Hogyan építsünk? – 3. Emelvénnyel, vagy anélkül?

Miután kiválasztottuk a telket, és belépünk az építés módba, először zavarba jöhetünk, ha nem tervezgettünk előre. Mielőtt az első falszakaszt felhúzhatnánk, máris el kell döntenünk egy rendkívül fontos kérdést, mégpedig, hogy használjuk-e az emelvény eszközt (elevation), vagy rögtön falakkal induljunk. Ebben a tippben megpróbálom összegyűjteni számotokra az összes szempontot, ami fontos lehet ennek a kérdésnek az eldöntésekor.

A Sims2 és Sims3 játékokban alapvetően azért is nehéz ez a döntés, mert ha utólag gondoljuk meg magunkat, csak rengeteg pepecseléssel változtathatjuk meg. És ami számomra az egyik legszomorúbb, hogy a két változat között nincs átmenet, vagyis az emelvényről nem lehet padló használatával áthidalni a föld szintjére. Ez sajnos választásra kényszerít minket, azonban léteznek köztes megoldások is. Nézzük is ezeket sorra egymás után:

 

Fallal indítva:

Alapvetően, mikor először álltam neki házat építeni a sims3-ban, azonnal a fallal indított verziót választottam. Bevallom, sokszor kihagyom az előzetes tervezést, és falastul rontok neki a háznak, ilyenkor pedig kiindulási alapként mindig a szobák formáját és egymáshoz való viszonyát próbálom megtervezni – papír helyett rögtön a játékban. Ha emelvényt használunk, bosszantó lehet, ha folyton át kell méretezni az emelvényt is, mikor a falakat pakolnánk arrébb, és valljuk be: ha nem terveztük el előre az emelvény formáját, akkor nehéz abból kiindulva meghatározni a ház formáját.

A másik indok, amiért célszerű lehet fallal indítani: nem vész el egy szint a teljes építhető magasságból. Az emelvény is beleszámít az építhető szintek számába, azonban többnyire nem használjuk ki az általuk közrezárt tereket (ellenpéldát lentebb olvashattok), így pazarlásnak tűnhet. Természetesen ez csak akkor igaz, ha magas házat akarunk létrehozni, és szükségünk van az összes szint kínálta térre.

Használat szempontjából praktikusabb lehet, ha a simeknek nem kell folyamatosan fel-le lépcsőzniük az emelvényről, hanem azonnal beléphetnek a házba, amelynek ajtaja így a külső terep magasságában nyílik. Ugyanígy a kerttel kialakított kapcsolatok is sokkal közvetlenebbek lehetnek, ha nincsen a két rész között egy elválasztó lépcsősor.

Az emelvényre pedig – ahogy azt fentebb említettem – meg kell oldani a feljutást is, a lépcsők elhelyezése pedig sokszor problémás lehet. Kültéren (sims3-ban legalábbis) a lépcsők oldalát nem fallal hozza létre a játék, és ezeknek, a valóságban irreális lyukaknak az elfedésére különféle trükköket kell alkalmaznunk (például bokorral takarni őket). Az is zavaró lehet, ha szűkös a telek, és a bejárati ajtó ütközik a lépcsővel. Ilyenkor számíthat a lerakás sorrendje is, de erről majd egy későbbi, lépcsőkről szóló cikkben olvashattok bővebben.

Az egyik perdöntő téma a garázs kérdése lehet. Garázst egyszerűen nem lehet emelvényen elhelyezni, hiszen a terepet és az emelvény szintjét nem lehet összekapcsolni a játékban. Sajnos, ha a garázs a földre kényszerül, akkor két opciónk van, ami a házat illeti: vagy teljesen külön áll a garázstól, vagy egybeépítjük, és ez esetben kizárólag emelvény nélküli kialakítású lehet (ugyanúgy a játék korlátaiból adódóan).

 

Emelvényre állítva:

Mikor épületet tervezek, alapvetően szeretek az emelvényekkel játszani, és olyan felállásokat kipróbálni, amelyek érdekessé tehetik a belső tereket. Használatával létrehozhatunk besüllyesztett szobarészeket, például egy nappalit, amelyben a kanapékat egy lefelé vezető lépcsővel lehet megközelíteni.

Ez, és a hasonló megoldások lépcsők elhelyezését teszik lehetővé a belső terekben, amik izgalmassá, tagoltabbá tehetik simjeink életterét és a forgatási helyszíneket egyaránt. Ami azonban problémás lehet: a fények kezelése. A játék sajnos épületszintenként külön kezeli a lámpák és ablakok fényeit, így az összes, emelvényezéssel járó trükknél érdemes a Világ Körül kiegészítő buydebug részéből elővenni a láthatatlan világításokat.

Az emelvényeket használhatjuk arra is, hogy a ház körül egy átmeneti teret hozzunk létre a „kint” és a „bent” között. A közlekedés, és a házba való bejutás célján túl lehetőségünk van különféle funkciókat elhelyezni odakint. Ez főként nyugágyakat, grillező helyet, vagy akár néhány hobbikelléket, például festőállványt vagy sakkasztalt is jelenthet. 

A lépcső, bár jobban elhatárolja a kinti és a benti tereket, néha pontosan ez a cél. Létrehozhatunk különböző díszes lépcsőket, amelyek elegáns rezidenciánkhoz vezet fel – ehhez pedig emelvényekre lesz szükségünk.

Az emelvények talán leghasznosabb tulajdonsága a falakkal szemben: képesek felvenni a terep egyenetlenségeit. Ez azt jelenti, hogy egy domboldalra is felhúzhatunk egy emelvényt, a teteje sík marad, és az alja pedig végig illeszkedik a terephez, egy fal azonban átrendezi a terepet ugyanilyen próbálkozásnál. Az emelvény ilyen tulajdonságát kihasználhatjuk lejtős terepnél, lábakra állított házaknál, vagy akár a vízre épített házak esetében is (Szigetvilág kiegészítővel stéglábak esetén).

A játékban előfordulhat olyan hiba, hogy a falakkal határolt szobát lepadlózva maradnak egyenetlenségek. Ez a probléma is jobban kezelhető az emelvényekkel, hiszen figyelmen kívül hagyhatjuk az efféle eltéréseket, amik a terepből adódnak.

 

Keverék – alagsor:

Az emelvény és a fallal indítás rendszere egy módon azonban mégis vegyíthető, mégpedig akkor, ha pincét építünk. Fontos tudni, hogy egy fal magassága 3 lépcsősor magasságával felel meg. Ez annyit tesz, hogy ha lerakunk 3 lépcsőt a földre, és a legalsó lépcső aljának szintjére húzunk egy falat, a tetejének a magassága megegyezik a föld szintjére rakott emelvény tetejével. A játék pedig ezt az egyezést hagyja is kihasználni: segítségével pincét hozhatunk létre. Ha megrajzoljuk a pince határoló falait a besüllyesztett részen, és körberajzoljuk emelvénnyel, már rá is tudjuk húzni a következő szintet, az emelvény pedig „elfedi” a gödör lejtős oldalait.

Néhány dologra azonban érdemes odafigyelni:

– Az alagsor mindig minden irányból egy egységgel kisebb, mint a felette lévő szint (ha minden irányból körbe akarjuk rajzolni)

– Emelvényre nem lehet semmit sem elhelyezni (nyílászárót, illetve falra helyezhető dolgokat). Ez alól természetesen a moveObjects on kód felmentést adhat, de a nyílászárók elhelyezésével nem mindig érdemes trükközni, mert lehet, hogy nem fog megfelelően működni a játék során.

– Pontos szintbeli egyezés szükséges, különben hibaüzeneteket fog dobálni a játék. Érdemes tehát a három lépcsős módszerrel próbálkozni, ahelyett, hogy szemre akarnánk belőni süllyesztéssel a falak magasságát.

A kombinált módszeres pincét felhasználhatjuk garázslejáró létrehozásához, vagy lejtős terepre épített ház készítéséhez, de akár egyszerűen csak visszanyerhetjük az emelvény okozta „elvesztett szint” területét azzal, hogy beépítjük az alagsort is, miközben nem kell lemondanunk az emelvények egyéb előnyeiről.

Egy másik megoldás lehet a kombinálásra, ha a falakból készítünk alapozással azonos magasságú darabokat. Ezt a constrainFloorElevation kóddal tehetjük meg, ha a terepszintező eszközzel az emelvény magasságát „áthúzzuk” a fal tetejére. Ugyanez működik fordítva is: az emelvényeket is építhetjük olyan magasra, mint a falak magassága. Mivel azonban az emelvények magassága alapból állítható (talajszint módosítása után lerakjuk, majd a talajszintet lecsökkentjük), így többnyire a falak (és egyébként a padlók szintjének) állítására használhatjuk. Az ezekben rejlő lehetőségeket az aktuális témáknál vesszük majd elő újra.

Tovább a következő részre

 

A tippet készítette: TimMac

TimMac

TimMac

A barkácsolás avatott mestere, ígéretes írópalánta, egyedi tartalom készítő. A Sims konspirációs teóriák lelkiismeretes közvetítője. Elhivatott fordító, Sims 3 és Sims 4 játékos, pótolhatatlan lektor.
TimMac

Ezeket láttad már?

Hozzászólás

Kérjük, jelentkezz be a hozzászóláshoz
  Feliratkozás  
Visszajelzés