Tintavér

TintavĂ©r – 36. Bizalom

Liam

Éles villanás követte a kattanó hangot, majd a szoba ismét félhomályba borult. Spencer odalépett az asztalhoz, alig észrevehető távolsággal arrébb helyezte az egyik figurát, majd visszament a fényképezőhöz. Újabb kattanás és villanás, majd megint csak félhomály. Liam már egy ideje bent volt a szobában, Spencer elmélyült munkáját figyelve, ügyelve arra, nehogy megzavarja. Ez meglehetősen jól sikerült neki, ugyanis az AV klub elnöke egészen eddig észre sem vette, hogy bejött valaki. Olyan nagy átéléssel csinálta, hogy teljes egészében kizárta a külvilágot.
Liam arcán halvány mosoly terült el. Imádta, ha valaki így bele tud merülni abba, amit csinál. Nem véletlen választotta Spencer ezt a feladatot projektmunkájához, és nem véletlen volt ő az AV klub elnöke. Ahogy oldalazott, hogy más szemszögből is megnézhesse Spencer ténykedését, meglökött valamit a sötétben, amire a fiú azonnal felkapta a fejét.
– Bocsánat – szabadkozott rögtön, de Spencer a mosolyábĂłl Ă­tĂ©lve nem haragudott.
– SzĂłlhattál volna, hogy itt vagy, Ă©s akkor abbahagyom – helyezte le Ăłvatosan Spencer a fĂ©nykĂ©pezĹ‘gĂ©pet egy görgĹ‘s lábĂş asztalkára.
– Pont azt nem akartam – nevetett Liam, majd eltakarta a szemĂ©t, mikor Spencer a villanykapcsolĂłhoz lĂ©pett. FĂ©ny árasztotta el az iskola alagsorában lĂ©vĹ‘ szobát.
– Milyen volt Ă©leted elsĹ‘ Ă­rĂłköre? – Ă©rdeklĹ‘dött jĂłkedvűen a fiĂş, miközben pakolászni kezdett. Olyan volt, mint mikor valaki behĂ­v a szobájába, de rendetlensĂ©g van, amit szĂ©gyell, Ă­gy gyorsan megprĂłbálja orvosolni a helyzetet.
– ElĂ©ggé… feszĂĽlt – kereste a jĂł szĂłt.
– Hogyhogy? – lepĹ‘dött meg Spencer, Ă©s mĂ©g a pakolást is abbahagyta. – Trevor nem ment bele, hogy ne kelljen felolvasnod? – csodálkozott, Liam pedig furcsállta, hogy TrevorkĂ©nt emlegeti a tanárt, aki nem is tanĂ­tja. Mintha ennek ellenĂ©re mĂ©gis ismernĂ©k egymást…
– Pont azlĹ‘tt oktatta ki Ethant a pozitĂ­v diszkrmnáciĂłrĂłl, hogy megkrdztem volna. ĂŤgy meg már nyilván nem mrtem.
– AzĂ©rt talán tĂşlzás tĂ©ged egy kalap alá venni Ethannel, nem gondolod? – hĂşzta fel szemöldökĂ©t Spencer.
– Hát, akrhogy is, nem krdztem meg… – vonta meg a vállát, mintha ilyen lazán vennĂ© a dolgot, pedig már a körgyűlĂ©s vĂ©ge Ăłta ezen stresszelt.
– És… milyen volt a feladat? – prĂłbált tovább Ă©rdeklĹ‘dni, amire Liam ingatni kezdte a fejĂ©t.
– Páros feladat… És megkaptam Kittyt. SzĂłval valsznleg fel kell majd olvasnom. MiĂ©rt pont vele kell lennem? – tette fel a költĹ‘i kĂ©rdĂ©st.
– Szerintem meg tudod beszĂ©lni vele, hogy ne olvassatok fel – vetette fel Spencer.
– Nem is csak az… – folytatta Liam. – Nem szimptikus nekem.
– Hát… Kitty sokakat megijeszt elĹ‘ször, de sokat tanulhatsz tĹ‘le – prĂłbálta bĂ©kĂ­teni a fĂ©lĂ©nk fiĂşt.
– Én tĹ‘le, vagy Ĺ‘ tĹ‘lem…? – morogta, miközben összefonta maga elĹ‘tt a karjait.
– Hogy Ă©rted? – kĂ©rdezte Spencer, összeszűkĂĽlt szemekkel.
– Olvastad a heti iskolaĂşjságot? Kitty lemásolta a blogomat.
– Biztos, hogy Ĺ‘ volt? – lepĹ‘dött meg a fiĂş, aki nem nĂ©zte volna ki barátjábĂłl a plagizálást.
– Az Ĺ‘ neve volt a cikknĂ©l – bĂłlintott Liam lassan. IgazábĂłl nem is tudta, mit Ă©rez ezzel kapcsolatban. Nem esett jĂłl neki, hogy ellopták a munkáját, az viszont valamennyire bĂĽszkesĂ©ggel töltötte el, hogy Kitty, meg Ăşgy am block a szerkesztĹ‘sĂ©g Ăşgy Ă©rzi, az Ă­rása elĂ©g jĂł ahhoz, hogy lehozzák az iskolaĂşjságban.
– LegutĂłbb ebĂ©dnĂ©l is idegsĂ­tĹ‘ volt a felsbbrendsĂ©ge – tette hozzá kisvártatva. Spencer ráharapott ajkaira, látszĂłlag nem tudta, mit feleljen erre.
– Sajnálom – mondta aztán Liam.
– Micsodát? – kĂ©rdezett vissza az AV klub elnöke.
– Tudom, hogy jĂłban vagytok. Nem kĂ©ne szidnom Ĺ‘t – hajtotta le a fejĂ©t. Egy pillanatig arra vágyott, hogy Spencer valami olyat mondjon, hogy “Ugyan már, teljesen Ă©rthető”, vagy hogy neki adjon igazat, de rögtön aztán már azt remĂ©lte, hogy Spencer nem adná Ă­gy ki egy barátját sem. Mert az azt jelentenĂ©, hogy ha ugyanezt Kittyvel beszĂ©lnĂ© meg, akkor mellĂ© állna helyette. Spencer azonban vĂ©gĂĽl erre sem reagált semmit. Liamet ez megnyugtatta.
– SzeretnĂ©d, hogy beszĂ©ljek Kittyvel? – ajánlotta fel aztán. Liam tĂ©továzni kezdett. Aztán rázni kezdte a fejĂ©t.
– Értkelem, de ideje a sarkmra állnom – felelte. – És amĂşgy is valami olyan tĂ©mát kell megbeszlnĂĽnk, ami heves reakciĂłt vált ki belĹ‘lĂĽnk, Ăşgyhogy valami ilyesmi pont jĂł lesz – fejtette ki, majd egy hirtelen Ă©les villanás Ăşjra betöltötte a helyisĂ©get. Kellett pár pillanat, mire magához tĂ©rt, aztán kĂ©rdĹ‘n nĂ©zett Spencerre, aki a fĂ©nykĂ©pezĹ‘gĂ©pĂ©t tartotta a kezĂ©ben.
– Gondoltam, megörökĂ­tem azt a pillanatot, amikor vĂ©gre elhatároztad, hogy kiállsz magadĂ©rt – mosolyodott el, amire Liam gĂşnyosan grimaszolni kezdett.


Hauser

– Tudom, miĂ©rt hĂ­vott, igazgatĂłnĹ‘ – tĂ©pte fel az ajtĂłt Julian Dalton. – Az Ă©n hibám! Vállalom a felelĹ‘ssĂ©get – közölte eltökĂ©lt arccal egy szuszra, Ă©s várakozva állt meg az asztal elĹ‘tt.
Giselle elnézően pillantott rá, miközben hellyel kínálta, és ő maga is elfoglalta helyét a székében. Julian kényszeredetten követte példáját, viselkedésén azonban látszott feldúltsága. Mindig is kissé heves természetű fiatalembernek tűnt, aki a szívével gondolkodott, és hajlamos volt maga alatt vágni a fát, ha a meggyőződése úgy kívánta. Talán épp emiatt érezte felelősnek magát a férfi tettéért, hiszen sosem érezte ezeket komoly jellemhibának, csak művészi különcségnek. Ha tudta volna, hogy egyszer ennyire tévútra fog térni…
– Tehát elismered, hogy viszonyod van Fay Mayforddal? – intĂ©zte elsĹ‘ kĂ©rdĂ©sĂ©t a fĂ©rfihoz. Egy pillanatig sem hitte, hogy a kapcsolat csupán a fĂ©rfin mĂşlott volna, hiszen azzal, hogy kiderĂĽlt, Fay Ă©s Julian az ĂĽgy fĹ‘szereplĹ‘i, korábbi elmĂ©lete is felborult a gaz csábĂ­tĂłrĂłl Ă©s megrontott kislányrĂłl. Giselle számára Ăşgy tűnt – bár nem vĂ©gzett pszicholĂłgia tanulmányokat –, a kĂ©t fiatal egyazon gyermeki ábrándokat kergette a szerelemrĹ‘l, Ă©s a kĂ©t szĂ­v ennek köszönhetĹ‘en talált egymásra Ă©s forrt egybe. Fay rĂ©szĂ©rĹ‘l talán mĂ©g meg is Ă©rtette, de a fĂ©rfi… Ă©lete nagy rĂ©szĂ©ben erre a pályára kĂ©szĂĽlt, Ă©s alighogy kikerĂĽlt az egyetemrĹ‘l, már kockára is tette a karrierjĂ©t egy fellángolás miatt. Mert hogy is hihette, hogy ez a dolog tartĂłs lehet? Hogy soha nem fog kiderĂĽlni?
– Ami egyedĂĽl az Ă©n hibám – ragaszkodott hozzá Julian. – Ha Ă©n nem vagyok ennyire elszánt, Fay egĂ©sz biztosan nem ment volna bele ilyesmibe. Csak egy lány, aki nem tudja, mit jelent ez az egĂ©sz. Én tudtam, Ă©s Ă©n akartam. Nem Ĺ‘.
Balgaság. Giselle tudta, hogy a férfi csak a lányt próbálja védeni, amiért olyan hosszú időre titkolózni kényszerült miatta. Most, hogy a dologról fellebbent a fátyol, Faynek is el kell számolnia környezetének tettéről. Bár az igazgatónő értékelte a gesztust, mégis csalódottan ingatta fejét. Fay ugyan számíthatott néhány kellemetlen beszélgetésre ezek után, de a férfi volt az, aki igazán megüthette a bokáját. A diákokért az iskola volt felelős, így neki kötelessége volt megtenni a szükséges lépéseket, még ha ez azt jelentette is, hogy Juliant felelősségre vonják. A gimnázium növendékei nem csupán kiskorú személyek, de alárendeltek is voltak, ami miatt a viszony következményei is jóval súlyosabbak lehettek.
– Mi ĂĽtött belĂ©d, Julian? – kĂ©pedt el a nĹ‘ a másik esztelensĂ©gĂ©n. – Tisztában vagy vele, hogy ez nem csak az állásodba kerĂĽlhet, hanem a karrieredbe is? És ha a szĂĽlĹ‘k Ăşgy gondolják, hogy feljelentenek, amiĂ©rt kikezdtĂ©l a lányukkal?
– Akkor vállalom a következmĂ©nyeket! – jelentette ki szenvedĂ©lyesen Julian. – Én döntöttem Ă­gy, Ă©s már akkor is tudtam, hogy ez benne van a pakliban. – ArckifejezĂ©se rendĂ­thetetlen elszántságrĂłl árulkodott.
– Tudod te, mit beszĂ©lsz? Akár börtönbe is juthatsz! És mi lesz ezek után Fayjel? Teljesen megzavartad a fejĂ©t! – veszĂ­tette el Giselle a tĂĽrelmĂ©t, amiĂ©rt Ăşgy Ă©rezte, Julian nem kellĹ‘ komolysággal kezeli a problĂ©mát. ValĂłban csak ennyit jelentett számára ez a pálya? ElĹ‘re megfontolt szándĂ©kkal elhajĂ­totta pár pásztorĂłráért cserĂ©be? Akkor talán az Ĺ‘ Ă­tĂ©lĹ‘kĂ©pessĂ©gĂ©t homályosĂ­totta el a Julian felĂ© Ă©rzett szimpátiája?
– Megzavartam? – kĂ©rdezett vissza Julian, de nem azĂ©rt, mert bizonytalan volt, hanem inkább ingerĂĽltnek tűnt. – És azt honnan tudja, hogy nem kĂ©nyszerĂ­tettem Ĺ‘t? Lehet, hogy most Ăşgy Ă©rzi, vĂ©gre megszabadult!
Giselle egy pillanatra elgondolkodott Julian szavain, de nem tudta elképzelni róla, hogy zsarolás vagy kényszerítés eszközével élt volna. Akárhogy is, ezt nem az ő dolga volt kinyomozni. Komor méltósággal szállt le rá a gyászos beletörődés. Julian a megbánás legkisebb jelét sem mutatta – no, nem mintha abban az esetben túl sokat tehetett volna érte. Talán csak jólesett volna lelkének, ha a férfi nem csupán az ellenséget látja benne, hiszen ő tényleg igyekezett mentséget találni számára. De hiába – ezek a fiatal kollégák még képtelenek különválasztani az érzelmeket a pálya által megkövetelt felelősségvállalástól.
– Az a lány sok mindent Ă©rez most, de a boldogság nincs közöttĂĽk – jegyezte meg epĂ©sen. – Most mit tegyek veled, Julian? – tette fel a kĂ©rdĂ©st inkább önmagának. Normál esetben egy pillanatig sem tĂ©továzott volna, most azonban, hogy egy fiatal fĂ©rfi karrierje volt a kezĂ©ben, aki nyilvánvalĂłan szerelembĹ‘l követte el tettĂ©t, mĂ©gis nehezen szánta rá magát a következetessĂ©gre. Mindez azonban csak egy pillanatig tartott. Az iskola hĂ­rneve Ă©s a diákok biztonsága fontosabb, mint egyetlen ember, vagy az, hogy szemĂ©lyes elfogultsága miatt nehezĂ©re esik meghoznia egy döntĂ©st.
– A kapcsolatnak azonnal vĂ©get kell vetned – jelentette ki határozottan. – És nem folytathatod tovább a munkádat ebben az iskolában.
Julian összeszorította a száját, de állta az igazgatónő pillantását, úgy bólintott.
– Akkor talán legjobb lesz, ha összeszedem a holmimat.
– KĂ©nytelen leszek tájĂ©koztatni Fay szĂĽleit is az ĂĽgyrĹ‘l – folytatta kĂ©nyszeredetten a sort Giselle. – Az Ĺ‘ döntĂ©sĂĽk lesz, kĂ­vánnak-e eljárást indĂ­tani ellened hatalommal törtĂ©nĹ‘ visszaĂ©lĂ©s miatt.
– Az pedig már nem erre az iskolára fog tartozni – jegyezte meg Julian. – Fay csak egy diák, nem szĂĽksĂ©ges ennĂ©l nagyobb figyelemnek kitenni Ĺ‘t. SzĂłval Ă©rtĂ©kelnĂ©m, ha a távozásom után senki nem faggatná Ĺ‘t ezzel kapcsolatban.
Giselle megütközött ezen a kijelentésen, hiszen az egész helyzet a férfi könnyelműségéből pattant ki.
– Ha valĂłban fontos lenne számodra Fay, nem kockáztatod meg, hogy ilyen helyzetbe kerĂĽljön – közölte vele kissĂ© Ă©lesen.
– Éppen ezĂ©rt megyek el – tárta szĂ©t a karjait Julian. – Hogy neki ne kelljen.
Eső után köpönyeg. Az igazgatónő tudta, hogy ezzel még nincs vége az ügynek, és sokáig árnyékba borítja majd az iskola hétköznapjait. Julian úgy sétált ki a szobából, hogy búcsúra sem méltatta őt. A nő fáradt sóhajjal húzta magához a telefont, hogy egy kellemetlen hívást lebonyolítson, aztán várt rá a papírmunka.

37. GyanĂşba keverve

Sims Addicts
Adatkezelési áttekintés

Az oldal sütiket használ a felhasználói élmény növelésének érdekében. Ezek az adatcsomagok a böngésződben kerülnek tárolásra, és olyan feladatokat látnak el, mint pl. emlékeznek rád, mikor visszatérsz hozzánk, valamint segítik az oldal szerkesztőit annak megállapításában, melyik tartalmakat tartod a legérdekesebbnek és hasznosabbnak.

A lenti gombbal engedélyezheted az összes sütinket egyszerre, a bal oldalon pedig kiválaszthatod csak a működéshez használatos sütik engedélyezését, ha nem szeretnéd, hogy tevékenységed megjelenjen névtelen statisztikánkban.