Simblog kategória bejegyzései

A Sims játékosok 30 típusa

A minap a Sims-re fel! csoportban barangolva egy vicces videó ragadta meg figyelmem, ami a simmereket sorolja típusokba játékstílus szerint. Az első gondolatom az volt, hogy ennyi típus a világon nincs, végignézve viszont rájöttem, hogy mégis van. Milyen szuper dolog már, hogy ennyire színes a Sims közösség! Lássuk tehát a típusokat:

  1. Csaló –  A játékba belépve az első dolga, hogy megnyissa a csaláskód ablakot, és a motherlode kóddal milliomossá tegye simjét. Ide tartoznak azok is, akik a postaláda segítségével töltik fel a háztartás szükségleteit, vagy teleportálva küldik őket egyik helyről a másikra.
  2. Realista – Azt hiszem, kezdetben mindenki így próbál játszani, kevesek önuralma elég erős azonban, hogy sokáig kitartson emellett a játékstílus mellett. A realista simmer egy kezdő otthonban helyezi el simjét, aki kemény munkával és tanulással érvényesül, és alapvetően úgy játszik a játékkal, ahogyan azt megtervezték.
  3. Bukott realista – Olyan realista játékos, akinél valami félresiklik. Eleinte hősiesen kitart elhatározása mellett, és nem használ kódokat, de aztán végtelenül boldogtalan simjeit látva megadja magát a sorsnak.
  4. Építész – Imád építeni. A játékba lépve egész idejében csodás épületeket készít, a valódi játékig azonban ritkán jut el.
  5. Simkészítő – Számára a Sims játék kimerül a CAS-ben, tucatjával készíti a szebbnél-szebb simeket. A játékban azonban nem igazán próbálja ki őket.
  6. CC-fan – Ismertetőjele, hogy több giga egyedi tartalom sorakozik játékában, ruhák, tárgyak, épületek vegyesen. Két további altípusra oszthatjuk őket, a valósághű egyedi tartalmakat gyűjtőkre, és azokra, akik a Sims grafikájához hasonló tartalmakra vadásznak.
  7. Mod rajongó – Hasonló a CC-fanhoz, de ő olyan egyedi tartalmakat gyűjt, amelyek a játék menetét módosítják, és olyan funkciókat adnak hozzá, amelyekre addig nem volt lehetőség a Sims-ben. Ide tartozik az állatok irányítására való mod, vagy egy új világ, de százával fordulnak elő ezeknél összetettebb tartalmak is, például a Sims 4 MC Command Center vagy a Sims 3 NRAAS MasterController.
  8. Kihívás rajongó – Ezt a típust untatja a Sims szabad játékmenete, és olyan kihívásokat keres, amelyek célt adnak a játéknak. Wags to riches kihívás, Disney hercegnő kihívás, Bordélyház kihívás… mindenki számára akad, ami megmozgathatja fantáziáját.
  9. Csábító – Ez a típus azt élvezi legjobban a játékban, ha flörtölhet. Megpróbál minden simet elcsábítani, aki csak útjába akad, és az ismerkedést etyepetyével megkoronázni. Akadnak, akik inkább a gyermeknemzés interakciót részesítik előnyben, ami rövid időn belül népes családfát eredményezhet.
  10. Maximalista – Célja, hogy mindent véghezvigyen a játékban. Maximumra emelni minden jártasságot, beteljesíteni minden életcélt, megszerezni minden életcéljutalmat, amit csak lehetséges.
  11. Kínzó – Ő az a játékostípus, aki azért lép be a játékba, hogy a legváltozatosabb módon tegye el simjeit láb alól. Bezárja őket az alagsorba, és hagyja őket éhen halni, úszni küldi, és eltünteti a létrát… magadra ismertél? A sírköveket pedig gyakran relikviaként az előkertben tartja. Minderre persze létezik tudományos magyarázat, amit itt olvashatsz el.
  12. Mesélő – Számára a simek nem egyszerű karakterek, hanem lelkük van. Kitalál egy kerettörténetet, és ennek megfelelően irányítja a simek életét. Például egy terhes tinilány utcára kerül, de aztán megismerkedik egy jóképű, gazdag fiatalemberrel… értitek.:) Azok is ide tartoznak, akik történetüket sims tale formában papírra vetik, de a Tintavér is egy ilyen gondolatmenet eredménye.
  13. Filmkészítő – Igazi reneszánsz simmer. Nem csupán elkészíti a simeket, és megálmodja a történetüket, de mindezt filmre is veszi, hogy másokkal is megoszthassa.
  14. Fotós – Számára a simek modellek, akiket imád a kamera. Játékuk tele van pózokkal, az elkészült képeket pedig gyakran teszik még különlegesebbé képszerkesztős utómunkával.
  15. Mimóza – Ezek a típus folyton azon aggódik, hogy valami szörnyűség történik simjeivel. A széltől is óvja őket, nem beszélve a konfliktusoktól, drámától, szükségleteiket – akár kódokkal – mindig maximumon tartja, és ha valamelyikükkel hirtelen halál végezne, mentés nélkül lép ki a játékból. Gyakran még az öregedés funkciót is kikapcsolja, hogy esélyt se adjon a Kaszásnak.
  16. Fanboy/fangirl – Ő arra használja a játékot, hogy rajongott hírességekről, filmszereplőkről, játékkarakterekről mintázott simekkel népesítse be háztartását, és velük éljen, játsszon.
  17. Mindenttudó – Ő tud mindent. Ismeri minden városlakó élettörténetét, mindent tud a játék menetéről, összefüggéseiről, titkairól, easter eggekről.
  18. Tanácstalan – Új a játékban, és ez meg is látszik rajta. Rejtély számára, hogyan tegye boldoggá simjeit, hogyan működnek a csaláskódok, egyedi tartalmak.
  19. Mázlista – Őt imádja a játék. Erőfeszítés nélkül kap előléptetést, fizetésemelést, gyakran talál ritka ásványokat, és még a szemétben is képes kincsekre lelni.
  20. Peches – Őt elkerüli a szerencse, bármihez is nyúl, balul sül el. Simjére gyújtja a konyhát főzés közben, betörő látogatja meg éjjel, vagy akár egy meteorbecsapódás elpusztítja a háztartást, amint elindul a játék. Számára a megszokottnál több kihívást tartogat a Sims.
  21. Lusta – Általában nem vesztegeti idejét lényegtelen dolgokra. Randomizált simmel játszik, a nevét is véletlenszerűen választja ki, és házat sem magának épít, hanem a galériából helyez le egyet.
  22. Drámai – Lételeme a dráma. Úgy játszik, mintha egy szappanopera szálait mozgatná, a simek gyakran szereznek ellenségeket, szakítanak, félrelépnek, vagy épp oltár előtt hagyják választottjukat.
  23. Családi játékos – Rajong a nagy családért, sok gyerekkel, nagynénikkel, nagybácsikkal, unokákkal, unokatestvérekkel. Büszkék hatalmas, szerteágazó családfáikra.
  24. Reménytelen – Ő saját maga Sims-verzióját alkotja meg a családszerkesztőben, valamit szerelme tárgyát a való életből, akivel szenvedélyes kapcsolatban él, és minden adandó alkalommal etyepetyézik.
  25. Lényegretörő – Nos, ő az, aki nem pironkodik, és játékát felnőtt modokkal pakolja tele. Mint amilyen a Wicked Whims mod. Szigorúan 18 felettieknek!
  26. Természetfeletti rajongó – Imád nem humán simekkel játszani, háztartásának minden tagja vámpír, sellő, boszorkány, vagy amire a széria épp lehetőséget ad.
  27. Természetfeletti utáló – Az ő szívéhez egyáltalán nem állnak közel a természetfeletti lények. A realista játékmenetet kedveli, mert végül is ez egy életszimulátor, nemde?
  28. Következetlen fanyalgó – Ő nem rejti véka alá negatív véleményét az épp aktuális kiegészítőről, mert még az ötlete sem tetszik neki, de azért megveszi, mert jobban néz ki az indítópanel, ha az összes ikon színes rajta. És vajon mi történik? Természetesen nem tetszik neki a kiegészítő.
  29. Nagylelkű – Ők a modkészítők vagy egyedi tartalom kreátorok. Nagyon jók modellezésben, programozásban, vagy akár építésben, és elkészült műveiket a többi simmerrel is megosztják. Nem lehetünk elég hálásak azért, mert vannak.
  30. Youtuber – Ő az, aki arra áldozza idejét, hogy videókat készítsen a Simsről, bár arra nem mindig marad ideje, hogy játsszon is vele. Ha nem vesszük szigorúan a videós formát, a Sims oldalak és csoportok adminjai is ebbe a csoportba sorolhatók.

A videót, amely nyomán a fenti lista összeállt, itt érhetitek el:

Magadra ismertél, melyik csoporthoz vagy csoportokhoz tartozol?:)

 

A tudomány megmagyarázza, miért szeretjük kínozni a simeket!

A simmerek hihetetlenül sokfélék lehetnek, egy dolog azonban közös mindenkiben: mindannyian kínoztuk már legalább egy icipicit a simeinket. A Horizon cikke pedig arra világított rá, hogy van magyarázat az ellenállhatatlan gyötrési kényszerünkre!

Ismerjük be: mind, akik játszottunk már a The Sims sorozat valamelyik részével, kipróbáltuk, milyen a simeket kínozni, és bizony, szélsőséges esetben egyenesen meggyilkoltuk őket.  Arról, hogy ez mennyire globális jelenség, a What is the worst thing you’ve ever done in The Sims series? (Mi a legrosszabb dolog, amint a Sims sorozatban elkövettél?) Reddit oldal tanúskodik.  Ezen az oldalon olyan gyöngyszemeket találhatunk, mint például: „Egyszer vízbe fojtottam egy simet, majd a többi simemet fürdőruhába öltöztettem a temetésére.”

A The Sims játékok hosszú ideje foglalkoztatják a tudományos világot, ámbár a résztvevőknek szinte mindig komolyan kell venniük a játékot: a The Simset hol stratégiai játéknak tekintették (ahol felmérték a játék agyi kapacitásra gyakorolt jótékony hatásait), hol pedig szimulációnak, amikor is a kutatók játékosok személyiségéről szerettek volna minél többet megtudni a játékbeli cselekedeteik alapján. Ezek a cselekedetek azonban a kutatók kérésére mindig „legális” keretek között mozogtak (ilyen kutatás például Griebel, Self-Portrayal in a Simulated Life (Önábrázolás egy szimulált életben) című kutatása, amely 2006-ban jelent meg a Game Studies kiadónál).

A szabálytalan játék (tehát a simek kínzása) azonban csak kevés kutatás tárgyát képezte, jóllehet, maguk a készítők is felfedezték már, hogy a játékosok szeretik a kreatív halálnemeket. Ennek következtében a játékba folyamatosan újabb és újabb módszerek érkeztek szeretett vagy épp gyűlölt simeink tornáztatására. 2003-ban a játék készítője, Will Wright, azt nyilatkozta a Psychology Today lap egyik interjújában, hogy a bukások sokkal érdekesebbek voltak a játékban, mint a sikerek. És lényegileg egyetlen tudományos kutatás sem mutatott ki összefüggést a való életben elkövetett erőszakos cselekedetek és a The Simsben történő erőszakos játékmód között.

No de akkor mégis mi viszi rá a normális embereket arra, hogy beküldjék a simüket egy szobába, majd kitöröljék az ajtót, és végignézzék, ahogy az éhen hal, míg a nyitott ablakon túl egy igazi lakoma zajlik éppen?

Rachel Kowert pszichológus szerint a titok az emberek kreativitásában rejlik: amikor megpróbálunk megölni egy simet, a kíváncsiságunk vezérel, és mindeközben kitapasztaljuk és megkíséreljük áthágni a játék szabályait, amíg a végén el nem tudjuk törölni a föld színéről szegény simünket. Tehát a fejlesztők igyekezete, hogy megadják a játékosoknak azt, amire vágynak, sikeresnek bizonyult: általában a játékoknak megvannak a maguk korlátai, tehát az Assassin’s Creedben sem mászhatsz fel bizonyos épületekre. A The Simsben azonban a játékos soha nem látott szabadságot kap. A Self Determination Theory /Önmeghatározás elmélete/ (Ryan & Deci, 2000),szerint az ideális játék azon alapszik, hogy kielégíti a játékosok alapvető szükségleteit, hogy fenntarthassa a közönség motivációját a játék használatára. Ezen alapszükségletek egyike éppen a szabadság. Sample szerint (Sample, M., Virtual Torture: Videogames and the War on Terror, Game Studies, 2008 /Virtuális kínzás: videójátékok és háború borzalmai/) a simek úgynevezett engedelmes testek, akiket egyrészt teljes egészében a játékos hozott létre, a külső megjelenésüket és a személyiségüket is tőlünk kapták. Másrészt pedig a sorsuk csak és kizárólag a mi kezünkben van: teljes hatalmunk van felettük (tehát dönthetünk bármiről), valamint a fizikai és pszichés jólétük felett.

Egyébként a simek szükségletei és vágyai azt testesítik meg, amire mi, emberek is vágyunk, amit igénylünk, így a játék tükröt mutat a közönségének. Ez egy nagyon hatékony visszajelzési forma, amely lehetővé teszi, hogy megértsük a tetteink és azok következményeinek kapcsolatát, valamint bemutatja, az egyes dolgok hogyan történtek, és mit kell tennünk ahhoz, hogy ugyanazt az eredményt újra elérjük a későbbiekben. Nem csak kínozzuk a teremtményeinket, hanem azt is megtanuljuk, hogyan kezeljük őket. A fent említett Önmeghatározás elmélet szerint a második szükséglet a kompetencia, amelynek birtokában a játékos felfogja, hogy teljesíteni tud egy célt – legyen az bármi.

És végül az sem elhanyagolható szempont, hogy a játék grafikája egy biztos környezetet, ám mégis kevésbé realisztikus ábrázolást nyújt a játékosoknak. Sok más játékkal ellentétben a The Sims túlozva, komikus módon mutatja be a simek szenvedését, ezzel könnyítve az embertelen bánásmód felelősségén.

A titok tehát egyszerű: a cselekvés szabadsága, a komikum és a The Sims játékdizájnja lehetővé teszi, hogy a kíváncsiságunkat kielégítsük – akár úgy is, hogy mindeközben halálra kínozzuk szegény simeinket.

5 dolog, ami hiányzik a The Sims 4-ből

A The Sims 4 sok szempontból forradalmi újításokat és kreatív megoldásokat vezetett be, ám így is számos hiányosságot mutat fel. Sok mindent várunk még a későbbi kiegészítőktől és frissítésektől – hiszen még mindig érkezhet a szériába egyetem, autózás, sőt, akár még tengerparti strand is. Ám ezek közül egyik sem változtatja meg alapjaiban a játék lelkét.

Az olasz Sims World cikke nyomán szeretnénk megosztani veletek azokat a dolgokat, amelyek alapjaiban változtatnák meg a The Sims 4-es játékélményt.

 

1. Nehézség

Nem titok, hogy az évek múlásával a Sims szériák egyre könnyebben játszhatóvá váltak, és lassan, szériáról szériára kevésbé volt már kihívás a simek szükségleteit kielégíteni. Az első részben még csaknem lehetetlen volt őket jól tartani. A négyes szériában ezzel szemben már játszi könnyedséggel magasan tarthatjuk a szükségleteiket. Most már csak nem lehetetlen fiatal kori halált elérni a játékban, hiszen amennyiben a játékos csak egy kicsit is odafigyel a simekre, nem történhetnek túl nagy balesetek. Természetesen azzal, hogy egyszerűbbé vált a játékmenet, sokkal több emberhez eljuthatott a sims, hiszen már nem túl nehéz, többen ki tudják élvezni a játék nyújtotta lehetőségeket.

Az őssimmerek számára azonban nem csupán kihívásokat nem rejt a játék, hanem időnként egyenesen unalmassá is válhat. Ezt a problémát küszöbölhetné ki az, ha a beállítások lehetőségünk nyílna a nehézségi fokozat emelésére. Erre egyébként már vannak rajongói kezdeményezések, hiszen létezik például a hard mod, amelynek segítségével a kihívásra szomjazó játékosok is megkapják azt, amire vágynak.

 

2. Küldetések

Bár a promóciós időszakban még azt ígérték nekünk, hogy a városrészek élettel telik lesznek, a legtöbb játékos csak ritkán áll le beszélgetni a városkák lakosaival. Általában az új szomszédságok is csak az újdonság varázsával kötik le a játékosokat egy rövid időre.

A The Sims 3-ból már ismert lehetőséges-küldetéses rendszer felelevenítése azonban a játékélményt is egészen más szintre emelhetné. Hiszen így lehetőségünk nyílna arra, hogy érdekes és szórakoztató történeteket nyomon követve ismeretséget kössünk a helyi lakosokkal. Emlékeztek még arra, milyen volt, amikor a játék felkínálta neked a lehetőséget, hogy készíts egy tál ételt valamelyik szomszédodnak, vagy épp adj el zöldségeket és gyümölcsöket?

A The Sims 4-ben is legalább ilyen jó móka lenne küldetéseket elvállalni a simekkel.

 

3. Vonzalom

Hát nem furcsa, hogy egy olyan játékban, ahol ekkora szerepet kapnak az érzelmek, egyáltalán nem lehet sehol beállítani, pontosan mi is jön be a simeinknek? A The Sims 2-ből már ismert vonzalmi rendszert át lehetne emelni ebbe a szériába is, és ezzel kreatív módon lehetne megfűszerezni a romantikus kapcsolatokat.

A korábbi szériában kijelölhettünk fizikai tulajdonságokat, amelyek tetszettek a simünknek, valamint azt is eldönthettük, mi taszította őket. Hát nem lenne nagyszerű, ha valami hasonló a The Sims 4-ben is lehetséges volna? Esetleg a fizikai tulajdonságok mellé jellemvonásokat is társítva? Na, ugye, hogy máris sokkal izgalmasabb lehetne a párkeresés!

 

4. Cselekmény

A The Sims egy szimulációs játéksorozat – de a simmerek nagy része kíváncsi lenne az előre elkészített szomszédságok és családok történetére. Erre a korábbi szériákban sokkal nagyobb hangsúlyt fektettek, elég csak Bella Goth eltűnésére vagy Skip Broke rejtélyes halálára gondolnunk. De mi a helyzet a négyes széria szomszédságaival? Mit tudunk az itteni lakosokról? A nevüket. Esetleg. De hiányoznak az egész várost átszövő titkok és ármánykodások – amik pedig kellőképpen megfűszerezhetnék a játékmenetet, és valószínűleg meghoznák a simmerek kedvét ahhoz, hogy előre elkészített simekkel is játsszanak.

 

5. Emlékek

Az érzelmek megjelenésével a sims sorozat egy eddig sosem látott szintre emelkedett – de gondoljunk bele, mekkora lehetőség rejlik abban a gondolatban, hogy vajon mi történne, ha a simeink nem csak a jelen eseményeire reagálnának, hanem időnként felsejlene bennük a múlt egy-egy foszlánya is! Például a gyászidő letelte után szinte sosem jut eszükbe az elhunyt szerettük, ha azonban ez másképp volna, máris egy sokkal reálisabb játékmenetet kapnánk.

Ezen kívül a korábbról más ismert emlékrendszer segíthetne a simmereknek is áttekinteni egy-egy simük életének sarkalatos pontjait, az pedig már csak hab lenne a tortán, ha a simek maguk is képesek lennének emlékezni.

Természetesen rengeteg más funkció tehetné még élvezetesebbé a játékot, illetve olyan apróságok is jól jönnének időnként, mint például a csigalépcső vagy a magasság beállítása, ám a fent felsoroltak nagy mértékben javítani tudnák a játékélményt. Ti mit látnátok még szívesen ebben a szériában?

Bella Goth nyomában – 4. The Sims 4

Hosszú utat jártunk be Bella Goth történetének feltárása közben; láttuk, hogyan indult el a hírnév felé vezető úton az első szériában, megpróbáltunk utánajárni a The Sims 2-es elrablásának, majd a The Sims 3-ban visszatértünk oda, ahol minden kezdődött. Most pedig elérkeztünk a sorozat utolsó állomásához.

Bella már a The Sims 4 promóciós anyagában is többször megjelent – ahogyan azt a játék legikonikusabb nőalakjától a rajongók el is várják. Mortimerrel együtt több hivatalos fotón is szerepelt, majd a Create A Sim hivatalos gameplay trailerében is benne volt, bár akkor még egy kicsit máshogy nézett ki, mint a végleges, játékbeli valója.

Bella Willow Creekben, az Ophelia Villában él a családjával: Mortimerrel, valamint két gyermekükel, Cassandrával és Alexanderrel. Hivatalos információk szerint Bellának ezen verziója egy alternatív idősíkban él a többi széria Belláihoz képest. Elképzelhető azonban, hogy ez a széria a Goth család életét közvetlenül Bella elrablása előtt mutatja be.

A játék kezdetén Bella fiatal felnőtt, aki 24 napra van a felnőtté válástól. Partiállat az életcélja, és eközben titkos ügynökként dolgozik. Elmondhatjuk tehát, hogy sokban különbözik attól, akit eddig megismertünk – eddig ugyanis inkább a kreatív oldalát csillogtatta meg minden szériában, ezúttal azonban egy sokkal keményebb munkát választott, ehhez pedig egészen más jártasságokra van szüksége.

Jó kapcsolatot ápol a családja minden tagjával, ám a háztartáson kívül senkit sem ismer, amikor először belépünk a játékba.

Érdekesség, hogy a trailerhez képest megváltoztak Bella jellemvonásai (korábban romantikus, nyitott és aktív jellemvonásokkal rendelkezett) és az életcélja sem A világ barátja többé. Azonban SimGuruJill a galériában letölthetővé tette Bellának ezt a kezdeti verzióját is.

 

 

Érdekességek

Zongora: A Play Song… romantikus és klasszikus menükben megtalálható egy dal, amelynek For Bella, vagyis Bellának a címe. Természetesen a dallam szólhatna akármelyik Bellának, de tekintve, hogy a Sims univerzum legismertebb nőalakja Bella Goth, valószínűsíthető, hogy a dal neki szól. Egyébként ez egyben egy utalás Ludwig van Beethoven Für Elise című, méltán híres művére.

San Myshuno Reviews

A City Living kiegészítővel érkezett San Myshuno csodálatos városa, és a hivatalos weboldalon elérhető egy interaktív térkép, ahol a játékból már ismert simek hagynak véleményt az egyes épületekről vagy rendezvényekről. Természetesen Bella sem hagyhatta ki ezt, így most BellaNotBella álnév alatt az ő kommentárjai következnek.

A kosárlabdapályáról:

Kerüld el ezt a helyet, ha csak nem szeretsz a szemét körül sétálgatni és furcsa emberekkel találkozni. Úgy értem… ha neked ez tetszik, ez a te helyed. De nekem? Kizárt.

A Culpepper apartmanokról:

Egyszer randiztam egy pasival, aki a Culpepper apartmanokban lakott, és maradjunk annyiban, hogy nem ő volt az egyetlen patkány ezen a helyen.

A romantika fesztiválról (Romance):

Nem tudom, mi győzte meg végül Mortimert – a Guruk ajánlása, a tűzijáték vagy talán a hangulat, de ezen a helyen kért meg engem, és a fesztivál életem legromantikusabb éjszakája volt.

A ZenView csúcsról:

A Zenview nem csak egy találó név. Néztél már ki az ablakokon? Lélegzetelállító.

A humor és csínytevés fesztiválról (Humor and Hijinks):

Szeretem, ahogy a város utcái megtelnek egy könnyedebb hangulattal. Szeretsz nevetni? Akkor ne hagyd ki ezt a fesztivált.

Bella Goth egy kivételes sim, és nem csak azért, mert titokzatos és gyönyörű. Ő az ugyanis, akit mindenki ismer, aki valaha játszott már a The Sims valamelyik szériájával, ő az, akinek a véletlenszerű felbukkanásait biztosan megjegyzi minden játékos. Bella története és személye rengeteg kérdést vet fel, megmozgatja a simmer közösséget, inspirálja a kreatív rajongókat, és közben mégsem több, mint egy egyszerű anya, feleség.

Most, hogy négy szérián át követtük minden lépését, elmondhatjuk vajon, hogy ismerjük Bellát? Talán. De az biztos, hogy a jövőben is számíthatunk még meglepetésekre tőle.