Hogyan építsünk? – 4. Játék a falakkal – A tömeg megformálása

Külső falak

A tervek rajzolása során nem feltétlenül fontos, hogy minden egyes kis homlokzati síkváltást előre kitaláljunk, elég, ha a szobák elhelyezésének tervét a kezünkben (vagy a fejünkben) tartjuk.

Induljunk ki például abból, hogy a földszinten van három szobánk, amelyek mind kapcsolódnak egymáshoz. Ez kívülről nem feltétlen eredményez látványos kinézetet, azonban néhány apró kis töréssel feldobhatjuk. Egészítsük ki homlokzati kiugrásokkal a szobákat! Ezek nem csak dizájn szempontjából lehetnek fontosak, hanem a belső funkciókat is hozzá igazíthatjuk. Egy szélesebb kiugró forma esetén elhelyezhetjük ide az étkezőasztalt, és ablakok segítségével igazi kert-közeli élményben lehet részünk az étkezések során, ráadásul a helyiség is bőven kap természetes fényt.

Nem feltétlen kell ablakokat sem elhelyezni egy-egy ilyen formán: belülre helyezhetünk „falba süllyesztett” könyvespolcot, vagy akár tévésarkot is kialakíthatunk. A téglalap alaprajzú terekkel ellentétben, ezekben az esetekben kapunk egy kiindulást a berendezés során is, mert a terem kap egy ilyen fajta irányultságot, és rá tudjuk szervezni a szobában lévő funkciókat egy alapvető formajátékra – mindeközben persze kívülről sem lesz unalmas a homlokzat.

Ha tervek nélkül vágunk bele az üres telekbe, akkor is többféleképp indulhatunk el a tagolt homlokzatok irányába. Először létrehozhatunk négyszögletű szobákat, majd ezeket kiegészíthetjük hasonló módon külső tördelésekkel. Ha viszont már a csuklónkban van néhány beváltabb forma, akkor egyből megpróbálhatjuk létrehozni tördelten a szobákat határoló falakat. Ez azért is lehet könnyebbség, mert sokszor ezek a külső formák utólag módosíthatnak a szobák méretén, vagy arányán, és könnyebbé teheti a számolást, ha ismerjük a formák „helyigényét”.

A következőkben bemutatom az alapvető kiinduló formákat. Figyeljük meg, hogy a ferde falaktól sem szabad megijedni, ezek is segíthetnek a tagolásban:

Ferde falak

A ferde falakhoz néhány további gondolat:

• Sajnos, ha lefestjük, a textúrát kinyújtja a falon, ami hosszabb szakaszok esetében szemet szúrhat, és zavaró lehet. Továbbá a nyílászárók és a függönyök összehangolása is problémás tud lenni néha.

• Segítségükkel hozhatunk létre nyolcszögeket is, azonban érdemes ezeket úgy létrehozni, hogy a ferde falak hossza ne legyen sokkal hosszabb három átlónál. Mivel ezek hossza nem egyezik az egyenes falakéval, nehézkes lehet összehozni azt a látszatot, hogy a nyolcszög oldalai egyforma hosszúak. 1-2 egység esetén ez még viszonylag hiteles, azonban afölött már nem mindig szép, ha vegyesen használjuk a ferde és az egyenes falakat. (A játék ezt úgy próbálja korrigálni, hogy mikor átlósan húzzuk a falakat, kerekíti a fal hosszának értékét, így a következő értékeket kaphatjuk: 1, 3, 4, 6…, ezzel jelezve a játékos felé, hogy melyik ferde hossz melyik derékszögű rendszerbe illő hosszt közelíti meg legjobban).
• Az előző pont alól kivételt képezhet, ha a házunkat, vagy annak egy szárnyát valamiért átlósan kívánjuk lehelyezni. Ez azonban a bútorozásnál és a nyílászárók elhelyezésénél okozhat problémákat, mivel nehezebben számolható a rács, mint az egyenes falak esetében.
• A tetővel való lefedésnél is adódhatnak apróbb problémák, de ezt többnyire úgy oldhatjuk meg, mintha „sarokként” kezelnénk az adott mezőt, amelyen a ferde falat áthúztuk. Azonban ez a módszer is hosszabb (2-3, vagy annál hosszabb) szakaszok esetén torz tud lenni.

Összességében tehát nyugodtan használjuk a ferde falakat, mert finomítani tudják a derékszögű törésekből álló rendszert, és nem tűnnek olyan élesnek a síkváltások. Azonban igyekezzünk csak 1-2 átlón áthúzódó ferde falat vegyíteni egyenes falakkal, ha kerülni akarjuk a torz megoldásokat.

A ferde falak kapcsán szóba került a tető, így érdemes erről is összeszednünk a gondolatainkat. A tetőről külön cikkben olvashattok majd, azonban fontos vonatkozásai vannak a falaknál is, így ezúttal sem mehetünk el a téma mellett.

Függőleges tömegformálás

A falsíkok változtatásával a szintenkénti homlokzati és tömegbeli tagolást megoldottuk, azonban felfelé haladva is fontos, hogy meglegyen a tagoltság. A kocka házak másik ismertető jele lehet, hogy a szintek befoglaló alaprajza megegyezik, így kívülről függőleges értelemben semmi változás nem látszik. Hacsak nem kifejezetten több szintes belső tereket akarunk létrehozni, akkor érdemes minden egyes szinttel csökkenteni a fallal körülzárt tér nagyságát. Az így kialakuló visszaugrásoknál létrehozható erkély, vagy fedhetjük tetővel is, ezáltal érdekesebb formát létrehozva.

Az érdekes alaprajzi formákat érdemes fokozatosan úgy alakítani, hogy el tudjuk képzelni, milyen tetőt tudunk rá húzni. Könnyen megoldhatjuk a ferde falak problémáját például úgy, ha nem tetőt, hanem erkélyt húzunk fölé.

Az alapterület felfelé haladva azonban nem csak csökkenthető: oszlopok vagy pillérek segítségével kifelé is léphetünk, ügyeljünk azonban arra, hogy a végeredmény ne mondjon ellent a fizika törvényeinek olyannyira, hogy az bántsa a szemet. A befelé és kifelé ugrások variálásával pedig különféle kiharapásokat hozhatunk létre, amelyek többnyire azonban csak nagyobb léptékű épületeken mutatnak jól (bár alapból csak nagyobb léptékű épületet húzunk három szint magasra, az alatt pedig ilyen kiharapás nehezen megoldható).

A felfelé haladásnál létrehozhatunk tornyokat is (például kastélyokhoz), amelyek kis, különálló tömegként tovább tagolják az összképet.

 Belső falak

A külső falak homlokzat és tömegformáló szerepének tárgyalása után ideje áttérni a belső terek tagolására is. A tervezésnél már kaptunk egy kialakult belső osztásformát, azonban fontos lehet átbeszélni az alapvetően felmerülő alaprajzi formák velejáróit.

A négyzet alaprajzú, viszonylag nagy terek talán a legnehezebben berendezhetők, mert nehéz bennük arányosan elhelyezni a bútorokat. Túlságosan szimmetrikus az alaprajz, és ha az egyik sarokba elhelyezünk valami hangsúlyosat, „megbillenni” látszik a helyiség egyensúlya. Négyzet esetén mindenképp a szoba közepére várnánk a központi „történést”, a szoba súlypontjába, ám ez a megszokottól idegen megoldás lehet (az ember ösztönösen rosszul érzi magát, ha úgy ül le, hogy mögötte jelentős tér van, amelyre nem lát rá), továbbá a közlekedést is zavarhatja (főleg, ha túlzsúfoljuk a szobát). Nagyméretű, négyzetes szobák többnyire akkor tudnak működni, ha valamilyen reprezentatív, dekoratív funkciót látnak el.

A téglalap alaprajz egy fokkal már jobb, mert ott kialakul egy tengely, ami gondolatban osztja a szobát, és e szerint jobban tudjuk rendezni a bútorainkat is. A súlypont logikailag itt is a szoba középpontjába esik, azonban nem annyira zavaró, ha a hosszoldallal párhuzamos tengely mentén tologatjuk a berendezést. Sok esetben kedvező is lehet, például kijelölheti az étkezőasztal tengelyét. Ügyeljünk arra, hogy a tengely két végpontja, vagyis a rövidebbik oldalak felezőpontja hangsúlyosnak érződik a formából adódóan. Érdemes lehet átgondolni a későbbiekben, melyik oldalra rakjunk nyílászárót; ha rakunk, hová helyezzük el a kandallót, vagy bármilyen kiemelt bútordarabot.

Sokféle más, szabályos alaprajzot kialakíthatunk még, azonban sokszor nehéz levetkőzni az így létrehozott helyiség formájából adódó szakralitását. Ez azt jelenti, hogy ezek a formák sokszor túlságosan fennköltnek, túlságosan mesterkéltnek érződhetnek, amivel számos következmény jár, például a szimmetria. A nyílászárókat és a hangsúlyos bútorokat, ha nem a szimmetria szerint helyezzük el, esztétikailag „fájó” eredményhez juthatunk. Nézzük meg a következő képeken, milyen, ha valamit csak pár mezővel teszünk le odébb a szimmetria által kijelölt helyétől:

A szimmetria természetesen nem rossz dolog, nem kerülendő emiatt a szabályos alaprajz, azonban nagyon merev keretet tud adni a berendezésnek, ami néha ellentmondásba kerülhet a külsővel, vagy szomszédos szobákkal. Olyan elemeknél kerülhetünk szorítóba, amelyek más helyiségre is hatással vannak, jellemzően a nyílászárók, lépcsők és kémények esetében.

Ha viszont a szobáknak szabálytalanabb kialakítású alaprajzaik vannak, nem annyira követelik meg a szimmetrikus, kötött elhelyezést (természetesen itt is lehetnek olyan belső, apró egységek, amelyek szimmetriáért kiáltanak). Így sokkal oldottabb a bútorozás, könnyítve ezzel későbbi munkánkat. Ráadásul, ha egy érdekes külső, avagy belső törés adódik valamelyik falsíkon, máris odavonzza a tekintetet, és kijelöli a szoba egyik súlypontját – ráadásul a fal mellett, így nem zavaró, ha oda helyezzük bútorainkat.

“Körbefalazott semmi”

A falak segítségével a belső tereket másképp is tagolhatjuk. Létrehozhatunk mező nagyságú „pilléreket” belőlük, amelyekre lámpákat helyezhetünk el, közéjük pedig konyhapultot például, vagy bármilyen más bútort, amely alkalmas lehet terek viszonylagos elhatárolására.

A falakat ezen felül használhatjuk belső korrigálásra is, például, ha kívül ferde falat akarunk látni, de belül megmaradnánk a derékszögű rendszernél (ügyeljünk arra, hogy egy simán közrezárt háromszög esetében a csúcsok kiélesednek).

Akkor is „körbefalazhatjuk a semmit”, ha valamiért vékonynak érezzük a falak vastagságát, például ha úgy határolunk el két teret, hogy a falat csak a szobák határának feléig húzzuk, de nem akarunk funkciót adni az elzárt térnek.

Szintén a „semmi” közrezárását jelenti (legalábbis a játékban), ha gépészeti aknát hozunk létre. A valós életben az ilyen, függőlegesen végigmenő, fallal körülzárt aknákban futnak a gépészetet kiszolgáló (villamossági, víz, szennyvíz, légtechnikai, gáz és egyéb) vezetékek, amelyek a simsben nem jelennek meg. Érdekes aspektus lehet a tervezésnél is, hogy figyelembe vesszük például ezeket az aknákat is, hiszen ez egyúttal egy függőleges hozzárendelést is kialakít a szobáknál. Például a wc alatt nem lehet a nappali, mert akkor a nappali közepén menne át az akna a szennyvíz vezetékekkel. A valóságban ezért egymás fölé rendezik a vizes helyiségeket, hogy az akna végig tudjon menni az egész épület magasságában (mint a simsben a kémények kürtői). Természetesen nem kötelező ezeket elhelyezni, és szinte soha nem szoktam én sem, hiszen így is sokszor kevés a rendelkezésre álló hely (ráadásul nem lenne indokolt egy mező nagyságú akna, annak nagyjából a fele is elég erre a célra).

A korábban már említett constrainFloorElevation false kód segítségével további trükkös megoldásokhoz használhatjuk fel a falakat. Lényegében a magasságukat tudjuk állítani ezzel a kóddal, azonban ez könnyen vezethet használhatatlan, problémás megoldásokhoz. A nyílászárók elhelyezése nehézkessé válhat, illetve a kedvezőtlen magasságok a simeket is akadályozhatják, emellett pedig a felsőbb szintek elhelyezésébe is belezavarhat. Első sorban tehát csak akkor ajánlom, ha tényleg a ház kinézete fontos, nem pedig az, hogy játszani tudjunk benne simjeinkkel (Illetve a rá kerülő textúrákat is érdekesen tudja kezelni).

Viszont, ha mégis fontolóra vesszük a kód használatát, az emelvényeknél említett belső térjátékokhoz hasonlókat tudunk létrehozni, ráadásul akár a felsőbb szinteken is (ahová alaptestet nem tudunk elhelyezni). Működésüket tekintve olyan félfalak, amelyeknek a tetejére tudunk építeni. Arra azonban ügyeljünk, hogy az egymáshoz csatlakozó falak között az átmenet csak lineáris lehet, nem lehet benne ugrás (a falak teteje összefüggő láncot alkot), bár néha pontosan ez a cél is velük. 

Végül pedig egy gondolat kifejezetten a tale forgatók számára: a „babaház”. A sims játékokban különböző módokon láthatjuk a falakat, azonban a félig leeresztett falak esetén csak a leghátsó, határoló falak maradnak állva, a közbensők nem, így a szobákba bár belátunk, a mögötte lévő összes többi szobába is be lehet látni. Létezik azonban olyan megoldás, amellyel elérhetjük, hogy a szobákat határoló hátsó falakat lássuk, miközben be tudunk fotózni a helyiségbe.

Ha valaki volt már stúdiófelvételen, vagy látott már werkfilmet valamelyik alkotáshoz, akkor tudhatja, hogy a filmezésnél nem csak, hogy nem az egész tér van berendezve, de sokszor még az egyik fal sincs felépítve, hogy onnan kényelmesen tudjanak kamerázni. Ez a módszer ahhoz hasonlít, mint a babaház: az egyik oldalon hiányzik a fal, hogy belelássunk, és a videón keresztül nézve nem tűnik fel soha, hogy csak három falból áll a szoba. Ez első sorban kisméretű helyiségeknél lehet hasznos, például fürdőszobáknál, ahol a kizoomolás nagyon torz eredményt adna. Figyeljünk azonban arra, hogy érdemes lehet tovább építeni a szobát hátrafelé (tovább húzni és festeni a falakat), hogy véletlenül se lássunk át a kamerával a szomszédos helyiségbe.

A tömegformálásba tehát már bele is kóstoltunk ezzel a tippel, következő alkalommal a tetők lehetőségeit beszéljük át. Még egy fontos gondolat a tipp legvégére: amikor a tömeget, vagy a homlokzatot alakítjuk, érdemes gyakran megnézni az összképet (legfelső szintig minden megjelenítve, falak teljes magasságra állítva). Néha hajlamosak lehetünk elveszni egy-egy kis részletben, azonban kívülről a ház mindig egységként érvényesül, az egységet pedig meg kell teremtenünk. Ez mindig sokkal jobban sikerül, ha alapból az egész felől haladunk a részek felé, mintha a sok kis kidolgozott részletből próbálnánk felépíteni a nagy egészet.

Tovább a következő részre