Interjú kategória bejegyzései

Interjú CherrySensei-el – Készülőben: “Magányos tale”

Milyen érzés friss íróként bemutatkozni az oldalon?
Borzasztóan izgulok, hogy mit fognak szólni a történetemhez, épp ezért nagyon maximalistán állok az egészhez és egyben nagyon félek is.

Mi ihlette a történetet?
Igazából már nem tudom. Talán egy film, vagy egy könyv, de lehet mindkettő. Ha látok valamit a felkelti az érdeklődésemet, azon elkezdek agyalni, amolyan „Mi lenne ha…” elméleteket gyártok. Azt hiszem így született ez is.

Hol tartasz az írásban/forgatásban?
Fejben már összerakosgattam, de amit valóban le is írtam, az az elképzeléseim szerint nagyon kevés.

Mi a legnehezebb számodra az írásban?
Az írás során vettem csak észre, de engem fölöttébb zavar. Olyan logikai buktatókba botlottam, amiket már csak hosszú filozofálgatással tudunk (a lektoraimmal) ’kiküszöbölni’. Igaz, hogy a tale az érzelmekre épít, de ez még nem jelenti azt, hogy az ésszerűséget ki kell zárni.

Tapasztaltál “írói válságot”, amikor elakadtál egy időre? Hogyan jutottál túl rajta?
Természetesen. Ilyenkor félre szoktam tenni a történetet, ha kell egy egész hétre, mert nem jó, ha folyamatosan a sztorin kattog az agyam és már koncentrálni sem tudok. A kis szünet után újult erővel vágok bele és azt vettem észre, hogy ilyenkor meglehetősen sokat tudok hozzáadni a talehez.

Milyen módszer szerint dolgozol a történeten?
Konkrét, bevett módszerem nincs. Egy – szerintem nagyon rossz – tulajdonságom szerint szoktam elképzelni először az egészet: méghozzá színdarabként. Magamat színházi gyereknek vallom, mert a gyerekkorom nagy részét színházban (’színészként’) töltöttem. Kellőképpen nehéz ezután megalkotnom egy játékban, de jelenleg annyi könnyítésem van, hogy a szereplőgárda nem vetekszik egy marhacsorda méretével.

Mit gondolsz, mikor olvashatjuk soraidat az oldalon?
Ahogy minden író, én is csak azt tudnám mondani, remélem minél előbb. Sajnos sokszor én is versenyt futok az idővel (nem mellesleg nem én kerülök ki győztesként), de mindig próbálom a legjobb tudásom szerint végezni a dolgaimat, ahogy most is arra törekszem.

Apró hozzáfűznivaló: Nem egy sztorit szeretnék nektek vázolni, hanem egy érzést, méghozzá a magányét. Biztos vagyok benne, hogy már mindenki szembesült vele, akár a saját bőrödön tapasztalhattad, akár egy másik emberen láthattad. Ez az a fajta magány lesz, amikor tényleg egyedül vagy úgy, hogy még szólni sem bírsz senkihez. Társaloghatsz a tükörképeddel, beszélhetsz élettelen tárgyakhoz, de akkor is csak egyedül vagy, egy üres világban, emberek nélkül.

 

Akit faggattak: CherrySensei

Aki faggatta: Thea

Interjú Carmillával – Készülőben: Veszett Kutya Nyomozóiroda

Milyen érzés ismét történetet küldeni az oldalra, magabiztosabbnak érzed magad, vagy aggaszt, sikerül-e túlszárnyalnod a korábbi műve(i)d?
Mivel eddig csak novellákat publikáltam az oldalon, így elég izgatott vagyok, milyen lesz a nagyobb lélegzetvételű tale-em fogadtatása.
Valójában kicsit tartok a dologtól, mert szörnyen régen volt már, hogy utoljára hosszabb írást publikáltam, és illusztrált sztorikkal ez lesz az első komolyabb munkám.
Az már csak hab a tortán, hogy már az alapötlet megfoganásakor a szívemhez nőtt egy picit a történet, éppen ezért még inkább igyekszem odatenni magam. 🙂Mi ihlette a történetet?
Nehéz lenne megmondani. Ha jól emlékszem, Nalini Singh egyik könyvsorozatának olvasása közben ködlött fel bennem a gondolat, ami aztán napokon keresztül csak egyre bővült, hízott.
Nagyon szeretem a fantasy történeteket, főleg azokat, amelyek nem csak kiragadnak egy-egy fajt a világon elterjedt mítoszokból, hanem konkrét világnézetet, politikai és faji belső konfliktusokat, társadalmi struktúrát építenek köréjük.
Emellett nagy rajongója vagyok a krimi műfajnak is – bár nem a CSI és társai félének, hanem az igazi írott kriminek -, ezért hát nem is volt kérdés, hogy az oldalon az első tale-em fantasy-krimi keverék lesz, és noha elég általános faji csoportokat választottam a mítoszvilágból, remélem, sikerül megugranom a magamnak emelt lécet, és olyan történetet írni, amely minden olvasó számára tartogat némi újdonságot. 🙂

Hol tartasz az írásban/forgatásban?
Megtagadom a választ, mert az terhelő lehet rám nézve.
Na jó, nem. 😀 Egy héttel ezelőtt még azt mondtam volna, hogy nagyon az elején, de azóta sikerült a projekt legkomolyabb részét befejeznem: elkészültek a történetben szereplő simek és helyszínek.
Nálam ez az a mérföldkő, amikor azt mondhatom, hogy innen már könnyen és gyorsan fog menni minden, mert ezek elkészítése közben vagyok a legkritikusabb, és mivel ez lesz az első tale-em, még sokkal jobban stresszeltem azon, hogy mindenkinek mindene a helyén legyen, úgy, ahogy én gondolom.
Azóta szerencsére a nyakamba szakadt némi kis szabadidő is éjjelente, így az írás terén is sikerült jó alaposan előrehaladnom.

Mi a legnehezebb számodra az írásban?
Megbékélni önmagammal. Szörnyen önkritikus vagyok, ezért van egy bizonyos hangulat, amit el kell érnem, hogy végre ne a saját fejemmel gondolkodjak, hanem a szereplőimével. Ha eljutok eddig a pontig, akkor szárnyalnak az ujjaim a billentyűzeten, de ez egy nagyon hosszú út.
Ami kicsit megnehezíti a dolgom: ha valamit leírok, az úgy marad. Egyszerűen sosem tudtam rávenni magam arra, hogy egy legépelt részletet vagy részt átírjak/újraírjak, így néha előfordul, hogy kissé elkanyarodom az eredeti vonaltól, és trükköznöm kell, hogy mindent újra a helyére igazítsak az elkövetkező fejezetek valamelyikében.

Tapasztaltál “írói válságot”, amikor elakadtál egy időre? Hogyan jutottál túl rajta?
Állítólag az ópiumpipa beválik… 🙂
Viccen kívül: igazán nagyon komoly írói válságom még nem volt. Inkább az Élet és a lustaság szólnak néha közbe, és ilyenkor „kiesem” a hangulatból, de ezen könnyen segít, ha az elejéről újra elolvasom az addig megírt történetet. Ha azonban ihletem támad és megfelelő a csillagok dőlésszöge, a holdfázis és a napszak, akkor azonnal leülök írni, és napokig fel sem állok.

Milyen módszer szerint dolgozol a történeten?
Ülök a székemen a gép előtt, és püfölöm a billentyűket. 🙂
Ezen túlmenően… Nos, nincs vázlatom, vagy ilyesmim. Tudom, hogy mi a történet eleje, és tudom, hogy mi a vége. Arról, hogy a köztes 10-15-20 részben mi a manó történik, halovány lila sejtelmem sincs, hagyom, hogy a cselekmény írja meg önmagát – bár nagyon figyelek arra, hogy semmiképp se valami tekervényes rétestészta legyen a végeredmény. Ismerem a célt, ahová el akarok jutni, a karaktereket, akik segítenek elérni a célom, és ez nekem elég.
Talán csak annyiban furcsa – legalábbis számomra – mindez, mert a cselekménnyel ellentétben a szereplők jellemével tökéletesen tisztában vagyok – még a legapróbb mellék- és epizódszereplőkével is. Valószínűleg nincs olyan kérdés, amire ne tudnék válaszolni velük kapcsolatban.
Az írási módszerem pedig kimerül abban, hogy néha motyogva monologizálok, vagy olykor-olykor feltekintve a függönyöm mintáira hosszasan elbeszélgetek egy szereplővel (egy másikat megszemélyesítve), próbálgatva a mondatokat, a hangsúlyt, vagy épp meredten bámulok előre, amíg végig gondolom a következő lépést/momentumot/csavart. 🙂
Többnyire azt, hogy valóban elkezdjem megírni a történetet, megelőzi egy pár hetes időszak, amikor minden elérhető felületre mondatokat, párbeszédeket, hasonlatokat vagy leírásokat vések, amelyek később a sztori alapköveivé válnak.
Aztán, ha már az írási stádiumban elkészül egy adott rész, rohanok a játékomhoz fotózni, hogy megnézzem, hogy mutat minden egyben.

Hogyan érzed, mikor olvashatjuk az oldalon a műved?
Jelenleg – ha semmi nagyobb probléma vagy elfoglaltság nem szól közbe -, január végére tippelnék, attól függően, hogyan sikerül haladnom az írással. 🙂


Veszett Kutya Nyomozóiroda

Műfaj: krimi, urban fantasy, romantikus (akció, dráma…)
Korhatár:
 16
A Veszett Kutya nem holmi baráti társulás, Norah Montrose pontosan tudja ezt. Végtére is, az ő apja kényszerítette ki a nyomozóiroda létrejöttét, pusztán azért, hogy hatalmi viszályt szítson a két faj között. És most a vérfarkasok alfája, valamint a vámpírklánok hercege kénytelenek együtt dolgozni – vagyis csak lennének, mert a népesség nem igazán szavaz bizalmat egy efféle társaságnak.
Azonban Norah úgy érzi, nincs más esélye. Valaki követi; valaki, aki sötét, mocskos üzeneteket suttog éjjelente az üzenetrögzítőjére; valaki, aki bizarr ajándékokat küld; valaki, aki mindent tud róla és az életéről… És ez a valaki nem fogad el nemet.
A rendőrség semmire sem jut a nyomozással, és Norah végül átlépi a Veszett Kutya küszöbét – ám utólag ráébred, hogy talán nem volt felkészülve arra, ami az ajtó túloldalán várja.
***
“Cale szokásos, finomkodó stílusával benyitott az ajtón – ami nagyot döndülve visszacsapódott az oldalsó falról -, majd visszafogott, alig észrevehető testalkatával belavírozott a helyiségbe, hogy az ott tartózkodó fiatal alkalmazottat aztán olyan szavakra, kifejezésekre és cirkalmas mondatokra tanítsa, amikért az anyukája biztosan szappannal mosta volna ki a száját.”
***
“- Szőrös kis gyöngyvirágom?! – kiáltott ki Rhode az oldalsó szobából. Az a rohadt vámpír egészen biztosan meg akar halni… – Mi a helyzet? Kimúlt a krapek, vagy nem múlt ki?
– Inkább úgy fogalmaznék, hogy kinyúlt – morogta Cale az orra alatt, ám ez is elég volt ahhoz, hogy Rhode meghallja.
A vámpír egy tizedmásodperc múlva már mellette is termett, és szélesre tágult orrlyukakkal, elsötétedő tekintettel figyelte az egykori Bruce Stanton tetemét. Látva a pillantását, Cale gyomra felkavarodott.
– Segítsek kitakarítani? – Rhode hangja olyan mélyről, zengve szólt, hogy a vérfarkasnak szuperhallása ellenére is beletelt pár másodpercbe, mire megértette a szavait.
– Persze – felelte. – A bokáidnál fogva a magasba emellek, aztán arccal lefelé körbe-körbe tologatlak a szobában, hogy nyugodt szívvel felszipkázhasd a vért a szőnyegből. –A következő pillanatban szinte vidáman csapta össze a kezeit. – Nahát! Azt hiszem, találtam egy piaci rést! Áruba bocsátom a tested, mint az első vérszívó-porszívó.
– Dögölj meg – nyögte Rhode, majd merev léptekkel kimasírozott a szobából.”
***
“A doktor köpenyét mindenütt vér borította, Norah szíve pedig őrült vágtázásba kezdett, ekkor azonban Cale előlépett, és vállon veregette a férfit.
– Csapja ki a plecsnijét, doki, mielőtt valaki azt találja hinni, hogy a hentesnél van, és kér egy kiló karajt.
Az orvos kissé fókuszálatlan szemekkel nézett, mígnem tekintete véres köpenyujjára tévedt.
– Hoppácska – mondta, a következő pillanatban pedig előcibálta mellényzsebéből a kórházi belépőkártyáját.
Az olyannyira tele volt régebbi és friss véres ujjlenyomatokkal, hogy szinte csak a képet és az alatta látható aprócska feliratot lehetett kivenni:
Dr. Adrian Westgrove,
Fogorvos.
Norah-ban mindössze egyetlen pillanatra sarjadt ki bal felső hetesének néha-néha nyilalló fájdalma, majd újra végigmérve a doktort, nyomban elméje hátsó zugába száműzte a gondolatot.”
***
Picture
Ez a kép közvetlenül azután készült, hogy befejeztem a simekkel kapcsolatos munkát a Családszerkesztőben. Ők öten a történet főbb karakterei – és jelenleg ennél több információt nem is szükséges tudni róluk. 🙂 Először arra gondoltam, megírom a nevüket, a státuszukat, vagy épp kiragadok egy-egy mondatot az életfilozófiájukból, de rájöttem, hogy ehhez egyelőre még túl szégyenlős vagyok. 🙂
(Ami persze nevetséges, mert cirka 4 hét múlva jó eséllyel startolhat a történet… de hát én már csak én vagyok…)
Akit faggattak: Carmilla
Aki faggatta: Thea

Interjú Carmillával – Készülőben: Ragazdozók – A héja

Akik olvasták már Carmilla valamely történetét, azok tudják, igen színvonalas művek kerülnek ki kezei közül, így küszöbön álló mini tale-jét is érdemes felvenni az olvasmánylista élére. Bár a három részes mini főszerepében egy madárka áll, senkit ne tévesszen meg a cím, ugyanis ez a bestia válogatott fegyverarzenállal rendelkezik. Pillantsatok bele az interjúba, ha további információkra vagytok kíváncsiak a történetről, vagy meg szeretnétek tekinteni a remekbe szabott borítót!

Milyen érzés ismét történetet küldeni az oldalra, magabiztosabbnak érzed magad, vagy aggaszt, sikerül-e túlszárnyalnod a korábbi műve(i)d?

Ezen még nem igazán gondolkoztam. Az biztos, hogy ez a történet sok szempontból teljesen más lesz, mint a VKNY, mind írás, mind pedig illusztrálás tekintetében, és noha a főszereplőim „madarak”, a túlszárnyalás korántsem garantált. 🙂

Kicsit izgulok a fogadtatás miatt, de remélem a legjobbakat. 🙂

Mi ihlette a történetet?

Nem tudnám megmondani. Egyszerűen csak… jött. Alapból imádom az „én házam, én ágyam, én nőm” típusú alfahímeket, és évek óta szerettem volna egy „Hawke” nevű karaktert írni (és mielőtt valaki belekötne, direkt van az „e” a neve végén), így összehoztam a kettőt, és arra gondoltam: miért ne?

Hol tartasz az írásban/forgatásban?

Az írási fázist befejeztem. 🙂 Már csak a forgatás van hátra, amit remélhetőleg mielőbb lesz időm megcsinálni, hiszen a karakterek már készen állnak. 😉

Mi a legnehezebb számodra az írásban?

Ami ennél a sztorinál különösen nehéz volt, az a durva nyelvezet és az erotikus tartalom „szinten tartása” az írás során. Nem bánok egy-két káromkodást a történeteimben, de itt maga az alaphelyzet és a szereplők jelleme is megkívánta mindezt, és nagyon igyekeztem, hogy a vulgáris megnyilvánulásokból éppen annyi legyen, ami még nem „túl sok”. Az erotikus tartalommal kapcsolatban szintén az volt a legnehezebb, hogy betartsam a 16-os korhatár szabályait, és ne gázoljak át a sorompón. Az illusztrálásnál is ugyanerre törekszem majd, de ettől függetlenül remélem, hogy a fiatalabb olvasók tudomásul veszik a korhatárt, és megvárják, míg elég idősek lesznek ehhez a történethez. 🙂

Tapasztaltál “írói válságot”, amikor elakadtál egy időre? Hogyan jutottál túl rajta?

Nem volt rá időm, hogy ilyesmit tapasztaljak, mert mire sorra került volna, már készen lettem. 🙂

Milyen módszer szerint dolgozol a történeten?

Kivárásra játszom – várom, hogy legyen időm nekilátni a forgatásnak. 😀

Hogyan érzed, mikor olvashatjuk az oldalon a műved?

Szívből remélem, hogy pár héten belül. 🙂 De mindenképpen a tél beköszönte előtt. 😀

 


Héja

 

Műfaj: akció

Korhatár: 16

Figyelmeztetések: nagyon durva nyelvezet, erotikus tartalom, erőszak, kínzás

 

Tartalom:

A legnagyobb rohadékot keresed?

Megtaláltad.

Vért akarsz, halált és sikolyokat?

Megkapod.

Ebben a városban semmi sem történhet a gengszterkirály, Ryo Monti tudta nélkül.

Drog, pénz, szex – mindez az ő kezében van.

A csapatommal évek óta azon ügyködünk, hogy börtönbe vagy hullazsákba jutassuk a szemétládát, és végül esélyünk nyílt rá, hogy a közelébe férkőzzünk – én lettem a kiválasztott, aki beépült a szervezetbe.

Másfél éve élek álnéven egy hamis albérletben, és miközben szép fokozatosan törtem előre a maffia ranglétráján, minden apró információt összegyűjtöttem, minden utamba állót kiiktattam, minden kishalat magam mögé utasítottam.

Azonban ma végre eljön a perc, hogy megpillanthassam a gengszterkirály arcát – Ryo Monti személyesen is látni akar.

Elérkezett az én időm – ma beindul az akció, amelynek végeztével az egyikünk kihűlt testtel végzi egy jéghideg asztalon.

Nem én leszek az.

Mert Hawke vagyok.

Én vagyok a Héja.

 

Hawke-nak egy különösen hosszúra nyúló beépített akció kapcsán immár más vágya sincs, csak hogy az mielőbb véget érjen. A feladata nem más, mint így vagy úgy, de kiiktatni a gengsztert, aki rettegésben tartja a várost – és ez a feladat cseppet sem egyszerű.

Azonban végül a kitartása és kíméletlensége meghozza gyümölcsét, és Ryo Monti személyes találkozót kér tőle – Hawke pedig úgy hiszi, ez lesz a legjobb alkalma, hogy bilincset kattintson a bűnöző csuklójára, vagy golyót röpítsen sötét szívébe.

Azonban az este nem egészen úgy alakul, ahogy eltervezte – vadidegen támadók, lövöldözés, bombák és menekülés lesz a vége, ráadásul nem is egyedül, mert a nagy kavarodásban Ryo húga, Isabella a férfi mellé szegődik.

És Isabella egy nagyon, nagyon csábító fiatal nő…

 

Részlet:

“A lábdobogás egyre hangosabb lett, Hawke ösztönei pedig éppen egy pillanattal azelőtt fújtak riadót, hogy az ajtó és a fal egy része fülsüketítő robajjal berobbant volna. A szilánkok és a törmelék beterítették a levetődő és lehanyatló testeket, a meglepett üvöltések és sikolyok adrenalinnal telítették a levegőt.

A helyiségbe rontó fegyveresek nem teketóriáztak sokat, azonnal lőni kezdtek mindenre, ami mozog, de félkörben szűkülő alakzatuk elmondta Hawke-nak azt, amit már úgy is tudott: az ismeretlen fickók is a gengszertkirályra vadásznak.

Alig egy másodperc múlva Monti fegyvere felbukkant a felborult íróasztal mögül, ezzel egy időben pedig a gorillái is nekiláttak feltápászkodni, de cselekvésre már nem maradt idejük, a támadók túl közel kerültek. A következő két lövés különösen élesnek hangzott, majd felharsant Ryo Monti fájdalmas üvöltése, aztán pedig a húga rémült sikolya… ”

 

Kép a történetből:

Interjú AnatidaephobiaCookie-val – Készülőben: Abesszin makaó

Milyen érzés ismét történetet küldeni az oldalra, magabiztosabbnak érzed magad, vagy aggaszt, sikerül-e túlszárnyalnod a korábbi műve(i)d?

Nem nagyon stresszelek rá (: Vagy 2 hónapja nem nagyon írtam, főleg képregényekkel foglalkoztam, szóval nem kizárt, hogy nem hozza majd azt, amit várok tőle, de hát… Ez van srácok 😀 Nem mintha a „Szűk családi körben”-nél nagyon megerőltettem volna magam. Azt hiszem 1,5 hét alatt írtam meg. Ezzel a hossza miatt maximum 2-3 hetet szeretnék foglalkozni.

Mi ihlette a történetet?
Őszintén? Eszembe jutott egy frappáns mondat egy karakter bemutatására. Szóval az egész mini tale-t egyetlen mondat és egyetlen karakter ihlette meg. Ez egyben a tale első mondata is.

Hol tartasz az írásban/forgatásban? Minden a tervek szerint zajlik?
Ezekben a percekben kezdtem el a 3. részt, a másik kettővel pont két nap alatt végeztem, de most jön a java. Fogalmam sincs hány része lesz és, hogy mi lesz a vége. 😀 Mikor elkezdtem írni a sztorit, még azt se tudtam, hogy melyik karakter hova tartozik, vagy, hogy egyáltalán mi lesz a végső műfaj. Eredetileg Colemannek csak az első részben hangzott volna el a neve, aztán itt véget is ért volna a karrierje, de aztán úgy alakult, hogy főszereplő lett.

Mi a legnehezebb számodra az írásban?
Mikor eszembe jut egy gyönyörű gondolat, vagy csak egy szószerkezet, amit bele akarok tenni a történetbe és sehova se illik bele. Aztán persze belepasszírozom és az egész olyan erőltetett lesz. Kiveszik belőle minden.

Tapasztaltál “írói válságot”, amikor elakadtál egy időre? Hogyan jutottál túl rajta?
Ennél a tale-nél még nem, az összes többi, megkezdett munkánál számtalanszor. Nem vagyok harcos típus, ezeket a sztorikat nem fojtattam.

Milyen módszer szerint dolgozol a történeten?
Előbb az írás, aztán keresek illusztrátort 😀 Én amúgy jobb szeretem, ha formailag is az írás az első és alatta a hozzátartozó kép. Nem szeretem, ha a kép lelövi előre a fordulatot.

Hogyan érzed, mikor olvashatjuk az oldalon a műved?
Én szeretném még szeptember közepén befejezni a kis művet (: A többi az illusztrátoron múlik, de ha csak két év alatt tudja befejezni a képeket, nekem az is jó 😀

 

Abesszin makaó

Coleman Paise egy új-mexikói kisváros egyetlen nyomozójaként éli hétköznapi, családapa életét, amikor a bűn vértől ragacsos ujjai beférkőznek a kertváros poros utcái közé. Egy fiatal lányt meggyilkoltak, a lepukkant retro kávéházban pedig egy iszákos fickó egyre gyanúsabbá válik. Amikor túl messzire megy, a végső percekben Colemannek el kell döntenie, hogy a városának biztonsága, vagy a családja a fontosabb-e számára.
***

„Noha lassan 7 éve dolgozott rendőrként, és 3 éve nyomozóként, még sosem látott éles, valódi gyilkossági áldozatot. Bármennyire szégyelli, odahányt és úgy remegtek az ujjai, miközben a sheriffet hívta, mintha valamit beszedett volna. Az a hívás, az a látvány, a szag, a holttestre vetülő, fekete árnyékok. Az az egész megmérgezte a lelkét. Azóta Coleman már nem volt ugyanaz az ember, mint régen. Ebből persze a legtöbben nem vettek észre semmit. Sosem volt az a beszédes, nyílt típus, de legbelül… az nap egy része meghalt. La petite mort. Ez volt a franciák kifejezése erre. „Kis halált” jelentett és a szörnyű tragédiákra, illetve az orgazmusra használták. Colemannek mindig is tetszett a kifejezés mögött lapuló, sötét szarkazmus.
A kiérkező sheriff öreg róka volt már. Rezzenéstelen arccal figyelte meg az áldozatot, miközben Paise a rendőrautó mellett álldogált, remegő lábakkal, a szélvédőbe kapaszkodva, a la petite mort mindent elsöprő erejének alávetve magát.”

Akit faggattak: AnatidaephobiaCookie

Aki faggatta: Thea

Interjú Ahsoka 1994-gyel – Szerelem: Vissza a halálból

“(…) sokkal izgalmasabb azon rágni a körmödet, hogy hőseink túlélik-e a zombitámadást, vagy elkapják-e a vámpírvadászt, mint azon, hogy be tudják-e fizetni a villanyszámlát.”

Picture
Alig ért véget a második évad, a Kérdés Kedd alapján nagyon foglalkoztatja az olvasóidat, hogy vajon harmadszorra is találkozhatunk-e Victoriával és Vince-szel.
Remélem, nem okozok senkinek se túl nagy csalódást, de harmadik évad már nem lesz. Ahhoz már nem érzek magamban elég kreativitást/fantáziát, erőltetni pedig nem akarom. 

Ha nem is lesz folytatás, jelenleg dolgozol valamilyen projekten? Ha jól láttam, az egyik fórumos játékban valamilyen regényt emlegettél.Tudnál arról mondani pár szót? 
Dolgozok több projekten is, bár a Sims Tales témától most egy kicsit eltávolodtam. Jelenleg inkább fanfic-en és regényen dolgozok, bár előbb-utóbb vissza fogok térni ide is. A dolgok jelenlegi állása szerint azt tartom elképzelhetőnek, hogy nagyregényemnek talán lesz egy Sims Tale adaptációja is. Arról egyelőre annyit tudok mondani, hogy egyszerre térek vissza egy kicsit egy régebbi témámhoz, és adok hozzá egy csomó újat is. Két nem mindennapi személy kapcsolatát mutatja be, akikben közös, hogy mindketten halhatatlanok. Viszont személyiségre és élethelyzetre eléggé egymás ellentétei.Érdekesen hangzik, főleg a Sims Tale-es adaptáció. Kíváncsiak várjuk róla a híreket. DeeDee kérdésével folytatnám az interjút, akit az érdekel elsősorban, hogy már kezdetektől fogva terveztél-e folytatást Szerelem: A világ romjainhoz, vagy csak később döntötted el, hogy készítesz hozzá második évadot.

Nem, eleinte nem terveztem második évadot. Igaziból az első évadnak már az utolsó részei futottak, amikor el kezdtem gondolkozni rajta, hogy jó lenne valahogy folytatni a történetet, de persze kérdés volt, hogy hogyan. Aztán egy szép napon, miután szemtanúja lettem egy hősi halált halt karakter feltámadásának, rájöttem, hogy a Star Trek milyen jó ihletforrás egy írói ambíciókkal rendelkező fiatal lánynak, és persze arra is, hogy valami hasonló történhetne Victoriával is. Innentől kezdve már meg volt, milyen irányba fogom elvinni a második évadot.

Picture
Hogyan értékelnéd az első és a második szezont? Melyikkel vagy leginkább megelégedve?
Az elsőről leginkább úgy gondolom, sikeresen átadtam vele az írása pillanatában aktuális érzelmeimet. Igaziból minden szempontból, beleértve a zombiinvázió kitörésének módját, egy olyan történet, amit régóta szerettem volna elmesélni, így örülök, hogy volt rá lehetőségem. Arra viszont rájöttem, hogy nem igazán tudok megölni egy főszereplőt, legalább is tartósan nem. Emiatt hiába szeretem jobban az első évadot, a második nélkül nem érezném teljesnek a történetet. Mellesleg a második évad lehetőséget adott új problémák felvetésére, amiket az első évadban nem mertem/fért volna bele a történetbe.Az eddig megjelent történeteidben mindig felbukkant valamilyen lény. Ha jól emlékszem, volt dolgod már múmiákkal, vámpírokkal és most zombikkal. Véletlen csupán, hogy úgymond így „kötődsz” a természetfelettihez?
Inkább azt mondanám, hogy vonzanak a szokatlan történetek. A valóságban amúgy teljességgel realista vagyok, nem hiszek semmiféle természetfelettiben se. Viszont szerintem az olvasásnak, és valamennyire az írásnak is, (az egyik) célja, hogy elszakadhasson az ember a valóságtól, a szürke hétköznapoktól. A természetfeletti lények jelenléte pedig pont ezt segítheti elő. Amúgy pedig főleg Tim Burton filmeken és Csillagok háborúján nőttem fel, ami szintén megmagyarázhat egy-két dolgot.

Az oldalunkon megtalálható három tale-edben a romantikus műfaj mindig jelen van. Gondolom, ebben érzed magad otthon igazán, de van más is, amiben szívesen alkotsz/alkotnál? Vagy például mi az, amivel soha nem próbálkoznál?
Hát igen… Bár a Vissza a halálból kivételével egyik művem se kimondottan romantikusnak indult, inkább csak akartam beléjük szerelmi szálat. Csak aztán nem tudtam ellenállni, így mindig ezeket a szálakat kell előtérbe helyeznem, de én már csak ilyen vagyok. A barátom szerintem rengeteget tudna mesélni arról, hogy az általunk közösen nézett, amúgy űrcsatákban igencsak bővelkedő, sorozatokban is mennyire meg tudok örülni a „cuki pároknak.” De visszatérve a kérdésre, igaziból a szerelmi szál dolgot leszámítva szerintem elég sok műfajban otthon vagyok. Viszont az a műfaj, amit soha, de soha nem próbálnék ki az a hétköznapi emberek, hétköznapi problémáiról szóló, szappanoperaszerű történet. Azt túl gyorsan elunnám, és különben is, sokkal izgalmasabb azon rágni a körmödet, hogy hőseink túlélik-e a zombitámadást, vagy elkapják-e a vámpírvadászt, mint azon, hogy be tudják-e fizetni a villanyszámlát.

Picture
Sookie-t az a kérdés foglalkoztatja, honnan jött az ötlet, hogy pont egy zombi apokalipszisbe helyezd a történetedet. Miért pont zombik?
Erre leginkább azt tudnám mondani, hogy miért ne? Vagy hát komolyra fordítva a szót, volt egy időszak az életemben, amikor főleg zombis filmeket néztem. Azok nagyon megragadhattak bennem.Szintúgy Sookie-tól érkezik a következő kérdés is: Miért a Sims 3-at választottad a forgatáshoz?
Erre elég egyszerű a válasz. Amikor az első évadon dolgoztam, csak a 3 volt meg. (Illetve meg volt az 1 is, csak azzal nem valami sokat tudnék kezdeni.) Utána pedig az volt a logikus, hogy a második évadot is azzal csináljam meg.

El tudnád képzelni a Szerelem két részét Sims 2-vel is?
Igen, szerintem azzal is meg tudtam volna csinálni. Azóta már megvan a kettő, csináltam vele fotókat is. Bele kell jönni ugyan, de az se sokkal nehezebb. Szétnéztem egyedi tartalmak között is, találtam több olyat is, ami jól nézhetett volna ki a történetben. Szerintem egyszer ki is fogom próbálni a Sims 2-s forgatást.

Ahány tale író, annyi szokás. Van, aki először ír, és az alapján forgat, de van, aki nagyjából tudja a vázlatot, és előbb inkább elkészíti a képeket, amelyekhez aztán később írja meg a szöveget. Neked mi volt a technikád?
Nekem nagyon fontos, hogy először le legyen írva legalább 4-5 résznek a szövege, hogy legyen mihez kapcsolni a képeket. Így tudom pontosan, hogy az adott szövegmennyiséghez pontosan mennyi és milyen képek kellenek majd. Persze van, hogy az elkészült képek alapján végzek egy-két apróbb módosítást a szövegen, mert mondjuk, amit leírtam nem olyan egyszerű megvalósítani Sims-ben, mint gondoltam. Azon túl pedig gyakran elkészítem magukat a simeket még az írás megkezdése előtt, hogy meg tudjam „ismerni” őket. Remélem, ezzel érthető voltam.

Picture

“- Amikor elkezdtem rajtad dolgozni, egyáltalán nem egy robotot akartam létrehozni, hanem egy érző emberi lényt. Egy gyönyörű nőt, hogy pontosabb legyek. Azt akartam, hogy ha véget érnek az apokalipszis szörnyűségei, és elkezdjük újjáépíteni a világunkat, neked is ugyanolyan életed lehessen, mint bárki másnak. Lehessen neked is férjed és családod.” (2×11)

Szinte majdnem mindenkitől megkérdezzük, úgyhogy Te sem úszhatod meg. Melyik részét élvezted leginkább a tale készítésnek? Az írást vagy a forgatást?
Szerintem inkább az írást. Az mindig is egy nagyon kedvelt elfoglaltságom volt, imádom több műfajban is művelni. Persze nagyon jó szórakozás Simsben illusztrálni az irományaimat, megnézni, hogy nézne ez ki, de azért rengeteg idegesítő része is van a forgatásnak. Lassú a gépem, a simek se akarnak mindig „szótfogadni”, meg néha még ki is dob a játék. Az írásnál legalább nem korlátoznak külső tényezők, és egész jól el tudom ütni vele az időt akkor is, ha a játék éppen akadozik.Aki eddig folytatást írt a történetéhez, annak belekerült jó pár évébe, mire megjelentette azt. A Szerelem: A világ romjain tavaly nyáron fejeződött be a My Simsen, a Sims Tales oldalon pedig 2014 júliusában debütált a második évad. Mi a titkod? Hogy lettél vele ilyen gyorsan kész? 
Valahogy gondoltam, hogy ezt meg fogjátok kérdezni, de olyan nagy titok szerintem nincs. Minden az ihleten és az időbeosztáson múlik. Amikor megjött a fő ihlet a történethez, pont a pároméknál voltam, ahonnan 5-6 óra a hazaút busszal. Úgyhogy miközben a buszon ültem, azzal kötöttem le magam, hogy beraktam a fülest és fejben kidolgoztam a teljes történetet, amihez jöttek is ötletek szép számmal. Az elkövetkezendő pár napban pedig, mivel nyár volt és ráértem, minden időt arra szántam, hogy mindezt le is írjam. Kevesebb, mint egy hét alatt meg volt a lezárás kivételével minden, és már a fotózást is elkezdtem. Utána se sokat változtattam, a maradék időben inkább csak a fotózással foglalkoztam.

Hogy szerzel inspirációt íráshoz? Szoktál valamilyen zenét hallgatni közben, vagy inkább csendpárti vagy?
Mindenképp szükségem van valami zenére! Még tanulás közben is szokott nálam mindig menni valami, különben annyira idegesítene, hogy csend van, hogy nem tudnék odafigyelni a dolgomra. Írás közben pedig még külön inspirál is, gyakran keresek olyan számokat, amik passzolnak ahhoz a jelenethez, amit éppen írok. Általában Nightwish-t, vagy valami hasonló stílusút szoktam ilyen célból hallgatni, bár újabban felfedeztem magamnak a jazz műfaját is. Az segíteni szokott ellazulni is a nehéz napok után.

Picture

“- El kell felejtened, hogy mindig azt keresd, miben különbözöl másoktól. Nagyon különleges vagy, ezt nem tagadja senki, nekem pedig főleg. De ugyanakkor… ugyanolyan vagy, mint bárki más. Téged is megilletnek ugyanazok az örömök az életben, mint bárkit.” (2×06)

Beszéljünk egy kicsit akkor a második évadról. Mindenkinek vannak kedvenc vagy épp kevésbé kedvelt részei. Neked melyek ezek, és miért?
A kedvenc részem a hatodik, amiben Victoria és Vince tisztázzák az előző évadból maradt félreértéseiket, és egy kicsit tovább is viszik a kapcsolatukat. Szerintem már sokan (beleértve engem is) várhatták az „újraegyesülés” pillanatát, és persze azt se felejtsük el, hogy innen lett Eva is. Kevésbé kedvelthez pedig az ilyen „átkötő” jellegű részeket mondanám. Nem akartam túlságosan felgyorsítani a történet ütemét, ezért mindenképp szükségesek, de ezeknél a részeknél elég vontatott az írás.A legtöbben értelemszerűen a főszereplőinkhez kötődünk, ő a kedvencünk. Te is így vagy ezzel, vagy van esetleg más karakter, aki igazán a szívedhez nőtt?
Mindig is kedveltem például Izzyt. Az első évadban még az övé volt az „ártatlan gyermek, akit nem rontottak el az előítéletek” szerepe. A második évadban már, annak a pubertásnak nevezett dolognak köszönhetően, muszáj volt valamennyit változtatnom a karakteren, de attól még meg akartam őrizni minél többet abból, ami eredetileg volt.

Ha már a szereplőknél tartunk, DeeDee-t az érdekelné, hogy mely karaktereidet ruháztad fel a saját tulajdonságaiddal. Kiben mit fedezhetünk fel belőled?
Hát, az első évados Victoria meglehetősen hasonlít az igencsak önbizalom hiányos, könyvmoly, szerelmi téren nem túl szerencsés középiskolás önmagamhoz hasonlít. A történet eredeti változatát az életemnek eléggé egy depressziós korszakában írtam, kb 4-5 évvel ezelőtt. A második évad végére már próbáltam Victoriát kissé olyanabbá tenni, mint amilyen most vagyok. Elvégre idő közben az én életem is rendbejött. A többi szereplőt amúgy többnyire olyan emberekről mintáztam, akiket ismerek, vagy ismertem valamikor. Vagy több ember kombinációjáról, gyakran tudat alatt.

Változtatnál valamit a tale-eden, ha lenne rá lehetőséged?
Így utólag visszagondolva szerintem kihagyhattam volna az „azt hisszük, hogy Vince meghalt, de aztán kiderül, hogy mégse” szálat. Kicsit fölösleges feszültségkeltésnek tűnik, ahhoz képest viszont túl gyorsan megoldódik.
A másik pedig eléggé egy olyan dolog, amitől talán már nem is ugyanaz a történet lenne, de pont a napokban gondolkoztam rajta, hogy milyen lenne, ha a történet az 1970-es években játszódna. Egy alternatív univerzumos 70-es években, ahol volt zombi apokalipszis, de azért érződne rajta az évtized hangulata.

Picture

“- Majd kijutunk valahogy. Addig is… beszélgessünk valamiről, jó?
– Hogy tudsz ennyire optimista maradni? – képedt el Vince.
– Nem tudom – feleltem,- Valahogy még mindig meg tud nyugtatni, hogy itt vagy. Elvégre, csak azért jöttél le, hogy megments.” (2×20)

Van kedvenc fotód/jeleneted a történetedből, aminek az elkészítésére büszke vagy?
Megemlíthetném bármelyik metróalagútban játszódó jelenetet, mert ezeknél úgy érzem, magamhoz képest egész jól sikerült ez a helyszín. Mellesleg a sötét helyeken játszódó képeknek megvan a sajátos hangulatuk.Nem vagyok egyedül szerintem, ha azt mondom, hogy imádom a kulisszatitkokat. Főleg az olyanokat, hogy „eredetileg így terveztem, de aztán ekképpen alakult a tale”. Tudsz ilyen érdekességeket mondani a „Vissza a halálból”-lal kapcsolatban?
Nagyon nem tudtam, hogyan zárjam le. Illetve annyit tudtam, hogy ezúttal happy end-et akarok, de azt azért nem akartam, hogy logikátlanul túl-optimista legyen. Elvégre még mindig zombi apokalipszis van, vagy mi a szösz. Eredetileg írtam még egy 24. részt, amin belül eltelik 6-7 év, de végül töröltem, mert túlságosan béna és fölösleges lett. Végül rájöttem, hogy akár ott is véget érhet, ahol most van a befejezés, úgyhogy úgy hagytam.
Ezen kívül pedig korábban említettem, hogy eleinte nem tudtam, milyen irányba menjen el a második évad. Egy darabig azon gondolkoztam, hogy egy ugyanabban az univerzumban, viszont más helyszínen és szereplőkkel játszódó történet lenne, két fiúval és egy lánnyal a középpontban. Ezt az ötletet viszont elég gyorsan elvetettem.

Következzen egy újabb rajongói kérdés. HiHi arra kíváncsi, hogy a kis Eva rendelkezik-e valamilyen különleges képességgel. Ha jól sejtem, az immunitásra gondolhatott itt.
Nem, Evának csak  a születésének körülményei különlegesek. Amúgy egy teljesen átlagos kislány.

Az interjú zárásaként még egy dolgot muszáj megkérdeznem. Az utolsó fejezetben kiderült, hogy hamarosan újabb csöppség érkezik a családba. Kishúgnak vagy kisöccsnek örülhet Eva?
Azt nem tudom, mennyire örülhet, de öccse fog születni. Az ő neve amúgy Jason, és eléggé úgy néz ki, mint Vince kicsiben.

Nagyon szépen köszönöm, hogy rendelkezésemre álltál, és további sok sikert a jelenlegi projektedhez! 🙂

Akit faggattak: Ahsoka1994
az “A sötétség angyala”, a “Szerelem: A világ romjain”
és
 a “Szerelem: Vissza a halálból” című történetek írója
Aki faggatózott: Etti