Kihívás kategória bejegyzései

A sziget kihívás / The Island Challenge

Valahol a Sims-tenger közepén áll egy névtelen sziget, ahol két istenség él. Egyikük a vörös tűzisten, Llamatipoca, aki a sziget vulkánjában lakik, aki haragtartó, könnyen felbosszantható, folyamatosan felajánlásokat és áldozatokat kér a figyelméért cserébe. A másik istenség az ő teljesen ellentéte; olyan gyönyörű, hogy nem létezik hozzá fogható a világon. Ő a fény, a termékenység és a humor fehér istensége. Azt mondják, Játékosnak hívják. Ő azt szeretné, ha a szigeten élő összes növény, állat és sim kiteljesedhetne. Játékos felel a természet egyensúlyáért, és figyeli a sziget összes élőlényét. Kiváltképp a simeket.

 

Az eredeti kihívás ITT olvasható!

A jóslat

Megírták a krónikák, hogy egy napon, mikor két sim érkezik a szigetre, megkezdődik az istenségek végső ütközete. Mindkét istenség csodákkal próbálja majd megváltoztatni a sziget sorsát. A legendák szerint csak nyolc sim hajthatja végre a rituálék rituáléját, hogy ezáltal felszabadítsa a szigetet.

CÉL: Legyen 8 olyan simed a szigeten, akiknek legalább négyes szintű a horgászat, fitness és kertészkedés jártasságuk. A kihívást elbukod, ha mindegyik simed meghal, tehát tartsd őket életben!

AMIRE SZÜKSÉGED LESZ:

  • Két dobókockára*
  • 2 simre
  • Egy telekre, amelyen van egy sziget

*Ha nincsen ilyen kéznél, használhatsz dobókockás alkalmazást a telefonodon is.

A simek:

  • Fiatal felnőtteknek kell lenniük.
  • A jellemvonások és életcélok nem számítanak a kihívásban, tehát válassz okosan! Egy finnyás sznobbal nehezebb dolgod lesz, mint egy vidám természetbolonddal.
  • A nem nem számít, bár ajánlott egy párral kezdeni, hogy aztán ők gyerekeket vállalhassanak.
  • Mindkét simnek nulláról kell indítania az összes jártasságát, valamint az eszköztáruknak is üresnek kell lennie.
  • A külső sem számít. Úgy néznek ki a simeid, ahogyan te szeretnéd.
  • A simeid ismerhetik egymást, de lehetnek teljesen idegenek is. A közöttük lévő kapcsolat szintén nem számít.
  • Te irányítod a szigeten élő összes simet.

A sziget telek:
A sziget lesz a simeid új otthona, és egyúttal a kihívás legfőbb helyszíne is. Tehát építsd és dekoráld ennek megfelelően! A szigeten lennie kell egy nagy vulkánnak (vagyis medencének), amelyben a simeid úszni tudnak. A kinézet egyébként teljesen rád van bízva.  Annyi fát, növényt és követ használhatsz, amennyit csak szeretnél. Ha nem igazán vagy építős típus, akkor használhatod az alábbi linkről letölthető szigetet; ezt a kihívás szerzője készítette a vállalkozó szellemű résztvevőknek.

Sziget letöltése

**Használd a bb.moveobjects csalást, mielőtt elhelyeznéd a telket!

A kezdéshez szükséges felállás és tárgyak:

Tárgyak: 

  • 1 munkapad/workbench
  • 1 pad
  • 1 szemetes
  • 1 csap
  • 1 tábortűz (vagy grill, ha csak alapjátékkal játszol)

Minden egyéb használati tárgyat neked kell elkészítened. Ennek szabályait lejjebb olvashatod majd.

Debug Tárgyak**:

  • 5 szüretelhető zöldség/gyümölcs.
  • 1 horgásztó.
  • 20 vagy több ágat.

**A debug módot úgy tudod elindítani, hogy lenyomva tartod a CTRL+SHIFT+C billentyűket, majd beírod a bb.showhiddenobjects csalást. Itt megtalálhatod az összes gyűjthető dolgot (gyümölcsöket, kristályokat, stb.). Írd be ide, hogy „twigs” (ágak), így megtalálhatod az összes növényfajta ágait.

Minél többet helyezel el kezdéskor, annál könnyebb lesz a kihívás. Te döntesz!

Kezdés:

  • Kapcsold ki az öregedést!
  • Úsztasd be a simeidet a szigetre!
  • Zárd el a külvilágtól a szigetet úgy, hogy se a simeid ne tudjanak kijutni, se más simek (NPC-k) ne tudjanak bejutni.

Mint istenség, hatalmas erőid vannak, ezeket pedig már az elejétől kezdve használnod is kell. Használd a CTRL+SHIFT+C billentyűkombinációt, hogy aktiválhasd ezeket a képességeket, és írd be az alábbi három varázslatot:

  • testingcheats on
  • household.autopay_bills true
  • money 666999

Ahányszor csak újraindítod a játokét, mindig meg kell ismételned ezt a folyamatot. Nem akarhatjuk ugyanis, hogy isteni erőid berozsdásodjanak, nem igaz?

Játékmenet:

A simeid nem hagyhatják el a szigetet (telket). Teljesen el vannak vágva a civilizációtól. Nem dolgozhatnak, nem használhatnak luxuscikkeket, sem pedig elektromosságot! Hiszen hajótöröttek. Kimerültek. De ugyanakkor reménykednek! Neked, mint segítőjüknek, biztosítanod kell, hogy elvégezzék a végső rituálét. A simeknek azzal kell dolgozniuk, amijük van. Ami jelen esetben nem túl sok. De nézzük a jó oldalát; mindig süt a nap, és a természet sok mindent adhat. A simeid főként kertészkedni, halászni tudnak majd, valamint a jártasságaikat csiszolni – és új tárgyakat is készíthetnek, hogy kényelmesebbé tegyék az életüket. A tárgykészítés a kihívás egyik kulcsfontosságú eleme. A simek készíthetnek bútorokat vagy műalkotásokat a munkapadon, vagy gyűjthetnek letört ágakat, hogy hasznos dolgokat hozhassanak létre belőlük. (További információt a tárgykészítésről lejjebb találhatsz.) Az istenségek minden nap közbeavatkoznak, hogy megváltoztassák a simek sorsát. Dobj a dobókockákkal, hogy megtudd, mit tartogat számodra a játék! (Erről részletesen olvashatsz lejjebb!) Viseld gondját a simeidnek! Istenségként te irányíthatod és terelheted őket a megfelelő irányba. Érezd jól magad és járj szerencsével!

Hogyan költöztethetsz több simet a szigetre?
A simeid vállalhatnak gyerekeket, és játszhatsz egy szuper túlélő családdal. Ha az istenek úgy akarják, küldeni fognak neked további simeket a kihívás során (további infókat lejjebb találhatsz erről). Mivel az öregedés ki van kapcsolva, és neked nyolc fiatal felnőtt vagy annál idősebb simre lesz szükséged a végső rituáléhoz, neked kell felnőtté tenned a simeidet a Create a Sim menüben. (CTRL+SHIFT+C, aztán írd be a bb.casfulleditmode csalást majd nyomd le a SHIFT gombot, kattints a simre, majd válts életszakaszt vele!)

Varázslatok, amelyeket használhatsz, amikor a dobókocka úgy határoz:

Szükségletek feltöltése:

  • Nyomd le a SHIFT billentyűt, majd kattints a “Fill Needs Household” opcióra!
  • Nyomd le a SHIFT billentyűt, majd kattints a “Make Happy” opcióra!

Jártasságpontok kiosztása:
(Válaszd ki hozzá a szükséges simet!)

  • stats.set_level skill_fitness [írd be a szintet!]
  • stats.set_skill_level major_fishing [írd be a szintet!]]
  • stats.set_skill_level major_gardening [írd be a szintet!]]

Életcél pontok kiosztása:
(Válaszd ki hozzá a szükséges simet!)

  • sims.give_satisfaction_points [írd be a mennyiséget!]

A kocka el van vetve – avagy az istenek akarata:

Mindig legyen kéznél egy dobókocka, így tudod meg az istenségek akaratát. Egyszer a Játékosét, egyszer pedig Llamatipocáét, a vulkán istenéét. Ők a fekete és a fehér, a jó és a rossz, a kihívás ying és yangja. Bármit mondjanak is, azt VÉGRE KELL HAJTANI!

Minden sim nap reggelén dobnod kell a kockával, mikor még felkelőben van a nap. A kocka megmondja, mit tartogatnak az istenségek a simek számára. Állítsd meg a játékot, majd teljesítsd az istenek utasításait! Ne felejts el dobni! Ha egy nap elfelejted, akkor az istenek dühösek lesznek, és megölnek egy simet. (Hajtsd végre a 12-es parancsot a lejjebb található listából!)

Mi történik, ha a következő számot dobod…: 

  • (2) A fehér isten boldogsággal és termékenységgel ragyogja be a szigetet. Minden sim sokkal jobban érzi magát a csodájától. [tedd boldoggá az összes simet a varázslatok listájának felhasználásával!]
  • (3) Váó! Ez meg mi? Mit csinál? Egy új jártasságépítő tárgyat mosott partra a víz! Sosem tudhatod, milyen titokzatos és furcsa tárgyak kerülnek elő ezen a szigeten! [az elektronikus tárgyakat leszámítva bármelyik jártasságépítő tárgy közül választhatsz egyet!]
  • (4) 15 új ág! [debug módban vegyél, majd helyezz el a szigeten 15 új ágat!]
  • (5) A fehér isten elégedett veled! Éppen ezért most rád ragyog a bölcsesség fénye – pontosabban az egyik simedre. [Egy általad választott sim két új jártasságpontot kaphat a jártasságszintet beállító csalás varázslatával.]
  • (6) A dagály egy új simet mosott a szárazföldre. Ki lehet ő? Honnan jött? Talán csak az istenek tudják… [A sim teljesen random, mind a jellemvonásaiban, mind az életcéljában és korában. A megjelenését és szexualitását te határozhatod meg. Ha már megvan a nyolc fő a háztartásodban, hagyd figyelmen kívül ezt az utasítást! Ebben az esetben úgy vesszük, hogy a sim holtan érkezett a szigetre. Ha szeretnéd, elhelyezhetsz egy csontvázat is a parton, hogy élethűbb legyen a helyzet.]
  • (7) 5 új ág! [debug módban vegyél, majd helyezz el a szigeten 5 új ágat!]
  •  (8) Llamatipoca óriási vihart küld a szigetre. Sajnos egy simedbe (te választod ki, melyikükbe) belecsap egy villám, ezért négy jártasságpontot veszít. [használj csalást a varázslathoz!]
  • (9) A fehér isten megáldotta az egyik simedet! A simed hirtelen egy új túlélőképesség birtokában van. [adj az egyik simednek 4,000 életcélpontot a fent említett csalás segítségével!]
  • (10) Llamatipoca dühös! Áldozz fel neki két kifejlett szüretelhető növényt! [töröld ki őket építés módban] Búcsúzz el a szüreteléstől!
  • (11) Ó, váó! Ez pontosan olyan, amilyenre vágytunk! Az istenek meghallgatták simeid imáit, és egy új tárgyat küldtek a szigetre. [menj vásárolni, és válassz ki a vásárlás/építés módból valamit, az ár nem számít!]
  • (12) Llamatipoca nagyon dühös, amiért megzavartad az álmát! Áldozz fel a vulkánnál egy simet, hogy kiengeszteld őt! Lehetőség szerint egy szüzet. [Küldd úszni egy simedet a vulkán medencébe, majd zárd le a medencét kövekkel vagy kerítéssel. A simnek meg kell fulladnia.]

 

A tárgykészítés:
Már észrevehetted, hogy rengeteg ágat szerezhetsz a kihívás során. Ezek nagyon fontosak az új tárgyak elkészítése során, valamint a sziget berendezése és lakhatóvá tétele miatt. A simeid készíthetnek tárgyakat, amelyek a játék közben hasznosnak bizonyulhatnak még. A munkapadon készített tárgyakhoz nem kell ágakat felhasználnod, viszont minden máshoz igen. Ha egy tárgy nincsen rajta a listán, akkor annak használata nem megengedett. A dekortárgyak, amelyek nem befolyásolják a simedet (tehát nincsenek rá hangulati hatással, és az egyetlen interakció velük a „view”, vagyis a megnézni opció), bármikor megengedettek.

  • Ágy (dupla) = 10 ág
  • Ágy (szimpla) = 5 ág
  • Bútorozatlan kunyhó*** = 40 ág & 4 gyümölcs
  • Stég = 30 ág
  • Tábortűz/grill = 5 ág
  • Munkapad = 10 ág
  • Máglya = 10 ág
  • Pad = 5 ág
  • Szék = 3 ág
  • Asztal (szimpla) = 8 ág
  • Asztal (két hellyel) = 10 ág
  • Asztal (három hellyel) = 15 ág
  • Dívány = 5 ág
  • Zuhanyzó = 25 ág
  • Csap = 15 ág
  • Kád = 30 ág
  • Bár = 20 ág
  • Könyvespolc = 10 ág
  • Polc = 3 ág
  • Láda = 5 ág
  • Esküvői boltív = 5 ág

***Bárhol megépítheted, és úgy, ahogyan csak szeretnéd. Ez pusztán dekoráció, de ha vannak kunyhóid, akkor az egész biztosan szuperül fog kinézni!

Befejezés:
Amikor van nyolc felnőtt simed, akkor elkezdheted végre a rituálét! Minden simnek legalább négyes szinten kell lennie a horgászat, fitness és kertészkedés jártasságának. Vetkőztesd le őket; ezután táncolniuk kell egy nagy máglya vagy esküvői boltív körül (amennyiben csak az alapjátékkal játszol). Hasznos lehet, ha szól valamilyen zene, és van némi halad vagy gyümölcsöd, amit feláldozhatsz. Hiszen egy istenség vagy, emlékszel? Mit szeretnél, hogyan ünnepeljenek téged? Szervezd meg a rituálét úgy, ahogyan neked tetszene! Légy kreatív, érezd jól magad, élvezd ki az utolsó napot a simeiddel, majd búcsúzz el tőlük!

Vagy játssz velük tovább! 😉

Egyedülálló Apa Kihívás / Single Father Challenge (Sims 4)

A kihívás célja, hogy az egyedülálló apa és a kisbaba a lehető legsikeresebbé váljon élete során. Hogy mi számít sikeresnek? A kihívás során kitűzött célok irányt mutatnak neked ebben.

Történet:

A férfi simednek egyedülálló apukává kell válnia. Ez kétféleképp is történhet:

1.: Kihívásod férfi szereplője összeismerkedik álmai nőjével (illetve akiről azt hiszi, hogy az), és össze is házasodnak. Később rájön, hogy párja nagyon boldogtalan, de már teherbe esett. Amint a gyerek megszületik, a feleség elválik tőle, ő pedig egyedül marad a babával. Természetesen össze is költöztek, mikor összeházasodtak, így a bankszámlája lemerítése után kidobja őt közös fészkükből.

2.: A kihívásban szereplő férfi egy gyönyörű idegennel tölti együtt az éjszakát, aztán nem sokkal később kiderül, hogy a nő teherbe esett, és a gyereket a te gondjaidra bízza.

 

Szabályok:

 

Előkészületek

  • Alkoss családkészítőben, akinél az egyetlen kitétel, hogy fiatal felnőtt férfi legyen.
  • Bármilyen életcélt választhatsz neki. Hogy könnyebb dolgod legyen, választhatod a családközpontú (family oriented) életcélt, vagy olyat, amelyik hozzájárul valamelyik jártassághoz vagy munkához.
  • Választhatsz bármilyen jártasságot, ami segít valamelyik munkában, életcélban, vagy a családdal kapcsolatos.
  • Az élettartam lehet rövid, közepes vagy hosszú is.

 

Játékmenet

Apuka, fiatal felnőtt kor:

  • Lakhat valamelyik barátjánál, vagy hajléktalanszállóban a babával/gyerekkel, amíg elég pénzt nem szerez egy ház építésére.
  • Legyen teljes munkaidős állása.
  • Szerezzen a munkáján felül is pénzt kertészkedéssel, festéssel, írással, stb.
  • Fejlessze a jártasságait.
  • Dolgozz azon, hogy az életcéljai valóra váljanak.
  • Alakítson ki minél szorosabb kapcsolatot a gyerekével.

Apuka, fiatal felnőtt/felnőtt kor:

  • Érje el legalább egy jártasság legmagasabb szintjét.
  • Teljesíts két életcélt (Családközpontú és Jártasság/munka kategóriából)
  • Érje el hivatásának 10-es szintjét.
  • A gyerekéhez tartozó kapcsolati sáv legyen a maximumon.
  • Legyenek legjobb barátok a gyerekével.

Mikor a gyerek még tipegő korban van:

  • Az apuka csak heti 3-4-szer mehet dolgozni.
  • A többi napon otthon kell maradnia, és vigyáznia a babára.
  • A babát csak akkor lehet gyerekmegőrzőre bízni, mikor az apja dolgozik.

Ha a kisfiú/kislány már gyerek korban van:

  • Teljesítsd az életcélját.
  • Legalább egy jártasságnak érje el a legmagasabb szintjét.
  • Járjon iskolába, írja meg mindig a leckéjét, és szerezzen A osztályzatot.

Ha a gyerek már tini:

  • Járjon iskolába, és csinálja meg mindig a házi feladatait.
  • Szerezzen A osztályzatot.
  • Besegíthet részmunkaidős állással a pénzkeresésbe.

Ha a gyerek már fiatal felnőtt korban van:

  • Szerezzen teljes munkaidős állást.
  • Teljesítsen életcélokat és jártasságokat.

 

Cél:

A kihívást akkor teljesíted, ha minden itt felsorolt pont teljesül a kihívás során:

  • Keress több, mint 25.000 simoleont.
  • Építs/vegyél egy legalább 20.000 simoleonba kerülő házat.
  • Az apuka teljesítsen két életcélt (Családközpontú vagy Munka/Jártasság kategóriában).
  • Az apuka érje el a 10-es szintet hivatásában.
  • A kisfiú/kislány gyerekkorban teljesítse az életcélját és egy jártasságot emeljen maximumra, szerezzen A-t az iskolában.
  • A gyerek tiniként szerezzen A-t az iskolában, legyen részmunkaidős állása.
  • A gyereknek fiatal felnőttként legyen teljes munkaidős állása.
  • Az apuka és a gyerek kapcsolata legyen jó (legyenek legjobb barátok, a kapcsolatukat mutató sáv legyen maximumon).

A kihívást elbukod, ha:

  • Bármelyik szabályt megszeged.
  • Az apuka nem éri el hivatása 10-es szintjét.
  • Az apuka nem éri el semelyik jártasság legmagasabb szintjét.
  • Az apuka nem teljesít két életcélt.
  • A kisfiú/kislány gyerekkorában (tinivé válása előtt) nem teljesít egy életcélt és/vagy nem éri el legalább egy jártasság legmagasabb szintjét.
  • A tini/fiatal felnőtt nem teljesít egy életcélt és/vagy nem éri el legalább egy jártasság legmagasabb szintjét.
  • Nincs elég pénzük az élethez.
  • Bármelyik célt nem éred el a simek élete során.

 

Jó szórakozást kívánunk a kihíváshoz! Természetesen, ha valaki jobban szimpatizál vele, ugyanez játszható egyedülálló anya verzióban is.

A kihívás eredeti szövegét megtaláljátok itt.

 

Vampire Legacy Challange/Vámpírörökség kihívás

Gyarapítsad vámpírcsaládodat öt generáción keresztül, változtass át annyi simet, amennyit csak tudsz, és találj magadnak minél több szövetségest! Milyen örökséget hagy majd maga után a vámpírod? A vámpírod vérvonala a hagyományokat és a becsületet, az erőt és a mások feletti uralmat fogja tisztelni, vagy az emberek között fog élni békességben a szomszédokkal és a saját erőivel egyaránt?

Kezdés

  • Kezdj egy vámpírral, valamint
  • egy fiatal felnőtt emberi simmel, aki táplálékforrásként funkcionál majd – és aki jelezni fogja majd, mikor van vége az első generációnak (a további alternatívákért vagy szabályokért lásd a Generáció jelzése részt).
  • Költöztesd be valahová a vámpírodat és az emberi simedet (a pénzcsalás megengedett, ha könnyebb kihívásra vágysz)
  • Kapcsold be az Auto Aginget (automatikus öregedés) az aktív háztarásodnál normál élethosszal, vagy nézd meg a Generáció jelzése részt alternatív lehetőségekért!

 

Generáció jelzése
Két módon mérheted az idő múlását.

Lehetőségek:

  1. Fiatal felnőtt sim/táplálékforrás
  • Egy generációnyi idő akkor telik le, amikor a fiatal felnőtt sim/táplálékforrás idős korba lép.
  • Amint egy táplálékforrás eléri az idős életszakaszt, le kell cserélned őt egy fiatal felnőttre.
  • Az új táplálékforrásoknak fiatal felnőttnek kell lenniük.
  • Az eredeti vámpírodnak mindig rendelkeznie kell elegendő életcél ponttal, hogy minden generáció új táplálékforrását a fiatal felnőtt életszakasz legelejére állíthassa be fiatalság főzettel (tehát húsz nap kell, hogy elteljen a következő életszakaszba lépés előtt).
  • A táplálékforrások átváltoztathatók és hozzáadhatók a vérvonalhoz – ennek következményeként a következő táplálékforrásnak ugyanabban az életszakaszban kell lennie, és azonnal pótolni kell, valamint fiatalság főzetet kell vele itatni, hogy az adott életszakaszt az elejéről kezdhesse.
  • Az idős kort megélt táplálékforrások következmények nélkül vámpírrá változtathatók (a hosszú évek véradását tehát jutalmazhatod örök élettel )
  • A táplálékforrások bármilyen szerepet betölthetnek az aktív háztartásodban.
  • Bezárhatod őt egy szobába a legszükségesebb használati tárgyakkal és egyszerű ételekkel, engedheted, hogy szabadon járjon-keljen az egész házban egy tiszteletre méltó pozícióban, elküldheted dolgozni, hogy hozzájáruljon a család növekvő jólétéhez vagy pedig engedelmes szolgává teheted, aki a vámpírod parancsait – és agyarait lesi!
  1. Egy játékban lévő család
  • Egy bármelyik világban lévő családot kell kiválasztanod.
  • Egy generációnak számít az, amikor egy kiválasztott sim fiatal felnőttből idős életszakaszba lép.
  • Vagy pedig egy tipegő fiatal felnőtté nem válik.
  • Ez utóbbi opció nem tesztelt, tehát egy kissé kockázatos.

Szabályok

  • Mivel a kihívás a vámpír vérvonalra fókuszál, emberi simek nem lehetnek a háztartásodban, ha csak nem ő a generáció jelzésére vagy pedig táplálkozásra használt sim.
  • Az egésznek az a lényege, hogy úgy növeld a vérvonaladat, hogy másokat vámpírrá változtatsz.
  • A vámpírodnak el kell érnie a vámpír rendszer harmadik rangját (minor) és a Vámpírtan jártasság hetedik szintjét, mielőtt átváltoztatná az első simet és meghívná őt az aktív háztartásba.
  • Az új vámpírnak el kell érnie a vámpír rendszer harmadik rangját (minor) és még egy fél szintet, mielőtt az eredeti vámpírod átváltoztathatna és meghívhatna egy újabb simet a háztartásba.
  • Az aktív háztartásod többi vámpírja is átváltoztathat simeket, de rájuk is ugyanazok a szabályok vonatkoznak. MEGJEGYZÉS: ezért kevesebb pontot kapsz.
  • Amikor egy általad átváltoztatott vámpír eléri a negyedik rangot (master), akkor a Household Management segítségével létrehozhatsz egy új háztartást/szövetséget.
  • Mielőtt új háztartást hoznál létre, a már létezőkben legalább öt vámpírnak kell lennie.
  • A minor rangot elért vámpírok kiköltözhetnek egy másik háztartásba, ha ott van hely számukra.

MEGJEGYZÉS: Új háztartások létrehozására szükség van a kihívás sikerességéhez. Az új háztartásokat nem feltétlenül szükséges elhelyezned valahol, kiválaszthatod a „Not in World” opciót is, ha nem szeretnéd őket lerakni valahová.

További szabályok

  • A vámpíroknak tilos emberi simekkel gyermeket nemezniük.
  • Azt a vámpírt, aki megszegi ezt a szabályt, ki kell zárni az aktív háztartásból, a gyermekét pedig mindkét szülőtől el kell venni és hozzáadni az aktív háztartáshoz, hogy pótolja az elüldözött szülőjét.
  • A vámpírok vállalhatnak együtt gyereket, de büntetésként a gyermeknek (már tinédzserként) el kell érnie a minor rangot, mielőtt egy új simet átváltoztathatnál.
  • A vámpírok bármilyen módon hozzájárulhatnak az aktív háztartás vagyonának növeléséhez.
  • Az öregedést ki kell kapcsolnod, ha másik háztartással is játszol ugyanebben a világban, majd visszakapcsolhatod, ha visszatértél a kihívás aktív háztartásához.
  • Az eredeti vámpírod lemondhat a pozíciójáról, és választhatsz a helyére valaki mást, vagy egy negyedik szintet elért vámpír kihívhatja az eredeti vámpírodat egy Mean Sparra (aljas párbaj), hogy visszavonulásra kényszerítse őt.

Mini kihívások

A vámpírok ezer emberöltőt is megélnek, szóval most itt van néhány mini kihívás, hogy néhány emberöltőnyi időt lefoglaljanak a vámpír életéből.

Festőmester

  • Legyen egy vámpírod, aki eléri a festés jártasság maximumát és teljesíti a Painting Extraordinair életcélt.
  • Akassz ki a múzeumban öt mesterművet a vámpír simedtől.
    +20 pont jár a mini kihívás teljesítéséért.

A korok krónikája

  • Legyen egy vámpírod, akit az eredeti vámpír változtatott át, és aki eléri az írás jártasság maximumát és teljesíti a Best Selling Author életcélt.
  • Ez a simed írja meg a The Book of Life-ot, vagyis az élet könyvét az eredeti vámpírodnak, és adja oda neki.
    +30 pont jár a mini kihívás teljesítéséért.

A kihívás pontozása:
+10 pont minden vámpírért, akit az ősvámpírod változtatott át
+5 pont minden vámpírért, akit nem az ősvámpírod változtatott át
-50 pont minden vámpírért, akit ki kellett rúgnod a háztartásból (terhességet eredményező kapcsolatért egy emberrel)
-50 pont minden vámpírért, aki meghal az aktív háztartásodban
-20 pont minden táplálékforrásért, aki még az időskor elérése előtt meghal
-10 pont minden táplálékforrásért, akit vámpírrá változtatsz
+100 minden szövetség/háztartás létrehozásáért
+200 minden hét vagy több vámpír tagból álló szövetség/háztartásért
+100 minden befejezett generációért

 

A kihívás eredeti nyelven itt olvasható: https://forums.thesims.com/en_US/discussion/910115/the-vampire-legacy-challenge-updated-29-1

 

Galaktika Kihívás / The Galactica Challenge (Sims 4)

Szeretsz ismerkedni a Sims világában a szomszédságban kóborló simekkel? Szereted megkérdezni a személyiségjegyeiket? Hogy őrültek-e? Nos, ha így van, akkor talán te is az vagy… Azonban mostani kihívásunk tökéletes lesz számodra!

Történet

Világunk és valóságunk mögött egy őrző ténykedik naphosszat. Az ő feladata, hogy megvédje az univerzumunkat és rendet teremtsen a csillagok sorában. De az őrző hatalma hanyatlásban van. Régóta vannak jelen őrzők, de nem sokára talán az ő idejük is leáldozik… Ami világunk félresiklását jelentené…

Mégis van remény: a jelenlegi őrző gyermeke, a Nap védelmezője. A hőst a Földre küldik azzal a céllal, hogy a sim társadalom tagjaiból új őrzőket toborozzon, ezáltal megerősítve a bolygókat, univerzumunk alapköveit…

Előkészületek

Készítsd el a Nap Őrzőjét. A tini/fiatal felnőtt kor ajánlott, a nemét szabadon választhatod.

A ruhatárát célszerű úgy megválasztani, hogy minden öltözetbe csempészel valamit, ami utal a Napra.

Nyugodtan választhatsz űrlény simet is a kihíváshoz.

Jellemvonásokat szabadon választhatsz számára, a Good/Jó, illetve a Loves the Outdoors/Természetkedvelő tulajdonságok ajánlottak.

Megalkothatod az Univerzum Őrzőjét is, aki a Nap Őrzőjének apja/anyja. Kizárólag a sztori hitelességéért lehet rá szükség, így semmilyen megkötés nincs vele kapcsolatban.

Költöztesd be őt/őket egy olyan telekre, amit megengedhet magának a háztartás pénzcsalás nélkül. Az Univerzum Őrzője nem szükséges, hogy a Nap Őrzőjével együtt lakjon, nyugodtan elköltöztetheted őt egy másik telekre.

Játékmenet

A kihívás célja, hogy őrzőket toborozz a szomszédság simjeiből (akik nem lehetnek általad készített simek) minden bolygó számára (a Plútót is beleszámítva). A háztartás létszámkorlátjának túllépéséhez segítségül hívhatsz modot, azonban ennek használata nem szükséges.

Ha a Nap Őrzője talál egy potenciális jelöltet valamelyik bolygó őrzőjének posztjára, érj el olyan kapcsolati szintet, hogy az illető beköltözzön a háztartásodba. Ezután az adott sim elindulhat az őrzővé válás rögös útján. Az őrzővé váláshoz a következők kellenek:

  • Minden őrzőhöz tartozik egy bolygó képesség (lásd lentebb), melyet el kell sajátítania
  • Tökélyre kell csiszolnia a Rocket Science/Rakéta Tudós jártasságát
  • Teljesítenie kell a bolygóhoz kapcsolódó kihívást.

Miután mindezt teljesítette, a sim elnyeri a bolygóját szimbolizáló felszerelést (vagyis CASban válassz neki egy olyan kiegészítőt, amely minden öltözetében szerepel ugyanolyan színnel). Ha nem használsz modot a háztartás létszámának növelésére, vagy egyszerűen csak nem akarsz már foglalkozni a kiképzett őrzővel, kiköltöztetheted őt egy másik telekre (ha az összes feladatot teljesítetted vele).

Az Őrzők

Az alábbi lista tartalmazza a toborzandó őrzők tulajdonságait és feladatait. A bolygók a Naptól távolodó sorrendben vannak felsorolva, a kihívásban haladhatsz e szerint, de akár tetszőleges sorban is.

FONTOS: Egyik őrző sem lehet Lazy/Lusta, vagy Slob/Trehány!

Merkúr

– A simnek, akit a Merkúr Őrzőjének szánsz, Insane/Őrültnek kell lennie.

– Tökélyre kell csiszolnia az írás jártasságát (a rakétatudós jártasság mellett).

– Bolygóhoz tartozó kihívás: teljesítse a Bestselling Author/Bestseller író életcélt, vagy írjon 3 könyvet minden műfajban.

Vénusz

– A simnek, akit a Vénusz Őrzőjének szánsz, Romantic/Romantikusnak kell lennie.

– Tökélyre kell csiszolnia a karizma jártasságát (a rakétatudós jártasság mellett).

– Bolygóhoz tartozó kihívás: teljesítse a Soulmate/Lelki társ életcélt, vagy érjen el maximális romantikus kapcsolati szintet öt különböző simmel.

Föld

– A simnek, akit a Föld Őrzőjének szánsz, Genius/Zseninek kell lennie.

– Tökélyre kell csiszolnia a logika jártasságát (a rakétatudós jártasság mellett).

– Bolygóhoz tartozó kihívás: teljesítse a Renaissance Sim/Reneszánsz Sim életcélt, vagy a Nerd Brain/Kocka Agy életcélt.

Mars

– A simnek, akit a Mars Őrzőjének szánsz, Hot Headed/Forrófejűnek kell lennie.

– Tökélyre kell csiszolnia a fitness jártasságát (a rakétatudós jártasság mellett).

– Bolygóhoz tartozó kihívás: teljesítse a Bodybuilder/Testépítő életcélt, vagy győzzön le 10 simet verekedésben.

Jupiter

– A simnek, akit a Jupiter Őrzőjének szánsz, Creative/Kreatívnak kell lennie.

– Tökélyre kell csiszolnia a főzés jártasságát (a rakétatudós jártasság mellett).

– Bolygóhoz tartozó kihívás: teljesítse a Master Chef/Mesterszakács életcélt, vagy készítsen el 8 alkalommal kiváló fogást partikra.

Szaturnusz

– A simnek, akit a Szaturnusz Őrzőjének szánsz, Loves the Outdoors/Természetbarátnak kell lennie.

– Tökélyre kell csiszolnia a kertészet jártasságát (a rakétatudós jártasság mellett).

– Bolygóhoz tartozó kihívás: teljesítse a Freelance Botanist/Szabadúszó Botanikus életcélt, vagy neveljen 8 különböző fajtájú, tökéletes minőségű növényt.

Uránusz

– A simnek, akit az Uránusz Őrzőjének szánsz, Art Lover/Művészetpártinak kell lennie.

– Tökélyre kell csiszolnia a festés jártasságát (a rakétatudós jártasság mellett).

– Bolygóhoz tartozó kihívás: teljesítse a Painter Extraordinaire/Kiváló Festő életcélt, vagy minden típusú festményből alkosson egy magas minőségűt.

Neptunusz

– A simnek, akit a Neptunusz Őrzőjének szánsz, Cheerful/Vidámnak kell lennie.

– Tökélyre kell csiszolnia a horgászat jártasságát (a rakétatudós jártasság mellett).

– Bolygóhoz tartozó kihívás: teljesítse az Angling Ace/Ász pecás életcélt, vagy találjon és fogjon ki 5 szivárványhalat.

Plútó

– A simnek, akit a Plútó Őrzőjének szánsz, Music Lover/Zenésznek kell lennie.

– Tökélyre kell csiszolnia a gitár/hegedű/zongora jártasságát. Hogy melyiket, az a te döntésed (a rakétatudós jártasság mellett).

– Bolygóhoz tartozó kihívás: teljesítse a Musical Genius/Zenei zseni életcélt, vagy szerezzen összesen 8.000 simoleont borravalóból.

További szabályok

A csalókódok használata nem megengedett, kivéve az építéshez szükséges bb.moveobjects, vagy a resetsim, és a hasonló, hibákat javító kódok.

Minden Őrzőnek saját szobája kell, hogy legyen, kivétel nélkül.

Az Őrzők hivatalosan nem létesíthetnek egymással romantikus kapcsolatot (háztartáson kívüli simmel azonban bármikor). Szabályok:

– Ha egy Őrző flötrölni kezd egy másik Őrzővel, és visszautasítják, a flörtölőt ki kell raknod a háztartásból, és új simet toboroznod helyette.

– Ha a flörtöt viszonozza a másik Őrző, azonban valaki látja ezt a jelenetet, mindkettőjüket ki kell rúgnod, és új simeket keresni helyettük.

– Ha a flörtöt viszonozza a másik Őrző, és senki nem veszi észre, titkos kapcsolatba kezdhetnek. Azonban ha bármikor lebuknak, mindkettőjüket ki kell raknod.

Gyerekek örökbefogadása megengedett, viszont ők nem lehetnek Őrzők.

 

A kihíváshoz jó szórakozást kívánunk, reméljük sok simet sikerül toboroznotok az univerzum védelmében! Ne feledjétek, rajtatok a világ szeme!

Az eredeti kihívást itt találod.

Világépítő kihívás / World Builder Challenge

Az a típus vagy, aki szeret építeni és élvezi a simkészítést? Ha igen, akkor a világépítő kihívás neked való!

A kihívás célja lényegileg az, hogy létrehozz egy mentést a saját telkeiddel és simeiddel. Sok simmer már megtette ugyanezt, de ezúttal a feladat kihívás formájában tér vissza, és irányelvekkel szolgál a vállalkozókedvű játékosoknak. Megtarthatod magadnak a mentésedet, de akár fel is töltheted, hogy megoszd másokkal.

Fontos leszögezni, hogy az irányelvek nem többek annál, mint aminek tűnnek – irányelvek. Követheted őket, de ha úgy érzed, hogy valamelyik korlátozza a kreativitásodat vagy élvezhetetlenné teszi számodra a kihívást, akkor nyugodtan kerüld ki! Ha nem szereted a természetfeletti lényeket vagy nagyon szeretnél egy Spa-t a lakóövezetben, akkor ne hagyd, hogy a szabályok akadályozzanak! Ha egy szabály olyan kiegészítőt igényel, ami neked nincs meg, akkor egyszerűen figyelmen kívül hagyhatod.

Megjegyzés: A szabályok azt feltételezik, hogy a játékban megtalálható összes világot újra fogod alkotni. Ha te csak egy vagy néhány világ újraalkotását tervezed, akkor néhány szabálynak nehéz lesz megfelelned.

Simek

Megjegyzés: A szellemek csak olyan demográfiai adatoknál számítanak, amelyek külön őket emelik ki.

Rendelkezned kell az alábbiak közül legalább:
– 10 fiatal felnőtt mindkét nemből (összesen 20)
-10 felnőtt mindkét nemből (összesen 20)
– 3 idős mindkét nemből (összesen 6)
– 6 gyerek mindkét nemből (összesen 12)
– 6 tini mindkét nemből (összesen 12)
– 3 tipegő mindkét nemből (összesen 6)

(Ha állatokat is szeretnél bevonni a kihívásba:
– 5 felnőtt mindkét nemből (összesen 10)
– 3 kisállat mindkét nemből (összesen 6)
– 3 idős mindkét nemből (összesen 6)A fenti szabályok egyaránt vonatkoznak a kutyákra és a macskákra is, ami összesen 44 állatot jelent.)

– 1 terhes sim*
– 2 újszülött*
– 1 egyedülálló tini, fiatal felnőtt és felnőtt mindkét nemből (összesen 6)
– 2 gyerektelen, nem házas tini, fiatal felnőtt és felnőtt pár (összesen 6)
– 2 gyerektelen, házas fiatal felnőtt és felnőtt pár (összesen 4)
– 5 pár gyerekekkel
– 1 nagy család legalább 6 simmel (nehéz fokozat: 8 sim)
– 1 egyedülálló szülő
– 4 simcsoport olyan simekből, akik együtt élnek, de nem rokonok
– 1 nagy háztartás legalább 6 nem rokon simmel (nehéz fokozat: 8 sim)
– 2 játszható szellem
– 4 vámpír (nehéz fokozat: 1 vámpír minden nemből és korosztályból, ami összesen 12-t jelent [14-et, ha az újszülötteket is számoljuk])
– 4 űrlény (nehéz fokozat: 1 űrlény minden nemből és korosztályból, ami összesen 12-t jelent [14-et, ha az újszülötteket is számoljuk])

A játékban megtalálható összes jellemvonást fel kell használnod legalább egyszer.
A játékban található összes életcélt fel kell használnod legalább egyszer.
Minden karriert ki kell választanod legalább egyszer.*
Minden háztartásnak rendelkeznie kell leírással.
A játékban található összes előre elkészített simet (vagy legalábbis annyit, amennyit megváltoztatsz) helyettesítened kell saját készítésűekkel, de akár meg is tarthatod az eredetieket a háztartástárolóban, ha szeretnéd.
*Olyan információkat is megadhatsz, amelyek a CAS menüben nem elérhetőek, ha a mentés előtt játék közben beállítod azokat.

 

Telkek

Általános

Rendelkezned kell legalább:
– 1 üres házzal, amely kevesebbe kerül, mint §10,000
– 3 üres házzal, amelyek ára §10,000 és §20,000 között van
– 1 üres házzal, amely ára §20,000 és §40,000 között van
– 1 üres házzal, amely ára §40,000 és §80,000 között van
– 1 üres házzal, amely ára §80,000 és §150,000 között van
– 1 üres házzal, amely drágább, mint §150,000
– 2 lakott házzal, amely kevesebbe kerül, mint §20,000
– 3 lakott házzal, amelyek ára §20,000 és §40,000 között van
– 3 lakott házzal, amelyek ára§40,000 és §80,000 között van
– 2 lakott házzal, amelyek ára §80,000 és §150,000 között van
– 1 lakott házzal, amely többe kerül, mint §150,000

– 1 telekkel az összes elérhető típusból, leszámítva a Spa-t (lást lejjebb)
– 1 kifőzdével (olcsó étterem)
– 1 megfizethető árú étteremmel
– 1 étteremmel, amely kísérleti ételeket árul
(Egy drága, nem kísérleti ételeket kínáló étterem is javasolt, de ezt kihagyhatod, ha nincs elég helyed.)

– 1 ruhabolt, ahol minden nemnek és életkornak megfelelő próbababa is megtalálható
– 1 házasságkötő hely
– 1 bowlingpálya

Ajánlott, de nem szükséges a szabályok teljesítéséhez:
– 1 tipegő játszótér
– 1 játékterem
– 1 temető
– 1 Retail könyvesbolt
– 1 Retail pékség
– 1 Retail élelmiszerbolt

A Spa telkek és a wellnesszel kapcsolatos tárgyak ki vannak tiltva a lakóvilágokból, és csak az úticélként megjelölhető világokban helyezhetőek el (lásd lejjebb a további szabályoknál).
Nem helyezhetsz el ágyakat, zuhanyzókat és kádakat olyan telektípusokon, amelyeken nincsen rájuk szükség.
Minden telekhez leírást kell írnod.

 

Lot Traits/Telkek jellemzői

– Minden teleknek csak egy pozitív jellemzője lehet. Ez érvényes a lakótelkekre és a közösségi telkekre egyaránt. A “Mean Vibe” (Gonosz kisugárzás) pozitív jellemzőnek számít, mert segíti a játékot azon simek számára, akiknek gonosz interakciókat kell végrehajtaniuk.
– A §150,000 simoleonnál drágább lakótelkek kivételt képeznek a szabályok alól, mert két pozitív jellemzőjük lehet.
– A kezdő lakótelkek, amelyek §20,000 simoleonnál olcsóbbak, nem rendelkezhetnek egyetlen pozitív jellemzővel sem.
Nehéz fokozat: Az összes §20,000 simoleonnál olcsóbb lakóteleknek rendelkeznie kell egy negatív jellemzővel.
– A §40,000 simoleonnál olcsóbb telkek csak akkor kaphatnak pozitív jellemzőt, ha azt kiegyensúlyozza egy negatív jellemző.
Nehéz fokozat: A §40,000 simoleonnál olcsóbb telkek nem rendelkezhetnek pozitív jellemzővel, de nem kell negatív jellemzőt sem adni nekik.
– A játékban megtalálható összes telkekre vonatkozó jellemzőt fel kell használnod legalább egyszer.

Megjegyzés: Azok a jellemzők, amelyek azt befolyásolják, kik bukkanjanak fel a telken, nem számítanak sem pozitívnak, sem negatívnak. A City Livinggel érkezett zárt jellemzők nem számítanak bele a szabályzatba, és azokat figyelmen kívül kell hagyni. A lakások nem számítanak bele az árazós szabályzatba, és lehet egy pozitív jellemzőjük függetlenül attól, hogy van-e mellette negatív jellemző vagy sem – azonban ha modokkal eltávolítod a “Needs TLC” (Felújításra szorul) jellemzőt és az azzal kapcsolatos tárgyakat, akkor választanod kell egy másik negatív jellemzőt, hogy kompenzáld a hiányát.

 

Úticélként megjelölhető világok

– Ha a legolcsóbb elérhető telek legalább §600/nap, akkor építhetsz egy Spa-t is, és felhasználhatsz wellnesshez kapcsolódó tárgyakat is a közösségi telkeken.
– Ha a legolcsóbb elérhető telek legalább §1000/nap, akkor két pozitív jellemzőt választhatsz a közösségi telkeken.
– Ha a legolcsóbb elérhető telek legalább §2000/nap, akkor három pozitív jellemzőt is választhatsz a közösségi telkeken.
– Minden egyes bérelhető teleknek, amely legalább §1,000 simoleonba kerül naponta, két pozitív jellemzővel kell rendelkeznie.
– Minden egyes bérelhető telek, amely legalább §1,500 simoleonba kerül naponta, rendelkezhet wellnesshez kapcsolódó tárgyakkal.
– Minden egyes bérelhető teleknek, amely legalább §2,000 simoleonba kerül naponta, három pozitív jellemzővel rendelkezhet.

Javaslatok és tippek

– Hogy a közösségi telkeid ne legyenek túl drágák, állíts fel magadnak egy költségvetést, akkor is, ha a kihívás nem írja neked elő. Nagyon csábító tud lenni, hogy mindenből a legdrágábbat helyezd el, szóval a saját magad állította korlát segíthet megelőzni ezt.
– Használj annyi különböző tárgyat, amennyit csak tudsz! Próbálj meg minden tárgyat felhasználni legalább egyszer!
– Amikor közösségi telkeket építesz, gondolj arra, hogy miért küldené oda a játékos a simjeit ahelyett, hogy máshová tenné! Könnyen összerakhatsz egy egyszerű edzőtermet, de mi értelme lenne odamenni, ha nem kínál semmi többet, mint más edzőtermek?
– Ne csak oda építs edzőtermet, könyvtárat, ahol eredetileg is edzőterem vagy könyvtár volt: legyél kreatív, kicsit keverd össze a telektípusokat!
– Amikor a háztartások leírásait írod, akkor ne csak arról mesélj, hogyan készültek, hanem arról is, hogy milyenek maguk a simek, milyen kapcsolatban állnak a külvilággal!
– Tedd érdekesebbé a telkeidet és simeidet azzal, hogy új Get Togetherös klubokat hozol létre és azoknak főhadiszállást is készítesz!- Fűszerezd meg a sztorit azzal, hogy beállítod a simek életcéljainak és karrierjeinek szintjét! Ezt beállíthatod az alábbi kódokkal:
* aspirations.complete_current_milestone
* career.promote [CareerName]
…vagy egyszerűen játszhatsz velük te magad, hogy eljuttasd őket a kívánt pozícióba!

Jó szórakozást kívánunk a kihíváshoz!

A kihívás eredeti nyelven ITT olvasható.