A bosszú ösvénye

Írta: Marcello

“A bosszú a dolog könnyebbik része. A nehezebb akkor kezdődik, amikor az élet megy tovább. A neheze az, hogy együtt kell élned a történtekkel. Azzal, amit tettél, és amit veled, vagy azokkal, akiket szeretsz, tettek.”  (Laurell Kaye Hamilton)

Miközben Chris Willer elkeseredetten kutat eltűnt édesapja után, az eltelt 18 év alatt rengeteg dolog történt. Linda eljegyzése után nem sokkal a fiatalok össze is házasodtak, ezt követően pedig megszületett egyetlen gyermekük, Nick Willer. A fiú 18 évesen úgy él, mint bármely tinédzser: bulizni jár, sportol, és csajozik. Dorothy Hummerrel lassan 2 hónapja vannak együtt, amikor a lány nagynénjét, Jessicát kiengedik a börtönből. 
Első fuvarja New York legsötétebb maffiózó cégéhez vezet: a PER-hez. Jessica halálig tartó bosszút esküdött Linda Broken ellen, aki 18 évvel ezelőtt megölte egyetlen szerelmét. Ez a tény azonban csak Jessica szerint van így…
A PER cég háttere sokkal sötétebb múltat takar, mint bármely más ember régebbi élete. Nem sokára kiderül, hogy a Willer család legfőbb rosszakarója közel sem Jessica Hummer.
A háttérben valaki más irányítja a szálakat…

“A bosszú ösvénye” című történetemen másfél éve dolgozok – habár a haladásom korántsem volt annyira folyamatos, mint kellett volna. Nagy megkönnyebbüléssel írom ezeket a sorokat, miközben örülök a gondolatnak: “végre beküldhetem!” Bevallom, a történet sok gyötrődést és felesleges agyalást okozott nekem, de úgy gondolom, megérte a fáradalmakat – és remélem, mások szerint is így lesz.
A történet az előző tale-em, “A kő rejtélyé”-nek a folytatása, bár a pontosabb megfogalmazás szerint inkább “A kő rejtélye” “A bosszú ösvénye”történetem előzménye. Ez a dolog úgy értendő, hogy a kettő Sims Tale nem kötődik egymáshoz annyira szorosan, mint ahogy az könyveknél, filmeknél és sorozatoknál szokott előfordulni.
Tehát ezt a történetet az is nyugodt szívvel olvashatja, aki nem követte nyomon A kő rejtélye eseményeit!
Ennyit szerettem volna közölni Veled, mielőtt nekivágnál Linda és Chris utolsó kalandjának!

***

Adatok:

Cím: A bosszú ösvénye
Írta: Marcello (gal9marcell)
Műfaj: akció, kaland, dráma, természetfeletti
Készült: Sims 2
Korhatár: 12 éven aluliak számára nem ajánlott!
Figyelmeztetés: gyilkosság, erőszak, vulgáris nyelvezet
Megjelent: 2011. október 12.
Befejeződött: 2012. szeptember 24.

Kritikák:

Extrák

“Azt szeretem legjobban ebben a tale-ben, hogy sosem tudom, mire számíthatok, nem lehet már ez első epizódnál megmondani, mi lesz a vége.” – Ri

“Valahogy nagyon megfogott a történeted. Olyan mintha egy sorozat lenne.” – pattsims97

“Valamikor estefelé vetettem rá magam, és emlékszem, teljesen magába szippantott, elvakult rajongóként faltam a soraidat.” – Dettyke

“(…) mindig reménykedek, mikor új sztori indul, hogy remek és igényes történet lesz. Viszont nem túl gyakran esik meg, hogy semmivel sem kapok kevesebbet, mint amire számítok – de most ez a helyzet.” – Kyros Vernersen

“Amik igazán elvitték a történetet a hátukon, azok az izgalmas események és meglepő csavarok voltak. A hullámvölgyek ellenére is azt mondom, hogy nagyon jó fantáziád van, és van tehetséged az akció tale-ekhez.” – Etti

“Annyira jó a történet, hogy szabályosan dühös vagyok, amikor a rész végére érek.” – viasz

“Olyan, mintha egy könyvet olvasnék.” – Akasha

***

Epizódok:

Néha még éber állapotban sem lehet megkülönböztetni a fikciót a valóságtól. A nő újra képzelődni kezdett, ám ezúttal a saját elméje sodorta az elfeledettnek hitt emlékek elkerülhetetlen, robbanásszerű felélénkítése felé. Minden erejével próbált harcolni ellenük, egészen eddig a pillanatig. Úgy vélte, hogy az összes erőfeszítése hiábavaló volt, amikor saját ...
Egy csodálatos nyári reggel köszöntött erre a szombatra. A fárasztó napok után mindenki tudja, hogy eszméletlenül jól esik aludni, korlátok nélkül! Egyes családok hasonlóan tettek, míg másoknak a semmittevéssel is fordulatot vett az életük. A Willer-háznál is így történt. De ugyan, ki gondolná, hogy minden megváltozhat egy szempillantás alatt? ...
A felkelő nap első sugara beragyogta az ismeretlen arcokkal teli, óriási termet. Szinte izzott a levegő a melegtől, ezért többen - otthagyva bőröndjüket - kimentek, hogy friss oxigént juttassanak a tüdejükbe. De a sor gyorsan haladt, és nem várt senkire. Nick és Dorothy kénytelenek voltak megelőzni az előttük fekvő ...
Csak a fürdőszobából csöpögő vízcseppek zaja hallatszott a 2/E szobában. Paul sem akarta megzavarni a síri csendet. Apró lépésekkel, lopakodva haladt előre, miközben kémlelte, hogy nincs-e valami gyanús tényező. Az apró vízcseppek moraját követve a fürdőszoba elé érkezett, majd kezét rátette a kilincsre. Kifújta magából az összes levegőt, végül ...
Paul lőtt, és talált is. Linda a csattanást hallva még jobban zokogott. Nem volt a helyszínen, de egyszerűen érezte, hogy most vége. Nem láthatja többé egyetlen fiát. Soha-soha többé. Nem bírt szembesülni ezzel a ténnyel. Ahogy Chris sem. Az ő testén is hasonló borzongás ment keresztül. Megdermedt. Nem bírt ...
Gyönyörű, meleg nyári idő volt. A madarak vidáman csicseregtek a fákon, a nap pedig boldogan sütött le rájuk. Ebben a gyönyörű időben kinek van kedve bent ülni, és dolgozni? Senkinek. Talán pont ezért vett ki aznap Chris Willer egy szabadnapot, hogy reggeltől estig a fiával lehessen. Végre, hosszú idők ...
- Nem, nincs meg. Az egyik csempe közepét találtam el, de embert nem - suttogta Paul a telefonba, de ebben a kínos csendben ezt távolról is lehetett hallani. Ahogy befejezte mondatát, Nick Willert hirtelen elfogta az a fojtogató rettegés, amit még soha életében nem érzett. Remegni kezdett minden porcikája, ...
 Tom Wiles kegyetlenül lassan baktatott a lakásában lévő konyha felé. Kócos, barna fürtjeit még nem igazította meg. Úgy ítélte, ahogy megérkeznek a „vendégei”, pattanásig lesznek feszülve az idegei, és minden hajszála égnek fog állni. Ugyanis Jessica Hummer és Paul Debney ma érkeznek hozzá egy rövid helyzetjelentésre, hogy beszámoljanak, eddig ...
 A kórház fülledt levegőjében áldásom arra, aki képes napokon keresztül ott maradni. Az öregek nyögése, az ifjak ordibálása, a sípoló hangok... Ezek mind-mind hallhatóak a folyosón, ami hosszútávon nem túl kellemes. A kórházi étel pedig egyenesen pocsék – szokták mondani. Chris Willer hasonló borzalmakat élt át, amíg ott kellett ...
- Ugyan már, Paul! Mi okod lenne arra, hogy megölj engem? - vette elő Chris a ravasz mosolyát, valamint a régóta nem használt cinizmusát. - Épp elég okom van arra, ezt te is tudod - válaszolt Paul, viszonozva Chris stílusát. - Például? - Például hogy bezárattál. Miattad szenvedtem a ...
Nick Willer magányosan, apró léptekkel haladt előre az utcán. Fejét lehajtotta, hogy senki se lássa az éppen levándorló könnycseppeket, melyek lába előtt loccsantak szét. Próbálta nyugtatni magát. Próbált arra gondolni, hogy a halál csak egy apró pötty a dolgok hatalmas rendszerében... de ez sajnos nem volt elég arra, hogy ...
Az elkövetkezendő egy óra nagy része várakozással telt. A repülőtéren szokás szerint rengeteg ember volt, és a többség tolakodással próbált utat törni magának. A fülledt levegőtől és a forróságtól Nick gyomra tenyérnyi méretűre szűkült, bár ehhez valószínűleg az is közrejátszott, hogy azon a napon még nem evett semmit... Mégis ...
Egy rémálom valósult meg remegő testében, mikor meglátta édesapját a hatalmas szobában. - Szervusz, fiam! - köszönt James Willer kifejezéstelen arccal. - A-apa?! - nem hitt a szemének. Úgy gondolta néhány perccel ezelőtt, hogy apja nem állhat agonoszok oldalára, mert egyszerűen képtelenség, hogy a saját fia ellen forduljon. Sajnos hamar ...
- Szia! - jelent meg a semmiből Chris, de ez csak Lindának tűnt így. Túlságosan el volt foglalva sajgó fejével ahhoz, hogy Chrisszel törődjön. A visszaköszönés után rádöbbent, hogy már nincs egyedül. - Uram Isten, Chris! - ugrott fel a kanapéról, majd megölelte a férjét. - Valami baj van? ...
Robotmozgással gépelte be a "Végtelen tudás könyvének" nevét minden keresőoldalra. Több lap végignézése után sem tudott meg semmivel sem többet a jelenlévő információkon kívül. A képernyőt zombiként bámulta, és lassan már kívülről fújta minden oldal tartalmát. Reggel 6 órakor úgy gondolta, feladja. Kényelmesen hátradőlt a székében, és továbbra is ...
- Linda! Figyelsz te rám egyáltalán?! - szólította a nevén egy ismerős hang, mielőtt eszébe jutott volna a gondolat, hogy ki kellene nyitnia a szemét. Olyan érzés volt, mintha egy nagyon távoli világból térne vissza. Egyik pillanatban még a nappaliban ült, és kristálytisztán hallotta a férje hangját, ami szép ...
Linda Broken még 18 év elteltével sem felejtette el, milyen is volt a férje, amikor megismerte őt. Tisztán emlékezett a haragra, melyet akkor érzett, és ami szép lassan virágzó szerelemmé változott. Hihetetlen ebbe belegondolni, futott át az agyán a gondolat, miközben a hálószobájában lévő fényképeket nézegette. Ó, mennyivel könnyebb, mennyivel ...
Az égbolt csaknem teljesen elsötétedett, mikor útnak indultak Bronxba, New York egyik legveszélyesebb városnegyedébe. Egyedül a napnyugta sápadt fénye engedett tiszta utat a szemnek, valamint a járdák szélére kiépített rozoga lámpaoszlopok, melyek pontosan olyan fáradtan lógtak a sofőrök feje fölé, mint egy öreg, megviselt fűzfa terebélyes lombjai. Linda önmagát ...
Vihar közeledett. Egy végzetes, mindent elsöprő vihar. Villámcsapás és mennydörgés törte meg a terem baljós csendjét. Nick Willer lelkét átjárta a hideg, mikor meghallotta a természet tombolását. Rajta kívül még hárman voltak jelen: Tom Wiles, Paul Debney és Jessica Hummer. Az arckifejezésük elárulta, hogy mindannyian maximálisan elégedettek magukkal, és ...
Jessica gondolatai ismét egy távoli világban jártak, ami csakis az övé volt. A felhők, a csodálatosan tiszta levegő, de még a gyönyörűen és ízlésesen berendezett kert is az ő birtokában állt, de egy nap minden bámulatos teremtmény elveszti a szépségét. A mellette csordogáló patak egyre sötétebb lett, amint Linda közelebb ...
Nick Willer dacosan felszegte a fejét. - Szó sem lehet arról, hogy megint meneküljünk! – tiltakozott ökölbe szorított kézzel, és maga is meglepődött, hogy az éjszaka csendjén mennyire áthatolt a hangja. – Pontot kell tennünk ennek a végére. Ha most elfutunk, megint ránk találnak, és soha nem lesz nyugtunk ...
A semmi felfoghatatlan, vakítóan fehér tengerében úszott egy olyan helyen, ahol az idő nem volt több egy valótlan fogalomnál. Az áramlat eddig érintetlen felülete lágyan, és óvatosan csiklandozta a bőrét a talpától a feje búbjáig, amitől Nick szívverése egyre gyorsabbá vált. Óráknak tűnő időtartamon keresztül ez volt az egyetlen, ...
"Gondolj arra, hogy én akkor már ott leszek melletted, csak a szemeddel nem láthatsz. Ott leszek a tulipánok színében, a kis almafa rügyeiben, a virágillatban s a szellőben, mely megborzolja néha a hajadat." Wass Albert Nem, ilyen nem létezhet. Ez egyszerűen nem történhet meg, gondolta kétségbeesett reménnyel Linda, miközben pánikkal teli ...

Még nem olvastad az első évadot?
Pótold be!


The Stone’s Mystery – A kő rejtélye

Olvasd el az íróhoz kapcsolódó többi alkotást is:

A karácsony szelleme (író)

Apagyilkos (író)

Fénykép a falon

Zsombor idióta haverja (író)


Köszönetnyilvánítás

Szeretném megköszönni hű barátaimnak, Ettinek és Dettykének a támogatást, és azt a kitartó erőt, amit mindig nyújtottak nekem, amikor az elkeseredés szélén álltam. Továbbá nekik, és ManyóÓnak köszönöm szépen a lelkes lektorálást, a segítségnyújtást, hogy ez által méltó és izgalmas befejezést adhattam a történetemnek 2 és fél év után. Köszönöm az összes fórumozónak és kritikaírónak, hogy észrevételükkel bennem tartották az írási kedvet egészen a történet végéig. Köszönöm a My Sims weboldal összes szerkesztőjének, hogy megjelenhetett a történetem, és hogy ez által rengeteg ember ismerhette meg Chris, Linda és Nick tragikus, ám izgalmas történetét. És végezetül szeretném megköszönni Neked, hogy végigkísérted a főszereplőket útjuk végéig!