott ágyat az elmúlt pár órában…
– Most leteszlek, Sarah – szólt bele a telefonba, megtörve a köztünk lévő végtelen csendet.
A készüléket most két keze közé szorította. Egy pillanatra arca felvidult. Egy pillanatra. Aztán könnyekben tört ki:
– Hogy kerülsz ide, George? – szipogott egy nagyot. Úgy éreztem, mintha a szívemet ebben a pillanatban akarnák összeroppantani. – Azt hittem… hogy elhagytál.

Picture

Odarohant hozzám, és átkarolt. Szoros ölelése annyira hiányzott, mint narkósnak a napi adagja. Könnyei átjutottak a ruhámon, és a vállamon folytak végig.
– Nem hagytalak el – válaszoltam, és még jobban magamhoz öleltem. Caroline halk sírása szívfacsaró volt. – Mindennél jobban szeretlek.
Varoline hirtelen elengedett. Könnyei azonban kétszeres dózisban hullottak a szeméből.
– Nem, ne mondj ilyet! – kérlelt. – Azok után, amiket mondtam, nem érdemellek meg!
– De igen, megérdemelsz – feleltem, és próbáltam megfogni a kezét, de ő elkapta tőlem.
– Nem, dehogy! Olyanokat mondtam rád, amiket megbántam, de ezt már nem tudom helyrehozni. – A hangja hirtelen elcsuklott. – Félek, hogy legközelebb annyira rosszat fogok mondani, hogy azt már te nem bocsájtod meg.

Picture

Szemétláda! Te ingyenélő barom! Szart se csinálsz, csak a haverjaiddal piálgatsz, rám meg sose gondolsz?!
De igen, csinálok valamit! Dolgozok! Ha nem lennék, akkor sehol se lenne a házunk és az életünk! Ülhetnénk a szemétdombon, a seggünket meg ehetné a mocsok, meg a kosz. De én még a szart is kidolgozom magamból, de semmi hálát nem kapok!
Az emlékképek kalapácsa nagy erővel ütötte a fejemet, miután Caroline aggodalmát elmondta.
Nem! Nincs igazad! Én is mondtam olyanokat, amiket nem kellett volna!
– Sajnálom! – válaszoltam. Caroline hirtelen elhallgatott. Nem szipogott, nem is sírt, a könnyek megfagytak az arcán. – Sajnálom, hogy elhanyagoltalak, hogy nem figyeltem rád, amikor kellett volna.
– Hogy lehetsz ennyire idióta! – tört ki Caroline-ból újra a sírás. – Hülye vagy, ha ezek után még mindig azt hiszed, hogy egy ilyen nő kell melléd!

Picture

Hirtelen odaléptem hozzá, megfogtam a fejét, és megcsókoltam. Napok óta most először. Szája nedves volt a sírástól és a potyogó könnyektől, amik akkor hirtelen megszűntek potyogni.
– Most már elhiszed, hogy te vagy a nekem való?
Majd újra megcsókoltam. Caroline nem ellenkezett, nem tolt el magától, pedig ezt vártam volna tőle azok után, hogy magát ostorozta. Nem, éppen hogy ő is még jobban belemerült ajkunk táncába.
– Szeretlek – mondta egy levegővételnél, majd újra összeforrt a szánk.
Az elmúlt napok csúcspontja volt ez a pillanat. A sok feszültség, ami köztünk volt, most eltűnt. A csók szinte mindezt kitörölte.
Kezdett egyre vadabbá válni a csókolózásunk, már azt sem tudtuk, melyik nyelv kié. Lassan megszabadítottam a hálóingjétől. Caroline cserébe az ingemet tépte le rólam, majd a pólómat.

Picture

Behátráltunk a szobába, el nem engedve a másikat, majd becsaptuk az ajtót. Mind a ketten az ágyra ugrottunk. Caroline levette a még fent levő felső réteget, majd újra csókolózásba forrtunk össze.
– Észbontó vagy – lihegtem egy újabb levegővételnél.
–  A java még csak most jön! – mosolygott, majd kezével egyre lejjebb hatolt a hasamon.
Caroline kikapcsolta az övemet, majd ezek után életem egyik legjobb ágytornáját tudhattam magam mögött.

Picture

Kifáradtan, feküdtünk az ágyon. Caroline a mellkasomra támaszkodva fürkészett engem, s én is hasonlóan cselekedtem. Hallgattuk egymás sóhajait, közben szemünk egyfolytában a másikat kémlelte. Egy hét után most először kerültünk ilyen közel egymáshoz, azelőtt még a csókot is hanyagoltuk. Csak a feszültség nőtt bennünk. De azt most leadhattuk.
Sóhajaink halk, egyenletes zaját Caroline lágy hangja törte meg:
– Hiányoztál nekem – mondta, mire én egy csókot nyomtam a homlokára. – Azt hittem, hogy elutaztál a bátyádhoz, hogy nem akarsz többet látni.
– Ne butáskodj! Nem tennék veled ilyet. Hiszen szeretlek. – Majd újra megcsókoltam.
Rövid hallgatás állt be kettőnk között. Csak az óra tiktakolása volt az, ami a mi sóhajainkon kívül jelen volt a szobában. Mintha az utcazaj is elhalt volna. Mintha csak a szoba és mi léteztünk volna, más nem.

Picture

– Szeretlek – törtem meg végül én a csendet. – Habár az utóbbi napokban seggfejnek tűnhettem, de azért dolgoztam annyit, hogy neked jó legyen. Sajnálom. Mostantól jobban fogok rád figyelni.
– Ahogy én is – felelte Caroline. – Túlságosan negatívan álltam hozzá a dolgokhoz, nem figyeltem másra, csak magamra. Elhanyagoltalak én is.
– De emiatt ne ostorozd magad! Voltak és lesznek is hullámvölgyeink. Azzal nem lesz semmi se jobb, hogy magadat hibáztatod. Én is ugyanúgy lehetek a ludas…
Újabb csend állt be. Caroline kibújt az ölelésemből, a szekrényhez lépett, majd felvett egy ruhát. És én csak csodálattal néztem, ahogy öltözködik. Miután végzett, odalépett hozzám, megcsókolt, majd kilépett a szobából, hogy valami kaját csináljon.

Picture

26 évem alatt megtanultam, hogy semmi sem az, aminek látszik – legalábbis nők terén. Lehet csinos, dögös, jó az ágyban, azonban, ha mint ember elbukott, már nem biztos, hogy jó lenne egyáltalán tervezni vele. Álarcok mögé bújva élnek azok a nők, akik mindössze az ágyban akarják jól érezni magukat.
De Caroline nem ilyen. Noha csinos és dögös, sosem volt az a fajta nő, aki könnyen adta volna magát. Jól tudom, hiszen fél évembe telt, mire összefüggő mondatokban tudtunk beszélni egymással, majd egy évre rá már kapcsolatban is voltunk. És még most is. Igaz, vannak hullámvölgyeink, néha hegyeink, de ez alatt a két év alatt sokkal több jó dolog történt, mint rossz.

Picture

Lassan lekászálódtam az ágyról, majd a fürdőszoba felé vettem az irányt. Hideg vizet fröcsköltem az arcomra, majd a tükörbe néztem. Egy magabiztos, boldog férfit láttam. Boldog voltam, hogy van egy ilyen barátnőm, és ezért minden nap érdemes felkelni. Megengedtem a csapot, jól megmostam hideg vízzel az arcomat, majd újra a tükörbe néztem. De a tükörképem mögött állt még egy másik alak is.
Egy sötétruhás, sápadt asszony állt mögöttem fátyollal takart arccal: az álmomban megjelenő halál angyala volt az. Szóra nyitotta a száját:
– Üdvözöllek, George!
Azonnal megfordultam, de nem állt mögöttem senki. És mire a tükörbe néztem, az asszony is eltűnt. Mint jéghideg zuhany, úgy ért ez a látomás.
Biztos csak képzelődtem, hisz ki voltam fáradva… De… Nem, nincs de! Álom volt, és kész!

Picture

Lassan visszabotorkáltam a szobába, majd felvettem a nadrágomat. Ránéztem az órára: 11 óra 2 perc. Csakhogy az óra visszafelé járt. Megdörzsöltem a szememet, majd újra szemügyre vettem a szerkezetet. Most már 11 óra 1 percet mutatott, és a másodpercmutató ugyanúgy visszafele járt.
Kihajoltam az ajtón, és Caroline felé kiabáltam:
– Hallod? Mikor romlott el ez az óra?
– Milyen óra?
– Az, ami itt van a szobában!
– Azt ne mondd, hogy elromlott. – Hallottam egy konyhatörülköző csattanását, majd Caroline lépéseit közeledni.
Belépett a szobába, majd ő is szemügyre vette az órát. Értetlenkedve nézett rám.
– Semmi baja. Jól jár.
Elkerekedett szemmel néztem vissza rá:
– De visszafele jár, nem látod?
Kereken 12 óra
– Mikor ettél utoljára? – fogta meg fejemet Caroline. – Gyere, mindjárt kész a kaja. Ha még nem égett oda.
Azzal kiviharzott a szobából, belém pedig a felismerés villáma csapott.

Picture

Nem álom volt! Tényleg meghaltam abban az autóbalesetben. Tényleg láttam az angyalt megjelenni, majd azt, hogy megkegyelmez nekem.
Azonban az óra ébredésed után elkezdi számlálni új életed 24 óráját.
Erre az órára célzott hát az angyal? Hogy tényleg elkezdi a 24 órámat visszaszámolni?
Meg fogok halni! Pedig még annyi mindent kéne tennem az életben. Ideáig azt hittem, csak álom volt az egész, de kiderült, hogy nem. Úgy éreztem, rögtön össze fogok esni.
Imádom Caroline-t, nem akarom őt itt hagyni. Nem akarok ekkora fájdalmat okozni neki.
Idióta, akkor mi a frásznak jöttél vissza!?

Picture

Mindenki szokott néha olyanokat álmodni, hogy utána legalább egy napig más embernek hiszi magát. Hirtelen megváltozik az ízlése, megszereti a gombás pizzát, vagy azt a gulásh levest, vagy mit. Aztán, ha újra elalszik, ezek vagy megmaradnak, vagy eltűnnek. Egy ilyen álom hatására akár bátorságot is meríthetünk, vagy épp mély depresszióba eshetünk.
Én épphogy bátorságot kaptam, ugyanis azt hittem, hogy ha meghalok, akkor Caroline nem fogja megtudni, hogy mennyire szerettem.
De most, hogy kiderült, mégis meg fogok halni, már teljesen feleslegesnek véltem ezt. Egyáltalán mire volt jó, hogy visszakönyörögtem magam? Hiszen így még nehezebb lesz elszakadni tőlem. És nekem is tőle…

Picture

Megpróbáltam lelket önteni magamba, és valami másra terelni a gondolataimat. Egy új járgányra, egy új lakásra, vagy valami másra. De végül mindegyikről Caroline-ra asszociáltam.
Hogyan fogom elmondani neki? Elmondjam-e egyáltalán, vagy léceljek le? Mit csináljak?
Nagy levegőt vettem, és kiléptem a szobából. Már érezni lehetett a makaróni illatát, amit Caroline készített. Leültem az asztalhoz, és csak akkor vette észre, hogy ott vagyok, mikor egy fakanálért nyúlt.
– Azt hittem, még pihensz – mondta, majd megkavarta az ételt. – Még nincs kész a makaróni.
– Nem baj. Csak kijöttelek nézni.
– Miért? Annyira jó volt az első menet?
– Most nincs erőm másodikhoz.
– Nekem sincs, csak próbáltam kihúzni belőled egy épkézláb mondatot. – Kavart még egyet a makarónin, majd letette a fakanalat, és velem szembe ült le.

Picture

– Látom rajtad, hogy valami aggaszt – fürkészett a szememben. – Mi a baj?
-Semmi, tényleg – füllentettem, majd elkaptam a tekintetemet Caroline-ról, és az asztallapot bámultam.
– Látom rajtad, hogy nincs. Talán az a gond, hogy el akartam költözni? Figyi, még ma visszapakolok, és aztán…
– Nem ez a probléma – szakítottam félbe erősen megnyomott hangommal. Ugyanebben a pillanatban már meg is bántam, ugyanis Caroline fürkésző tekintetétől most már nem tudtam szabadulni.
– Akkor mi?

Picture

Rövid csend következett. A makaróni rotyogott a tűzhelyen, az autók zaja behallatszódott az ablakon. Próbáltam valami épkézláb magyarázatot adni a pillanatnyi viselkedésemre.
Nem mondhatom el, hogy meg fogok halni, őrültnek tekintene. De akkor mit mondjak neki? Vagy ne is mondjak inkább semmit?
– Figyelj – kezdtem komolyan a monológomat. – Mikor eljöttem innen átgondoltam pár dolgot. Amiket mondtál, igazad volt, ettől menekültem el. Ugyanakkor átfutott az agyamon, hogy mi lenne velem nélküled.
Caroline arcán hirtelen szomorúság futott át.
– Talán egy roncs lennék, vagy nem tudom. De biztos nem az, aki most. Most örülök az életemnek, örülök annak, hogy vagy nekem.
– Én is ugyanígy érzek – válaszolta nagyot nyelve Caroline.
– De ha meghalnék…

Picture

Caroline arcán most erőteljesebben átfutott a szomorúság, szeme megtelt könnyel. Arcát a kezébe temette, majd zokogni.
–  Ne mondj ilyet! Nem, még csak eszedbe se jusson!
–  Sajnálom, de ezt fel kellett vetnem.
–  Ugyan miért? Hogy még jobban kikészüljek?
– Olyan munkám van, ahol elég egy rossz lépés, és máris egy munkagép alá kerülök. Vagy kettészel egy visszacsapódó drót. – A szívverésem az egekben, alig bírtam nyelni a sok adrenalintól. – Akkor mit tennél?
– Komolyan? – kérdezte vissza.

Picture

Bólintottam, mire Caroline felállt, és elkezdett ide-oda járkálni az asztal másik oldalánál. Egy könnycsepp végiggördült az arcán, de semmi több. Gondolkodott a válaszán, habár már láttam rajta, hogy a választ rég tudja.
Az asztal fölé hajolt, rátenyerelt, majd halkan válaszolt.
– Odaállnék a drót elé. Mert én meg is halnék érted. Vagy veled. De nem bírnám elviselni, ha nem lennél nekem.
Bólintottam.
Nem bírná elviselni. Meghalna velem. Talán ez nem is lesz olyan nehéz. Majd ma este megint azon az úton fogok menni, ahol tegnap meghaltam. Hiszen akkor egyikünknek sem kéne a másik hiányától aggódni, együtt leszünk a túlvilágon. Nem kell félni attól, hogy a másik meghal, mind a ketten meg fogunk…

Picture

– Basszus! Odaégett a makaróni! – kiáltott fel Caroline, mire ugrottam egyet a székben. Eddig nem is éreztem az égett szagot, most hirtelen megcsapta az orromat. Caroline azonnal ablakot nyitott, majd a felszálló fekete füstöt az ablak felé terelte. – Ennyit a nagy ebédről.
– Szerintem rendeljünk pizzát – vetettem fel óvatosan.
– Remek ötlet – bólintott. Felkapta a tűzhelyről a lábast, majd kiment, hogy kidobja a tartalmát.
Meghalna velem… De mégsem ölhetem meg, hiszen szeretem őt. Ha meg meghalok, akkor azzal valójában sokkal nagyobb fájdalmat okozok neki, mintha életben maradna és szenvedne. Hiszen így az életét veszem el… Egy ártatlan életét…

Picture

A pizza elfogyasztása után leheveredtünk a kanapéra. Eleinte csak bámultuk egymást, azután pedig  hosszasan beszéltünk hétköznapi dolgokról, hogy Caroline milyen festményt tanulmányozott. A gondolatmenetemet Van Gogh képeivel kapcsolatban végül a hirtelen felkiáltása szakította félbe:
– Tényleg, majdnem elfelejtettem. Evelyn bulit akar csapni.
– Evelyn? – kérdeztem vissza. – A barátnőd?
– Inkább munkatárs – javított ki, majd folytatta. – Hétfőn fog nyílni a képeiből kiállítás, és ezért minden dolgozót meghívott magához egy kis előestére. Lesz kaja, pia, művészet.
– Más szóval egy csomó depis ember fog egy helyen összegyűlni?
– Ne indulj ki Van Goghból. De nem is kell nagy tömegre számítanunk, úgy húszan leszünk.
– És mikor lenne?
– Ma este 11 órakor.
– 11-kor? Ez biztos?
– Igen, miért?

Picture

Este 11 óra! Akkor haltam meg! Felvidultam, nem is tudtam, miért. Csak annyira megörültem ennek az időpontnak.
– Akkor… elmegyünk?
Caroline és én egy kocsiban fogunk ülni. Ugyanazon az úton fogunk menni, mint akkor. Nem is értem, hogy lehet valami ennyire tökéletesen időzítve. Így legalább nem kell indokkal elcsalnom Caroline-t, első sorból fogjuk tapasztalni az öröklét végtelen világát.
– Igen – feleltem, majd összecsaptam a tenyeremet. Ránéztem a digitális órára: 5:12. Felpattantam: – Készülődjünk akkor, mert mindjárt lekéssük.
– Miért lettél ennyire lelkes?

Picture

Meg fog halni velem. Ilyen egyszerű. Nem is kell ezt túlbonyolítani. Itt ül mellettem a kocsiban, nemsokára 11 óra. Nemsokára mindketten együtt leszünk a túlvilágon.
– Nagyon örülök, hogy eljössz velem – felelte izgatottan. – Annyira kíváncsi vagyok, mit fogsz szólni Evelyn műveihez.
– Én is – feleltem, majd rámosolyogtam.
Ránéztem a kocsim órájára: 0:04. Mindjárt…

Picture

Épp elhaladtunk egy buszmegálló mellett, amikor Caroline újra megszólalt.
– El sem hiszed, mennyire hálás vagyok neked azért, hogy most együtt mehetünk a partira. Tegnap még álmodni se mertem volna erről.
– Hogyhogy?
– Mert… egyedül nem akartam volna elmenni. Életem szerelmével akartam erre elmenni.

Picture

Élete szerelme… Élete… szerelme…
Az út végén már kezdtem látni a vörös kamiont, amikor átfutott bennem egy gondolat. Csak egy kósza gondolat, egy aprócska szellő, ami akkor egy megváltoztathatatlan döntés meghozója volt…
Egy olyan döntésé, amit már nem tudok megváltoztatni…
Egy nagy csattanás. Kirepülök a szélvédőn, és a nedves füvön landolok.
Meghaltam, nem éreztem semmit. A környezetem egyetlen mozgása egy sötét alak halk suhanása volt. Rögtön felismertem az angyalt.
– Most már készen állsz, George?
– Igen.
– Megcsókolhatlak?
– Igen.
Az angyal kiterjesztette szárnyát, az általa keltett légáramlat lágyan simogatta az arcomat. Megkönnyebbültem, és már vártam is a túlvilág eljövetelét, amit az angyal egyre közeledő ajkai hoztak el számomra.

Picture

Mint mindenkinek, nekem is lepergett a szemem előtt az életem. Az életem… szerelme. Caroline. A barna, lágyan leomló hajzuhataga, amint végigsimul a testemen. Puha, édes szája, ami az én számhoz ér. Gyönyörű, aranybarna szeme, amelyben örök szeretet sugárzik. Az életét betöltő szerelem… És itt a film véget is ért. Életem értelmét ő adta, más nem is létezett rajta kívül. A film véget ért, és visszacsöppentem egy pillanatra a valóságba. Ránéztem az anyósülésre, és mosollyal az arcomon merültem az öröklét mélységébe. Örültem, hogy az ülés üres, és senki sem ült benne.

Picture

Vége!
Írta és illusztrálta: juhaszgaga

Az utolsó verseny

Írta: Greg Samsa

 

Picture

Na, cső! Még nem ismerjük egymást, hadd mutatkozzam be! Tony Williams vagyok, és tegnap haltam meg. Nem, ne parázz, nem vagyok szellem! Tudod, mit, inkább mindent elmesélek!
Már tizenéves koromban sem voltam éppen jófiú. Ittam, bekerültem egy bandába, kukákat döntögettünk, falakat firkáltunk össze, egyszóval minden hülyeségben benne voltam. Amint meglett a jogsim, én is részt vettem utcai versenyeken. Eleinte csak szórakozásból csináltam, később viszont rájöttem, hogy mennyi lét tudok vele szerezni.

Picture

 Egyik éjjel egy ellenségemmel, Mike- kal kellett kiállnom, akit teljes szívemből gyűlöltem. Azt hiszi, hogy ő nagyobb mindenkinél, és még a barátait is kibeszéli a hátuk mögött, amiért már többen otthagyták. Gondoltam, lenyomom a srácot, ő meg elveszíti azt a kevés hírnevét is, ami maradt neki. Az egyik parkolóban várt rám, ahonnan kimentünk az utcára versenyezni.

Picture

 A „rajtnál” álltunk, teljesen készen az estére. Egy ismerősünk visszaszámolt, majd jelzett, hogy indulhatunk. Gázt adtam, és próbáltam minél gyorsabban hajtani a nagyváros lepukkant részén.

Picture

 Minden jól ment: szépen bevettem a kanyarokat, a kocsim is tökéletesen működött, mégse tudtam lehagyni Mike- ot. Nem engedhettem, hogy megelőzzön! Egyre jobban nyomtam a gázt, a verdám elérte a végsebességét, a kettőnk közötti távolság pedig egyre nőtt.

Picture

 „Nyerni fogok”– gondoltam, elfeledkezve az éles kanyarról, ami közeledett. Amikor észrevettem, mi van előttem, próbáltam fékezni, és őrülten tekertem a kormányt, de már késő volt.

Picture

 Nem tudtam bevenni! Egy hangos puffanással a falba csapódtam. Amikor magamhoz tértem, egy csuklyás alak állt mellettem.

Picture

 – Haver, állati a jelmezed! – nyögtem oda az ismeretlen fickónak.
– Ha valóban csak egy jelmez lenne, akkor megköszönném – morogta valami túlvilági hangon. Kicsit megijedtem.
– Ki vagy? – kérdeztem tőle, miközben felültem, bár kezdtem sejteni az igazat. „Nem, ez nem lehet. Hiszen ő nem is létezik!”– próbáltam elhessegetni a rossz gondolatokat, melyek mellett az a tény is érvelt, hogy nem fájt semmim. Egy ilyen balesetet nem úszhattam meg sérülés nélkül.

Picture

 – Tudod te jól, ki vagyok – felelte. – A nevem Halál, és azért jöttem, hogy magammal vigyelek.
– És, ha én nem akarom? – kérdeztem. Nem akartam, hogy így érjen véget minden. Nem akartam egy lúzer lenni, aki nem csak kikap Mike- tól, de még az életét is elveszíti egy idióta kanyar miatt. Nem, és nem!
– Olyan nincs. Vagy velem jössz, vagy velem jössz – közölte. – Nincs több lehetőség.
– Csak egy napot kérek! – könyörögtem. – Csak hadd éljem újra ezt az egy napot!
Majdnem elsírtam magam, de nem hagyhattam, hogy férfi méltóságom utolsó darabkája is szilánkokra törjön. A csuklyás pár pillanatig csendben maradt, majd így szólt:
– Rendben. Egy nap, semmi több.
– Köszönöm! – mondtam lelkesen.
– Azalatt viszont senkinek nem beszélhetsz arról, hogy mi vár rád, ha nem akarod a világ vesztét okozni.
– Jó, jó. Van még valami? – kérdeztem türelmetlenül.
– Igen. Ne akard megakadályozni a végzeted! Éjfélig mindenképpen eltávozol az élők sorából. Ha nem a baleset végez veled, akkor valami más.

Picture

 Másnap otthon ébredtem, a saját szobámban. Egy bérházban lakom, és ez az egy szoba tetszik csak nekem a lakásban. A többit át kellene festeni, de túl lusta vagyok hozzá. Nem tudtam, milyen nap lehet, ezért megnéztem a naptárban, és láttam, hogy ma lesz a verseny.

Picture

 Egész nap az álmomon gondolkoztam, ami teljesen valósnak tűnt. Tisztán emlékeztem arra, hogy tegnap beültem a verdába, próbáltam lerázni Mike- ot és meghaltam. Nem értettem, hogy emlékezhetek úgy egy rémálomra, mintha valóban megtörtént volna. Elmélkedésemből a mobilom csörgése térített vissza a Földre.

Picture

 Jessica volt az, és megkérdezte, át tudok-e menni hozzá. Valami fontos dologról akart velem beszélni. Furán éreztem magam, hisz tegnap, ugyanebben az időpontban ez a beszélgetés már megtörtént. Akkor nemet mondtam, mert nem érdekelt, mit akar a csaj. A tavalyi egyéjszakás kalandunk óta nem kerestük egymást, se neten, se telón, se máshogy.
– Igen, persze, hogy átmegyek – válaszoltam kissé zavartan. Nem tudom, miért egyeztem bele, talán azt reméltem, hogy nem halok meg, ha kissé kedvesebb leszek. Lehet, hogy a Halál csak próbára akar tenni, és nem visz magával, ha látja, hogy kezdek javulni. Már tudtam, hogy a tegnap eseményei valóban megtörténtek.

Picture

 A lány egy csecsemővel a karján nyitott ajtót. Nem vagyok oda a kölykökért, de ő nagyon aranyos volt.

Picture

 – Ki ez a gyerek? – Kérdeztem, miután leültünk a nappaliban.
– Miatta hívtalak. Tudom, hogy mi nem vagyunk egy pár, és nem érzel irántam semmit, de úgy gondolom, hogy tudnod kell róla. – Itt megakadt egy kicsit, majd folytatta. – Ő itt Kyle, a te fiad.

Picture

 – Mi van? – kérdeztem ijedten és kissé dühösen. – Ez nem lehet igaz! Azt állítottad, hogy szedsz tablettát! Legalább vetetted volna el! – ordítottam, mire a lány megijedt.

Picture

 – Nem volt szívem hozzá – válaszolt könnyes szemmel. – Ha nem akarod, nem kell soha többé találkoznotok, csak úgy éreztem, illene tudnod róla.
– Most már mindegy. Kösz, hogy szóltál – mondtam lemondóan. Most már tudtam, miért hívott át a verseny előtt. Eleinte úgy éreztem, hogy mégse kellett volna eljönnöm, de az igazság akkor is igazság, ha én nem ismerem. Talán jobb is, hogy egy ekkora dolog nem marad előttem titokban.

Picture

 Dühös voltam magamra, amiért azon a bizonyos éjszakán nem vigyáztam eléggé, majd eszembe jutott valami. Egy emlék. Kis gyerek voltam, és arról beszélgettem az akkori egyetlen barátommal, hogy felnőtt koromban lesz egy szép feleségem, és sok gyerekem. Én egyke vagyok, tudom, milyen rossz testvérek nélkül felnőni, olyan emberek nélkül, akikre mindig számíthatok, akik mindig ott vannak mellettem, még akkor is, ha a szüleim nem törődnek velem. Ők megóvhattak volna, hogy azzá váljak, aki vagyok. De most már totál mindegy, hisz úgyis meghalok. A halál nem viccelt, és szerintem próbára se akart tenni.

Picture

 – Ne haragudj – mondtam pár perc múlva a lánynak. – Nagy rajtam a nyomás, meg ma végem lesz… mármint nem szó szerint, hanem tudod, szóval nem akarok veszíteni este. – Majdnem elszóltam magam. Szerencsére Jessica nem vette észre, hogy valamit titkolok. Már csak az kellett volna, hogy elhozzam az apokalipszist. – Egyébként nagyon aranyos a kicsi – mondtam, és indulás előtt megsimogattam a szobában aludni próbáló gyerekem fejét, majd elköszöntem mindkettőjüktől.

Picture

 Éjszaka volt, a sötétben az utcai lámpák és a kocsim fényszórói jelentették csak a világosságot. Készen álltam mindenre: a versenyre, a halálra, és próbáltam elfogadni a tényt, hogy apa lettem – vagyis voltam. Végigszáguldottam a „pályán”, és figyeltem minden kanyarban. A futam végén a haverjaim engem ünnepeltek. Boldog voltam, hiszen sikerült megszégyenítenem Mike- ot, de ez a boldogság nem volt teljes.
Üresnek éreztem magam, mint ahogy minden verseny, buli vagy egyéjszakás kaland után. Valami hiányzott, de nem tudtam megmondani, hogy mi, és úgy éreztem, már soha nem is fogom. Nem maradtam, hanem köszönés nélkül otthagytam barátaimat és autóba szálltam.

Picture

 „Meg fogok halni” – gondoltam. – „A Halál megmondta.” Egy napot kértem, és ez nagy hatással volt rám. Találkoztam Kyle- lal, legyőztem Mike- ot, és rájöttem az élet értelmére. Amit eddig csináltam, még nem az volt… amit eztán tennék, na, az lenne az igazi élet. De már nem fogom mindazt megtenni. Nem lesz családom, nem nevelem fel az egyetlen fiam és nem találom meg az igaz szerelmet. Szomorú voltam, mert bármennyire is szerettem volna megváltozni, és folytatni mindent jobb emberként, már nem tehettem, hiszen ez volt az utolsó napom.

Picture

  Egy nem túl forgalmas úton egyre csak gyorsítottam, egészen addig, míg el nem értem a végsebességem, majd a legközelebbi fa irányába fordítottam a kormányt. A Halál már várt rám.

Picture

 – Á, megérkeztél! – mondta, miközben egyre világosabb lett, és a kettőnket megvilágító fény már kezdte bántani a szemem. – Azt hittem, nekem fog kelleni cselekednem.

Picture

 – Látod, itt vagyok, önként – feleltem viccelődve, bár nem egészen örültem annak, hogy meghaltam. – Köszönöm, hogy teljesítetted az egyetlen kérésemet.
Erre már nem felelt.

Picture

 Mindenhonnan világosság vett körül minket. Beszélgettünk még néhány szót, majd elsétáltam a Fénybe, legújabb barátom kíséretében. Ekkor jöttem rá, mi is a halál. Nem az élet vége, hanem egy új élet kezdete. Ideát nem kell szenvednem, hanem boldogság, béke és szeretet vesz körül mindenhol. A Halál pedig nem ura ennek a világnak, csak kísérője a határon álló embereknek. Elmondta, hogy csak a jók, illetve azok, akik rátalálnak a jó útjára – még akkor is, ha korábbi életük tele volt bűnnel és gonoszsággal –, csak ők juthatnak ide. Én a balesetemnek és az Ő irántam való kegyelmének köszönhetem, hogy megváltoztam, és nem a Sötétség Birodalmában kell örökké vezekelnem kiüresedve, szomorúan és fáradtan, ahogy a gonosz emberek lelkének.
Vége!
Írta és illusztrálta: Greg Samsa

A hatodik jelölt

Írta: Lee
Illusztrálta: DeeDee

 

Louis Bartholomew valaha jó színész volt.

Picture

Egymás után kapta a szerepajánlatokat, s filmjeit emberek milliói mentek el megnézni. Louis boldogan élhetett volna feleségével és Michael nevű kisfiával, ha édesapja váratlanul meg nem hal.

Picture

Semmiféle betegsége nem volt az idős Bartholomew-nek, egy kánikulai délutánon jött el érte a halál, szívinfarktus képében. Louist letörte a dolog, mint ahogy minden embert letört volna a helyében.

Picture

Ezért Louis Bartholomew az alkoholban keresett vigaszt. Az ital és ő hamarosan elválaszthatatlan barátok lettek. Ezért a barátságért Louis nagy árat fizetett.
Elmaradtak a szerepajánlatok, elhagyta a családja, halmozódtak az adósságai.

Picture

Hatvan éves korában nem volt más, csak egy szánalmas roncs.
S akkor elhatározta, hogy újrakezdi az életét.

Picture

Majd ő megmutatja azoknak, akik már leírták! Richie Edmond filmrendező valaha jó barátja volt, sokszor dolgoztak együtt, s amikor az férfi főszereplőt keresett új, készülő alkotásához, Louis felkereste a lakásán.

Picture

– Add nekem a szerepet, Richie – kérte. – Szeretnék… szeretnék még egyszer bizonyítani.
A rendező felnevetett, s ez a gúnyos, éles nevetés ezután mindig ott csengett Louis fülében.
– Nézz a tükörbe öregem – mondta Richie. – Még csak emberformád sincs… Kaptál volna akkor észbe, amikor először figyelmeztettelek, hogy az ivásnak rossz vége lesz. A te csillagod leáldozott barátom. Örökre.

Picture

– Csak ezt az egy szerepet, Richie – könyörgött Louis, és szemében könnyek kezdtek gyülekezni.

Picture

– Nem lehet, Louis – keményedett meg a rendező hangja. – Elrontanád a filmemet. Különben is, fiatalabb férfira lenne szükségem. Már vannak is jelöltjeim.
– Kicsodák? – kérdezte Bartholomew, s hangjából csak úgy sütött az irigység.

Picture

– Johnny Edwin, Robert Holmes, Tony Rood, Steve Andrews, Jack Storm és Michael Barr. Közülük valamelyik biztos elvállalja. Mind remek színész, nem olyan vén alkoholista, mint te.

Picture

– Egyikről sem hallottam – grimaszolt Louis, és már kész volt a terve. Gondoskodni fog róla, hogy a felsoroltak egyike se kapja meg a szerepet…

Picture

Másnap egész oldalas cikk jelent meg a lapokban Johnny Edwinről, aki a villamos alá esett és meghalt… Robert Homest autóútja során egy mellette szabálytalanul közlekedő gépkocsi a szakadékba lökte… Tony Rood rajtakapott házában egy betörőt, aki átküldte a másvilágra… Steve Andrews-t megmérgezte új szakácsa, majd foglalkozásához méltón olajra lépett… Jack Storm-ot ismeretlen tettes mellbe lőtte egy sikátorban…

Picture

Louis elégedetten elmosolyodott. – Eddig megvolna… Már csak azt a Barr nevű fickót kell elintéznem. Aztán dalolva megyek a sittre, és mindig boldog leszek, ha arra gondolok, hogy Louis Bartholomew megfizetett… Vele nem lehet kibabrálni…
Fűtésszerelőnek öltözve csengetett be Barr lakásába.

Picture

Meg sem nézte, ki nyit ajtót, csak lőtt.
– Így – mondta, miután a harminchét éves Barr holtan esett össze. – Most pedig kihívom a rendőrséget.
Becsukta maga után az ajtót, és átlépte a halottat, hogy megkeresse a telefont.

Picture

A készülék még kicsengett, amikor egy fényképre tévedt a tekintete. Egy fényképre, amely másolata volt annak a fotónak, amit ő hordott a tárcájában… Otthagyta a telefont, és közelebb ment.

Picture

Hatéves kisfiút ábrázolt a kép, akit mosolygó szülei fognak közre.
– Ez nem… ez lehetetlen… – motyogta.
Ám az igazság igazság volt, bármennyire is próbálta tagadni önmaga előtt.

Picture

A halottra nézett, akinek az övéhez hasonló vonásait csak most fedezte fel.
A következő pillanatban már tudta, hogy a börtönben eltöltött évei nem lesznek boldogok és felhőtlenek…

Picture

Vége!

Írta: Lee
Illusztrálta: DeeDee

Visszavágó

Írta: Dettyke
12 éven aluliaknak nem ajánlott!

 

Picture

Kilenc évvel korábban meggondolatlan kijelentést tettem. Nem. Az igazság az, hogy teljesen komolyan gondoltam, csak nem hittem, hogy valaha is be fog következni. Tudniillik, nyolc év házasság és két gyerek után belefásultam a hétköznapok monotonságába. Elegem volt a kötelező szerepeimből, és erre egy férfi hívta fel a figyelmemet. Egy férfi, aki történetesen nem a férjem volt.

Picture

​Jason Wallace elcsábított, én pedig hagytam magam, mert egyszerűbb volt más karjaiba omlani, mint szembenézni a nehézségekkel és küzdeni. Üdítő, szenvedélyes, ugyanakkor fájdalmas, de leginkább tanulságos kaland volt az a nyolc hónap, amíg a kapcsolatunk tartott. Ráébresztett, hogy mekkora hibát követtem el. Szerettem Jasont, legalábbis akkor úgy éreztem. Ma már tudom, hogy nem így volt, hiszen kétszer is megcsaltam, ráadásul a férjemmel, Ryannel, akitől akkor éppen mindennél jobban szabadulni akartam. Mázlista vagyok, amiért olyan borzasztóan makacsul ragaszkodott hozzám…

Picture

​Ryan Safferty. A talány. Soha nem fogom megfejteni igazán, de azt hiszem, kezdek beletörődni. Sokkal nyitottabb és kommunikatívabb, nem zárkózik már úgy magába, mint régen. Szeretem. Tényleg. Teljes szívemből szeretem, és örökké hálás leszek neki, amiért nem volt hajlandó lemondani rólam. Jason előtt és után is akadt pár nehéz időszakunk, de kétség kívül az a nyolc hónap volt a legmeghatározóbb mindközül. Ha a sok fájdalomra és szenvedésre gondolok, legszívesebben visszapörgetném az idő kerekét, és meg nem történtté tenném, azonban ha nincs ez a kitérő a kapcsolatunkban, ma biztos, hogy nem tartanánk itt. Nem lenne öt csodálatos kis gazfickónk, nem élnénk Arlington egyik legimpozánsabb, legbiztonságosabb kertvárosában, nem adtam volna vacsorát a Szövetségi Nyomozóiroda Terrorelhárító Osztály vezetőjének és két Interpolos kollégának.

Picture

​De az is holtbiztos, hogy soha nem találkoztam volna Sanne Van Dijkkal, Ryan első, tinédzserkori szerelmével, hogy a történelem megismételhesse önmagát egy másik szereposztásban…

Picture

​– Emlékszel mit mondtál, mikor véget ért a Wallace korszakod, és újra összejöttünk? – kérdezte Ryan kihívóan a szemöldökét vonogatva, miközben kitöltöttem a vendégek által kívánt italokat. Arcán bosszúszomjas, gonosz vigyor terült el. Hogyne emlékeztem volna…
„Engedélyezem, hogy a jövőben viszonyt folytass egy nővel nyolc hónapon keresztül. De utána vissza kell jönnöd hozzám.” – visszhangzottak a szavaim a fejemben, és átkoztam magam miattuk.
– Nyolc hónap, Liv. Nyolc hónap – tudatta velem a férjem köntörfalazás nélkül, hogy mire készül, aztán magamra hagyott a konyhában.

Picture

​A düh a másodperc töredéke alatt szétáradt a testemben. Ugyan a történtek után egyáltalán nem volt jogom kiakadni, mégis majd’ felrobbantam. Hát mekkora volt az esélye annak, hogy az Interpol delegáció sajtóreferense eltöri a bokáját az utazást megelőző napon, és Sanne Van Dijkot küldik helyette? Vajon Ryan tudta, hogy az Interpol sajtóosztályán dolgozik, vagy neki is meglepetés volt a nő érkezése? Tulajdonképpen édes mindegy. Bármennyire is gyűlöltem a kialakult helyzetet, nem tehettem ellene semmit. Már nem vonhattam vissza a szavaimat, és ha Ryan úgy döntött, hogy igenis élni kíván a lehetőséggel, hát akkor kénytelen leszek elfogadni.

Picture

​Erőt vettem magamon, és visszavarázsoltam megnyerő mosolyomat az arcomra. Kedves voltam, érdeklődő, barátságos, a tökéletes háziasszony, noha a vacsora alatt gondolatban legalább egy tucatszor tettem el láb alól különböző módokon a holland nőszemélyt. Pusztán a jelenléte is borzasztóan irritált, az pedig, hogy folyamatosan Ryant fogdosta, kacéran dobálta a haját és szüntelenül kuncogott, mérhetetlen ellenszenvet váltott ki belőlem. És amikor már a fiaim kegyeibe is töretlenül próbált beférkőzni, az ősellenségemként tekintettem rá.
– És, David, mondd csak, van barátnőd?
– Nincs.
– Pedig lehetne. Kylie Williams bele van zúgva, durván nyomul rá – pletykálkodott Adam.

Picture

​– És neked nem jön be Kylie? – folytatta a faggatózást a szőke démon, míg Mathieu Leroux, az Interpol ügynöke és Ryan közvetlen felettese, Arthur Cohen különleges ügynök a vacsora végeztével a főztömet dicsérte. Alapvetően örültem volna a bókoknak, de semmi hangulatom nem volt az udvarias csevejhez, sőt, kifejezetten bosszantott, hogy szóval tartanak, mert az asztal túlsó végén Sanne éppen azon mesterkedett, hogy a férjem után az első szülöttemet is becserkéssze.
– Csinos lány, meg végül is aranyos, de nekem valaki más tetszik.
Hogy mi? – kaptam fel a fejem hirtelen, miközben már tradicionális francia ételekről fecsegtünk. David sosem említette nekem, hogy gyöngéd érzelmeket táplál valaki iránt. Nehogy már ezzel a jöttmenttel meg megosszon egy ilyen bizalmas információt!

Picture

​– Na és ki a szerencsés?
– Hát, ő egy kissé különc személyiség, amolyan művészlélek. – Kész. Elárult.
– Ó, biztosan nagyon aranyos. Drukkolok nektek. És ha már a művészetnél járunk, egy ideje szemezek azzal a zongorával. Ki a zenész a családban? – Adam és Jake büszkén emelték kezüket a magasba. – Nahát, ketten is! – lelkendezett tapsikolva a nő, én pedig legszívesebben belefojtottam volna a poharamban álló kortynyi vízbe. – És mindketten zongoráztok?
– Nem, csak én – ragadta magához a szót Jake. – Adam dobol. Te is tudsz zongorázni?
– Aha – mosolygott rá sokatmondón, Jake-nek pedig több se kellett.
– De jó! Akkor játsszunk valamit! Ismered a Coldplaytől a Clocksot?
– Hogy ismerem-e? A kedvencem! A négykezes verzióhoz mit szólsz?
– Fejből tudom! Jöhet! – ugrott talpra a középső fiam, míg én feltűnésmentesen igyekeztem mély levegőket véve nyugalmat erőltetni magamra. Elképesztően idegesített a nyomulása. – Adam, dobolsz hozzá?
– Ha valaki segít áthozni a dobszerkómat a garázsból, ezer örömmel.
– A garázsba száműztek? – kacagott fel Sanne, és ismét kedvem támadt kiverni a gyönyörű, fehér fogait.
– Igen. Túl hangos – magyarázta Ryan, miközben felállt az asztaltól. – De ezen ne múljon a zenekar. Grant, Mathieu, segítetek?

Picture

Mindenki felettébb élvezte a rögtönzött koncertet. Engem leszámítva. Megőrjített a tudat, hogy a férjem ideiglenesen lecserél, de az még inkább dühített, hogy a választott nőcskéje a gyerekeimre is kivetette a hálóját. Minden egyes billentyűleütésénél úgy éreztem, mintha arcon vágott volna. A hat gazfickómból négyet máris a magáénak tudhatott, és mikor az előadás végén Alex neki ajándékozta a nagybecsben tartott, díjnyertes papírrepülőjét, majd még egy puszit is nyomott a bevakolt arcára, már a sírás fojtogatott. És ha mindez nem lett volna elég, Ryan hirtelen ötlettől vezérelve úgy döntött, hogy a kezébe nyomja a legkisebb fiamat. Hurrá. Persze. Lopja csak el a családom utolsó tagját is.

Picture

​De legnagyobb boldogságomra Simon nem volt hajlandó megadni magát neki. Alig vette az ölébe, egyéves csöppségem hatalmas barna szemei azonnal megteltek könnyel, és jajveszékelve ismételgette szókincsének egyetlen elemét: mama! Mama!
–  Itt vagyok, drágaságom – ragadtam magamhoz egyetlen hű családtagom, és nyakamba fonódó pici karjai némi vigaszt nyújtottak összetört szívemnek. Már csak ő maradt nekem.

Picture

​Azt est további részéből a lehetőségekhez mérten próbáltam kivonni magam, főleg miután Cohen különleges ügynök és Mathieu Leroux távoztak. Egy pillanatra fellélegeztem, hogy mindjárt véget ér ez a lassan rémálomhoz közelítő esemény, de nem volt akkora szerencsém. Sanne maradt, hogy a felettesek nélkül egy sokkal közvetlenebb közegben a kanapémon terpeszkedve nosztalgiázzon egykori szerelmével és jó barátjával, Granttel. Természetesen minden pikáns részletet igyekezett az orrom alá dörgölni, különösképpen, hogy micsoda párost alkottak ők tizenhat évesen Ryannel. Ami persze alig leplezett célzás volt arra, hogy az elkövetkezendő hónapokban mire számíthatok. Még jó, hogy a srácok időközben letelepedtek a hálónkban filmezni, bőven elég volt, hogy a kicsi Simon szem-, és fültanúja lett az ördögi nőszemély műsorának, amihez meglepő módon Ryan és Grant is örömmel asszisztált. Már szinte remegtem a dühtől és a féltékenységtől, a gombóc a torkomban pedig akkorára dagadt, hogy a levegővétel is fizikai fájdalmat okozott. De nem akartam megadni neki azt az élvezetet, hogy lásson kiborulni, ezért inkább kaptam az alkalmon, és lefektettem nyűgösködni kezdő kisfiamat.

Picture

​Azonban ahelyett, hogy némi nyugalomra leltem volna, az emeleten újabb adagot kaptam Sanne Van Dijk tökéletes mivoltából. A nagyfiaim pizsamában, az ágyon henteregve dicsőítették egymás között a nő szabad szemmel is jól látható adottságait. Mikor beléptem a szobába, Adam a tehetséges ujjait méltatta, és a széles vigyorokból bizony rögvest leszűrtem, hogy nem éppen a zongoratudása volt a fő téma. Elborzadtam. Erős késztetést éreztem némi fejmosás szükségességére, viszont mire Simon a kiságyában álomba szenderült, már nem volt kedvem hadakozni velük.
– Az öcsétek alszik, csendesebben legyetek. És tizenegykor takarodó – tájékoztattam még őket, mielőtt elhagytam volna a szobát. Persze péntekre hivatkozva rögvest ellenkezni kezdtek, de gyanúsan nagy volt a csönd odalent, ezért rájuk csuktam az ajtót, és megszaporáztam a lépteimet.

Picture

​Ahogy leértem a lépcső aljára, észrevettem, hogy fény szűrődik be a teraszról.  Tétován álldogálva füleltem, hátha elcsípek egy-két szót, miről beszélgetnek éppen, de az orrom jobb érzékszervnek bizonyult. Dohányszag. A pulzusom egy tizedmásodperc alatt az egekbe szökött, az arcom lángolt a méregtől, mert biztos voltam benne, hogy Ryan is rágyújtott, annak ellenére, hogy nagyon jól tudja, mennyire gyűlölöm. Mind az apám, mind a nagyapám az elit társaságukkal egész gyerekkoromban az orrom alá szivarozott. Ki nem állhattam.

Picture

​Észrevétlenül megpróbáltam elslisszolni az üvegből készült teraszajtó előtt, futó pillantást vetve a kint tartózkodókra. Beigazolódott, amitől tartottam. A férjecském úgy füstölt, mint egy gyárkémény. Úgy döntöttem, az ebédlő boltívének lapulva kísérem figyelemmel a kint zajló eseményeket, de bár ne tettem volna. Ryan minden előjel nélkül, egyszeriben Sanne ajkaira vetette magát, és olyan szenvedélyesen csókolta, hogy szoborrá merevedtem a döbbenettől. Teljesen letaglózott, hogy ennyire kívánta. Hogy nem bírta ki, hogy elhagyja a közös otthonunkat. Képes volt úgy enyelegni egy nővel, hogy a felesége és a fiai is bármelyik másodpercben feltűnhettek volna a színen. Megalázónak éreztem a helyzetet, és őrültmód fájt az árulása. Vad folyamot alkotva gyors egymásutánban törtek elő könnyeim, hiába is próbáltam megfékezni őket. Megsemmisülve léptem ki a bejárati ajtón a meglepően enyhe októberi éjszakába.

Picture

​Két mély levegő után még mindig a könnyeimet nyeldestem, miközben igyekeztem rendet tenni a fejemben. Miért haragszom Ryanre? Miért gyűlölöm Sannét? Miért érzem magam áldozatnak? Hiszen tulajdonképpen miattam alakult így az egész, csak és kizárólag magamnak köszönhetem ezt a pocsék szituációt. Én voltam az, aki először akart kitörni ebből a házasságból, én voltam az, aki nyolc hónapig megkeserítette a párja életét, én voltam az, aki zöld utat adott egy visszavágóhoz, hát akkor most tessék, Liv, emelt fővel viselni a következményeket! De nem megy. Nem akarom más nővel látni, és nem akarok más nőt a gyerekeim közelében tudni. Mintha kést forgatnának a szívemben. Nem akarom elveszíteni őket!

Picture

​– Hm. Egész kellemes esténk van – szólalt meg Ryan váratlanul mögöttem. Fogalmam sem volt, mióta állhatott az ajtóban, nem vettem észre, hogy bárki is követett volna. Teljesen elvesztem a felettébb rémisztő gondolataimban.
– Aha… – préseltem ki halkan magamból valami reakciófélét. Éreztem a tekintetét a hátamon, de képtelen voltam felé fordulni és a szemébe nézni. Így hát hosszú percekig időzött a csend közöttünk.

Picture

​Végül megelégeltem a dolgot. Néhány apró, tétova lépést követően hirtelen arra eszméltem, hogy az államat a kulcscsontja mögé fúrtam, és két karommal úgy szorítottam magamhoz, mint aki soha többé nem akarja elengedni. És így is volt.
– Tudom, hogy Jason után nem kérhetem ezt tőled, pláne, hogy a visszavágóra is én jogosítottalak fel, de, kérlek… Kérlek, ne hagyj el! – könyörögtem neki elfúló hangon eltiporva dacos büszkeségem. Záporozó könnyeim a zakóját áztatták. – Mert ha most elmész vele – zokogtam ki magamból minden gondolatomat –, akkor nem csak téged veszítelek el, hanem a fiúkat is. Teljesen megbabonázta őket, soha senkivel nem viselkedtek még ilyen közvetlenül első találkozás alkalmával, mint vele. Hogy árulhatja el David helyettem egy idegennek, hogy tetszik neki egy lány? És Adam és Jake hogy alapíthatott zenekart vele? Hiszen a közös zenélés a mi hármunk saját kis programja volt. Hogy cserélhettek le rá? És Alex… Ó, Alex. Az én kis szelíd, szégyellős pilótám neki adja a legféltettebb kincsét, és még arcon is csókolja? Hát mégis milyen varázserővel rendelkezik ez a nő, hogy szinte azonnal elpártoltat mellőlem mindenkit? Nem, Ryan, nem teheted meg. Esedezve könyörgöm neked, ne engedd, hogy elvegye tőlem a fiaimat! Nem veszíthetem el őket! Kérlek! Kérlek, ne tedd ezt velem!

Picture

​Remegéshullám járta át testem, és egészen biztosan összeestem volna, ha Ryan nem tart erősen. Nem szólt semmit, csak ölelt szorosan, de már ez is éppen elegendőnek bizonyult ahhoz, hogy a felszínre törő kétségbeesésem csillapodni kezdjék. Zihálásom lassan abbamaradt, és miután újra képes voltam egyenletesen lélegezni, finoman eltolt magától. Halvány, szánakozó mosoly bujkált a szája sarkában, de alig mertem rápillantani.
– Ne aggódj, hercegnőm, nem hagylak el.
Megdöbbentem. Értetlenkedve néztem végre a szemébe.
– Nem? – kérdeztem vissza hitetlenkedve, mire szélesebb lett a mosoly az arcán.
– Nem. – Hüvelykujjaival kitörölte a szememből a könnyeket, majd az államnál fogva magához vont, és olyan érzékien csókolt, hogy a dohány szaga és íze ellenére is teljesen belevesztem.

Picture

​– Akkor ez… az egész… a csók a teraszon?
– Csak egy színjáték volt – világosított fel. – Észrevettem, hogy leskelődsz az ebédlőből, gondoltam, miért ne lehetne a csók a tetőpontja az estének. Egy visszafogott, de azért mégis fájdalmas és gonosz visszavágó azért a francos nyolc hónapért.
– De… de… hogyan? – hebegtem-habogtam, nem teljesen értettem a helyzetet.
– Hát úgy, hogy piszok jó ügynökeim vannak – sandított balra fel, az erkély felé, én pedig követtem a tekintetét. A nagy fiaim pizsamában figyeltek fentről bennünket. Fülig ért a szájuk.
– Szeretünk, anya! – kiáltották le kacarászva.
Tehát összeesküdtek ellenem. A nagyokat még valahol meg is értettem, hogy belementek az apjuk játékába, na de hogy Alexet, hogy sikerült rávennie a dologra, mikor még a bemutatkozást is nehézségként éli meg, rejtély volt számomra.
– Arthur és Matthieu is benne voltak?
Ryan megrázta a fejét.
– Nem. Csak a srácok, Grant, és nyilván Sanne. De ne neheztelj rájuk! Kénytelenek voltak részt venni benne. Nem adtam nekik túl sok választási lehetőséget.
– Most már visszakaphatom a repülőmet? – hasított hirtelen Alex kérdése Ryan fejtegetésébe.
– A dolgozószobában van – tájékoztatta vigyorogva, majd beparancsolta őket a szobába, engem pedig a színpompás tölgyfánk alatti padhoz vezetett.

Picture

– Nem érdemellek meg – mondtam halálosan komolyan, miután egy röpke pillanat alatt őszintén kiértékeltem önmagamat. Végre sikerült feldolgoznom a történteket és a következményeket: nem hagy el, nem hagy magamra történjék bármi.
Ryan átkarolt, és teljes szívéből felnevetett.
– Hát valóban nem érdemelsz meg. Hacsak…
– Hacsak? – ismételtem meg bátortalan szavait érdeklődve. Gyöngéden megcirógatta az arcomat, miközben két hatalmas barna szemével áthatóan nézett rám. Egyértelművé vált, hogy akar tőlem valamit. Valami igazán nagy dolgot, amitől én valószínűleg nem fogok repesni örömömben. Mindenesetre igyekeztem pozitívan hozzáállni, egyre inkább furdalt a kíváncsiság.
– Szülnél nekem még egy gyereket? – bukott ki belőle egy mély levegővétel után, én pedig pontosan úgy reagáltam rá, ahogy ő azt előre sejthette. Képtelen voltam nyugodtan ülni. A vérnyomásommal együtt emelkedtem fel, hiába is próbált maga mellett tartani. Mégse haragudott rám. Jobb lábát a bal térdén pihentetve mosolygott belső vívódásomon.

Picture

​Beletelt néhány feszült percbe, mire csillapítottam kavargó gondolataim okozta frusztrációmat. A Sophia-projekt. Tudtam, mennyire vágyik rá, hogy megtapasztalhassa, milyen lányos apának lenni, különösen, mióta Grant összehozott egy tüneményes kis csajszit, de egy hatodik gyerek? Imádom a fiainkat mind egy szálig, nem bántam meg, hogy a világra hoztam őket, viszont be kell látnunk, hogy vannak korlátaink. Így is kihívást okoznak a mindennapok, és nem leszünk már fiatalabbak. Sőt. Nem. Nem lehet. Nem szabad. Bármennyire is szeretnék a kedvére tenni, ebben most nem engedhetek. A saját érdekünkben. Visszafojtva rám törő ingerültségemet, az ajkamba haraptam, mielőtt közöltem volna vele az álláspontomat.
– Tudom, mennyire szeretnél egy kislányt, de miből gondolod, hogy ezúttal tényleg összejönne? Jake után még benne voltam, hogy próbálkozzunk, és ha már voltunk olyan felelőtlenek, hogy Simon becsusszant, nyilván nem vetettem el a saját hülyeségünk miatt. De hogy így, negyven felett szándékosan essek teherbe? Nem kérhetsz ilyet tőlem.

Picture

​– Hercegnőm… – igyekezett félbeszakítani, ahogy fel-alá járkáltam előtte egyre másra hadarva az ellenérveimet, de nem hagytam magamba fojtani a szót.
– És nem csak a korommal van a baj. Anyagilag se lenne bölcs döntés egy hatodik gyerek. Simon érkezésével már így is át kellett alakítani a házat, egy újabb babával kezdhetnénk elölről az egészet. Arról nem is beszélve, hogy David és Adam egyre nehezebben viselik a közös szoba tényét. Jake-nek megígértük a nagyszabású szülinapi partit, Alex pszichológusa meg egy vagyonba kerül, és hiába állítod az ellenkezőjét, igenis szüksége van rá. Szembetűnő a változás, mi sem bizonyítja ezt jobban annál, minthogy belement a kis játékodba, és nemcsak hozzászólt, hanem még arcon is csókolta Sannét, miután kiadta a kezei közül – ha csak ideiglenesen is – a legféltettebb kincsét. Emlékszel, hogy kiborult, mikor két hónappal korábban Jake elvette a polcról, hogy megnézze? – Ryan bólintott. – Mindezek mellett, épphogy félre tudunk rakni, de ha sikerül is felhalmoznunk egy jelentősebb megtakarítást, biztosan beüt valami és hozzá kell nyúlni. És ha a meglévő ötnek sem tudunk mindent teljes körűen biztosítani, akkor hogy vállalhatnánk be még egy hatodikat?

Picture

​– Befejezted? – kérdezett rá a férjem, miután egy hatalmas, gondterhelt sóhajt hallattam magamból.
– Az hiszem.
– Jó, akkor most én jövök. – Felállt, puszit nyomott a homlokomra, és határozott tekintetével szinte követelte a szemkontaktust. – Megértem az aggodalmaidat, bár én nem látom ilyen borúlátón a helyzetünket. Mindig beüt valami, ezen kár is agyalni. Ha jön, majd megoldjuk, ahogy eddig mindig. David és Adam kihúzza még ezt az alig két évet együtt, amíg David leérettségizik és egyetemre megy, de ha végképp nem bírják elviselni egymást, akkor felőlem Jake-kel vagy Alexszel is összebútorozhatnak. Feltéve persze, ha a kicsik belemennek a cserébe. Belátom, hogy Alex fejlődésére pozitív hatással vannak ezek a méregdrága találkák, de abban is biztos vagyok, hogy már nem sokáig lesz szüksége rájuk. Vagyis azt az összeget máris félre tudjuk majd tenni. Ráadásul a ház törlesztőrészlete július végén lejár, és azon túl, hogy végre a miénk lesz teljes egészében, egy újabb kiadástól mentesülünk. Ha pedig visszamész dolgozni, ahogy azt egy ideje már pedzegeted – igen, beletörődtem, hogy nem tudlak lebeszélni róla –, a baba születéséig megint csak több lenne a bevételünk, mint eddig. Na és azért azt is meg kell jegyeznem, hogy jelenleg sem élünk olyan rosszul. Lehet, hogy egymástól örökölt cuccokban járnak a srácok, de ha nincs baja az adott cipőnek vagy ruhadarabnak, nem fogok csak azért újat venni Adamnek, mert David három hétig hordta, mielőtt kinőtte.

Picture

​– Nagy kérés, tudom. És azon kívül, hogy mennyire vágyom rá, nincs hathatós érvem. Tökéletesen igazad van mindenben. Az eszem nekem is azt mondja, nem kéne, a szívem viszont elképesztően sóvárog Sophiáért. Most csak gondolj bele, milyen csinos ruhákba öltöztethetnéd, hányféle frizurát készíthetnél neki. Együtt járnátok vásárolni, kifesthetnétek egymás körmeit, és ezek most csak ilyen nagyon felszínes dolgok, amik hirtelen eszembe jutottak. Merőben más élményeket és tapasztalatokat szereznénk, mint a srácokkal.
Egy pillanatra eljátszottam a gondolattal, és a korábbi félelmeimet hirtelen felülírta az izgatott várakozás. Aztán villámcsapásként hasított belém a kérdés:
– És ha megint fiú lesz?
Ryan megvonta a vállát.
– Akkor lesz egy saját hokicsapatunk. És roppant büszke leszek magunkra, hogy túlteljesítettük a szüleimet.

Picture

​Elmosolyodtam. A határozott ellenvetésemet lassacskán felváltotta a bizonytalan vágyakozás.
– Végül is – kezdtem elmélkedni hangosan –, ha felkerülsz a jelöltek listájára…
– Ami azt illeti – szakított félbe Ryan kissé félszegen –, rajta vagyok a listán. A vacsora csak formalitás volt. Cohen engem támogat.
Meglepettségemből felocsúdva kitörő örömmel öleltem magamhoz. Ha előléptetnék osztályvezetőnek, az máris megkönnyítené egy kicsit a döntést.
– Ha Cohen támogat, akkor téged fognak kinevezni – lelkendeztem tovább, mire Ryan egykedvűen megcsóválta a fejét.
– A támogatása határozattan előnyt jelent, de nem garantálja, hogy engem választanak. És különben sem vagyok benne biztos, hogy egyáltalán elfogadnám a kinevezést.

Picture

​Azonnal lehervadt az arcomról a mosoly.
– Már miért ugranál el egy ilyen lehetőség elől? – kérdeztem megrökönyödve.
– Mert szeretem az aktuális pozíciómat. Végre egy olyan munkakör, amiben tényleg jól érzem magam. Változatos, izgalmas, és amennyire tartottam tőle eleinte, most annyira imádok kijárni Quanticóba előadást, de főleg terepgyakorlatot tartani az újoncoknak.
– Én ezt értem, Taktikai Vezetőcském, csak gondolj bele, mennyi előnyöd és előnyünk származna abból, ha a fejesek közé kerülnél. És most nem az anyagiakra gondolok, hanem sokkal inkább a biztonságodra. Tudom, hogy valamilyen számomra érthetetlen oknál fogva vonzódsz a veszélyes helyzetekhez, de az elmúlt kilenc évben bőven kiélvezhetted az akciózást, míg én betegre aggódtam magam, hogy hazajössz-e egyáltalán. Szóval itt az ideje, hogy beletörődj az örökös papírmunkába és a véget nem érő meetingekbe, ha azt akarod, hogy szüljek neked egy hatodik gyereket – közöltem vele ellentmondást nem tűrően, és egyszeriben azon kaptam magam, hogy csípőre tett kézzel, anyai szigorral méregettem. Ryan egyértelműen jót derült a látványomon.

Picture

​– Szóval, azt mondod, ha engem választanak és elfogadom az előléptetést, összehozzuk Sophiát? – vonogatta kihívóan a szemöldökét, és már csak a lehetőségétől olyan boldogság sugárzott belőle, hogy menten elaléltam tőle. Tettem egy lépést előre, és lábujjhegyre állva a nyaka köré fontam a karomat, miközben gyöngéd csókot leheltem somolygó ajkára.
– Inkább fogalmazzunk úgy, hogy megfontolom – feleltem erősen küzdve érzelemmentes hangszínemért, de már tudtam, hogy hiábavaló mindennemű ellenkezés. Én is legalább annyira akarom azt a kislányt, mint ő. És előléptetés ide vagy oda, boldoggá fogom tenni. Az sem számít, ha ehhez az kell, hogy egy hatodik alkalommal is jól megszívassam saját magam. A végeredményért határozottan megéri.

 

Vége

Írta és illusztrálta: Dettyke

 

Roy

Írta: Lee
Illusztrálta: Dani

PictureFreddie Henderson nagy nőcsábász volt. Mindenki tudta róla a városban, hogy legalább három nővel csalja a feleségét, csak szegény Maggie nem sejtett semmit. Maggie naiv volt, csúnyácska és rövidlátó.
Freddie csak a pénzéért vette el, azóta a pénz elúszott, a nő viszont maradt.  Freddie nem sokat törődött vele, élte az életét, nagylábon, csinos lányok között.

PictureEgy nap azonban minden megváltozott. Közeledett a tizedik házassági évfordulójuk. Freddie akkor még nem sejtett semmit. Csak azt vette észre, hogy Maggie, aki máskülönben mindig otthon ült, sosincs otthon, naphosszat a butikokat járja, festi magát és cipőket próbál.

Picture
Freddie gyanakodni kezdett. Csak nincs a felesége életében egy szerető? Ez bántotta volna a hiúságát. Freddie Henderson felesége ne tartson szeretőt! Azt, hogy ő közben három lánnyal hentereg, természetesnek tartotta.

Picture
Szörnyű, ha az ember életébe befészkeli magát a sejtés. S még szörnyűbb, ha a sejtés bizonyossággá válik. Márpedig amikor Freddie kihallgatott egy beszélgetést Maggie és annak barátnője, Kelly között, biztosra vette, hogy a  felesége megcsalja.
-… tisztábban látok, Kelly. Remélem, Fred megértő lesz és elfogadja. Ha ugyan érdekli egyáltalán…

Picture

Persze hogy érdekelte. A hiúságán esett csorbáért kicsinyes bosszúval akart elégtételt venni. Méghogy ő elfogadja! Mit képzel ez a nő, hogy csak úgy tűri a megaláztatást?!! A dolog mélységesen felháborította. A telefonok pedig folytatódtak, egyre több rossz percet okozva Henderson-nak.
– Figyelj Kelly, hozd el a házassági évfordulónkra. Legyen meglepetés! Tetszeni fog neked, Roy a neve, nagyon édes! Ugye beugrasz érte?

– Szép kis meglepetés! – dünnyögte Henderson. Kelly elhozza Maggie fiúját az évfordulójukra. Együtt fognak ünnepelni. Roy a neve, nagyon édes! – gúnyolódott önmagán Freddie.
Hát nem. Nem kér a megaláztatásból. Vesszen a hűtlen asszony, mielőtt Kelly megérkezik az édes kis Roy-jal!

Picture

Azon a napon Maggie sütött – főzött, láthatóan nagy gondot fordított a különleges vacsorára. De nem csak arra, a külsejére is, csipkés ruhában, ízlésesen kifestve akart az ünnepi asztalhoz ülni.
– Drágám, felhúznád a cipzáromat? – pördült Fred elé.
– Persze – mondta Henderson, és rádöbbent, hogy a felesége szép.

Picture

De egy másik férfinak szép, nem nekem! – gondolta dühösen. – Vesszen a hűtlen asszony! – követelte belül egy hang. Maggie éppen a gyöngysorral bajlódott, amit a nyakába akart tenni, amikor férje mögé lépett és nyakon szúrta. Maggie odakapott, aztán lerogyott a szőnyegre.

Picture

Csengettek.
– Ez Kelly lesz, az édes kis Roy-jal! – gondolta Fred.
Nem is izgult. Hidegvérrel lépett át feleségén, hogy ajtót nyisson.

Picture

Kelly egyedül volt.
– Csak beugrottam – mondta, mintha mentegetőzne. Nem kedvelte különösebben Freddie-t. – Ez Maggie-é – nyújtotta át a kis tokot. –  Nem volt sok ideje, és hát… Megígértem, hogy majd én… Nagyon készült erre az estére. Mindenáron tetszeni akart neked Fred. Hol van? Bemehetek?

Picture

Henderson bambán odébb lépett, utat engedve a nőnek. Nem értett semmit. Hol van hát a szerető? Inába szállt a bátorsága?
Kinyitotta a kis dobozt.
Egy szép szemüveg feküdt benne, a sárgásbarna kereten megcsillant a fény.
Henderson felkiáltott, és a kis tok a szemüveggel együtt a földre hullott.
Darabokra tört, de az aprócska felirat a szemüveg egyik szárán szinte kárörvendve nézett szembe a nőcsábásszal:
„Roy”…

Vége!

Írta: Lee
Illusztrálta: Dani